Az előző hetek kirándulásai, na meg a görögöket is meglepő májusi és június eleji forróság igazán nem adott okot a panaszra, még akkor sem, ha a cseppet sem várt munka világába kellett egyik pillanatról a másikra visszaszokni.
Az egész sziget virágzott, a nappalokat a tengerpart homokjának melegét élvezve töltöttük, még esténként tavernák krétai sajtkülönlegességeit kóstolva, a lírák felcsendülését hallgatva, és rakival fertőtlenítve múlattuk az időt.
Egészen addig, míg e szórakozásaink finanszírozásához kénytelenek voltunk ismét csatasorba állni.
Vissza a görög munka világába – Csak egy díszpálma az irodában
Van az úgy, hogy a fejünkben egy helyzetet, egy eseményt, egy szituációt sokkal rosszabbul képzelünk el, mint az a valóságban megtörténik, de akárhogy is csűrném-csavarnám, sajnos a karantén utáni első munkahét emléke még így a messzi távolból is csak az „elég kellemetlen” jelzővel illethető.
A kedves fogadtatás elmaradt és habár nem vártam, hogy körbe ugráljanak visszatértemkor, igazán sokat segített volna a helyzeten, ha nem egy haszontalan felesleges díszpálmának érzem magam a számítógép mellett.
CSATLAKOZZ A “KRÉTAI KALANDOK” CSOPORTHOZ, HA MÉG TÖBB INFÓ, ÉRDEKESSÉG, LÁTNIVALÓ ÉRDEKEL KRÉTÁRÓL.
Az első napokban tulajdonképpen munkát sem kaptam. Ültem, és saját kreativitásommal próbáltam hasznossá tenni magam, valamint kisfőnökömből kierőszakolni némi információt egyes feladatokkal kapcsolatban. De válasz nem érkezett, legalábbis a görögök kedvenc mondatán túl: σιγά-σιγά (sigá-sigá: lassan-lassan)
Vajon, mit is jelentsen ez? Vajon miért is vagyok itt? Vajon jobb lenne másik munka után néznem? Sokasodtak a kérdések nap, mint nap a fejemben.
A bizonytalanság időszaka
Mint utólag kiderült, valójában ők sem tudták a válaszokat. A főnök hebegett-habogott, mert június elején még mindig semmi nem volt biztos. Fogalma sem volt meg tudja-e tartani az alkalmazottait, jön-e turista, mikor-mennyit fogunk dolgozni. Így hát aztán túl sok energiát sem akart beleölni abba, hogy bármiről is felvilágosítson minket.
A napok az irodában lassabban vánszorogtak, mint egy mozgássérült csiga, és gyakran közel álltam hozzá, hogy nyitott szemmel aludjak a monitort előtt. Hidd el, ez legalább annyira szörnyű, mint amikor az ember belegebed a munkába.
Mivel jövőbeli szerepem „utazási tanácsadó”-ként nézett ki, aki a vendégek kellemes időtöltéséért felel majd a szigeten, igyekeztem azzal elütni munkaóráim, hogy minél sokrétűbb információt véssek a fejembe, ami az utazóknak is hasznos lehet. De nehéz volt. Az irodai hangulat túlságosan megbélyegezte az amúgy mindig 200 %-on pörgő motiváltságom.
A görög napok szépségei – Ajándék bicikli a kertemben
Szerencsére esténként az ajtót becsukva magam mögött a problémáktól is függetlenedni tudtam. Hellyel-közzel legalábbis biztosan.
Minden napra jutott egy kis pozitív morzsa, ami voltaképpen bizonyította, mennyire szerencsés vagyok, hogy Krétán élek és, hogy mennyire nem cserélném el az életem senkivel.
CSATLAKOZZ A “KRÉTAI KALANDOK” CSOPORTHOZ, HA MÉG TÖBB INFÓ, ÉRDEKESSÉG, LÁTNIVALÓ ÉRDEKEL KRÉTÁRÓL.
A bicikli, amit a főbérlőmtől kaptam
Ilyen volt, amikor a főbérlőm egy napon azzal a jó hírrel állított be, hogy van egy biciklijük a garázsban, amit senki nem használ, és szívesen nekem adná, persze, csak ha szükségem van rá. Micsoda kérdés. Mióta csak a szigetre tévedtem egy biciklivásárláson törtem a fejem és most, hirtelen, mint amikor a mesékben apró légballonokon masnis ajándékok szállnak le, egyszer csak egy rózsaszín csoda termett a kertemben.
