Krétai kaland 28. Rész

Hihetetlen mennyire gyorsan képes az ember megszokni dolgokat, alkalmazkodni helyzetekhez.

Csak néhány hete érkeztem a hostelbe, de olyan, mintha ezer éve itt élnék és most, hogy néhány napra Chaniaba helyeztem főhadi szállásom, csaknem rosszul éreztem magam a búcsútól.

☕️Manolis reggel a görög kávém kevergetése közben azzal viccelődött, mi lesz velük nélkülem. Oh és ha vicc, ha nem, pont hasonlóan éreztem irántuk.

De végülis Chaniat már régóta meg akartam látogatni, és mivel Rethymnoból kb. egy óra az út, ezért jobbnak láttam pár napra ott maradni.

Csatlakozz a “Krétai kalandok” csoporthoz, ha még több infó, érdekesség, látnivaló érdekel Krétáról.

A hostel választás dilemmája nagy volt. Chaniaban két hostel is igen jó értékelésekkel bír. Akikkel eddig találkoztam és ezeken a helyeken szálltak meg, mind másként nyilatkoztak a lehetőségekről.

A központi elhelyezkedésű Cocoon néhány euróval drágább, a centrumtól kb. negyedórás sétára lévő Kumba viszont olcsóbb, ha olyan szobát foglalsz még saját fürdőszobát is kapsz és a bunker ágy kipróbálása valamiért nagyon vonzott.🤷‍♀️

Tavaly itt lakott a görög néhány hónapig és ódákat zengett róla, míg múltkor egy lány a hostelben kevésbé jó véleménnyel nyilatkozott.

A lecke fel volt adva. Nem maradt más hátra, minthogy saját bőrömön tapasztaljak és ez alapján vonjak le következtetéseket.

Egy éjszakára foglaltam, de tudtam, a helyszínen legalább még egyet fogok hozzá rendelni. Bíztam némi kedvezményben, ha már egyszer közvetlenül foglalok, de mondjuk úgy, alkudozásomban nem voltak túl együttműködők.

Chaniaba kicsivel több, mint 6,5 € volt a jegy. Élveztem az utat, ahogy a tengerpart mentén napsütésben végig haladtunk. Persze ehhez ismét okosan kellett ülést választani. Nem tudom, hogy én vagyok-e az egyetlen ember, de akármikor buszozok, helyfoglalás előtt alaposan átgondolom, hogy mit fogok látni, ha a jobb, vagy éppen a bal oldalra szavazok. Kivéve mikor nem gondolkozok, aztán csak fogom a fejem, hogy órákon át a tenger helyett a semmit bámulom.🙈

Na de most szerencsére nem így történt. Chaniaba érkezve az idő kicsit borússá vált és hirtelen sokkolt a nagyvárosias nyüzsgés is.

Határozottan robogtam gurulós bőröndömmel a hostel irányába. Nem volt súlyos, lévén, hogy ezt-azt a rethymnoi szálláson hagytam, ugyanakkor, a hol macskaköves, hol egész egyszerűen egyenetlen utakon csak győzte legyűrni az akadályokat.

A városban uralkodó káosz először Heraklionra emlékeztetett, majd rájöttem, tévedek.

Heraklionnal és Rethymnoval ellentétben a hostelig vezető utamon több szépen felújított, narancsfákkal körbevett villa is sorakozott, amik rendezettsége igen szokatlan jelenség volt a szigeten eddig látottakhoz képest.

Fura, de Krétában és Görögországban pont azt szeretem, hogy semmi sem túl megtervezett, hogy minden kicsit kesze-kusza, hogy nincs óramű pontosság, hogy sokszor ahogy esik, úgy puffan.

Sokak szerint, idővel pont ez fog kevésbé tetszeni. Hiányolni fogom a rendet, a logikát, a kiszámíthatóságot. Nem tudom. De nem is akarom tudni. Ez a jövő. Most ezt élvezem. Ezt találom jónak, élhetőnek és első sorban stresszmentesnek. Ha majd máshogy látom, lépek. Változtatok. Magamon. Vagy a körülményeimen.

A hostel épületét már messziről kiszúrtam. Szintén egy felújított, fehér házról volt szó. Nemcsak szállás volt ez. Egy egész kerthelyiséges, modern bár vette körül. Tetszett a dekoráció. A pult egyben recepcióként is szolgált. A szőke görög lány kedvesen fogadott. Kedvesen, de határozottan.

Kifizettem neki 25 €-t két éjszakára, majd a földszinti szobámba vezetett. Egy másik lány melletti bunkert kaptam. A magas belmagasságú szobának ablaka nem volt. Kivéve a fürdőszobát. Sötét volt és hideg, de azért élhető. Nem agyaltam túl sokáig rajta. Lepakoltam, majd jobban körüljártam az épületet.

