Hajnalban keltem, hogy 4-re felérjünk a reptérre, hiszen a feladott csomag miatt az indulás előtt 2 órával való érkezés elengedhetetlennek bizonyult. Mit sem számított a korai ébredés, lévén, hogy két napja már amúgy sem jött álom a szememre az izgalomtól.

A létező összes dolgon aggódtam, amin lehetett. A bőröndöm súlyától, a görög lakáskeresésen át egészen az új munkámig. Aztán, ahogy ez lenni szokott az aggodalmam az utazás hevében tova szállt és már csak a jelenre, az éppen aktuális helyzetre koncentráltam.

Utazás Krétára

Budapesttől Athénig

A reptéren minden flottul ment. A 32 kg-os limitbe simán belefértem a 30 kg-ra megtömött nagy bőrönddel, a Wizzair esetében pedig a kézi poggyászon sem volt izgulni valóm.

Priority jegyem amúgy azon túl nem ért sokat, hogy a fedélzetre is felvihettem egy 10 kg-os bőröndöt, hiszen a kedves személyzet hiába igyekezett szétszedni az első osztályú jeggyel rendelkező és nem rendelkező utasokat, a többség birka üzemmódra kapcsolt és még arra sem volt rest, hogy megnyissa maga előtt, vagy éppen átbújja, a kordonokat.

Persze nyilván nem kell ecsetelni, hogy az első ilyen lépés hazánk fiaitól, pontosabban egy magyar családtól származott, akik mint tudjuk, nemzeti sajátosságként bárhol feltalálják magukat, és hát miért is vonatkozna rájuk ugyanaz a szabály, mint többi utastársukra. Na jó, na jó, na jó. Nem ítélkezek. Biztosan most repültek először, a kordont pedig csak reptéri dekorációnak nézték, aminek semmi jelentősége.

A Liszt Ferenc reptérről ezúttal kifejezetten öröm volt fapadossal elreppenni. A korábbi „istálós”, hideg, konténer váró helyett egy vadiúj terminálban töltöttük beszállás előtti perceinket.

CSATLAKOZZ A “KRÉTAI KALANDOK” CSOPORTHOZ, HA MÉG TÖBB INFÓ, ÉRDEKESSÉG, LÁTNIVALÓ ÉRDEKEL KRÉTÁRÓL.

Athéntól Krétáig

Kb. 2 óra elteltével landoltam Athénban, ahol a légitársaság váltás miatt kénytelen voltam előbb felvenni a feladott poggyászom, majd újra leadni az Olympicair pultjainál. Gondoltam okosan megoldom mindezt a kihelyezett automaták segítségével, ahol egyedül nyomtatod a címkét a bőröndre, de hogy is ment volna minden egyszerűen, mégiscsak segítséghez folyamodtam.

A 30 kg cipelése egyébként különösebb gondot nem okozott, hiszen 1 €-ért fogtam egy reptéri trolley kocsit, amivel egykettőre áttalicskáztam A-ból a B-be és még megerőltetni sem kellett magam.

Időm volt, mint a tenger, ezért a reptér elé is kiugrottam, hogy magamba szippantsak egy kis görög levegőt és örömmel konstatáltam, hogy a nagykabát mehet a levesbe, egy szál poncsó pedig bőven elég a meleg januári napon.

Nem csoda, hogy a kinti kávézók terasza is zsongott a turistáktól és főként görögöktől, akik nyugodt eszmecseréik közepette kortyolgatták feketéjüket. Elég volt csak rájuk nézni és máris megteltem élettel, a körülöttünk szálló édesség, és péksütik felhője pedig szabályosan megbabonázott. Tsoureki, kataifi, spanakopita, csupa nagyon görög, nagyon lisztes, nagyon egészségtelen finomság, amikre már csak ránézve is 10 fölé ugrik a vércukrod. Vajon miért nem találták még ki ezeknek a „mentes” változatát? Oda se neki, szerencse, hogy néznem még szabad. 🙂

Amíg várakoztam a reptéren, a görög is bejelentkezett egy videóhívásra, csak, hogy újra köszöntsön Görögországban. Kapcsolatunk azóta sem szakadt meg, habár meglehetősen átformálódott mióta legutóbb elváltak útjaink. Karácsonyra képeslapot küldött és nap, nap után előbukkant valami mondvacsinált indokkal, ami bár kedves tőle, különösebb jelentőséggel felruházni kár is lenne a szituációt.