Egy bicikli volt, egy hétköznapi, remek állapotban lévő bicikli, de aznap úgy éreztem, egy tűzpiros Ferrarival ajándékoztak meg. Senki nem állíthatott meg vele, és ahogy átszeltem az óvárost, vagy végig suhantam a part mentén, ugyanolyan lettem, mint a 10 évvel ezelőtti Edit, aki a siófoki Petőfi sétányon vágtat végig bringájával nap, mint nap munkába menet.
De persze nem csak munkába igyekeztem. Egészen Platanesig tekertem, ahol anno, legelőször szippantottam bele a sós tengeri levegőbe, ahol először szerettem bele ebbe a szigetbe.
Biciklizés közben sok érdekességet látsz
Imádtam megtenni az utat a belvárostól Rethymno üdülőterületére. A part menti sétányon egy Miami-ban forgatott film főhőséhez is hasonlíthattam volna magam. Pálmafák alatt, bikinis járókelők között tekerve, a tenger hullámait csodálva és a naptej illatát érezve különleges pillanatok voltak ezek.
Azért van, ami még itt is hiányozhat
Talán egyetlen dolgot hiányoltam ekkor az életemből. Egy barátnőt. Egy barátnőt, akivel az élményeim megoszthatom, akivel kicsacsoghatom a nehezebb pillanataim, akivel együtt nevethetünk a rosszul sikerült randikon és aki legalább annyira jól érzi magát ezen a szigetóriáson, mint én.
De tudod, ezek a dolgok sosem csettintésre érkeznek, így hát aztán elfogadtam, hogy előbb-utóbb majd megtalálom a társaságom, addig pedig elég nyitott maradok a világra, hogy az esélyt mindenkinek megadjam.
CSATLAKOZZ A “KRÉTAI KALANDOK” CSOPORTHOZ, HA MÉG TÖBB INFÓ, ÉRDEKESSÉG, LÁTNIVALÓ ÉRDEKEL KRÉTÁRÓL.
Házi görög kecskesajt a taverna pultja alól
Igor, és August a hostelből persze még mindig tárt karokkal várt. Gyakran kötöttem ki náluk munka után, mentünk el egy-egy sétára esténként, de a munka világa lassan őket is elszólította és nyilván bármennyire is jó barátok lettünk, egy férfivel megbeszélni a számukra néha nem létező problémáim, nehézkes vállalkozásnak tűnik.
Amikor az imád mégiscsak meghallgatásra talál
Aztán egy szép napon, mégis nekik köszönhetően ismerkedtem meg Melanie-val. A tőlem néhány évvel fiatalabb norvég lány a hostelben ücsörgött és a párját várta, aki történetesen a hostel tulajának fia volt. Sokat hallottam már róla. Évek óta minden nyarat a szigeten tölt, így menetrendszerűen, covid ide, vagy oda most is megérkezett, hogy együtt töltsék a forró hónapokat Ioseph-fel. Szőke haja, csillogó kék szeme és a naptól pirospozsgás, mégis vajfehér bőre messziről árulkodott északi származásáról és legalább annyira örült találkozásunknak, mint amennyire én örültem, hogy megismerhetem.
Biciklivel a helyi kempinget is körbe tekertem
Kedves volt és plusz pont járt érte, hogy érthető angolt beszélt. Barátkozásaim egy része visszagondolva sokszor azon bukott el, hogy képtelen voltam értelmes kommunikációt folytatni bizonyos emberekkel. Így hosszabb-rövidebb idő után hajlamos voltam feladni próbálkozásaim. Nevetséges? Tudom. De azért hozzátenném, ezen esetek többségében egyszerűen a kémia is elveszik, sőt talán soha nem is létezett, így nem fáj annyira, hogy túl kell lépnem a kezdeti ismeretségeken.
Melanie-val hamar egymásra hangolódtunk. Már csak azért is, mert mindketten hasonló cipőben jártunk. Így talán már első találkozásunk alkalmával elkezdtük tervezgetni, mikor, melyik strandra megyünk majd együtt, mikor, hol ülünk össze, hogy tovább folytassuk beszélgetésünket.
Ismerkedésünk napján ugyanis az idő szorított. Egy újabb, korábban kitűzött tervem volt napirenden, amit talán azóta akartam megvalósítani, mióta legelőször eldöntöttem, hogy Görögországban fogok élni.
