Közeledett a búcsú ideje, de még mindig maradt 2 egész napom, hogy új élményekkel gazdagítsam krétai nyaralásom képzeletbeli csomagját, amit aztán otthon bármikor elővehetek és örömkönnyek közepette nosztalgiázhatok korántsem unalmas tartalma felett.
Falassarna – A 2 éve tervezett krétai kirándulás
Az utolsó nagyobb túrám, Seitan Limania után, Falassarnára terveztem, ami a tavalyi Elafonissi és Balos kirándulás mellett szintén versenylistás volt a top látnivalók és strandok között, idő híján akkor valahogy mégis kimaradt programomból.
De ami késik nem múlik. Miután összeszedtem minden szükséges felszerelésem a reggeli ébredést követően, már fénysebességgel repültem a buszállomásra, ahol a 10.00 órakor induló járat elérése volt a célom.
Falassarna és a tömegközlekedés – Honnan indul a buszom?
A jegyért kicsivel több, mint 8 €-t fizettem, viszont hamar zavarba jöttem, amikor a buszindulást jelző táblákon nem közölték egyértelműen a Falassarnára tartó busz indulási helyét és a jegyen feltüntetett kocsiállásra, ugyanarra az időpontra, Kissamos kikötő neve volt kiírva.
Mivel az időmből kitelt, megreggeliztem az állomás büféjében és közben próbáltam kitalálni, melyik kocsiállást is kellene választanom. Bárhogy is sakkoztam a Kissamos kikötőbe tartó busz tűnt az egyetlen jó választásnak, lévén, hogy egy irányba és egy időpontban indultak az én buszommal, és még a jegyemen is ugyanaz az indulási hely szerepelt.
Gondoltam ezzel nem lőhetek nagyon mellé. A kérdezősködéssel egyelőre vártam, hiszen tisztában voltam vele, hogy amikor megkezdődik a felszállás, egy buszsofőr, amolyan görögösen, úgyis el fogja ordítani magát, hogy melyik utasoknak kell felszállnia az induló járatra.
Véletlenek nincsenek – Kibe botlottam az állomáson?
Miközben várakoztam, ismét alaposan szemügyre vettem az állomás sokszínű, turistákból és helyiekből álló kavalkádját és két szemlegeltetésem között, legnagyobb meglepetésemre, hirtelen a görögöm is elém toppant. A lélegzetem elállt a meglepődöttségtől, hiszen ezt a találkozót ezúttal tényleg nem beszéltük meg. Túl nagy beszélgetésbe azonban nem merültünk, hiszen ő is éppen munkába igyekezett, viszont azt sikerült lefixálnunk, hogy ezt az estét még együtt töltjük Chaniaban.
Gyors búcsú, egy ölelés és két puszi birtokában el is váltunk egymástól és már a buszról élveztem a chania-i csúcsforgalomból való kijutás, olykor életveszélyes közlekedési helyzeteit. Egy cseppet sem volt megtömve a busz. Talán sokan inkább a bérelt autót választják, ha Falassarnára akarnak eljutni, de az is lehet, hogy ennek a strandnak a népszerűsége mégsem olyan óriási, mint ahogy azt gondoltam.
Érkezés Falassarnára – Hol kell leszállni a buszról?
Az érkezésünk nem volt felhőtlen több szempontból sem. Egyrészt a pontos leszállási hellyel meggyűlt a baja az összes turistának, hiszen Falassarna környékén legalább 3 helyen hagyhatod el a buszt, másrészt a forró napsütés ellen tényleg elég sok szürke felhő vette fel a versenyt.
Leszállási helyként, két – a buszon utazó – görög lány tanácsára, végül a többség a 2. buszmegállót választotta, ami mondhatni Falassarna Beach közepe környékén helyezkedett el. De visszagondolva akár már az első buszmegállónál bátran leszállhatsz, mert az egész napos strandolós kirándulásodon valószínűleg így is, úgy is bejárod majd a strand nagy részét.
