Krétai kaland 29. Rész

Úgy látszik, a sors is úgy akarta, hogy elmenjek Paleochorára és én hiába is ellenkeztem.

Az este legalább öt helyen csekkoltam az időjárást, ami nem ígért túl sok jót Kréta déli felére, de közben az esőfelhők mellett felbukkanó napocskák mégsem hagytak nyugodni.

Tudtam, ha most nem megyek el Paleochorára, akkor várhatóan már csak jövő évben lesz alkalmam újra eljutni.

🚌Chaniaból a legegyszerűbb megközelíteni busszal ezt a települést, de sajnos az sem mindegy, milyen napot írunk, mert az év ezen időszakában hétvégente kiesik a reggel 8.45-ös busz, anélkül viszont nincs értelme elindulni, hacsak nem esti városnéző túrát tervezel.

Csatlakozz a “Krétai kalandok” csoporthoz, ha még több infó, érdekesség, látnivaló érdekel Krétáról.

Nem tudom, miért került Paleochora ennyire a figyelmem középpontjába, elvégre a tavalyi évben egyszer már ott hagytam lábnyomaim tengerpartján, de tény, hogy nagyon vágytam rá, hogy újra lássam.

Ugyanakkor azt is tudtam, ha egész napos esővel kell szembe néznem, kevésbé fogom élvezni a kisvárost.

📱7.20-ra beállítottam az ébresztőt, majd egy hirtelen pillanatban kikapcsoltam. Úgy döntöttem, ha időben felébredek magamtól, megyek, ha nem, maradok.

És láss csodát, az óra nem csörgött, a szemem mégis pontban 7.20-kor fókuszált a telefon kijelzőjére.

Mese nincs, ha már felébredtem, mennem kell és azzal a lendülettel kaptam magam össze, készítettem útravaló szendvicset és reppentem a buszállomás felé.

☀️A nap sütött, a város ébredt, a kávézók megteltek munkába induló görögökkel, én pedig csak élveztem, hogy ismét valami új kaland elé nézek.

Kicsivel több, mint 8 €-t fizettem a jegyért, és okulva azokból az esetekből, amikor valamilyen csoda folytán egy ismerős, vagy helyi haza akarna fuvarozni, csak egy irányba váltottam jegyet.

Kis busszal kanyarogtunk a szerpentineken és még mindig ámuldoztam az olíva földeken, amiből mintha egyre csak több lett volna, ahogy célunk felé haladtunk. Feltűnt, hogy errefelé a kőzet is más. Vörös volt, ami valószínűleg a vas-oxid tartalmának köszönhető, ám részletes ismereteim hiányában tudtam, ez a téma mélyebb utánajárást igényel.

🌧Az út hosszú volt. Hosszú és esővel tarkított. Kétségbe ejtő felhők lebegtek a hegyek felett, de egy aprócska remény még mindig maradt, hogy a tenger közelébe érve az idő kitisztul.

Nem tévedtem. Ahogy egyre csak leereszkedtünk a magasból, a felhők eloszlottak én pedig már meg is érkeztem.

Paleochora egy földnyelvre épült város. A tenger három oldalról veszi körbe. A kérdés mindig annyi, melyik oldalt szeretnéd először megcsodálni.

⛴A kikötő felé indultam. Itt valahogy mindig nyugodtabb a tenger. Ugyanakkor nem ez az igazán strandolós partszakasz. Legalábbis nem számomra. Ellenben egy napfelkeltés sétát, egy esti andalgást, egy padon üldögélős merengést bármikor el tudnék képzelni itt. És lám a képzelet most is valóság volt.

Miközben lépteim a sétányt taposták egyszerre megpillantottam a város felett emelkedő Selino erődöt. A romok görög zászlóval csúcsukon hívogattak.

Mentem, miközben elhaladtam az Evangelistria templom mellett, és megállapítottam, ha a görögök valamit, hát templomaikat nagy becsben és ezzel együtt rendben tartják. Csodás épületek ezek, amiken egyszerűen nem látszik az idő nyoma.

🏰A látszólag talán nehezen megközelíthető erődöt hipp-hopp elértem. Nem volt itt semmi a romokon kívül. A romokon, amik sok más krétai erődhöz hasonlóan a velenceiek kezének köszönhetik létezésüket.

És még valami, ami mellett sem szó nélkül, sem kamera kattogtatás nélkül nem mehettem el. Az pedig a lenyűgöző kilátás.

A magasból látni az egész várost, a két oldalon hullámok mosta partokat, a templomot, a magányosan ringatózó kompot, az apró utcákat és az itt-ott tetőteraszra kihelyezett asztalokat, székeket.

Mágikus volt, ahogy a viharfelhők anélkül uralták a messzeséget, hogy ténylegesen lecsaptak volna az aprócska településre. A szél viszont erős volt. Csaknem lefújt a magasból, miközben a görög zászló lobogását figyeltem.

De nem kellett fújni. Mentem magamtól is.

Keveregtem az utcákon és nem győztem szemügyre venni a takaros házakat, a téli álomba vonult tavernákat, vagy azokat a kézműves üzleteket, amik a szezon vége ellenére is nyitva tartanak.

Sok helyen itt is karácsonyi gömbök uralták a kirakatokat.

A turisták száma bár a 0 felé konvergált, még mindig akadt néhány velem együtt csellengő.

