Irány Sfakia a bérautóval

A főnöki dorgálások külső szemlélőjeként

Személy szerint velem eddig túl sok gondja nem volt. Kivéve, amikor a legrosszabb embertől kértem segítséget, hogy oldjunk meg együtt egy problémát, majd ő egyből főnöki támogatásért kiáltott, én meg süllyedhettem amilyen mélyre csak tudtam, hogy ezt nem sikerült egyedül elintéznem.

De akárhogy is, a hangos viaskodásoknak eddig inkább csak szem-, és fültanúja, mintsem áldozata voltam. Nem mintha ez változtatott volna a tényen, hogy minden nap gyomorideggel suhanjak végig biciklimmel Rethymno óvárosának macskaköves utcáin, de annak azért örültem, hogy a főnök tisztel és becsül annyira, hogy nem emeli fel a hangját velem szemben.

CSATLAKOZZ A “KRÉTAI KALANDOK” CSOPORTHOZ, HA MÉG TÖBB INFÓ, ÉRDEKESSÉG, LÁTNIVALÓ ÉRDEKEL KRÉTÁRÓL ÉS GÖRÖGORSZÁGRÓL

Csodás utakon Krétán

Amikor menni kell

A beosztásom általában a kolléganők kénye-kedve szerint alakul és ehhez semmi köze annak, hogy külföldi vagyok. Első évesként minden régi dolgozó főnöki szerepben szereti feltüntetni magát előttem. Rám osztják a kevésbé hálás feladatokat és kisakkozzák, hogy minden olyan napon és órában dolgozzak, amikor nekik nincs kedvük.

Értem én, de vajon így mi lesz a motivációm, hogy jövőre is elvégezzem a munka piszkosabbik részét helyettük?

A pohár kezdett tele lenni és mielőtt kiborult volna, éreztem, lépnem kell. Nem túl nagyot, de legalább néhány napra ki kell szakadnom ebből a légkörből, mielőtt végleg megbolondulok.

Összehoztam, hogy két szabadnapom legyen egymás után, leszerveztem egy bérautót egy ismerőssel és már készen is állt a kistáskám, hogy elhagyjam Rethymno határait és csak másnap térjek vissza.

Irány Dél-Kréta

A kocsit a lakásom közelében vettem át. Hiába vezettem már Krétán, még mindig izgalommal és gyorsabb szívveréssel járt, ha négy keréken szeltem a szigetet.

Délre indultam. Az úti cél világos volt, a hol alszom, és pontosan hogyan alakul a programom, annál kevésbé.

Irány az Ethniko, vagyis a krétai „autópálya”, amiről Vrisses környékén már le is tértem és habár nem a tengerpart mellett vezetett innentől utam, az igazi vad krétai tájtól egyre nagyobbakat sóhajtottam.

Az Imbros-szurdok utáni útszakasz

Az Askifou-fennsík lankái között

Amikor az út elkezd egyre csak kanyarogni és eléd tárul az Askifou-fennsík Fehér-hegységgel körül vett szépsége, akkor pont egy olyan krétai dokumentumfilmben érzed magad, ahol akár te is lehetnél a narrátor.

A fennsík helyén több ezer évvel ezelőtt talán egy hatalmas tó állt, nevét pedig az ógörög skyphos nevezetű csészéről kapta, amire kinézetében hasonlít az előtted elterülő táj.

Egy kávé az Imbrosz-szurdok bejáratánál

Meg-meg kellett állnom, bár a napfény nem engedte, hogy egyetlen egy jó képet is készítsek, abszolút kárpótlás volt a finom szellő, ami oregánó illatot repített a levegőben.

Elérve Imbros falut nemcsak a kávézás ideje jött el, de egy kis szocializációé is a krétaiakkal. Egyedül egy faluban garantáltan nem tudsz úgy lépni, hogy valaki ne kezdjen el érdeklődni hogy léted felől. A taxis azt hiszi túrázni indulsz és ajánlgatja, hogy megfáradt lábaiddal majd felvesz a szurdok végében, a kávézós pedig örömmel fogadja, hogy a szigeten élsz és egyből munkaajánlattal invitál vissza magához a jövő évben.

Te pedig csak nézed a kedves tavernákat, akik mellőzve minden cicomát még mindig olyan kockásterítősek, mint 20 éve, vagy csak elismeréssel bámulod a bakancsos turistákat, akik éppen Kréta 2. leghíresebb szurdokát készülnek megjárni.

Az egyik legszebb út Krétán

Az Imbros-szurdoktól Sfakiá-ig

Időzésre nem sok jutott. Már így is késésben voltam. Ami azt illeti, már ekkor tudtam, hogy a saját túrámat a magasba kúszó hőmérő higanyszála miatt erőteljesen át kell terveznem.

Röviddel megállóm után, elhagyva az Imbros-szurdok mellettem tátongó mélységét, és az úton sziesztázó kecskéket, Kréta egyik legszebb szerpentinjén kezdtem el leereszkedni kiskocsimmal.

Sfakia kikötő fentről

Idő ide-vagy oda, érdemes volt beiktatni egy újabb megállót, hogy felülnézetből lássam a kígyóként kanyargó szürkés aszfaltot, aminek végén a Líbia-tenger csillogó kéksége egyesül a horizonttal. Errefelé talán még a krétai levegő is másabb. A lázadók, a soha be nem hódolók érzéseit árasztja magából. A vad és félelmetes táj a bátor krétaiak vidéke. Azoké, akik nem tűrtek holmi török hódoltságot területükön.

