Hogyan sikerült krétai tartózkodásom 4. napja? Milyen volt a visszatérésem arra a helyre, ahol a tavalyi évben az egész nyaralást töltöttem? Miért gondolom még mindig azt, hogy Rethymno a legmesésebb krétai város?

Ébresztő! Rethymno már vár

Az előző nap fáradalmai rányomták bélyegüket az éjszakámra, így úgy aludtam, mint akit fejbelőttek. Valószínűleg a kényelmes és egyben – az előző szállásomhoz képest jóval -csendesebb szobám is hozzásegített, hogy olyan mély alvásban legyen részem, amit még itthon is nehezen tapasztalok. Ébresztőórára ébredtem, hiszen egy viszonylag korai busszal kellett tovább száguldoznom, ha időben akartam megtenni azt a több, mint 100 km-t, ami attól a helytől választott el, ahol a tavalyi nyaralásom töltöttem.

Szerencsém volt, hiszen a reggelit már 7.30-tól el lehetett fogyasztani, így nekem is jutott a tegnap már letesztelt mennyei falatokból. Igyekeztem kicsit visszavenni, és a svédasztal nem minden szegletéből csipegetni valamit. Hellyel-közzel ezt sikerült is tartanom.

Tele hassal vágtam gyors katonás rendet a bőröndben, majd fizetés és kulcsleadás után hátrahagytam a legszebb görög szállásom, hogy útnak induljak kedvenc krétai városomba, Rethymnoba.

Ierapetra-Rethymno – Ez az útvonal tömegközlekedéssel csak egyféleképpen működik

A buszállomáson már rengetegen várakoztak, ami ahhoz képest meglepő volt, hogy a turisták többségénél nem jellemző, hogy egy reggel 8.30-as buszt el akarnak érni. Nos, úgy látszik, mégsem én vagyok az egyetlen, aki nem csak alvással és evéssel tölti a nyaralását, hanem látni is akar valamit.

A Rethymnoba jutást tömegközlekedéssel sajnos csak egyfajta útvonalon lehetett megtenni. Nagyon igyekeztem egy buszt, vagy tulajdonképpen bármilyen járművet találni, amivel Kréta déli részén vonulhatok végig, de mivel sem a jármű, sem a déli oldal nem jött össze, így egyetlen választásom maradt: Visszautazni Heraklionba, majd ott átszállni egy Rethymnoba tartó járatra.

Úgy látszik a görög hölgyek sokáig élnek

A buszra várva, és megváltva 12 €-s jegyem Heraklionig, először lettem figyelmes arra a jelenségre, amivel ugyan már korábban is többször találkoztam, de valahogy sosem tudatosult igazán bennem.

Csodálatom tárgyai ezúttal az idős görög hölgyek voltak, akik gyászukat szimbolizálva még férjeik halála után évekkel is kizárólag feketében járnak, de ami ennél is meglepőbb, hogy korukhoz képest mennyire tartják fitten magukat. Számtalan idős hölgynek segítenek buszsofőrök és egyszerű helyiek egyaránt. Az ő korukban a magyarországi nyugdíjasok – egészségi állapotuk miatt – eleve ki sem mozdulnak otthonról, vagy sajnos meg sem érik ezt a kort. A jelenség tehát ismét fejbe kólintott: Valamit tudnak ezek a görögök.

Érkezés Platanesbe, Rethymno elővárosába-Hol kell leszállni a buszról?

A heraklionig tartó út, habár 2 és fél órásra nyúlt, eszméletlen gyorsan tovareppent, miközben az ablakra ragasztottam szemeim és megcsipkedtem magam párszor, hogy elhigyjem, tényleg ezen a mesehelyen vagyok.

A busz nem is futhatott volna be jobbkor a heraklioni állomásra, hiszen kb. fél óra múlva már a Rethymnoba tartó járatomon ülhettem. Mivel még mindig egy 90 perces út várt rám, 8,30 €-s jegyem megváltva, egy frappét lenyomva és a mosdót igénybevéve készültem, hogy aznapi kilométereim utolsó részét megtegyem.