A Chaniaba tartó gépem beszállása kissé stresszesre sikeredett. A 10 kg-os kézipoggyászom pont 2 kg-val volt több az engedélyezettnél és az egyetlen szerencsém az volt, hogy mire sorra kerültem, a mérleges bőröndkeretet már eltolták és nem kezdtek bele több csomag lemérésébe.

Chaniatól Rethymnoig

A repülő időben célba ért és kb. 25 perc alatt intéztem el a csomagfelvételt, a mosdózást és értem ki az éppen Rethymnoba induló buszomhoz. A buszsofőr segítségét kértem, hogy a bőröndjeim valahogy betelepítsük a járatba. Kezdetben kevésbé volt készséges, aminek a magyarázata, mint utóbb kiderült az volt, hogy nem is ő volt a buszsofőr. Sebaj, probléma megoldódott és már száguldoztam is Rethymno irányába a 8 €-s jegyemmel. Útközben a Fehér-hegység csúcsai csak úgy ragyogtak a messzeségben és hihetetlen volt, hogy ezúttal hóba borulva láthatom őket.

A hostel recepciósával, Igorral, akivel még legutóbbi látogatásomkor kötöttünk barátságot megtanácskoztuk, hogy Rethymno végállomásáról taxival megyek, amíg tudok, onnan pedig ő segít majd a hostelig behúzni csomagjaim. Mivel a hostel már az óváros utcáinak egyikén fekszik, ahová csak engedéllyel lehet behajtani, így gondoltam, hogy egy kicsit mindenképpen sétálnom kell. Rövid távot mentem, ami alapesetben talán 3-4 €-ba került volna, de, mint későbbi költözésemkor kiderült, ennyi csomaggal már felszöknek a taxiárak is, így bizony ezt sem úszhattam meg 5 € alatt.

Rethymno – Érkezés a hostelbe

Igor nem siette el a dolgokat, én pedig túl gyors volt, így a hostelig mégiscsak egyedül húztam be a csomagokat, amiket aztán persze meghagytam neki, hogy felcipelje a szobámba.

A hostel nem változott, viszont még annál is kevesebben uralták szobáit, mint mikor decemberben búcsúztam. Feltételezéseimmel ellentétben a korábbi szobám is egész meleg volt és ezúttal a légkondit beállíttattam fűtésre. Rájöttem, az emeletes ágy egész jó szolgálatot tehet és a felfelé szálló meleg levegőt kihasználva az egyik fenti ágyat választottam. Privát szobámat nem kívántam túlságosan magamévá tenni, hiszen tudtam, másnap már lakáskereső üzemmódra kapcsolok.

Rethymno utcáin – Lám, egy ismerős Arc

Rövid eszmecsere az elmúlt egy hónapról, majd elindultam az egyetlen közeli boltba, ami vasárnap is nyitva tart. A görögök tényleg adnak a pihenésre és a vasárnapokra, ezért tehát ne lepődj meg, ha ilyenkor szinte majdnem mindent zárva találsz. Persze más a helyzet szezonban és a kifejezetten üdülőövezetekben, de az évnek legalább ezen időszakában mindenki igyekszik egy kicsit lazítani.

Szép idő volt. A tavernák és kávézók teraszai hasonlóan megtelve, mint mikor elhagytam a várost és most, hogy visszatértem, olyan volt, mintha haza érkeztem volna.

Az első ember, akibe séta közben botlottam M. volt. Kávézgatott a munkatársaival és nagy örömmel fogadott, valamint azzal a jó hírrel, hogy áprilistól dolgozhatok neki, ha szeretnék.

Fel sem tudtam fogni szavait, mert akárhányszor erről a munkáról esik szó, lázba jövök, közben meg ott a mérleg másik tányérja, amit extra erősen nyom a már megkapott éves munkám. De ki tudja, mit hoz még az élet az elkövetkezendő 2 hónapban, és mennyire fogom szeretni, amit hamarosan elkezdek.

Az első napok Krétán – Lakáskeresés, munkaügyek

Ezt a napot gyorsan zártam és ringatni sem kellett egy jó alvásért, másnap pedig örömmel indultam a konyha és recepció irányába, hogy üdvözölhessem Manolist, aki úgy hallottam, várta visszatérésem. Minden a megszokott módon zajlott és a reggelim napsütéses teraszon való elfogyasztása kifejezetten jól indította napomat. Pont olyan érzésem volt, mint mikor otthon elkezd tavaszodni. Napsütés, csicsergő madarak és kellemes tavaszi szellő. Pedig még csak januárt írtunk.

