Krétai kaland 23. Rész

Soha ne higgy az időjárás jelentésnek.

Két opcióra készültem ezen a napon. A: Szakadó eső, ezért a fiúk nem mennek bogyót szedni és együtt indulunk Rethymnoba, B: jó idő, és Plakias, valamint környékének felfedezése.

☀️Mérget mertem volna rá venni, hogy a tegnapi eső után az “A” opció lesz a győztes és a sziget minden pontján esni fog, ehhez képest reggel olyan ragyogó napsütésre ébredtünk, mintha csak épp a tavasz kopogtatna ablakunkon.

A fiúk 8 körül el is indultak a földekre én pedig még tollászkodtam egy kicsit apartmanjukban, csak, hogy minden felszerelésem rajtra készen álljon, amikor visszajövök és a délutáni buszomhoz indulok.

Csatlakozz a “Krétai kalandok” csoporthoz, ha még több infó, érdekesség, látnivaló érdekel Krétáról.

🥑Reggelitől nem roskadozott a hűtő, de legalább volt benne avokádó, amit a táskámban lapuló Wasa kenyérrel élvezet volt a napsütéses teraszon elfogyasztani.

☕️A kávézásért kávé hiányában azonban tennem kellett néhány lépést, így hamar összeszedtem magam és a falu központja felé vettem lépteim.

Az apartman körül nem sok élet zajlott. Az egész épületben, a fiúk helye volt az egyetlen lakott szoba, ami éppen kapóra jött, hogy kicsit körülnézzek és befotózzam minden szegletét.

A medence téliesített üzemmódban volt. Ez annyit jelentett, hogy nem tisztították az utóbbi hetekben és a víz színe a különféle belehullott levelektől, virágszirmoktól, esővíztől, portól, homoktól szépen lassan zöldesre változott.

De valamit valamiért. Legalább úgy éreztem, mintha enyém lenne az egész terület.

Kisebb lakóházak sorakoztak az apartman szomszédságában. Ha jól figyeltél, hallottad a konyhai csörömpölésüket és természetesen le sem vetted a szemed a balkonok virágos díszítettségéről, ami ehhez az időjáráshoz, a szigethez és egyátalán az egész hangulathoz valljuk be, határozottan jobban passzolt, mintha száncsengőket és fagyöngyöket kellene szemlélned.

A főutca néhány lépésre volt és sok választásom nem maradt, hogy a reggeli kávémat elfogyasszam. Az egyetlen partmenti nyitva álló hely az Ostrako, elsőre túl puccosnak tűnhet, de végülis a tulaj kiszolgálása után már itt is egész otthonosan éreztem magam.

Ismét könnyek között szürcsölgettem a kávém és olyan volt, mintha a múlt pillanatait mozivászonszerűen vetítenék elém.

A hely varázsa, vagy csak a történelem ismétli önmagát, de ott, abban a pillanatban határtalan boldogságot éreztem. Talán kijelenthetem, idei krétai tartózkodásom legszebb pillanata volt ez. Amikor nem gondolsz semmi másra, csak arra, ami ott, akkor előtted van.

Kávézás során döntöttem a nap további programjáról is. Valójában az Ammoudi Beachhez vezetett volna utam, de amikor szembesültem vele, hogy legalább 2 órát kellene sétálnom és mindezt még vissza is meg kellene tennem, rájöttem, igencsak kifutnék az időmből, hogy elérjem délután 15.15-kor induló buszom.

Közelebbi helyet kellett keresnem a túrához, így a másik irányban elhelyezkedő Souda Beach-t pályáztam meg, ahová az út szintén legalább 50 percembe került, de mégis esélyesebb volt, hogy ezen a napon még haza is jutok.

Feketém rendezésekor a tulaj kedvesen érdeklődött görögül, hogy nyaralok-e, amire nyilván nem tudtam értelmes választ adni, de legalább jót nevettünk egymáson. Néhány perccel később, valószínűleg a koffein hatására, a helyi boltossal ugyanezt eljátszottuk, ám ekkor már legalább két értelmes mondatot össze tudtam hozni jelenlegi nyelvtudásomból, amire igencsak büszke voltam.

🚗Lelkesen indultam felfedezni a Plakiashoz “közeli” strandot. Az út végig vezetett a part mentén, néhány szüretre igyekvő munkásautó kíséretében. Kezdetben fátyolfelhők árnyékában vonultam, majd lassan csak-csak előbújtak a napsugarak, hogy még novemberben is egy kis színt varázsoljanak bőrömre.

⚓️Útközben újabb kikötőt találtam és erősen kezdett kalimpálni a szívem, amikor az itt parkoló hajók között azt a kettőt is észrevettem, amivel valamikor Prevelibe kirándultam, és amin többek között a görögöt is megismertem.

Nem haladtam. Nem, mivel egyre szebb lett a táj és egyre több mindenről kellett fotót készítenem. Feltűnt, hogy az erre járó autók között olyanok is akadnak, melyekben kétség kívül nem görögök utaznak. Idősebb németek, hollandok. Olyanok, akik hangját a reggeli kávézásom közben is hallottam. Görögül is egész jól társalogtak. Mit keresnek ők itt?

Ide költöztek.

👨‍🦳Bizony. Több Facebook csoport tanúskodik róla, hogy rengeteg német tölti nyugdíjas éveit a szigeten. Házat vesznek és élvezik utolsó 20-30-40 évüket, vagy éppen amennyi egészséggel megáldja őket ez a varázslatos paradicsom.

Így is lehet. Jól teszik. Gondoltam, és haladtam tovább immár egyre nagyobb kihívásnak ígérkező utamon.

