Az utazás első napja mindig túlon túl izgatottá tesz. Az utóbbi egy évben az ide-oda repülgetéssel  azonban elég nagy rutinra tettem szert, ezért ritkaság számba megy, ha emiatt nem tudok aludni…,kivéve persze, amikor hajnalban indul a repülőm.

Érkezés Krétára-Heraklion és Agios Nikolaos-Az 1. nap történései

Irány Kréta-Felszállásra felkészülni, Agios Nikolaos már vár

Krétára 6.20-kor indult a gépem Budapestről, ami minden szempontból egész jól hangzik.

• Nem túl korai,
• nem kell az útra szánni a fél napom, és akár
• már a srtandot is célba vehetem rögtön az érkezéskor.

Ugyanakkor a 6.20-as indulás megkövetel egy 2 órával előbbi érkezést a reptérre, és mivel Kecskemétről fuvaroztak fel a repülő vasak parkolóhelyére, ezért, ha minden matektudásomat össze is vetem, kénytelen voltam hajnal 3-kor elindulni a viszonylag emberi időben startoló, meseszép görög szigetre igyekvő, járatomhoz.

De ugyan, ki fáradt, és ki panaszkodna, ha éppen Krétára készül?

A reptéren minden flottul ment. Köszönhetően a hajnali érkezésnek a kézipoggyász-ellenőrzésnél olyan rövid sor állt, hogy elgondolkodtam jó repülőtéren járok-e.

A duty free-ben gyorsan beszereztem egy kis díszdobozos Tokaji Aszút, amit tavaly megismert görög ismerősömnek szántam, és amit aztán az út második felében sikeresen elhagytam. (De erről majd később.) Majd némi újság és víz feltankolása után az „A”-s kapuk felé vettem az irányt, bedobtam egy kávét az ezekhez közeli kávézóban, és csodálkoztam, hogyan ment el ilyen gyorsan 2 óra.

Megnyitották a kaput, ami a reptéri átalakításoknak köszönhetően az eddigiektől eltérő volt, és nem is hittem a szememnek, amikor a Wizz Air járatához busszal vittek ki, így nem kellett jószágokhoz méltóan végig sétálni a fél repülőtéren, hogy aztán egy karámban sorakozzunk.

A kb. 2 óra 20 perces repülés fogjuk rá, egész izgalmasan telt. Próbáltam felfrissíteni azt a néhány görög kifejezést és mondatot, amit egy online nyelvtanfolyam segítségével sajátítottam el hónapokkal ezelőtt, és nagy igyekezetemben azóta sem néztem feléjük. De most végre éreztem: Eljött az én időm. Majd kint megmutatom, mekkora profi lettem.

Landolás Krétán-Ismerkedés a heraklioni tömegközlekedéssel-Honnan indul a busz Agios Nikolaos felé?

Megérkezve Heraklionba, és leszállva a gépről, kétség sem fért hozzá, hogy itt bizony tutira melegebb lesz, mint otthon, és lehet a hosszú farmernadrágomban nem vagyok alkalomhoz öltözve. De mit csináljak? Ez volt az egyetlen módja, hogy elférjek a bőröndben.

Az elsőbbségi beszállásnak köszönhetően megúsztam, hogy csomagra kelljen várnom, így azon nyomban suhantam ki a reptérről, hogy találjak egy buszmegállót, ahonnan bejutok Heraklion városába, hogy aztán onnan egy másik busszal eljussak első célállomásomra Agios Nikolaosba.

A reptérrel szemben találtam is egy buszmegállót, ahol egy buszsofőrt kérdeztem, hogyan jutok el Heraklionba, mire azt mondta, hogy hát éppen ott vagyok. Kis humoros, nem is értem, miért nem esett le neki, hogy a központra gondoltam. Végül egyezségre jutottunk és elirányított egy 100 méterrel odébb lévő buszváróba, ahol jegyet vettem és azonnal buszra pattantam. Talán gyanakvásra adhatott volna okot, de a buszon egyetlen bőröndös utazót sem láttam, mindenesetre én céltudatosan indultam Heraklion központja felé.

Amikor megérkeztünk, és a buszsofőr igen hangosan rázendített, hogy „Center”, leszálltam, annak ellenére, hogy sejtettem, nem egészen vagyok jó helyen. Némi kevergés után már teljesen bizonyossá vált, hogy nem ezt a helyet keresem, itt ugyanis csak olyan buszmegállót találtam, ahonnan a reptérre, vagy más irányba megy járat, de még csak véletlen sem Agios Nikolaos felé.

Elő a GPS-t és ha ütnének sem tudnám megmondani, hogyan, megtaláltam, melyik buszállomásra kellene eljutnom. A telefonom szerint ez kb. 10-15 perc gyalogosan, amitől igazán nem pánikoltam be, persze akkor még nem tudtam, hogy dimbes-dombos helyen, 10 kilós bőrönddel a kezedben, 30 fokban megtenni ezt a távolságot, igazán nem olyan mulatságos.