Mivel Rethymno elővárosában szálltam meg, ami Herakliontól pont útbaesett, ezért nem kellett egészen a központig zötykölődnöm és 1-2 buszmegállóval előbb is búcsút inthettem kedves, fiatal buszsofőrömnek. Habár abban megegyeztünk, hogy Platanesnél vagyunk, akárhogy is néztem, a hely igencsak ismeretlennek tűnt, ennyit pedig nem felejthettem, mióta egy éve nem jártam erre. Még egyszer megerősítést kértem a sofőrtől, hogy nincs-e itt egy másik buszmegálló, válaszként viszont csak rámutatott egy útra, hogy arra induljak, és megtalálom, amit keresek.

Rábíztam magam, hallgattam rá, és milyen jól tettem. Néhány lépés után a főútról letérve éppen a szállásom mellett álltam. Könnyű volt megismerni, hiszen a Julia Apartments, úgy a szívemhez nőtt az előző évben. Nem azért, mert egy luxus szállás, hanem, mert az apartmantulajdonosok már az első naptól kezdve családként fogadtak.

Nagyobb szoba nem lett volna?

A bejáraton átlépve most elég nagy csend üdvözölt. Dél körül járhatott és szerencsére a belső udvar elég árnyékos volt, hogy ne kapjak egyből hőgutát, amíg valaki megjelenik, ám mivel perceken belül sem jött senki, gondoltam inkább felderítem én magam a terepet.

Egy kedves takarítóba botlottam, aki eléggé képben volt mindennel, hiszen meg tudta nézni azt is, melyik lesz az én szobám, továbbá mivel ő maga takarította, azzal is tisztában volt, hogy a szobám elfoglalható már.

Meglepetésemre ezúttal a földszinti négyágyas szobát bízták meg azzal, hogy az álmomat őrizze és a kényelmemet szolgálja, ami valójában egy egész lakásnak felelt meg. Bár e-mail váltásaink alkalmával szó volt róla, hogy azért is magasabb az ár, mert nincs más szoba, de a tavalyi háromágyasomhoz képest ez a négyágyas apartman egy elefántnak is elég lett volna.

Irány a strand-Napágy bérlés féláron

Nem tétováztam sokáig, hogy lepakoljak és neki vetemedjek a strandnak, hiszen a késő délutáni-esti órákra már egész más tervet eszeltem ki, tehát ismét kizárt volt, hogy napnyugtáig a strandon heverésszek.

Miközben a partra igyekeztem, végre belebolottam egyik kedvenc görög szállásadómba, Vasilisba, aki először kissé furcsa tekintettel méregetett, de aztán leesett neki (vagy legalábbis úgy csinált, mintha), hogy ki is vagyok. Mély beszélgetésekbe nem merültünk, azt azonban közöltem vele, hogy a két éjszaka helyett, csak egyet tudok maradni, hiszen a tavaly megismert görög ismerősöm holnap már Chaniaban vár és ott töltöm az elkövetkezendő napokat.

Szó szót követett, majd fülig érő szájjal vágtattam a partig. Pont úgy, mint, aki tényleg haza érkezett. Itt minden ismert volt. A napágybérlős bácsi például kifejezetten megmaradt az emlékezetemben tavalyról. Mivel tudtam, hogy egy igen jópofa, és nem utolsó sorban korrekt fazonról van szó, ezért célirányosan vezetett hozzá első utam. Talán egész Krétán ő volt az egyetlen, aki a napágyas szettet megbontva, egy napágyat és egy napernyőt féláron (2,50 €-ért) adott, így egyedül is megérte fizetnem érte.

A tavalyival ellentétben most tényleg egész sokat beszélgettünk és, amitől teljesen elájultam, hogy mennyire türelmesen végigvárta a görög makogásom, amiben készségesen segítséget is nyújtott. Már éppen lemondtam erről az élményről, hiszen a boltokban, éttermekben, kávézókban és tulajdonképpen bárhol, ahol az elmúlt napokban jártam, amint rájöttek, hogy ez a görög dolog nem igazán fekszik még nekem, segítségként inkább angolra váltottak, holott némi kapaszkodóval talán többet is ki tudtam volna hozni görög kommunikációmból.

