Korán ébredtem. Nem mintha ez bármi újdonságot hozott volna az életembe, hiszen otthon is képtelen vagyok naphosszat az ágyat nyomni. Mindenesetre a 2. napra tervezett saját szervezésű Spinalonga kirándulásra időben el kellett indulnom.

Spinalonga már vár, de miért nem bérelt autóval?

Az előző este vásárolt felvágottból, paprikából és teljes kiőrlésű kenyérből összeállítottam néhány mennyei fapados szendvicset, amiket a szintén rutinosan beszerzett szalvétámba csomagoltam, összeszedtem a legfontosabb kellékeim, amikkel egy egész napot kihúzok, majd irány a buszmegálló.

Amikor otthon átgondoltam ezt a kirándulást felmerült az ötlete egy autóbérlésnek, ám azt csak úgy tudtam volna elképzelni, ha több napos kölcsönzést választok és végső állomásként Rethymnot jelölöm meg, ami Agios Nikolaostól még kb. 140 km.

Első este 1-2 kölcsönzőnél el is rebegtettem ezt az óriási tervemet, de képzelheted, mennyire kapkodtak utánam…Nyilván, ha a nagyobb kölcsönzőket vettem volna célba (pl.: Europcar, Sixt, Avis), akkor lett volna némi esélyem a távolság legyőzésére, de mivel náluk a bankkártyazárolás garantált, így ezt az opciót meghagytam másnak.

Nekem pedig maradt a tömegközlekedés, amit Krétán kimondottan szerethetőnek tartok.

Miért utaztam Plakáig egy Spinalonga kiránduláshoz, és miért nem fizettem be egy fakultatív hajós programra Agios Nikolaosból?

Spinalongára eljutni nem volt egy nyakatekert feladvány. Választhattam volna, hogy egyenesen Agios Nikolaosból fizetek be egy fakultatív hajós programra, de az egész napos hullámokon ringatózás még mindig nem az én műfajom, úgyhogy a kérdést inkább tovább gondoltam.

Ha kevesebbet akarok hajózni, akkor egyértelműen közelebb kell jutnom a szigethez, erre pedig más mód nem nagyon mutatkozott, mint elbuszozni egy olyan városba, ahonnan már egy rövidebb hajóúttal is a leprások szigetén találom magam.

Elounda és Plaka az a két település, ahonnan hajókat indítanak Spinalongára. Utánaolvasva a két városnak, míg az előbbi egy nyüzsgőbb, turistásabb város, addig az utóbbi inkább a csendesebb halászfalu kategóriába sorolható. Nem is kérdés, hogy egy siófoki lány, 3 hónap pörgés és turistainvázió után, melyik hellyel szimpatizál inkább. Plaka győzött, és ezt nem csak idilli környezetének köszönhette, hanem annak is, hogy ő volt a Spinalongához legközelebb eső település, így tudtam, a hajóút maximum fél órát fog elvenni az életemből.

A krétai tömegközlekedés-Ez most kifejezetten könnyen ment.

Miután az állomáson megváltottam 2,30 €-s jegyem, ittam egy frappét és ismét jól szemügyre vettem a helyieket, még éppen belefért az időmbe, hogy a telefonos görög applikációm segítségével gyorsan megtanuljam, hogyan kérhetem a buszjegyet legközelebb görög nyelven. (ένα εισιτήριο για …-hova?-éna eisitírio gia…). Hurrá, mennyire tuti, hogy már ezt is tudom.

Agios Nikolaosból reggel 09.00-kor elstartoltam Plaka irányába, és 40-45 perc alatt anélkül érkeztem meg a bájos, már-már szinte kihaltnak hitt görög településre, hogy bármelyik végtagom elmacskásodott volna.

Plaka, a bájos görög település-Jegyvásárlás Spinalongára és Egy taverna, ahol lehet, hogy ufónak néztek

Mivel Plaka kis túlzással is kb. egy utcából áll és minden buszról leszálló utas Spinalongára igyekezett, ezért a hajós társaságot és a két hajóval rendelkező kikötőt megtalálni legalább annyira volt egyszerű, mintha itthon leugrottam volna a boltba.

Egyetlen probléma a gyorsaságomból adódott, hiszen amikor két lépés közé 5 perces épületbámulást iktatsz be, akkor még egy 100 méteres szakasz megtétele is elég időigényes lehet. De mit tegyek? Sem a telefonom kamerája, sem én nem tudtam ellenállni a kis görög épületeknek, amik annyira egyszerűek, annyira régiek, és mégis annyira szépek voltak, hogy máris fülig szerelmes lettem.