Egy frappé a strandolás előtt
Mivel az érkezésemkor már igen erősen szenvedtem a koffein hiánytól és minden porcikám áhítozott egy frappéra, valamint az idő sem csábított különösebb napfürdőre, ezért a buszról leszállva első utam a szemben lévő kávézós kisboltba vezetett, aminek a nem túl rendezett és nem éppen tiszta teraszán békésen szürcsöltem el jeges feketémet.
A virágokba és növényekbe öltözött Falassarna
Amikor a napnak sikerült csatát nyernie a szürke bárányok felett, elindultam a strand irányába, amihez néhány száz métert egy viszonylag lejtős szakaszon még le kellett gyűrnöm, de nyilván Seitan Limania után ez a küzdelem már igazán meg sem kottyant.
Útközben persze minden második épület tövében megálltam, hogy virágkoszorúkban úszó görög épületekkel és képekkel gazdagítsam fotógyűjteményem és néha nem voltam rest talán olyan területre is betévedni, ahová nem lett volna szabad.
Azok a fránya felhők és hullámok
A strand közelében már sorakoztak a különféle tavernák, így eldöntöttem, hogy ebédelni ezek valamelyikében fogok, ám előtte mindenképpen találni akartam egy bázist, ahová az összes felszerelésem lehelyezhetem és ahonnan a víznek is neki indulhatok, hogy egy kicsit megmártózzak.
A parthoz közelebb érve azonban gyorsan tervet módosítottam. A nap ismét eltűnt és a szél olyan hullámokat kavart a tengeren, hogy jobbnak láttam egyelőre csak kintről szemlélni az eseményeket.
A hatalmas hullámok egyébként nem értek váratlanul. Sok útleírást és fórumot átböngésztem mire Falassarnára eljutottam és szinte nem volt olyan, aki ne tett volna említést a háborgó tenger veszélyeiről. Sokak szerint még a legjobb úszóknak is gyakran kihívást jelenthet kikeveredni a partra, ha túl messzire merészkednek, éppen ezért kétszer is gondold át, mennyire mélyre engeded magad sodródni az áramlatokkal ezen a partszakaszon.
Sokáig tanakodtam a napágy bérlésen, de mivel a térkép szerint a nagy Falassarna beach mellett egy kisebb is található a közelben, amit nekem természetesen látnom kellett, ezért tudtam, hogy nem érné meg számomra, ha mindössze egy-két óráért egy egész napos bérlési díjjal terhelném pénztárcám.
Egy nem éppen diétabarát ebéd Falassarnán
Néhány percig még csodáltam a víz erejét és átmásztam néhány nagyobb sziklán, majd strandtáskámat vállamra vetve álltam tovább és visszavonszoltam magam a finom homokos parton egészen a tavernákig.
Igyekeztem a Tripadvisor-t segítségül hívni, hogy eldöntsem, melyikbe is kellene beülnöm, de mivel mindegyik taverna közel hasonló értékeléssel bírt, inkább a megérzésemre hallgattam.
A En Plo Taverna éppen elég szép kilátással bírt, hogy elnyerje tetszésem és különben sem terveztem hétfogásos ebédet, hogy hosszas gondolkozásba merüljek a választást illetően. A hely szinte üres volt, a kiszolgálás barátságos, de azért nem a legközvetlenebb.
Görögországi nyaralásomnak most jött el az a pillanata, amikor minden diétás elvemet megszegve, neki estem egy fehérlisztes, sültkrumplis pita gyrosnak, amivel aztán szinte egész napra jól is laktam és moccanni sem nagyon bírtam. Ha ezek után a nem létező dietetikusom nem rohant a falnak, akkor az ezt követő frissen facsart narancslé már valószínűleg nála is kiverte a biztosítékot.