Minden tiszta volt, viszont feltűnt, a konyhai felszereltség igencsak hiányos. Már ha csak arra gondoltam, hogy a Rethymnoból hozott görög kávém tűzhely nélkül igen nehezen fog megfőni.

Olyan kettős érzéseim voltak. Egyrészt tetszett a bár, a formatervezés, a hely kialakítása, másrészt, ahogy korábban a francia lány említette, tényleg kicsit káosz hangulat uralkodott és a megszokott családias környezet elmaradt.

A bár önkiszolgáló volt, ami azt jelentette, hogy a lobby egyrészt a hostel lakóinak, másrészt az utcáról betérő vendégeknek is helyül szolgált. Így persze nehéz is lett volna teljesen otthon érezned magad. De azért nem panaszkodtam. A közeli szupermarketben megvásároltam a szokásos sajt, felvágott, kenyér kombót, felcimkézve elhelyeztem őket a konyha különböző szegleteiben, majd a város felé vettem az irányt.

Az időjárás totálisan melankolikus hangulatba varázsolt. Pláne, mikor olyan helyekre bukkantam, amik így, vagy úgy a göröghöz kötődtek. Az Agios Nikolaos templom melletti tér, ahol több tavernát is körbe ettünk és melyekből most egy sem volt nyitva, egy-egy utca, a szökőkút a kikötő közelében. Nem filozofáltam, miért jönnek az emlékek. Azok csak jönnek és mi döntünk róla, milyenné teszik pillanatunkat.

A kikötőben rájöttem, hogy ez a része a városnak tényleg Velencébe repít. Velencébe, abba a gyönyörű olasz városba, ami sajnos jobb napokat is megélt már.

Az éttermek és bárok többsége most is nyitva állt, a vendéglősök pedig nem veszítettek nyári pióca lendületükből és a létező összes bókot utánam dobták, csak, hogy asztalukhoz csalogassanak. Nem sikerült. Leültem egy padra, a hullámokat szemléltem, aztán a világító tornyot, majd a szűk óvárosi utcák felé vettem az irányt.

Chania most is élt. Nem volt nyár, de élt.

Fáztam. Melegedni egy kisebb bárba tértem be. Kandalló is volt és zene. Zene, ami legalább olyan jót tett a szívemnek, mint nézni a perzselő fadarabokat.

Habár kellemes milliő volt ez, valami mégis hiányzott. Talán túl megcsináltnak, túl műnek értékeltem. A tea sem volt az igazi, és ha nagyon kukacos szeretnék lenni 3,5 €-ért igencsak drágának bizonyult. Annyi baj legyen.

Tovább indultam. A nap utolsó sugaraival értem a hostelbe.

A vacsorámat ugyanúgy igyekeztem elkészíteni, mint eddig a legtöbb este krétai tartózkodásom alatt. A konyhában élet volt. Egy luxemburgi srác tevékenykedett. Beszélgettünk és kiderült ő is éppen költözőben van a szigetre. Kedves volt, túl kedves. Vagy inkább egy kicsit őrült. És nem azért, mert elsőre ítélek, de talán valami tényleg nem igazán stimmelt nála.

Azért nyilván nem szaladtam el, és az est további részében is tanácskoztunk, sőt a furcsaságain kínomban már csak nevetni tudtam, de azért megállapítottam, valószínűleg nem leszünk “öri barik”.

Csatlakozz a “Krétai kalandok” csoporthoz, ha még több infó, érdekesség, látnivaló érdekel Krétáról.

Hmmm…aztán egyszercsak üzenet érkezett a görögtől. Hogy vagyok, mi újság. Nem lepett meg. De nem is tulajdonítottam neki túl nagy jelentőséget. A függőség ilyen. Mindkét fél elszenvedi, bármilyen emberi kapcsolat lezárásánál.

Azt mondta hamarosan megy a szigetről. Találkozni akar, de én már nem. Legalábbis most nem. Mindegy mikor látom újra. Vagy egyátalán, látom-e még újra? Felnőttem. A korábbi magamhoz képest már nem félek, hogy valaha megbánom ezt a döntésem. Ebben a pillanatban nincs jobb, amit tehetnék és ennek tudatában ha nem is felhőtlenül boldogan, legalább nyugodt szívvel engedtem el ezt a kérdést.

Mi várt rám másnap? Merre indultam, vagy nem indultam kirándulni? Mennyi kérdőjelet okozott az időjárás?

Kattints ide, a krétai kaland itt folytatódik.

Hozzászólás

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..