Már éppen megérkeztem valami buszállomás-szerűséghez, ahol elég sok busz állt, ám annál kevesebb utas, amikor úgy döntöttem, ismét jobban járok, ha kérdezek. Kiderült, az én buszállomásom még mindig 200 méterrel odébb van. Nem egészen értettem hol pontosan, mert természetesen az út is úgy kanyarodott, hogy nehogy rálássak erre a megállóra, de végül nem fogott ki rajtam, és megtaláltam.

Heraklioni buszállomás, avagy A helyi görög élet színtere

Itt már minden egyértelmű volt. A kiírás szerint még egy órát kellett várnom az Agios Nikolaos felé tartó járatomra, de ez pont elég idő volt, hogy nyugodt tempóban slattyogjak be a váróterembe, ahol jegyet szereztem kb. 7 €-ért, felülvizsgáltam a feltűnően tisztán tartott mosdót, majd elfogyasztottam görög nyaralásom első frappéját. Habár frappét tényleg csak a turisták isznak Görögországban és a görögöknek eszük ágában sincs ilyet fogyasztani, ők maradnak a jó öreg görög kávéjuknál, vagy a Freddo Espressonál, bennem valahogy mégis szépen lassan megindult a görög feeling.

Aztán a várakozás közepette kissé meg is ijedtem, hiszen az ordítozó hangosan beszélő forgalomirányítótól kezdve a morcos görög néniig és a temperamentumosan magyarázó görög fiatalokig az állomás egész színes palettát mutatott fel a helyi lakosságból és elgondolkoztam, vajon képes leszek-e felvenni a ritmust 10 nap alatt, vagy inkább bújjak el, mint egy kisegér?

De az aggodalom szépen lassan tova szállt. Hiszen kérem szépen, nyaralni jöttem…elég lesz, ha megfigyelek, a beilleszkedést majd meghagyjuk arra az esetre, ha egyszer tényleg kiköltözök.

Buszozás Agios Nikolaos felé és egy üzenet a görög ismerőstől

A busz megérkezett, felszökkentem, és közben befutott egy üzenet a görög ismerőstől is, melyben kérte, menjek át egy nappal korábban hozzá Chaniába, lévén, hogy szabadnapos lesz, így több időt tudunk együtt tölteni. Miért is ne, gondoltam, habár kicsit sajnáltam, hogy a 4-5. napra tervezett rethymnos látogatásom még villámszerűbb lesz így, mint ahogy azt eredetileg elterveztem, arról nem is beszélve, hogy nyilván a szállás díját is kifizettem 2 éjre, hiába csak 1 lett belőle.

Agios Nikolaos felé az út talán egy kicsit hosszabbra sikerült, mint ahogy korábban lelki szemeim előtt képzeltem. Vagy én voltam túl nyűgös, vagy tényleg minden bokorban megálltunk, de a másfél órás út egy örökkévalóságnak tűnt.

Érkezés Agios Nikolaosba-Hol a szállásom?

Az eddigi utazásaimmal ellentétben hihetetlen mennyire nem voltam felkészült. Sem egy nyomtatott térkép, sem egy kiírt cím a szálláshoz. Tulajdonképpen mindent a telefonomra bíztam, aztán csodálkoztam, hogy megérkezve a városba, térerő hiányában nem igazán tudtam merre is kellene indulni. Bízva a szerencsémben sikerült a rossz irányba nekivágni az útnak, a 10 kilós bőröndöt ismét felhúzni a legnagyobb dombra, majd a térerő felbukkanása után rájönni, hogy tényleg nem a megfelelő irányba tartok.

Aggodalomra semmi ok, 10 kilós bőrönddel le a dombról, és immár céltudatosan haladtam a legalább 32 fokos hőségben a szállásom felé, ami a buszmegállótól mindössze 10 perces sétára lett volna, ha elsőre is sikerül jól belőnöm az irányt.

Egy horkoló apartman tulajdonos-Mi jöhet még?

A Booking.com-on foglalt szállás kis egyszerű hotelként fogadott, Hotel Mavroforos néven, az egyik partközeli utcában. Szerencsére már a recepcióhoz is egy emelettel feljebb kellett cipelnem a bőröndöt, hiszen mire megérkeztem még úgysem fáradtam el eléggé.

A recepciós pulthoz lépve konstatáltam, hogy sehol senki, leszámítva azt az egyetlen idősödő úri embert, aki fehér trikóban horkol a bárpult előtt, tv nézést színlelve. Megérzésem szerint a tulaj lehetett, így kénytelen voltam némi várakozás után megzavarni álmait és néhány  egy rakás „Sorry!” elharsogásával felébreszteni. Nem lett különösen ideges, és a zavarba ejtettség jeleit sem láttam rajta, amikor felkelt, sőt, talán még a szundis nyálát is letörölte szépen lassan szája széléről. Elintéztük a „mocskos” pénzügyeket, váltottunk néhány szót, felkísért a szobámba, ami kétség kívül egy rendkívül egyszerű, de nagyon tiszta szoba volt, majd búcsút mondtunk egymásnak.

Miért nincs szükséged Görögországban széfre?