Túra a kis Falassarna Beach-re
Mentségemre szolgáljon, hogy egy ilyen kiadós, nem diétabarát ebéd után nem volt megállás és néhány perc múlva már hosszas túrára indultam, hogy a kisebbik falassarnai strandot is feltérképezzem.
Túrámra a nap is előbújt és ezúttal úgy éreztem, jobban éget és perzseli bőröm, mint az elmúlt napok bármelyikén.
Fura jelenség lehettem, amint bikiniben vonultam végig először egy szálloda kertjén, ahol nyaralásom legszebb fotóit készítettem, majd az autóúton, ahol 10 percenként egy-egy helyi, vagy turista került el, csodálkozva.
Elég hosszú utat tettem meg gyalog, mire egy kisebb strandra bukkantam. Valószínűleg ez lehetett a kisebbik falassarnai strand, de ekkora a hőség annyira kivette az energiám, hogy különösebben attól sem rémültem volna meg, ha nem. Az egyetlen, amire vágytam, hogy végre megmártózzak a hűsítő vízben, úgyhogy jó néhány homokbuckán átvergődve magam, némi sivatagi feeling után, kibéreltem a vízhez legközelebbi mini dombot, lepakoltam magamról minden súlyt és máris a tenger hullámain feküdtem.
Kis öböl, kisebb hullámok
A kisebb öbölnek köszönhetően a víz fodrozódása korántsem volt olyan erős itt, mint a nagy Falassarna beachen és meg kell hagyni, a turisták száma sem közelítette meg a nagy testvérét.
Egy ideig úszkáltam, majd amikor megfelelő hőmérsékletűre hibernáltam magam, a vizes programot napfürdőre váltottam. Rám fért a pihenés. Az előző napi Seitan Limania és a mostani után az izomlázam kezdett a tetőfokára hágni. Már nem is volt annyira bűntudatom a gyros miatt. Ennyi mozgással legalább részben kompenzáltam a bevitt kalóriamennyiséget, ha az étel összetevő listáját nem is tudtam jóvá tenni.
De ki hallott már olyat, hogy órákig képes lennék egy helyben maradni? Néhány tízperc eltelte után, újult erőre kapva, úgy döntöttem ideje visszamennem a nagyobb strandra, hiszen fuvar híján a buszra is valahol ott fogok felszállni.
Útra fel, vissza a Nagy Falassarna Beach-re
A fuvarom ekkor azonban még kérdőjeles volt. A blognak hála még néhány hónappal korábban egy olvasóval leveleztem, akik szintén ez időtájt nyaraltak Krétán, és akik bérelt autójukkal erre a napra szintén Falassarnát tervezték felfedezni. Habár korábban megbeszéltük találkozónkat , a csillagok kiszámíthatatlan állása miatt nem tudhattam, hogy valóban sikerül-e személyesen is beszélnünk.
Amikor a kis Falassarna beachről ismét nekivetemedtem a domboknak és elindultam a nagy strand irányába, egy üzenetben jeleztem a házaspárnak, hogy kész vagyok a találkozásra, amennyiben ők is megérkeztek. Mire helyet béreltem a nagyobb strand homokos partjának egy négyzetméterén – ott ahol rajtam kívül más egyedül strandolók is napoztak volna, ha a felhők ismét nem szólnak közbe – már jött is egy válaszüzenet olvasóimtól, melyben igyekeztek pontos meghatározást adni helyzetükről.
Találkozás és fuvar hála az online ismerkedésnek
Némi mártózás után indultam felderíteni őket és magam is meglepődtem, hogy a látszólag oly rövid távolságért ismét hosszú perceket kell sétával töltenem, abban a finom szemcsés homokban, aminek süllyedése miatt már ránézésre is elfáradt a lábam.
Fura érzés volt keresni valakit, akit ezidáig csak képről ismertem, és nem is voltam benne biztos, hogy a szemüvegem nélkül képes leszek rájuk lelni. Végül Laura maga szólított meg, ezzel kicsit megkönnyítve vakon tapogatózásom.