Egyszerűnek tűnt, de a kisebb-nagyobb emelkedők, az egyrecsak erősödő napsütés hamar rávilágított, hogy a nyári hónapok déli órájában nem szívesen sétálgatnék ugyanitt. Habár talán mégis.

💦Mert 100 méterenként akadt egy titkos lejáró a partra, ami lehet, hogy néha köves, vagy sziklás öbölbe vezetett, ám a hőségben éppen arra szolgált, hogy felfrissülj.

Egy nagyobb kanyar után aztán hirtelen megpillantottam végállomásom. Nem volt nehéz észrevenni. Fentről a magasból csak úgy ragyogott a hosszú homokos, kavicsos partszakasz, amin még szemüveg nélkül is feltűnt, hogy mindössze egyetlen strandoló osztozik önmagával.

Elképesztő volt és milyen okos gondolat, hogy két padot helyeztek a magaslatra, csak, hogy megpihenve itt ámuldozhass a nem is olyan messzi part szépségében.

Megálltam, fotóztam, kedves cicákkal barátkoztam és azon tanakodtam, vajon érdemes-e megnéznem a strandot közelebbről is.

Nem hagyott nyugodni a gondolat, hogy vajon mi várhat rám ott lent ilyenkor? Van-e bármi, amit nyitva találok.

Időm még volt, ezért ha már idáig elsodort az élet, kénytelen voltam lentről is meglesni a partot.

Üres tavernák, elpakolt bútorok és a hullámok hangja, ami csendesen mossa a partot. Ez minden, ami fogadott, mégis úgy éreztem, megérte lejönni. Enyém volt az egész part, és mindezt nem tudtam nem értékelni.

Hiányoltam a fürdőruhám. Mire elértem a partot úgy kimelegedtem, hogy a hosszúnadrág és az egész úton magammal cipelt kiskabát több, mint erős túlzásnak bizonyult.

Mivel sokáig nem akartam sajnálni magam, hogy ez a pancsolás most márpedig kimarad, és idejét éreztem már egy normális ebédnek is, néhány képkocka elkattogtatása után visszafelé indultam.

Az út rövidebbnek tűnt, de ahogy a nap folyamatosan más szögből világította meg a Líbiai-tengert, egyre ragyogóbbnak éreztem.

A falu határában két hosteles lakótársamba botlottam, akik néhány éjszakára apartmant béreltek Plakiasban. Együtt állapítottuk meg, mekkora butaság, hogy unalmas a település ilyenkor. Mindannyian le voltunk nyűgözve az egész hely bájától.

Lassan elváltak útjaink. Visszatértem az apartmanba, felfrissültem, átöltöztem, kiégettem a görögék fürdőszoba lámpáját, csak, hogy valami emléket is hagyjak magam után, titkos helyre rejtettem a bejárat kulcsát, majd visszamentem a főutcára, ahol egy souvlakit, gyrost kínáló gyorsétteremben rendeltem egy úgynevezett krétai salátát, amiben elméletileg főtt tojás és krétai sajt is lett volna.

Már rendelésemkor feltűnt, hogy valami nem klappol, és a pultos, aki szakács, felszolgáló és kiszállító is egyben közel áll hozzá, hogy mindjárt felrobbanjon.

A dolog persze akkor vált még inkább bizonyossá, amikor a létező összes görög káromkodást elharsogta a pult mögül, amiben ha jól értettem a német vendégeket sem illette túl kedves kifejezésekkel.

Ezt követően egy görög salátát szervírozott elém, amiről félve ugyan, de kijelentettem, hogy nem egészen ezt rendeltem, majd mosolyogva közölte, hogy “ja, mindegy, a másik amúgy sincs.”

Szóval eszem-nem eszem, akkor is görög salátát kaptam.

🥗Az túlzás, hogy elégedetlen lettem volna. Elvégre a görög salátát imádom és kifejezetten jól is volt elkészítve, az adag is igen tetemesre sikerült és az 5,5 €-s ára sem rúgott az egekbe, de nyilván egy kis görög vendégszeretettel még jobban élveztem volna.

A buszom hamarosan indult. Előtte vetettem még pár pillantást a tengerre, majd immáron a gépjármű fedélzetén élveztem tovább, ahogy Plakias felé emelkedve, a hegyek ölelésében fekvő tengerparti üdülőfalu szépen lassan elköszön tőlem.

Ez már megint egy olyan látvány volt, amit alig vártam, hogy egyszer valakivel, a családommal, a barátaimmal megoszthassak, és ebben a pillanatban biztos voltam benne, hogy ezt a jövőben meg is tehetem.

A hostelbe 5 előtt értem, a recepció lassan újra nyitott, a lakókat pedig egyre inkább korgó gyomruk húzta a konyha felé.

Csatlakozz a “Krétai kalandok” csoporthoz, ha még több infó, érdekesség, látnivaló érdekel Krétáról.

Így az esti órákban a túrától kellemesen elfáradva, csendes beszélgetések közepette élveztem még a többiek társaságát és bármennyire alig ismerem őket, olyan volt, mintha egy nyaralás után haza érkeztem volna hozzájuk.

Ringatásra nem volt szükségem ezen az estén. Boldogan, kimerülve hajtottam álomra a fejem és tudtam, még mindig itt akarok élni.

Hogyan alakulnak a következő napjaim Krétán? Megyek-e még bármilyen állásinterjúra, mielőtt haza indulok? Sikerül-e további új helyeket felfedeznem a szigeten? Tanulok-e még valamit a görögöktől.

Kattints ide, a krétai kaland itt folytatódik.

Hozzászólás

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..