☕️Fotósorozatom után egy kedves kis cukrászdában, a Karakatsanisban teáztam, ahol nyelvtudásomat kamatoztatva végre angol nélkül, görögül értettem meg magam a kedves felszolgáló lánnyal. Kamilla teát kértem, a Wi-fi jelszó után érdeklődtem és a fizetést is hellének nyelvén intéztem.

Kis lépés az emberiségnek, de annál nagyobb nekem. Büszke voltam magamra.

Legalább egy órás időzés után a gyönyörű Pachia Ammos Beach homokján teremtem.

🏖Tavaly a göröggel ugyanitt strandoltunk. Most más volt. Csak egy két sétáló lézengett, és a napágyak helyett is csak üresség uralta a partot. De volt, ami nem változott. A színek. Azok az utánozhatatlan gyönyörű kék színek, amik valamiért bárhol járok, erre a helyre emlékeztetnek.

A szél nem kímélte a vizet. Óriási hullámok csapdosták a partot és amilyen haragosnak látszott a tenger én legalább olyan nyugodt voltam.

Felmásztam a Castello nevű apartmanhoz és tavernához. Zárva volt, de emlékeztem, hogy egy évvel ezelőtti itt jártamkor tele volt élettel.

A kilátás viszont még mindig elképesztően tetszett és ha össze kellene írnom a kedvenc krétai helyeim listáját, ahonnan jó fotókat lőhetek, hát ez biztosan bekerülne közéjük.

A 15.15-ös busz indulásáig még volt időm és mivel a szintén tavaly megjárt Inochoos nevű taverna kapuja a fő utcán nyitva állt, ezért úgy döntöttem megérdemlek egy kis görög fogást.

Saganaki és dakos került az asztalomra. Elgondolkodtam, vajon tudnának-e olyat tenni elém a görögök, amit ne imádnék. Egyszerűen itt mindennek mennyei íze van. Az egyetlen probléma pedig, hogy az adagokban nem ismernek határt és miután késztetést érzel, hogy mindent befalj, könnyen megeshet, hogy egyszer-kétszer túllősz a célon és elfelejted a mértéket.😋

A kiadós ebéd után még mindig volt idő a busz indulásáig. A helyi zöldségesnél igyekeztem egy almát felhajtani desszert gyanánt, de az üzletben hosszú percekig nem találtam eladót. Végül a kedves hölgy előkerült és mivel az 5 €-somból nem tudott visszaadni, így ingyen nekem ajándékozta a gyümölcsöt.

🌧Gondoltam, teszek még egy kört a parton, de egyszerre elkezdett esni. A néhány percig tartó zivatar újra a kikötő irányába sodort, ahol legalább a széltől megkímélhettem magam, majd innen egyenes utam vezetett a buszmegállóhoz, ahol ezúttal már egy nagyobb busszal utaztam Chaniaig.

Alissa jelentkezett, hogy a hostelben vár, a görög meg bocsánatkérő üzenetet küldött, amiért annak ellenére keresett, hogy megkértem, ne tegye.

Sötét volt már, mire Chaniaba értem. Viszonylag gyorsan a hostelig jutottam, ahol Alessián kívül a rethymnoi szállásról ismert kanadai fiúval is találkoztam.

A svájci hölggyel egyeztettünk, hogy egy gyors zuhany után döntünk merre tovább. Nem akartunk messzire menni, de csalogatott minket az egyik kikötőben található taverna élőzenés estéje.

Ennek fényében, úgy döntöttünk, egyszer élünk, megnézzük.

Sejtettem, hogy túl korán lesz. A taverna este 8-kor még kongott az ürességtől, és kérdésünkre tájékoztattak minket, hogy az élő zene csak fél 10-től indul.

Jobbnak láttuk kevésbé üres helyre betérni ezután. Arra az utcára kanyarodtunk, ahol M.-mel vacsoráztam legutóbb és egy olyan tavernát választottunk, ami úgy tűnt, népszerű a helyiek körében, elvégre több asztaluk is foglalt volt.

🥗Újra a helyi fogásokon osztoztunk. A legfinomabb tzatzikit ettük krétai salátával, apróra szelt sült krumplival. Alessia souvlakit kért, én pedig egy csípős sajtot, amiről csak utólag derült ki, hogy egész sajt helyett egy sajtkrémmel van dolgom.

Az utca egy-kettőre megtelt élettel, a taverna tele volt. Mindenki jó ízűen falatozott. Jól éreztük magunkat. A ház borát ittuk, aztán búcsúzóul egy kis rakival is megvendégeltek minket.

Csatlakozz a “Krétai kalandok” csoporthoz, ha még több infó, érdekesség, látnivaló érdekel Krétáról.

Mint mindig, most is az járt a fejemben, mennyire szeretném ezeket a görög estéket egyszer a családomnak és barátaimnak is megmutatni, milyen jó lenne, ha ők is átélnék ugyanazt, amit én.

De ami késik, nem múlik. Egyszer még együtt élvezzük ugyanezeket a pillanatokat én pedig örömmel leszek a helyi idegenvezetőjük.😊

Mi várt rám ezután? Maradtam-e Chaniaban és a hostelben? Vagy visszamentem Rethymnoba?

Kattints ide, a krétai kaland itt folytatódik.

Hozzászólás

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..