Egyből bele is kezdtünk a ki, merre járt és mit fedezett fel a szigeten sztorizgatásba. Átbeszéltük Seitan Limaniat és a Szamaria-szurdokról is szó esett, ahová Lauráék csak következő nap készültek, én pedig idő hiányában már letettem róla ebben az évben is.
Jó volt olyan társaságot találni, akik hozzám hasonlóan Görögország megszállottak és mindemellett szívesen mesélnek eddigi nyaralásaikról is. Laura felajánlotta, hogy hazavisznek, hiszen a busszal kb. egy időben indulnak és még az irányunk is egyezik, én pedig nagy örömmel fogadtam el meghívásukat.
A világ még mindig tele van jószívű emberekkel
Néhány perc beszélgetés után Laura férjét, Norbit is szerencsém volt megismerni, majd hármasban kezdtük meg utunkat egészen Chania-ig.
Laura és Norbi egészen az apartmanomig vittek, holott ők néhány kilométerrel előbb is leparkolhattak volna már saját szállásuknál. De nem tették, csak úgy, mint semmilyen fizetséget sem fogadtak el a fuvarért.
Kétség sem fért hozzá, milyen jószívű emberekkel hozott össze már megint a sors. Ismét volt egy okom, hogy hálás legyek, amiért egyedül utazok, hiszen enélkül valószínűleg az ilyen élmények is kimaradtak volna nyaralásomból.
(Habár nem beszéltünk sokat a nyaralás óta, a kapcsolat mégsem szakadt meg köztünk. A szomorú hír, mely Laurától 2018 végén érkezett, szabályosan szíven ütött. Norbi tragikus körülmények között életét veszítette, amire azt hiszem szavak sincsenek…Ezúton is kívánom, hogy Norbi nyugodjon békében. Laurának pedig rengeteg kitartást kívánok és azt, hogy közös hobbijukat, az utazást ezután se adja fel és legyen benne biztos, hogy Norbi ugyanúgy vele lesz, bárhol is jár a világban.)
Kezdődhet az esti program – Irány a görög lakása
Alig vártam, hogy a túrázás és tengerparti homok nyomait lemossam magamról és miközben épp patyolat tisztává varázsoltam magam, leegyeztettem a göröggel az esti programot.
Az egész napi munka után nem volt túl lelkes, ezért megbeszéltük, hogy átszelem a várost, és meglátogatom, aztán majd kitaláljuk, merre tovább.
Foghattam volna egy taxit, de a zuhany annyira rendbe tett, hogy újult erőre kapva, ismét szívesen sétáltam végig a tengerpart mentén, miközben a kikötőhöz érve bámészkodtam a vacsorához készülődő tömeg között.
Már sötétedett és a göröghöz még legalább 20 perces gyalogtúra vezetett, de ennek ismét nem tulajdonítottam nagy jelentőséget. Talán valahol az utcájuk környékén a nagy csend és a közvilágítás csekély fénye vetette fel bennem először a kérdést, hogy vajon félnem kellene-e bármitől. De mire válaszolni tudtam volna rá, már a házuk előtt álltam.
Most akkor megyünk valamerre?
Felmentem és a görögöt legalább úgy találtam, mintha egyhetes rabszolga munkán ment volna keresztül. Fetrengett, szenvedett, két mondat között majdnem elaludt és halvány jelét sem mutatta, hogy bárhová is menni szeretne. Az egyetlen reményt keltő kijelentése talán az volt, hogy éhes, amiből leszűrtem, hogy valahová még kénytelen lesz kimozdulni, hacsak nem akarja korgó gyomorral álomra hajtani a fejét.
Nem akarta. Idő közben befutott a lakótársa is, így már hármasban terveztük tovább az esti programot.