A napágy tehát megvolt, a görög bácsi memorizálta a nevem (legalábbis próbálkozott vele), én pedig lehevertem és végre a 3 napos túrázás után elmondhattam magamról, hogy tényleg pihenek.

Rethymno-Platanes és a Pavlos Beach

Szerettem ezt a strandot. Egyrészt egy óriási partszakaszt képzelj el, ami tulajdonképpen homokos, leszámítva azt a kevés kavicsot, ami a vízbelépéskor vár, másrészt a kedvenc napágyasomnál tiszta mosdó és zuhanyzó is ingyenesen áll rendelkezésedre, tehát panaszra semmi okod nem lehet.

Ami pedig a büfét illeti, egyszerű, előre csomagolt ételeket kínál, viszont nem is kell napokig sorban állnod egy frappéért, vagy egy sima ásványvízért. Ha pedig valami komolyabb fogás után vágyakoznál, még mindig ott a partszakasz bejáratánál található szálloda és étterem, ami szintén egy alternatív ebéd megoldást jelenthet.

Mivel a 3-4 órás napozás-fürdés kombináció belőlem is kiszívta az energiát, ezért a büfében kapható teljes kiőrlésű szendvicset, ami előre csomagolt állapotához képest igencsak csábítóan nézett ki, kénytelen voltam tesztelni. Isteni volt és biztos voltam benne, hogy némi korpovit keksz, és alma társaságában egész jól kihúzom még vele vacsiidőig.

A napágyas bácsi és az időközben hozzá csatlakozó amerikai úriember, valamint egy fiatalabb segítője egész jól elszórakoztattak, amíg a tengerparton múlattam a napot. Odahívtak, bemutatkoztak, társalogtak velem és, ahogy elnéztem igyekeztek egy kicsit kerítőset is játszani a fiatal napágyas srác és körülöttem. Távozásomkor már úgy integettek, mintha legalább ezer éve ismernénk egymást.

Gyors szállás látogatás, majd Edit ismét rohanásban

A szállásra visszaérve már a tulaj volt felesége fogadott, aki tulajdonképpen az összes foglalást és pénzügyeket kezeli, így arról is vele kellett értekeznem, hogy az előre lefoglalt 2 éjszaka helyett csak egyetlen éjszakát fogok itt tölteni. Mivel a későbbiekben még szándékomban áll visszatérni ebbe az apartmanba, ezért eszem ágában sem volt kötekedni a fizetést illetően, és bár fájó szívvel, de letettem annak a éjszakának az árát is, amit végső soron nem is ezen a szálláson töltöttem.

Rohanásban voltam, mivel délután 6 óra környékén már Rethymno belvárosa felé akartam venni az irányt, amihez nem ártott egy buszt sem elkapni a szállással szembeni buszmegállóban. A tulajokkal még néhány szót váltottam a nyárról, a szezonról és úgy összeségében az évükről, majd futottam tovább az újságos felé, hogy beszerezzem 1,30 €-s buszjegyem.

Normális buszmegálló hiányában a várakozás kissé kellemetlennek bizonyult, ugyanis ezidőtájt Krétán még mindig olyan magasra kúszott a hőmérő higanyszála, hogy elgondolkoztam, lehet inkább mégis a strandra kellett volna visszamenni. Külön elkeserítő volt, hogy egy jó ideig egyedül trónoltam a buszmegállóban, mivel valószínűleg én voltam az egyetlen, aki hitt abban, hogy a busz időben érkezik.

Mire a jármű befutott egész sokan összegyűltünk, viszont mivel két busz is érkezett, ezért úgy döntöttem nem paszírozom fel magam a zsúfoltra, inkább a másikat választom. Így egy kényelmes ülőhelyen ülve tehettem meg azt a negyedórát sem jelentő utat, ami Rethymno belvárosáig vezetett.