10 körül a munkahelyemre mentem, ahol a főnökkel lett volna találkozóm, persze csak ha bent van. De miért is lett volna? Hiszen ez Görögország, ő pedig mégiscsak főnök. Hogyan is mehetne ilyen korán dolgozni? Ellenben leendő munkatársaim már bent voltak, habár még éppen csak a napirend „kávézás” pontjánál tartottak, tehát volt idejük kedvesen, mosolygósan és szeretettel fogadni, na meg egy kicsit rám koncentrálni. Felhívták Kostast, aki egy óra múlva ígérte, hogy beér, így addig én nekivetemedtem a rethymno-i ingatlanirodáknak. Az egyik, amit kinéztem, véletlen sem rendelkezett irodával, ott ahol a Google szerint lennie kellett volna és a facebook oldalukon kiírt megannyi telefonszámból is csak egyetlenegy válaszolt, aki nem volt túl készséges lakáskeresés ügyben.

Végül a Samson Homes irodájában találtam megértő fülekre, ahol azonnal felcsörögték nekem az ingatlanos munkatársat, aki néhány percen belül nem csak, hogy megérkezett az irodába, de kész ajánlatokkal állt elő.

Ő volt az, akivel kétkerekű paripáján, (természetesen bukósisak nélkül) robogtunk el megnézni a leendő kis házat, amit a következő napokban sikerült is kivennem. (A lakáskeresős történetért kattints ide.)

Görögországban gazdag, vagy szegény leszel?

A hostelben ebédeltem, ugyanis ezúttal már tényleg nem turistaként érkeztem Krétára, és megfogadtam, hogy amíg nem jön meg legalább az első fizetésem, igyekszem kevésbé nagy lábon élni és a helyi tavernák nem mindegyikét kipróbálni egy hét alatt.

Igorral is pont arról beszélgettünk, hogy jó lenne egy kicsit spórolni, majd amikor fejben összeadtuk bevételeinket és kiadásainkat, nevetve megállapítottuk, hogy Görögországban vagyunk, tehát a spórolás szót akár ki is húzhatjuk szótárunkból.

Szerencsére valahogy ez mégsem adott elkeseredésre okot. Hiszen nem meggazdagodni jöttünk ebbe az országba. És különben is…ott a sok „cafeteria”: a tenger, a csodás nyelv, az utánozhatatlan görög zene, az elképesztő görög konyha, na meg az emberek kedvessége és nyugodt léptékű élete. Most mondjam, hogy nem leszek milliomos mindettől?

Vissza a munka világába

Délután sikerült nyélbe ütnöm a találkozót Kostassal, aki olyan lelkesen várja, hogy dolgozni kezdjek, hogy még nekem is kedvet adott a munkához, amitől azért sok hosszú hónap kihagyása után akarva-akaratlanul is elszokik az ember.

A cég japán munkatársával is beszélgettünk, aki a betanításomért lesz felelős. A gépemet és a helyemet pedig már előkészítették, hogy minden adott legyen a kezdéshez. 6 nap, 7 órában koptatom majd náluk a számítógép billentyűzetét, ami valószínűleg kicsit szokatlan lesz elsőre, de igyekszem majd mielőbb felvenni a ritmust. Más lesz a munkaköröm most és más, ha nyáron is velük maradok, de végülis elméletileg mindkettőben van már gyakorlatom.

Az irodában megállapítottam, hogy a munkahely jobb hatással lesz nyelvtanulásomra, mint bármilyen nyelvtanfolyam, a kollégák többsége ugyanis még hozzám is görögül igyekszik szólni, amiből persze most még nem értek semmit, vagy ha igen, akkor sem tudok válaszolni, de később ez sokat fog segíteni, hogy fejlődjek.

Kostas elkísért az egyik könyvelő munkatársukhoz, Giorgioshoz (Naná, mi más is lehetett volna a neve? Hiszen itt mindenki vagy Kostas, vagy Giorgios, így ha véletlen nem jegyezném meg valamelyik nevét, még akkor is 50 % esélyem lenne, hogy beletrafálok), akit megbízott, hogy segítsen a héten elintézni a papírjaimat, és derítse ki, pontosan mire van szükségem a munkakezdéshez.

Welcome to Greece – Hivatali ügyek görög módra

Örültem, hogy nem hagynak magamra ezzel a feladattal, mert már otthonról olvasgatva sem tűnt egyszerűnek a sok dokumentáció. Aztán végül mégiscsak egy másik kolléga hívott fel az infókkal, hogy milyen hivatalba kell elmennem és mit vigyek magammal.

Mondhatnám, hogy nagy segítség volt, de azért annyira mégsem, pláne, hogy photocopy szerinte kis fényképet jelent és azt kellett volna vinnem a hivatalokba az útlevelem fénymásolata helyett. Még szerencse, hogy nem hallgattam rá, és magam igyekeztem kideríteni angol oldalakról, mihez, mire lesz szükségem.