Az út jobb szélén, egy ház oldalában árulták a 10 €-s hajójegyeket Spinalongára, amiből én is bezsebeltem egyet. A kedves görög úriember a jegy mellett egy walkie-talkie-t is rám bízott, ha már úgyis egyedül voltam, és humorosan megkért, juttassam el a hajókapitánynak, de ne felejtsek majd el beleszólni, ha megérkeztem a hajóhoz.

Mivel az indulásig még legalább fél óra állt rendelkezésemre, ezért a kikötő melletti tavernát célba vettem, az egyre feljebb ívelő hőmérséklet miatt elfogyasztottam egy vizet, elintéztem ügyes-bajos dolgaim, majd összekapartam az állam, amit valahol útközben biztosan elhagytam, hiszen ilyen csodakék színeket, mint amiket itt láttam, igazán nem volt könnyű feldolgozni.

A tavernában rajtam kívül nem volt más vendég, leszámítva a helyi néniket és bácsikat, valamint a taverna tulajdonosokat, akik csak csendesen beszélgettek, kávéztak és valószínűleg épp azt elemezték, mi a csodát csinál itt ez a szegény lány szólóban.

Időközben a walkie-talkie is beszélni kezdett, tehát ha addig nem néztek rám furán, itt már biztosan földönkívülinek gondoltak. De én csak kedvesen mosolyogtam, fizettem, majd tovább szárnyaltam a kikötőbe.

Startolás Spinalongára-Újabb siker görög nyelven

Egyre többen érkeztek a hajóhoz, és érdekes, hogy jó részük görög turista volt. A hajón ülve az egyik kedves hölgyike el is kezdett lelkesen magyarázni görögül, de néhány mondat után kénytelen voltam félbeszakítani a kedvenc és leggyakrabban használt görög mondatommal, miszerint “Nem értem”. Jót nevettünk, majd kiderítettem, hogy ők egyenesen Athénból érkeztek.

Szerintem 15 percbe sem telt, mire elértük Spinalonga partjait és kikötött hajónk.

A terep felmérése és újabb jegyvásárlás a Spinalongára történő bejutás előtt

Fontosnak éreztem, hogy kiderítsem, a bejáratnál kiírt mosdó, vajon az egyetlen-e a szigeten és jobban járok, ha még belépés előtt kihasználom, vagy esetleg bent is lesz hasonló lehetőségem. A felvilágosítás a jegypénztártól érkezett, és pont, ahogy gondoltam, ezen kívül más mellékhelyiségekre már nem számíthattam bent.

A jegyért 8 €-t fizettem, és miután elég felkészültnek éreztem magam belépni az egykori leprakolónia helyszínére, a bal oldali bejárat felé vettem az irányt. Kérdés volt, hogy felfelé, vagy inkább körbe induljak, de a lábam valamiért inkább a nehezebb lehetőség felé húzott. Így kötöttem ki a velencei erőd és ezzel együtt a sziget tetején, ahonnan egy semmihez sem fogható látvány fogadott.

Nehéz volt összeegyeztetni a csodás kilátást a sziget szomorú múltjával, ami akarva-akaratlanul is súlyként zuhant az emberre. Bár a szigeten a velencei és török idők maradványairól is érdemes lenne szót ejteni, a turisták többsége, beleértve jómagam is, inkább az 1900-as évek leprásaira és itteni életére emlékszik, miközben körbe járja a felújított vagy éppen romos épületeket és elképzeli, hogyan élték le utolsó éveiket azok a megfertőzöttek, akiket ugyan sokszor csak egy negyed órás hajóútra, mégis örökre elválasztottak családjaiktól.

A korabeli használati tárgyaktól a kápolnáig, vagy éppen egy hatalmas fertőtlenítő helyiségig egész sokminden megtekinthető itt és érdekes, hogy míg egyes épületek, vagy területek a török időkben egy adott célt szolgáltak, addig a leprások életében teljesen más jelentőséggel bírtak.

Visszaindulás Plakára

A szigeten úgy 3-4 órát töltöttem, mire rávettem magam, hogy visszainduljak a bejárathoz, ahol már sokan sorakoztak, hogy Eloundára, vagy Plakára visszajussanak. A mindössze negyedórás várakozás a meleg ellenére is egész izgalmasan telt, hiszen szendvicsmajszolás közben próbáltam az életem is menteni a méhecskék és darazsak elől, akik úgy tűnt, velem együtt szintén speciális diétát követnek és biztosan nem véletlen pályáznak az ebédemre.