Talán ilyen gyors zuhanyt még sosem ejtettem, de fél óra múlva már fürdőruhában, strandtáskával a vállamon repültem ki a szállodából csak, hogy végre megmártózzak a tengerben. A szállás tulajához időközben volt még egy (szerinte) vicces kérdésem, miszerint van-e széfjük. A válasza nagyon egyszerű volt. Megkérdezte, melyik országból is jövök, és miért is félek annyira. Majd elmutogatta, hogy az ő motorja és autója is kint áll az utcában, benne a kulccsal, mégsem viszi el senki és habár egy évvel ezelőtt eltűnt az autója, előbb-utóbb valahogy mégis előkerült. Nos, nem mondom, hogy szavai felértek egy doboz nyugtatóval, de végülis  abban a pillanatban a strand előkelőbb helyet foglalt el agytekervényeim között, ezért inkább repültem is tovább.

Mostmár tényleg irány agios Nikolaos egyik strandja

A szállástól néhány lépésre, a part irányába egy szupermarketben gyorsan napolajat szereztem, hiszen a kézipoggyászba azt mégsem szállíthattam el Magyarországról, aztán már tényleg senki nem állított meg a homokos öbölig. Bár a parttól és strandtól nem messze egy yacht kikötő működött, maga az öböl nyugalma és hullámmentessége felülmúlta az eddigi krétai tapasztalataim. A napágy és napernyő bérlésének díja attól függően változott, melyik sorban vagy és, ha jól emlékszem 7-8 € körül mozogtak az árak, de egyedüliként én inkább az ingyenes „VIP-szektort” választottam, és a homokba terített törölközőmön fetrengtem.

Strandolás, úszás, napozás. Valahogy ennyire volt bonyolult a délutánom, majd amikor a többség elkezdett szedelőzködni és visszaindulni a szállására, én is követtem példájukat. A szupermarketet hazafele is útba ejtettem és beszereztem a másnapi reggelihez való teljes kiőrlésű kenyeret, felvágottat, paprikát és almát, majd irány a szállás, ahol immár kicsit lassabban készülődtem az esti sétához és vacsorához, mint strandra indulás előtt.

Esti séta Agios Nikolaosban és ismerkedés egy helyivel

Még világosban akartam útnak indulni, hogy bejárjam Agios Nikolaost és néhány képet lőhessek róla. Szerencsére pont elcsíptem a naplementés időszakot és gyönyörűbbnél is gyönyörűbbnek láttam ezt a görög települést. Mivel viszonylag nagy város, és egy része dombra épült, ezért képtelenség lett volna az összes zugát bejárnom, de a főbb utcákat, a virágos fákkal, a görög kávézókkal és a színes portékáikat büszkén áruló görög hölgyekkel, volt szerencsém megpillantani.

Már itt elkezdtem megfigyelni, amiről csak a kinti ismerőseim révén szereztem tudomást, hogy a görögöknél a kávézás kultúra, hagyomány és rituálé, és nem zavarja őket, hogy este 7 óra, akkor is ugyanúgy leülnek meginni egy feketét. Azokról az idősebb, vagy fiatalabb görögökről már nem is beszélve, akik mindeközben még társasjátékoznak, vagy kártyáznak is a kávézó teraszán.

Nagyon jó volt figyelni őket és tudni, hogy ez mennyire hozzá tartozik az életvitelükhöz és akkor sem lepődtem meg különösen, amikor útközben szóba elegyedett velem egy helyi görög, aki randiként is kávézásra invitált. Bár ezúttal a  kávé kimaradt, azért Agios Nikolaos romantikus tava mellett néhány szót váltottunk az általános kérdésekről: ki honnan jött, stb., és bár egész szimpatikus lett volna az illető, az ő kevés angoljával és az én annál is kevesebb görögömmel nem sokra mentünk volna egymással, így inkább búcsút intettem neki.

Végre egy igazi görög saláta, amit otthon biztosan nem kapsz

Folytatva esti sétám, keveregtem a Voulismeni-tó körül, amiben a legenda szerint Pallas Athéné is megmártózott, majd a kikötő mentén végighaladtam Agios Nikolaos csaknem teljes tengerparti részén, visszakanyarodva a yacht kikötő irányába, amerre a szálláshelyem is volt.

Már a délutáni strandolás alkalmával kinéztem itt egy hangulatosnak tűnő tavernát (Nontas), ami így utólag megállapítva kevésbé volt hangulatos, mert inkább a házhoz szállításra koncentrált, és semmilyen extrával (pl. egy kis előétellel, vagy desszerttel) nem akart levenni a lábamról, ugyanakkor a görög salátám legalább olyan finom volt, mint amilyennek kellett lennie, úgyhogy eszem ágában sincs panaszkodni rájuk.

Az első nap ezzel lassan zárult is és bár kimerült állapotban, hulla fáradtan tértem nyugovóra, a szállás utcájában másodpercenként végigrobogó autók, motorok és egyéb járművek csak félig-meddig engedtek mély álomba szenderülni. De ugyan…, kinek jelent gondot a kevés alvás, ha egyszer Krétán nyaral? Kíváncsi vagy, hogyan telt a második napom? Milyen volt Spinalonga és Plaka? Olvasd el itt.