Ahhoz képest, hogy valójában csak egy adószám és egy társadalombiztosítási szám megszerzése volt a feladatom, egy hét kevés időnek bizonyult. Egyik irodából küldtek a másikba, onnan vissza, mindenkinek kellett plusz még egy extra igazolás, plusz egy aláírás és a bürokratikus káosz szinte kézzel fogható volt. De a pontos papírbeszerzési procedúráról egy külön cikkben igyekszem majd beszámolni neked.

A lényeg, hogy a város különböző pontjain található irodák bejárása után nem volt kilométer hiányom. Idő közben átköltöztem az albérletbe is, ami ugyan a városközponttól nem messze található, de egy igen meredek domboldalra kellett folyamatosan felhúzódzkodnom, ha valamiért csak úgy haza kellett ugranom.

A hivatali ügyintézés során egyébként hasonló helyzetet tapasztaltam, mint otthon. Hosszú sorok, kevés és nem túl kedves személyzet, akiknél az már végképp kiverte a biztosítékot, hogy még csak görögül sem tudok. De rá se ránts, szerencsére az ilyen megnyilvánulásokat nem veszem magamra és a helyiek annál kedvesebben segítettek, ha például elakadtam egy dokumentum kitöltésében, vagy ha nem jutottunk közös nevezőre a hivatalban dolgozókkal.

Sétálunk, sétálunk, Rethymnoban sétálunk

Miközben irodáról irodára jártam, igyekeztem a lakást is csinosítgatni. Beszereztem néhány hiányzó felszereltséget, és első sorban a létező összes meleg ruhát, paplant, takarót felvásároltam, csak, hogy ne fagyjak szét a hideg téli estéken normális fűtés nélkül. Habár elsőre sokkolt a hideg valóság, mégha számítottam is rá, néhány nap alatt egész jól sikerült kitapasztalnom, hogyan is lehet meleget csinálni és a villanyórát sem kiakadásig pörgetni. A helyi kínaiban és eurós boltban közben törzsvendég lettem és lassan már fejből tudtam, mit, melyik boltban éri meg jobban megvenni.

Alapvetően egyébként élveztem a sok sétát a városban. Legalább arra is volt időm, hogy jól szemügyre vegyem a közelgő karnevál miatt felállított megannyi különféle óriási figurát, amik Rethymno minden egyes pontján feltűntek. Tulajdonképpen a 17-18 fokos nappali hőmérséklet is kedvezett, hogy járjam a várost.

Néha a hostelben is megfordultam. Oda mentem nyomtatni ha kellett, beszélgettem Manolissal, vagy éppen Ioseph-fel a fiával, aki nem járt sikerrel Norvégiában és mégiscsak visszatért Görögországba, valamint Igorról sem feledkeztem meg, aki még a költözésemben is segítségemre volt.

Kedves görög néni, a jövőbeli kertészem

Hétvégén az új albérletem tulajdonosának anyukáját találtam egyszercsak a kertemben. Épp a fügefát metszette és magára vállalta, hogy szombatonként ezentúl is gondozza majd a kertemet. A kedves, idős, görög néni ezen kívül hozott nekem otthonról poharakat, tányérokat, evőeszközöket, csak, hogy tényleg ne szenvedjek hiányt semmiben. (Mármint a meleg lakáson túl.)

Kedvessége teljesen lenyűgözött és imádtam, hogy ő is úgy beszélt hozzám görögül, mintha minden szavát érteném, miközben arra gondoltam, milyen jó is lesz, amikor majd tényleg érteni fogom.

CSATLAKOZZ A “KRÉTAI KALANDOK” CSOPORTHOZ, HA MÉG TÖBB INFÓ, ÉRDEKESSÉG, LÁTNIVALÓ ÉRDEKEL KRÉTÁRÓL.

Összességében már most imádom az új görög életem. Hogy a kertben, a citromfát nézegetve kávézok, vagy, hogy napsütésben ugyanott írom ezt a bejegyzést.

Habár a heti 6 napos munkahét miatt kevesebb időm jut majd rá, hogy megosszam veled itteni életem minden mozzanatát, hetente legalább egyszer továbbra is igyekszem majd mesélni neked arról, milyen is az igazi élet Görögországban, Krétán, és Rethymnoban.

Bízom benne, hogy ha nem is lehetsz itt, csempészhetek majd mindig egy kis görög napfényt a kávéd mellé. Kattints ide, és ne maradj le a folytatásról.