Egy újabb csodás este Chaniaban
A központba mentünk, ezúttal autóval és egy olyan helyen kötöttünk ki, ahol első Chania-ban töltött napomkor is jártunk. Viszont az akkor látott viszonylag üres téren most szinte egy tűt sem lehetett leejteni. Nem turisták voltak. Sokkal inkább görögök. Helyiek mindenhol. Ettek, ittak, kártyáztak, beszélgettek és egyszerűen élvezték a meleg nyári este minden zamatát.
Szinte könnyek szöktek a szemembe, és úgy néztem őket, mint egy elítélt szabadulásakor. A szabadságot láttam bennük. A mérhetetlen szeretetet az élet iránt, amit nem adnának senkinek.
Görög finomságok terítéken – Ez jobb, mint egy gasztrotúra
Η Αυλή Των Θαυμάτων volt a hely neve, ahol talán a környék egyetlen szabad asztalát találtuk. A berendelt ételeink elméletileg 2 főre készültek, de ha csak kóstolás szintjén is, egy-egy falat nálam is lecsúszott mindenből. Az előző napok szinte összes görög finomságát felsorakoztatták a fiúk előttem, sőt most még valami ínycsiklandó spenótos-fetás ínyencséggel is megtoldották bűnjeim listáját, amit nem másnak, mint spanakopitának kereszteltek.
Vacsora közben ouzót ittunk jégre töltve és a görög srácok elmesélték az egész fergeteges krétai nyaruk minden sztoriját, amit úgy hallgattam, hogy közben azt kívántam, bár egyszer én is átélhetném ugyanezeket.
A placc tele volt. A vacsoránk végére jóformán annyi fiatal volt a környéken, akik elméletileg már az iskola kezdete miatt tartózkodtak a városban, hogy beszélgetés közben százszor is visszakérdeztél, mert képtelenség volt tisztán hallani a másik szavát.
Az utolsó állomás – „Edit, ez neked biztos nem fog tetszeni…”
A görögöm már alig pislákolt az álmosságtól és esze ágában sem volt bárhová indulni a finom falatok után, a lakótársával azonban tettünk róla, hogy ennyivel ne érjen véget az esténk. Nyilván nem egy hajmeresztő partival akartuk mi sem zárni a napot, de legalább egy bár felderítését még kitűztük célul.
Végül a fiúk elvittek az egyik kedvenc helyükre, ami szerintük nem egészen az én rózsaszín lelkemnek való, de megérkezve konstatáltam, hogy előítéleteik vannak velem szemben és fogalmuk sincs mennyire vagyok nyitott a világra.
A RIDE Cycle Culture Cafe egy hangulatos hely volt, régi bútorokkal, amolyan underground stílusban, és valóban, talán nem a szekrényem minden ruhadarabjával illettem volna a környezetbe, összességében kimondottan tetszett a hely hangulata.
Nem maradtunk sokáig, és hárman osztoztunk egy üveg sörön. Na nem azért, mert ennyire nem futotta többre, sokkal inkább azért, mert ez nem egy hétköznapi sörözés volt. Sört kóstoltunk. Olyat, aminek üvegje több, mint 40 €-t ér és aminek íze a kávéra hasonlít. Életemben nem próbáltam még hasonlót, ezért ismét örülhettem az újdonságnak.
Ahhoz képest, hogy fejenként kevesebb, mint 2 dl-t fogyasztottunk a sörnek álcázott kávéból, hirtelen mindenki megérezte a hatását. Némi eszmecsere és nagy nevetés után úgy döntöttünk, hazafelé vesszük az irányt.
A fiúk elvittek az apartmanomig, és útközben megtervezték utolsó napom programját, csak, hogy véletlen se búcsúzzak Chaniatól felejthetetlen emlékek nélkül.
De, hogy mi is történt a következő napon pontosan? Olvasd el búcsúzásom napját a legnagyobb görög szigettől itt.