Amikor a hajó befutott, nem egészen volt egyértelmű, merre is megy tovább, de a hezitáló turista tömegen átverekedve magam, bizonyossá vált, hogy ez már az én ladikom.

Eltűnt frappé és 6 €-s borravaló?

Vissza Plakára, ahol választanom kellett egy tavernát, vagy inkább kávézót, ahonnan a jól megérdemelt hűsítő frappém felhörpintése közben élvezhettem a tenger látványát. Nem is gondolnád, de ezen a nyugodt helyen egészen feladja a leckét egy üres asztalra lelni, hiszen a helyiek, vagy éppen a többségében görög turisták csaknem minden asztalt elfoglalnak.

Végül mégis akadt egy nekem való kis zug, ami éppen ideális volt számomra és ahol még a kedves kiszolgálást sem csak tankönyvből ismerték.

A frappém és vizem félútján, amikor már a blokkon található összeget is az asztalra helyeztem, gondoltam meglátogatom a benti mosdót, ám mire visszaértem, csak egy üres asztal és egy értetlenül álló felszolgáló fogadott, aki kérte, hogy várjak egy percet, mindjárt intézkedik.

Talán a vizet és a maradék frappét nem sajnáltam volna, de mivel a 6 €-s borravalót elég erősnek éreztem, mégiscsak vissza ültem az immár üres asztalomhoz és megvártam, amíg visszahozták az “eltűnésem” miatt eltüntetett rendelésem egy részét és a visszajárót. Hogy mérges lettem volna? Ugyan, dehogy. Ki tudna haragudni valakire, aki olyan sűrűn és kedvesen kér elnézést, mintha legalább fizikai fájdalmat okozott volna.

Hol a buszmegállóm?

A busz indulásáig még legalább egy órám volt és előtte némi kérdezgetéssel felmértem a terepet, hogy biztos onnan megy-e a járat, ahonnan gondolom, ugyanis mivel csak egy oldalba helyeztek el táblát, ez nem egészen volt egyértelmű. A helyiek megnyugtattak, hogy a busz itt fordul meg és ezzel együtt meg is fog állni, tehát nem kell aggódnom az Agios Nikolaosba való hazajutásom miatt.

Az időt kihasználva megmártóztam még a tengerben, feküdtem a csupa fehér, nagy kövekkel kirakott parton, majd összeszedtem magam és kiálltam a buszmegállóba.

A negyedórás késés miatt kicsit levert a víz, pláne, hogy én voltam az egyetlen, aki a falu szélén várt a buszra, de végül mégiscsak megérkezett, és egészen Agios Nikolaosig cipelte elfáradt lábaim.

Kréta egyetlen igazán diétabarát éttermének felfedezése

Az állomásról még tettem egy rövid kitérőt a központba, és meglátogattam a Kardamont, ami Kréta talán egyetlen étterme egészséges kínálattal. Itt megkóstoltam a quinoa salátát és összeismerkedtem a tulajdonossal, majd vágtattam egészen hazáig, mert az egész napos kirándulás után minden porcikám egy kis édes vízre és tusfürdőre vágyott.

Az utolsó vacsora Agios Nikolaosban

Az este igazán nem tartogatott kasszasikert hozó, izgalmasan szaftos, mozifilmbe illő jeleneteket, legalábbis ami a velem való történéseket illeti.

A Tripadvisor és Foursquare segítségével megkerestem Agios Nikolaos egyik legjobbnak nevezett éttermét, hogy mégse az apartman teraszán töltsem az egész estémet, majd némi eltévedést követően azt vettem észre, hogy már egy olyan helyen választok az étlapról, ami vetekszik egy botanikus kert szépségével.

Bár magától a helytől tényleg lehidal az ember, a felszolgálók kedvességének őszinteségével azért vitatkoztam volna. Elképzelhető, hogy csak a rendelésem mennyiségével volt a probléma, hiszen egy előételnek számító saganaki (ami egy lisztbe forgatott sajt és nem igazán diétabarát) valószínűleg a napi bevétel 0,0001 %-át sem tette ki, ám Istenem, néha egy-egy ilyen kis fogyasztású vendéget is lehet igazi barátságosan kezelni.

A hazaúton még nézelődtem kicsit a parton és egy utcai táncos bemutatónak is szemtanúja lettem.

Lefekvés előtt pedig mosollyal az arcomon konstatáltam, milyen csodaszépen telt a 2. napom Krétán és megállapítottam, hogy az elkövetkezendő 9-nek is legalább ilyen jól kell sikerülnie.

Kíváncsi vagy, mik történtek velem a Krétán töltött 3. napomon? Olvasd el itt az újabb sztorit itt.