Görög táncóra – Egy álom valóra válik
Görög táncórára igyekeztem. Az erőd lábánál, a már jól ismert Τζεπέτο kávézó melletti helyiségben heti egy alkalommal gyűltek össze azok a helyi, vagy éppen hozzám hasonló, táncos kultúra után szomjazó bevándorlók, akik szívesen emelgették lábukat a különféle görög népi zenék ritmusára. Kilógtam a sorból, hiszen egy régen összeszokott csapatba cseppentem, és kevés angolt beszélő tánctanárom is aggódott, mihez kezd majd velem, vagy inkább én velük egy közel fél éves hátránnyal a zsebemben.
De nem rettentem meg. Elképesztő lelkes voltam és mindössze annyit kértem tőle, ha nem is tudnám követni, legalább hagy nézzem őket, amint élvezettel táncolják a lépéseiket.
Katerina belement és a kezdeti hezitálás után engem is folyton invitált, hogy utánozzam mozdulataikat. Mindent megtettem, hogy sikerüljön a fejemmel irányítani az alsó végtagjaim, de nem volt egyszerű. Sőt. Elsőre kifejezetten lehetetlennek bizonyult. Habár némi táncos múlt állt már mögöttem, hamar meg kellett állapítanom, hogy életemben ilyen nehéz táncokat nem tanultam, és, hogy ameddig a görög táncoknak csak nézője vagy, fogalmad sincs, mennyire összetett feladvány követni ritmusukat.
CSATLAKOZZ A “KRÉTAI KALANDOK” CSOPORTHOZ, HA MÉG TÖBB INFÓ, ÉRDEKESSÉG, LÁTNIVALÓ ÉRDEKEL KRÉTÁRÓL.
Mikre nem lel az ember biciklizés közben
Többféle táncot is elővettünk. Egy kis pentozalis, ami Kréta egyik jelképe. Egy harci tánc, ami a legenda szerint még a törököket is elűzte a szigetről, vagy éppen a syrtos utáni leghíresebb görög tánc, a sousta lépéseit is igyekeztünk elsajátítani, amit az ókori Krétán termékenységi táncnak tekintettek, majd később a szerelemhez, udvarláshoz kötötték és ma is gyakran táncolják esküvőkön.
Egyik sem volt könnyű, ám annál élvezetesebb volt kifáradni az ugrálós mozdulatokban a másfél órás szórakozás alatt.
A csapat nagyszerű volt. Kedvesek, tele szeretettel és nyitottsággal és mivel az óra görög nyelven folyt, mindenki igyekezett segíteni a fordításban, ha Katerina éppen sztoriba lendült. Az idő úgy repült el, hogy szinte észre sem vettem és tánctanárom nem győzött kérdezgetni az óra végén a saját néptáncainkat illetően, mivel szerinte a fagyos angolokhoz és németekhez képest úgy sikerült lekoppintanom a lépéseket, hogy kizárt, hogy a mi néptáncunk ne épüljön hasonló dinamikára.
A másfél óra több energiát adott, mint bármekkora adag görög kávé és kiugrottam a bőrömből, hogy egy újabb dédelgetett álmom vált valóra, ami ezúttal is Krétának köszönhető.
CSATLAKOZZ A “KRÉTAI KALANDOK” CSOPORTHOZ, HA MÉG TÖBB INFÓ, ÉRDEKESSÉG, LÁTNIVALÓ ÉRDEKEL KRÉTÁRÓL.
Meglepetés látogatás Athénban
Lévén, hogy a főnök a következő egy hétre még mindig kimenőt adott, hogy a fizetésemet felezni tudja, nagy ötletem támadt, ami a múltra gondolva inkább őrültségnek tűnt, de éljünk a mának, élvezzük az életet alapon mégis fejembe vettem, hogy megvalósítom tervem.
Már több, mint fél év telt el azóta, mióta a görög szilánkosra törte a szívem és bár hangot később nem sokat adtam neki, ezt követően is napi, de legalábbis heti kapcsolatban maradtunk. Viszonyunk rendeződött, habár kétes játszmái néha napján még mindig elbizonytalanítottak. De már nem kergettem vele kapcsolatban hiú ábrándokat. Sokáig nem akartam látni, mígnem a végén mindig rájöttem, hogy még ha közvetve is, mekkora befolyása volt az életemre annak, hogy az első krétai nyaralásomon őt megismertem, és, hogy összességében mennyi jót jelentett számomra a barátságunk.
Kompozás Athénba
A görög hétköznapokba legelőször a családja által kerültem és talán valahol itt indult a vágy, hogy jobban megismerjem ezt az országot, a nyelvet, a kultúrát és azt a milliónyi részletet, amit a turista szemüvegemen keresztül sosem láttam volna.
