Krétai kaland 22. Rész

🚌A délutáni busszal indultam Plakiasba a göröghöz. Nem mintha olyan sok választásom lett volna, ugyanis a Rethymno-Plakias közötti tömegközlekedés hagy némi kívánnivalót maga után.

Jobb esetben napi háromszor van lehetőséged kihasználni, de hétvégente még ez a szám is kettőre csökken. Arról nem beszélve, hogy az utolsó járat 14.30-kor megy, nehogy véletlen hosszasan kirúgj a hámból a velencei kisvárosban.

Persze a helyzet a nyári időszakban talán egy fokkal jobb lehet, ám ha visszaemlékszem két évvel ezelőtti nyaralásomra, akkor is komoly logisztikát igényelt az eljutás a sziget ezen részére.

Az utazástól teljesen eldobtam az agyam. Szokás szerint az első sorban foglaltam helyet, hogy premier plánban kövessem az útvonalat. Nem tudni miért, de olyan volt, mintha először járnék erre, és valójában nem is emlékeztem, milyen helyeken fog buszom kanyarogni.

Csatlakozz a “Krétai kalandok” csoporthoz, ha még több infó, érdekesség, látnivaló érdekel Krétáról.

🤩De amikor elértük a Kourtaliotiko-szurdokot, akkor más vágyam sem maradt, mint gyorsan lefékezni a buszt, kipattanni és legalább egy órát csodálkozni a tájban.

🏞A járgány azonban csak haladt tovább, ügyesen manőverezve a kanyarok között. Kicsit olyan volt ez, mintha most egy közlekedési eszközzel járnám meg a Samaria-szurdokot. Lenyűgöző a szó szoros értelmében.

A csoda akkor sem hagyott alább, amikor beparkoltunk Plakias buszmegállójába.

🏖Emlékek tömege záporozott meg és képtelen voltam elmozdulni a tengerparton álló pad mellől. Ledobtam minden cuccom és csak néztem a naplementében fodrozódó hullámokat.

A távolban eső hullott, a kikötőből hiányzott a hajó, amin anno a görögöt megismertem, a napágyak már téli álmot aludtak, de a nyugalom, amit ez a bájos kis falu sugárzott felért minden álmommal.

Nem érkeztem nagy elvárásokkal, hiszen az utóbbi napokban mindenki szellemvárosként emlegette a novemberi Plakiast, ám már ekkor tudtam, ezerszer többet fogok itt kapni, mint amit reméltem.

A parton üldögélve egy motoros szólított le. Valamelyik helyi apartmant kereste, de nyilván elképzelésem sem volt, merre lehet. Pár szót váltottunk, ki, hogyan és miért kerül ide, majd úgy határoztam, amíg a fiúk dolgoznak, megkeresem lakóhelyüket, leteszem puttonykám, majd visszarohanok a partra, hogy tovább ámuldozhassak az esőfelhővel tarkított naplementében.

A Costas & Chrysoula Apartmant megtalálni nem volt nagy kihívás és a fiúk elrejtett kulcsával hamar be is jutottam kis lakosztályukba. A legénylakásos káoszon nyilván kár is lett volna fennakadnom, viszont szó szerint irigykedtem, hogy ilyen helyen lakhatnak és mindezt teljesen ingyen.

Nem időztem sokáig és hamarosan újra a nap és felhők szépségétől megrészegedve merengtem a parton.

Minden eszembe jutott. Hogy két éve csakugyan hasonlóan rejtett rabul ez a hely. A taverna, ahol akkor dolmadest ettem még most is állt, ugyanakkor már szintén téli álmát aludta.

A kövek, ahol megpróbáltam szelfit készíteni, a kikötő, ahonnan a hajóm Prevelibe indult, és ahová visszaérkezett. Semmi nem változott és ha nagyon őszinte akarok lenni, még az akkori szabadságom érzése is ugyanaz volt, mint most.

Hűvösödött. A nap lassan végleg elhagyta a horizontot és bár a görög még mindig nem jelentkezett, hogy végeztek volna a munkával, úgy döntöttem, jobb lesz őket az apartmanban megvárni.

Éppen mikor elindultam, egy piros munkásautó hajtott el előttem, platóján a göröggel, aki hanyatt vágódva, igen nagy kényelemben feküdt a kimerítő olíva szüret után, pont mintha ő maga is egy olívás zsák lenne.

