Krétai kaland 21. Rész

☀️Olyan jó volt napsütésre ébredni, hogy el is felejtettem az előző, balul sikerült napjaim és energiával telve pattantam ki az ágyból.

Feladtam, hogy messzire zarándokoljak kedvenc városomtól, ezért a hostelben kapott tippre hagyatkozva egy közelben lévő park felfedezését tűztem napirendre.

Gondoltam okosabb leszek, mint legutóbb és csekkoltam az oldalukat, hogy vajon nyitva tartanak-e az év ezen holt időszakában. Nem láttam semmi eltérést a téli időszámításukat illetően, ezért bátran vállalkoztam, hogy nekivágok a 30-40 perces útnak, ami ugyan egy felfelé lejtős helyen fog vezetni, ugyanakkor legalább szép kilátást ígér a városra.

A Biotopoi Nature Park nem feltétlen Rethymno legnépszerűbb látványossága, de ha valaki több időt tölt a városban, vagy esetleg a nyár közepén egy kevésbé napos időbe cseppen, meglátogatása egész jó program lehet.

Csatlakozz a “Krétai kalandok” csoporthoz, ha még több infó, érdekesség, látnivaló érdekel Krétáról.

Egyrészt bemutatja a Krétára jellemző növényvilágot, másrészt egy-két kecske, teknős, vagy kaméleon is feldobhatja napod, ha náluk jársz.

📸Végig szeltem az óvárost, miközben nem felejtettem el ugyanazokat a virágokat lefotózni ezredjére is, amik már amúgy is szép számban terhelik a telefonom memóriáját.

Választhattam, hogy a régi városzrészből kiérve egy kevésbé ismert utcán sétálok végig, vagy a tengerpart reggeli csendességét élvezem, és mivel otthon ekkora területű vizet úgysem minden nap látok, ezért az út nagy részén inkább a hullámokban gyönyörködtem.

Csak úgy faltam a métereket, amikor ideje volt a sziget belseje felé vennem az irányt és a séta kezdett egyre inkább megterhelőbbé válni. Persze nyilván, van, akinek egy kis emelkedő meg sem kottyan, de lassan egy hónap sportmentes élet után nem tartott sokáig, hogy megérezzem, nem síkterületen járok.

Az út szűk volt, és bár autók csak ritkán szakították meg lépteim, azért nem ártott figyelni, melyik kanyar előtt, melyik “sávba” sorolok.

Igyekeztem felmérni a terepet, pontosan milyen részén is járok a városnak, és sikerült megállapítanom, hogy a területek többsége a krétai olívatulajdonosok, valamint a tehetősebb lakosok körében van, hiszen lépten-nyomon Görögországra kevésbé jellemző lenyűgöző kilátást magáénak tudó villákba a botlottam.

Mire elértem a parkot meglehetősen kilihegősödtem, és a nap hiába nem sütött száz ágra, gyorsan meg kellett szabadulnom pulcsimtól.

Gyanúsan nagy volt a csend a park körül, habár egy kalandpark és kávézó is ácsorgott mellette és még azt sem mondhatnám, hogy túl korán érkeztem. Nem telt bele sok időbe, míg realizáltam, ez újra nem az én napom és akár tetszik-akár nem, ebbe a parkba most bizony lehetetlen lesz bejutnom.

Jót mosolyogtam saját magamon, majd úgy döntöttem, ha nem is a Biotopoi parkot, de valami mást akkor is fel fogok fedezni ezen a napon.

A bejárat előtt szembesültem vele, hogy a közelben, mindössze kb. 3 km-re egy kolostor, az Irini Monestary is itt található és mivel az interneten fellelt képek alapján igen látványosnak tűnt és eddig megtett kilométereimet sem akartam veszni hagyni, ezért elindultam az irányába.

Mondhatnám, hogy száz százalékosan élveztem az utat, de ha őszinte akarok lenni egy-egy kutyaugatástól volt, hogy majdnem olíva fára másztam.

De ugatás, kietlenség ide, vagy oda, lenyűgöző volt az olívások között sétálni és egyre magasabb csúcsokról belátni egész Rethymnot a csodás tengerpartjával.

A telefonom szerinti 40 perces út azonban legalább 1 órámba került és hiába hittem minden kanyar után, hogy márpedig most megérkeztem, a kolostor valahogy még mindig fényévekre volt tőlem.

Amikor aztán megpillantottam a kis harangokat és a gondozott épületet a nap nem csak a fejem felett, de még a szívemben is kisütött.

A kolostor bejárati része bárkit szabad bejárásra jogosít, legalábbis, ha a kapuja nyitva áll, azonban az épületbe egy csengő megnyomásával juthatsz csak be.

A gombot aktiválva egy apáca üdvözölt, aki ezt követően körbe sétált velem az icipici kerten, megmutatta kicsi kápolnájukat és felvezetett a kis teraszra is, ahonnan eszméletlen kilátás nyílik a velencei városra és az egész tengerre.

Rövid ideig maradtam. Meg ebédeltem csomagolt útravalómmal, majd erőteljes napsütésben vettem lefelé az irányt, ami legalább kétszer olyan gyorsan ment, mint mikor felfelé másztam.

Nemsokára megint a parknál jártam és ismét körbe szemléltem, hátha azóta valami csoda folytán kinyitottak.

Hát nem, de a mellette lévő kávézó ajtaja tárva várta, hogy valaki legalább egy kávéra betérjen hozzájuk.

Nem hagytam csalódni őket, ezért beléptem kapujukon és csak ezután fogtam fel, hogy a város legszebb kilátással rendelkező teraszára cseppentem.

Nem tudtam választani, melyik asztaltól ámuldozhatnék jobban a panorámában és mivel egyedül voltam a létező összes szögből varázsoltam egy képet a mobilom kijelzőjére.

Megpihenésemet a híres krétai teával kísértem és közben igyekeztem minden pillanatát élvezni a nyugodt környezetnek.

Több órás ücsörgésem után újult erővel indultam a város felé és kellemesen elfáradva tértem vissza kedvenc hostelembe, ami szokatlan nagy csenddel várt.

Este a kubai származású, Miami-ban élő Michaelnek tanítottam Tavlit és “hagytam”, hogy folyamatosan győzedelmeskedjen felettem, majd megbeszéltem a göröggel, hogy másnap meglátogatom őket Plakiasban és ott is töltök 1-2 éjszakát.

Csatlakozz a “Krétai kalandok” csoporthoz, ha még több infó, érdekesség, látnivaló érdekel Krétáról.

Hogy-hogy sikerült a találkozó? Megengedte-e a hostel, hogy felhasználjam a már előre kifizetett éjszakát később? Ott hagyhattam-e a cuccaim többségét a szobámban?

Milyen volt 2 év után újra Plakiasban?

Kattints ide, a krétai kaland itt folytatódik.

Hozzászólás

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..