Nem csoda, hogy nem akartam veszni hagyni ezt az egészet, és miután egy videótelefonálásunk során újra erősen invitált Athénba, úgy döntöttem elásom a csatabárdot és hosszú hónapok után meglátogatom.
Séta és városnézés Athénban
De persze ennél izgalmasabb belépőt akartam, ezért aztán neki azt füllentettem, nem megyek, míg a telefon másik végén már a görög anyukájával és barátjával terveztük meg a meglepetés érkezésem.
Egy kis töltekezés a hosszú komp-út előtt
Komp Kréta és Athén között
Életem első kompozását is magával hozta ez a kiruccanás, legalábbis, ami a Kréta és Athén közötti útra értendő, így minden tekintetben nagy izgalmakkal vettem hátamra batyumat.
Chaniaból mentem és legalább úgy éreztem magam, mintha életem nyaralására készülnék.
A komp terasza
A komp hatalmas belseje szinte csak úgy beszippantott. Nem győztem körbejárni a teraszt, a bárt, az éttermet, miközben pásztáztam, hol is fogom a több, mint 8 órás utat átvészelni.
Sokan a fotelekben ágyaztak meg, mások a lépcsőfeljárónál nyitották hálózsákjukat, míg én végül szintén valahol a székek alatt a földön fekve ringatóztam el a szárazföldre.
A komp belső étterme
Nem volt itt nevetséges semmi. Mindenki ott aludt, ahol helyet talált, egészen addig, amíg a hajnali napfelkeltében a narancssárga eget már megannyi hajóóriás fogadtatásában a Piraeus kikötőbe befutva bámultuk.
A görögék tetőterasza
Boldog napok a görög családnál
A komptól a városi vonattal mentem a görögékhez, amit bár magamtól is jól ismertem, a haditervbe beavatottak is elegendő információt szolgáltattak, hogy ne vesszek el útközben.
A célállomáshoz érkezve egy néma athéni városrész fogadott. Még azt is tisztán hallottad, ahogy egy-egy narancs lepottyant a fákról. Szinte autók sem jártak, az üzletek eladói éppen csak dörgölgették szemüket, miközben nyitásra készültek.
Hajnali égbolt a kompról
A görög anyukája az utcán várt, a kutyát sétáltatta. Megölelt és már eresztett is egy telefont kicsi fiának, aki ezúttal az épületegyüttesük egy másik részében aludt, mit sem sejtve arról, hogy érkezem.
Izgalmas másodpercek voltak, már csak azért is, mert hiába a meglepetésbe beavatottak, azért senki nem vehetett rá mérget, hogy a görög egyedül lesz, hogy a görög egyáltalán örülni fog-e nekem, és még ha baráti szándékkal is érkeztem, elég sok rizikó volt benne, melyikünk is fog jobban meglepődni a találkozón.
De végülis az ajtajához mentünk, és habár úgy tűnt, kora reggel fel sem fogja, hogy vajon álmodik, vagy ez a valóság, nem győzte óriási ölelgetések közepette leplezni, mennyire boldog, hogy ott vagyok.
Kiruccanás a görögéknél
Így aztán a következő napjaink is hatalmas szeretetben és békében teltek. A szüleivel görögül próbáltam beszélgetni és képeket mutattak a budapesti utazásukról. Spanakotiropitát sütöttek, csak mert mentem, görög barátok érkeztek, akikkel kártyáztunk, sétáltunk és kávéztunk az Akropolisz alatt és összességében hosszú idő után úgy éreztem magam, mintha a családomhoz tértem volna haza.
A jó hangulatomat még a főnököm sem ronthatta el, aki egyik nap felhívott, hogy másnap menjek dolgozni, és aki ezúttal kénytelen volt felfogni, hogy nem egy ceruza vagyok a fiókban, akit előrántunk, ha kell és bedobunk, ha nem, úgyhogy elégtétel volt kijelenteni, hogy erre már csak a jövő héten lesz lehetőségem.
Visszaérkezés Rethymnoba és egy reggeli az üres Le Jardinban
Athénból kettős érzésekkel tértem haza Krétára. Egyrészt nehéz volt újra búcsút inteni azoknak, akik közel állnak hozzám, másrészt jó volt újra hazatérni szeretett szigetemre, folytatni a boldog görög életem és tudni, mennyi kaland vár még rám az elkövetkezendő hónapokban.
Na és, hogy hogyan sikerültek ezek a kalandok? Mit hozott 2020 nyara Krétán? Kattints ide a soron következő részért.