Végre, egy év után rájöttem, hogy a végállomás előtti buszmegállóban azért száll le csaknem az összes utas, mert innen indulnak a sétálóutcák, innen lehet megközelíteni az óvárost. Ennek ellenére én mégiscsak elmentem a végállomásig, ami a tenger partján kapott helyet és ahonnan tökéletes, naplementés séta vezett egészen a velencei erődig.

Romantikus séta a naplementében

Akkor, abban a pillanatban semmiért nem cseréltem volna le ezt a sétát. Hallgattam a zenét, néztem a napot, ahogy egyre közelebb kerül a tengerhez és közben elmerültem a víz csillogásában. Az előző év emlékei eszméletlen gyorsasággal zakatoltak vissza a fejemben. Nosztalgiáztam, milyen mulatságos volt, amikor az újonnan szerzett görög ismerősömmel igyekeztünk megérteni egymást ugyanitt, séta közben és lányos zavaromban még azt is nehéz volt felfognom, hogy valójában Athénból származik. (Pedig hidd el, ez egy egyszerű mondat volt.)

Tovább baktattam és pont a velencei erőd tövében huppantam fel a kőkerítés tetejére, ami a tengert és a parkolót volt hivatott elválasztani. Úgy éreztem, ezt a naplementét végig kell néznem, még akkor is, ha félóra-óra lesz, mire a nap végleg belebukik a tengerbe.

Gyönyörű volt a látvány. Szakadék a talpam alatt, egy égő tűzgolyó velem szemben, mellettem pedig Rethymno történelmének egy darabja. Időközben arra lettem figyelmes, hogy egyre többen gyűlnek körém, és a partvonal szinte egészén kezd megállni az élet. Mindenki a nap végső nyugvására várt. Olyan volt ez, mint, amikor tűzijátékra gyülekeznek az emberek. Majd amikor elbúcsúztattuk ezt a napot is, a tömeg szépen lassan elkezdett feloszlani.

Én is tovább indultam. Nem mintha nagy céljaim lettek volna. Tulajdonképpen még egy térkép sem volt nálam, hogy mit is nézzek meg, mit nem szabad kihagyni. Egyszerű, céltalan tekergést tűztem ki esti programnak. Magamba akartam szívni Rethymno minden mozzanatát, és illatát.

Rethymno – Old Port – Na ez aztán a totális szappanopera

Pontosan így is történt. Eljutottam a régi kikötőbe, ami a letűnő nap árnyékában annyira romantikusnak bizonyult, hogy még egy szappanopera is simán megirigyelhette volna. Ringatózó csónakok, elegáns tavernák, szerelmespárokban úszó móló egy világítótoronnyal. El tudod képzelni?

Miután elegendő mennyiségű megát kattintottam el telefonom kamerájával, a tavernák során vitt tovább utam, ahol a vendégekre kiéhezett felszolgálókat annak ellenére sem úsztam meg, hogy egyedül voltam. De ezúttal nem is bántam annyira, hiszen társaságuk már igazán csak hab volt a tortán az önmagában is csodaszép estémen.

Vendégcsalogató ingyen raki a turistának

Az egyik helyen egész hosszas beszélgetésbe bonyolódtam, míg a végén odáig jutottunk a felszolgálóval, hogy meginvitált egy rakira és együtt koccintottuk. Mókás volt, bár tisztában voltam vele, hogy egyetlen célja, hogy később visszatérjek egy vacsorára az étterembe. Ez persze nem történt meg. Helyette egy rakival a gyomromban, na meg a fejemben sétáltam tovább Rethymno óvárosában, végig szemlélve az összes görög szuvenírárust.

Persze nem csak a szuvenírek kötötték le a figyelmem. A Rethymno pálmafás tengerpartja mentén sorakozó és általam idén először felfedezett fiatalos, amolyan turistás bárok és éttermek sora is beégett a retinámba. Meglepetésemre rátaláltam a Mikrasiaton térre is, ahol egy 1600-as évekből maradt mecset áll, és ahol az előző évben görög ismerősömmel nézegettük a helyi gyerekeket, amint a késő esti órákban a legnagyobb erőbedobással játszanak.

