Krétai kaland 20. Rész

Egy nap, ami minden, csak nem jól sikerült.

🚫🚘Úgy kezdődött, hogy ismét lőttek a matalai kirándulásnak. Bár reggel a többiek még igyekeztek meggyőzni, hogy elférünk hatan egy autóban, én ehhez nem ragaszkodtam kifejezetten, ezért továbbra is tartottam magam döntésemhez és nem mentem velük.

Közben két másik hosteles társam Agia Galinit választotta kirándulása célpontjául, amit bár imádtam az elmúlt hetekben, most mégis, valami újdonságot akartam felfedezni.

Továbbra is rátapadtam a buszmenetrendre, mit tudok könnyen elérni, majd egy 11.00 órás busz mellett tettem le a voksom, ami ismét az Arkadi-kolostor irányába indult.

Csatlakozz a “Krétai kalandok” csoporthoz, ha még több infó, érdekesség, látnivaló érdekel Krétáról.

Közben telefon csörög és befutott egy várva várt hívás a cégtől, akik múlt hétre ígérték jelentkezésüket. Újabb időpontot beszéltünk meg másnapra, amikor egy próbamunkát kell elvégeznem náluk, hogy lássák, jó lennék-e a posztra, vagy teljességgel esélytelen, hogy felvegyenek.

😮Teljesen meglepődtem, mert ahogy én már rég túlléptem rajtuk, úgy gondoltam ők is hasonlóan éreznek irányomba. De nem, ők csupán görögök, ezért eszük ágában sincs elkapkodni a dolgokat.🤦‍♀️

Tapasztalt rethymno-i lakosként már nem másztam el a központi pályaudvarig. Egyszerűen kislattyogtam a tőlem 3 percre lévő Municipal Garden mellett található buszmegállóig, görögül kikértem a jegyem, amire persze megint jött valami számomra érthetetlen válasz, majd türelmesen vártam minibuszomra, amivel mindig olyan érzés utazni, mintha imádkoznod kellene, hogy ne essen szét alattad.🙏

Ezúttal Peramáig utaztam, ami szinte az utolsó megállók egyike volt, és ahol még a buszsofőr is furcsán nézett, mit akarhatok én itt pontosan. De én csak céltudatosan hagytam el a négykerekűt, mintha egészen biztos lennék benne, jó helyen vagyok.

Nem titok a Melidoni-barlang meglátogatását ütemeztem be erre a napra, amit Peramából a legegyszerűbb gyalogosan megközelíteni.

Ez az a barlang, ahol szintén főként nők és gyermekek bújtak el az 1800-as években a törökök elől, ami sajnos rövid időn belül a vesztüket okozta. Ennek tiszteletére a cseppkövekkel ékesített barlang mára már egy nekik állított szentély is egyben, amihez a turisták szívesen zarándokolnak el.

☕️Így akartam tenni én is. Perama településtől 4-5 kilométer séta várt rám, amit jobbnak láttam jó erőben megtenni, ezért első nekifutásra betértem egy kávézóba a kis település fő utcáján.

Szerencsém volt. Kávézás közben a barlang történetét kezdtem el olvasgatni az interneten és az egyik cikk végére érve realizáltam, hogy lehet, nem ma jött el a napja annak, hogy ezt a barlangot felkeressem. A leírás szerint ugyanis éppen október végétől április elejéig tartanak zárva, ami egyben azt is jelentette feleslegesen utaztam egy olyan helyre, ahol tulajdonképpen sok látnivaló sem akad.🙄

A helyzetből igyekeztem a maximumot kihozni. Először körbe jártam Perama néhány utcáját. Elmentem a St. Nicholas templomig, ami messziről és közelről is igen attraktívnak tűnt, és ami előtt a görög gyerekek bájosan játszottak, miközben engem figyelve tanakodtak, ki lehet ez a vadidegen. Az utcákat szelve nem felejtettem el lefotózni a tömérdek mennyiségű citrom, narancs és lime fát sem.

Közben eszembe jutottak görög tanárom előző órán zengett szavai, mely szerint a citrom Görögországban mindenképpen a zöldségek osztályába sorolandó és nem véletlen kínálják húsokhoz, halakhoz, ami számomra új tanulság volt, hiszen, ha engem kérdeznek biztosan déli gyümölcsként emlegetem a savanyú lédús sárga gombócot.