Vicces, és szürreális volt. Emlékeztetett arra, amikor kisgyerekként a kukorica szüret után a kukoricacsövek tetején utaztam egy teherautón és mindezt még nagyon élveztem is.🙈

Pár méterrel azután, hogy a göröggel megláttuk egymást, a kocsi lassan fékezett így gyalog folytattuk tovább utunkat a két lépésre lévő apartmanig.

P., a görög barátja ekkor még valahol máshol intézte a világ ügyeit, mi pedig beszélgettünk egy keveset az elmúlt napok történéseiről.

Elgondolkoztam, mennyire jó, amikor valakit már megismersz annyira, hogy nem kell folyamatosan zavarban érezni magad előtte. Két évvel ezelőtt szerintem az is csoda volt, ha meg mertem szólalni a görög társaságában (nyilván ez a hiányos nyelvtudásomnak is köszönhető), ma pedig már olyan, mintha ezer éve ismernénk egymást.

Nemsokára hazaért P. és a fiúk a fárasztó nap ellenére is azt kezdték tervezgetni, mi legyen az esti program. Imádom, hogy akárhol legyek vendégük, mindig tesznek róla, hogy ne unatkozzak.😊

Sok lehetőségünk nem volt. Az eső elkezdett szakadni és mi a göröggel előre indultunk a faluba, hogy keresünk egy helyet, ahol eltölthetjük az estét.

Hirtelen megértettem, miért emlegették mostanában Plakiast szellemvárosként. Vasárnap este és szakadó eső révén ugyanis a szupermarketen kívül nem sok mindent találtunk nyitva.

Annak ellenére, hogy P.-vel kb. 10 perce köszöntünk el egymástól, a fiúk telefonon kezdték el megbeszélni, hogy jobb, ha szerzünk vacsorát, majd az est további részében filmnézéssel szórakoztatjuk magunkat.

Mi vettünk néhány dolgot a boltban, P. pedig a harapnivalóért felelt.

Előbb értünk az apartmanhoz, a görög kulcsa természetesen bent maradt, P. pedig még nem ért haza, így 20 percet várakoztunk az esős teraszon, de valahogy nekem még ez ellen sem volt semmi kifogásom.

P. hatalmas szatyor souvlakival futott be, és én csak nem győztem ellenállni a pitának, amibe a pálcikás húst, sült krumplit, paradicsomot töltötték.

Evés közben megtanultam a különbséget a souvlaki és kalamaki között, ami fontos lehet, ha ilyesmit akarsz rendelni a görög földön.

A kalamaki maga a nyársra, pálcára fűzött hús, a souvlaki pedig ugyanez a nyárs, vagyis a kalamaki, de már beletöltve a pitába, a sült krumplival, szósszal, paradicsommal, hagymával.

Miután a fiúk rosszullétig ették magukat az utóbbival, mindezt egy szuper egészségtelen krétai üdítővel, a Μπυραλ-lal (Biral) öblítették, aminek az íze pont olyan, mintha egy gyerekfogkrémmel mosnál fogat és elképzelésem sincs, hogyan lehet meginni.

A vacsora utáni diskurzus rengeteg nevetésből, valamint olyan érdekes szavak tanulásából állt, mint a παπούτσια (papúcsia), vagyis cipő. (Mostmár érted, hogy a papucs elnevezés is a görög nyelvből fakad.)😮

A filmválasztás külön játék formájában zajlott, amiben két férfival szemben kevés esélyem volt, mégis én voltam az egyetlen aki a későbbiekben legalább egy kicsit is élvezte a történetet.

A kedvemért mindenki kivárta a Nosferatu befejezését, majd kb. másodperceken belül elaludt, én pedig ismét fáradság mentesen vonultam nyugovóra.

Csatlakozz a “Krétai kalandok” csoporthoz, ha még több infó, érdekesség, látnivaló érdekel Krétáról.

Még mindig úgy imádtam Krétán lenni és még mindig tudtam, itt akarok élni…

Milyen kirándulással ütöttem el a másnapot? Milyen megfigyeléseim voltak Plakiasban és milyennek találtam ezt a falut az év ezen időszakában? Milyen volt a hostelbe visszatérni, ahol megengedték, hogy egy előre kifizetett éjszakát egy nappal később használjak fel, és ahol a cuccaim is a helyükön maradhattak, amikor nem is aludtam ott?

Kattints ide, a krétai kaland itt folytatódik.

Hozzászólás

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..