A tér most valahogy újabbnak, másabbnak hatott. Sötétben nehéz volt megállapítani, hogy ténylegesen felújították, vagy egyszerűen csak a tavalyihoz képest tisztább, mindenesetre abban biztos voltam, hogy jó újra itt.

Melyik Tavernát válasszam Rethymnoban?

Az estémnek mindössze egy jelentős része maradt. Megfelelő tavernát találni egy finom vacsorához. Feladtam magamnak a leckét, hiszen Rethymno óvárosa a szűk utcákban sorakozó tavernákkal maga a paradicsom. Fogalmad sem lenne, hova ülj be, annyira jól néz ki az összes hely.

Miután legalább háromszor elsétáltam a Stavros nevezetű taverna előtt, és akárhogy is néztem, a legszimpatikusabb helynek tűnt, mellette döntöttem és a felszolgálók segítségét kérve, együttes erővel derítettünk fel egy kicsi asztalt, ahol a vacsorám egyedül is kényelmesen elfogyaszthattam.

Néhány perc alatt többen is felterítették az asztalom és mondhatni óriási kedvességgel fogadtak, ami megerősített, hogy jól választottam. Az étlapra szinte szükségem sem lett volna, hiszen már napközben kitaláltam, hogy dolmadest, vagyis töltött szőlőleveleket fogok rendelni. A görög finomság valójában előétel, de aki lefekvés előtt már nem nagyon akarja megterhelni gyomrát, annak főételként is tökéletes megoldást jelenthet. Arról nem is beszélve, ha olyan tavernát fogsz ki, ami az előétel előtt is ízelítőt ad egy kis tojáskrémből, vagy egy kis olíva olajos krémből. Naná, hogy garantált lesz a jóllakás veszélye. Így jártam én is a Stavrosnál, ahol speciális diétám miatt igyekeztem mindenből csak keveset fogyasztani, dehát ki tudna ellenállni a finom falatoknak.

Iszogatás a taverna tulajdonosával és egy állásajánlat

Persze, ha a főfogásom előtt is volt egy kis ajándék előétel, akkor egy kis ajándék raki sem maradhatott el az étkezés végén. Eszem ágában sem volt magamban kortyolgatni belőle. Amint a pincér letette az asztalomra, megkértem, igyon velem egy kört. Véletlen sem ellenkezett, és miután kihozta poharát, kényelmesen helyet foglalt az asztalomnál, majd megállapította, hogy ezzel lejárt a munkaideje.

Igazán örültem az úriember társaságának, és nem csak azért, mert nem voltam egyedül, hanem mert eszmecserénk alatt kiderült, hogy ő Stavros, övé az étterem és róla van elnevezve is.

Sokat beszélgettünk. Szezonról, munkáról, görög fizetésekről, arról, hogy a január-februári időszakot minden évben Thaiföldön tölti, vagy, hogy akár a következő évben dolgozhatnék neki is. Óriási megtiszteltetés volt a felajánlás. Pláne azért, mert talán az eddigi legjobb hangulatú taverna volt, ami az alkalmazottak egymáshoz és főnökükhöz való viszonyát illeti.

Talán éppen eleget mond, hogy Stavros a bűbájos felszolgáló lányt is meginvitálta az asztalunkhoz egy rakira, így pedig egyből 3 fősre bővült társaságunk. Bár imádtam a helyet és minden vágyam Krétán dolgozni, Rethymno pedig egy igazi álom, 7 napból 7 napot 10 órában dolgozni sajnos nem hangzik túl biztatóan…Ennek ellenére azért számot cseréltünk és megbeszéltük, hogy februárban keressük egymást, ha aktuális.

Búcsú Rethymnotól

Szinte fájó szívvel indultam a buszmegállóba, tudván, hogy ezen a nyaraláson ez volt az első és utolsó estém Rethymnoban. Egyszerűen nem tudtam betelni ezzel a várossal és a szállásig vezető buszúton csak az járt a fejemben, hogy remélem, egyszer még visszatérek.

Hogy mik történtek velem Krétán töltött következő napjaimon? Milyen volt a megérkezésem napja Chaniaba? Kattints és ne maradj le a hasznos és izgalmas beszámolóról.