Kitaláltam, hogy a legjobb megoldás, ha elsétálok az egy órára lévő tengerparti üdülőparadicsomba, Panormoba, ahonnan Rethymnoba igen gyakran járnak buszok és így még arra is lehetőségem lesz, hogy egy másik helyet járjak körbe, de amikor már negyed órája úton voltam, megpillantottam az igazi főutat, ami mentén a forgalom és az éles kanyarok miatt gyalogosan kész életveszély lenne közlekedni, ezért a tervem gyorsan módosítottam.

Visszasétáltam a buszmegállóig és erőteljes várakozásba kezdtem ugyanarra a buszra, amivel érkeztem. Ez szintén Panormoba tartott és bár korábban álltam ki a buszmegállóba, és tudtam, a busz is valószínűleg késésben lesz, hiszen reggel is abban volt, egy idő után elkezdett nyugtalanítani, hogy egy lélek sincs körülöttem és a neten kiírtakhoz képest már fél órája várok.

Lévén, hogy sötétedett keresnem kellett egy “B” opciót, ha a busz mégsem jönne, így a neten fellelt egyetlen helyi taxis számát hívtam fel, érdeklődve, hogy a járatom kimaradása esetén, mennyiért vinne át Panormoba. 8 €-t mondott, amit végszükség esetén nem sajnáltam volna kiadni, de igyekeztem még egy kicsit türelmes maradni, hátha mégis befut tömegközelekedési járgányom.

Így is lett. Egy órás késéssel ugyan, de megérkezett és már haladtam is Panormo felé, aminek felfedezésétől addigra már minden kedvem elment, de legalább tudtam, onnan könnyű lesz haza jutnom.

A busz egy kevésbé ismerős helyen tett le, ami meglepő volt, mert azt hittem csak egy buszmegálló létezik a környéken. Igyekeztem gyorsan kitalálni, vajon akkor most merre tovább, de akkor már feltűnt előttem az a kisbolt, ahol legutóbb innen hazatérve vásároltam meg buszjegyem.

Most is így tettem, és mivel véletlen sem volt kedvem bárhová is beülni bármire, viszont egy mosdónak már nagyon szükségét éreztem, ezért nem voltam szégyenlős megkérdezni a kedves eladót, nem használhatnám-e az ő toalettjüket. Talán ez nem úrinőhöz méltó viselkedés, talán az egész nevetséges, dehát jobb éppen nem jutott eszembe és különben is, rajtam kívül a kutya nem járt arra.

Innen már játszi könnyedséggel találtam meg a buszom és meglepetésemre a buszmegállóban az első hosteles lakótársamba is belebotlottam.

Melani épp most jött vissza a hostelbe, miután körbe látogatta ismerőseit a szigeten és hazáig egész jól elcsacsogtunk hasonló Thomas Cook-os élményeinkről, melyeket neki szerencséje volt Krétán begyűjteni, míg én ugyanezekkel Madeirán gazdagodtam.

Az estét a teraszon töltöttem a többiekkel, annak ellenére, hogy igen hidegre fordult az idő a naplemente utáni órákban.

Megismerkedtem az angol Davevel, aki 50 plusz és csak úgy járja a szigetet, mert semmi kedve visszamenni a hideg, esős Angliába. Helyette hol ebben, hol abban a krétai hostelben száll meg és például tavlit tanít olyan újoncoknak, mint amilyen én is vagyok.

A szobámba visszatérve realizáltam, hogy az új lakótársam úgy érzi, 3 helyért fizetett, ezért cuccai a szoba minden szegletében fellelhetőek voltak. Végülis ez legyen a legkevesebb, ám azt már kevésbé sikerült feldolgoznom, miért nem ismeri a kilincset, vagy miért csapja úgy oda a lábát a parkettához, mintha elefántnak érezné magát, mindenesetre megbarátkoztam a gondolattal, hogy erre az estére ez jutott.

Valljuk be, nem az én napom volt, és az ilyen napokon az egyetlen jó megoldás, ha mielőbb álomra hajtjuk fejünket, annak reményében, hogy a holnap legalább egy arasznyival jobban sikerül majd.

Csatlakozz a “Krétai kalandok” csoporthoz, ha még több infó, érdekesség, látnivaló érdekel Krétáról.

Így lett-e? Mit hoztak a következő napok? Milyen volt a teszt a cégnél?

Hová visz az utam a novemberi Krétán?

Kattints, a krétai kaland itt folytatódik.

Hozzászólás

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..