Egy ideje már lógott a levegőben ez a túra.
Dehát mindig kell egy löket, hogy az ember útnak induljon.
A Mili Gorge-ról (szurdokról) nem tudtam túl sokat. Maximum annyit, hogy valahol a közelben van, rövid, egyszerű útvonal és még kocsi nélkül is kivitelezhető a meglátogatása.
?Éppen ezért szerepelt még idei évi bakancslistámon, habár pontos dátum nem jelezte bejárását.
Aztán egyszercsak Shani, az Ausztrál lány dobta fel a témát, hogy ő is szívesen elmenne.
Kapva kaptam az alkalmon, hiszen kivételesen nem volt kedvem egyedül kitalálni és megtervezni az útvonalat, valamint Shanit egy kifejezetten kedves lánynak tartottam, akinek az ausztrál lazasága mindig megnevettetett.
Csatlakozz a „Krétai kalandok” csoporthoz, ha még több infó, érdekesség, látnivaló érdekel Krétáról.
Aztán mire indultunk hirtelen még egy fővel gazdagodtunk. A hozzánk csatlakozó kanadai lány viszont Shanival ellentétben kevésbé lopta magát szívembe. ?Talán az akcentusával volt bajom, talán csak nem tetszett, amiért jelezte, hogy igenis idegesítő, amikor valaki nem a megfelelő múlt időt használja az angolban. ?Hmmm…vajon viccnek szánta, csak nem vettem a lapot? Igazából mindegy. Mindenesetre egy közös túra feltételezte, hogy egész délután idegesíthetem angol nyelvi bakijaimmal, ami talán egyikünknek sem lesz ínyére.
Busszal mentünk Μύλοι faluig, amire szintén fel tudtunk pattanni a Municipal Garden mellől és a jegyért 1,80 €-t áldoztunk.
Hasonlóan szép kilátás mellett emelkedtünk a város felé, mint mikor a Biotopoi Parkba indultam és lassanként hagytuk magunk mögött a már jórészt leszüretelt olíva földeket.
?Hölgy buszsofőrünk a főút mentén, a szurdok bejáratától kb. 200 méterre dobott le minket és az úton átkelve tulajdonképpen a túraútvonal nagy részét be lehetett látni a magasból.
A kanadai lány úgy kezdett el előre loholni, mintha valaki várná a túra végén, én pedig nem voltam rest egyszerűen lemaradni.?♀️
Túrázni jöttem, élvezni a természetet, fotózni és egy kicsit lenyugodni. Akárhogy néztem ez pedig pont nem passzolt a tempóval, amit a lány képviselt.
Időközben persze realizálta, hogy vagy egyedül szalad át a szurdokon, vagy kénytelen lesz megvárni minket, ugyanis Shani sem igyekezett túlságosan felvenni ritmusát.
A túra elején többféle útirány közül lehetett választani, de mi mindig jobbnak láttuk, ha a bejáratott vonalon közlekedünk. A gyalogút felé indultunk.
A Mili-szurdok végigjárása egyben két, régen elhagyatott falu végigjárását is jelenti, ami már önmagában misztikum.
?Hegyi patak csörgedezik szinte a teljes út mentén, romos épületek árulkodnak róla, hogy itt bizony valamikor élet volt.
Régi malmok maradványai buja zöld növényzettel átszőve, mintha csak az idő hálójába kerültek volna.
A két egykori falu, Felső-, és Alsó Mili ma már csak emlék. A sziklaomlások miatt lakóiknak menni kellett. De azért azt kevésbé állíthatnánk, hogy megállt itt az idő.
Egyrészt a szigethez képest őrületes mennyiségű zöld felület, másrészt a híres Mili taverna, valamint a túra végén egy félig meddig elhagyatott lovas istálló néhány nem túl jó bőrben lévő pacival is arról árulkodik, a szurdokban még mindig van élet.
Néha horrorfilmben, néha egy thrillerben, néha pedig egyszerűen a dzsungelben éreztem magam. Pont mint azokban a filmekben, ahol éppen azt várod, mikor bukkan fel egy őslakos törzs, aki a saját védelme érdekében rabul ejt.
De tévedés ne essék. Nem féltem. Sokkal inkább élveztem, ahogy egy-egy romhoz értünk, egy-egy kis kápolnába kukkantottunk be, vagy egyszerűen a patak mentén haladva meg-megálltunk a vízeséseknél.
A 4 km megtétele nem volt fárasztó. Legalábbis így, hogy fentről a tenger irányába haladtunk. A lábunk elé persze nem ártott figyelni. A patakot átszelő hidak többsége használhatatlan állapotban volt, így gyakran szükségünk volt a köveken ugrálós tehetségünkre is.
Krétának ismét egy új arcát ismertem meg, amiért hálás voltam.
?Ahogy elértük a szurdok végét, ismét válaszút előtt álltunk. A tábla jelezte, merre tovább, ha Rethymnoba tartunk, azonban az útbaigazítás kissé kacifántosra sikeredett.
Néhány méter megtétele után a Cantina Banana tavernánál álltunk és csak bámultunk. Megint olyan elhagyatott, horrorisztikus helyen éreztük magunkat. Furcsa gyerekjátékok, szürreális világ. És egy ugató kutya, aki nem is engedett tovább haladni minket. Visszafordultunk, majd megállapítottuk, ez volt a helyes irány. ❓De akkor merre tovább, ha a kutyus nem akarja, és, ha egyátalán az út folytatását sem látjuk?
Visszamentünk, majd a bal oldalon egy alig észrevehető kitaposott ösvény irányába indultunk. Helyesen tettük. Ez volt a mi utunk.
?Innen legalább még egy órás út várt ránk. Először leereszkedtünk a tengerpartra, végig a virágokkal díszített villák mentén, majd kissé borús időben vonultunk végig a homokos parton, egészen a hostelig.
Az utam időközben elvált a lányokkal, ugyanis az utca túloldaláról M. integetett. Váltottunk néhány szót. Bemutatta a cégük fő idegenvezetőjét, majd érdeklődött hogylétem felől.
Nem időztem sokáig. Fáradt voltam, és talán kicsit csapzott is a túra után.
Jól esett a hostelbe haza érni. Haza. Mert lassan tényleg olyan már, mintha haza érkeznék. A meleg szoba, a barátságos emberek, a kellemes környezet.
Talán ez is segít, hogy tudjam, továbbra is itt akarok élni.
Csatlakozz a „Krétai kalandok” csoporthoz, ha még több infó, érdekesség, látnivaló érdekel Krétáról.
Hogyan folytatódik a hátralévő néhány hét Krétán? Várnak-e rám további kirándulások, kalandok?
Munkával a kezemben, vagy anélkül hagyom itt decemberben a szigetet?