Az úton a munkálatok ekkor még javában zajlottak, így az utolsó km-eken nem csak a hajtűkanyarok, de a burkolat hiánya miatt is az adrenalin szafariba illő magasságokba szökdösött, miközben elképzeltem, milyen lehet, amikor egy busznak kell végighaladni a nem kevés akadállyal tűzdelt útszakaszon.

Megérkezve Sfakiába

A szerpentinről leérve hamar az egész régió központjában, a büszke és híres Sfakia-ban találtam magam. Nem először jártam itt, habár tény, hogy a Samaria-szurdoktúrából hazatérve éppen csak átrohantam rajta, hogy a hajóról buszra szálljak.

Most azonban több időm jutott rá, főként mert az éjszakám főhadiszállásaként jelöltem ki az aprócska, ám annál attraktívabb települést.

Tipikus tavernák Sfakiában

Hajózás Sfakia és Loutro között

A kocsit a fizetős parkolóban hagytam minden extra csomaggal és ruházattal, amire tudtam, hogy napközben nem lesz szükségem és lépteimet igyekeztem a part irányába szedni, hogy mielőbb kiderítsem, mikor indul a következő hajó Loutro-ra.

Nehéz volt a sietség, miközben a partvonal mentén sorakozó tavernák hálója majdnem maradásra késztetett és az éhségem csillapításán sem segített sokat, hogy szinte minden taverna kirakatában ínycsiklandó mousakák, gemisták, töltött padlizsánok, vagy hatalmas, paradicsomos gigantes babok gőzölögtek.

Sfakia

De már dél körül járt és a Sfakia-Loutro, vagy Loutro-Sfakia gyalogtúráról mindig nem mondtam le, habár az már bizonyos volt, hogy ezt inkább visszafelé fogom megtenni.

Az Anedyk hajótársaság bódéja a kiskikötőben, a tavernák sora között állt. A menetrend egyértelműen mutatta, hogy időben érkeztem, hogy a következő hajót elcsípjem. A csak oda jegyem megváltása után néhány perccel a hajó is befutott, engem pedig Isten tudja mikor öntött el olyan boldogság utoljára, minthogy végre Kréta egyik legkülönlegesebb faluja felé ringatózhatok.

Hajózás Sfakiából Loutroba

Már Sfakiát elhagyni is élmény volt a tenger felől. Távolodva egyre inkább egy kis ragyogó ékszerdobozzá vált a messzeségben, de a Loutro felé vezető út szüntelenül ontotta magából a csodákat.

A lángvörös sziklák, amik félelmetesen szakadtak a zafírkék tengerbe, a magaslatok tetején megcsillanó négykerekűk, amik inkább apró bogarakra emlékeztettek ebből a távolságból, mintsem bármilyen járműre és azok a strandok, amik úgy ékelődtek a sziklák közé, mintha medalionokként lennének felfűzve a csipkés dél-krétai partra.

Könnyes szemmel, mosolyra húzva számat tekintettem minduntalan végig a tájon és röviddel indulásunk után már Loutro partja felé vittek a hullámok.

Sfakia a hajóról

Loutro, az igazi krétai csoda

Kréta Mykonos-a a maga fehér-kék házaival és különlegességével, hogy sem autó, sem motor nem hagyhatja nyomát utcáin még a helyiek körében is páratlan helynek számít a szigeten. Augusztusban a nyaraló görög családok egyik kedvenc településévé növi ki magát és romantikus hangulata mindenkit megbabonáz, aki hajójával egyszer partot ér ezen a mesehelyen.

Csak úgy, mint Sfakiá-n, itt is tavernák során andalogtam végig, a napi menük pedig szintén a kirakatban csábítottak, vagy éppen a grillen forgó illatos húsoknak kellett lépten-nyomon ellenállnom.

Közeledés Loutrohoz

Merthát, éhségem nem csillapodott, de a néhány méterre ringatózó hajók, a kristálytiszta víz és a görögösen kreatívan dekorált szállók és vendéglátóhelyek látványa egyelőre nem engedte, hogy megálljak a nézelődésben.

A meleggel együtt a szépség is szikrázott minden falból és azt sem volt egyszerű eldöntenem, honnan fog a legjobban esni görög ebédem.

Séta a mini településen – Loutro utcáin járva

Túl sok utcát Loutron nem találtam, de amennyit tudtam bejártam. Szembejött velem a helyi iskola, ami már csak műemlék szerepet tölt be a falu életében, a fenti házak között pedig szintén nem volt hiány az autentikus tavernákból.

Az utam visszavitt a part irányába és ott választottam. Egy kedves minitaverna eldugott asztalai bírtak maradásra, aminek széle habár nem lógott a tengerbe, még így is maradt elég kilátásom, hogy élvezhessem a mesefalu elképesztő látványát.

Loutro a csodatelepülés

Az étterem több vega fogást is hirdetett, így én egy spenótos-sajtos finomság és a hamisíthatatlan görög cukkinilabdák mellett döntöttem. Talán más is fért volna belém, sőt, látva az étlapot, talán legszívesebben mindent felfaltam volna, de a kánikulában ennyi is bőven megtette, pláne, hogy tudtam, a következő lépésem már a hűsítő tengerbe a vezet.

A falu végében mártóztam. Ott ahol a legkristálytisztább a tenger, ott ahol szabad szemmel is megláthatod az úszkáló halakat, ott, ahol rájössz, hogy egy kavicsos part néha ezerszer szebb és jobb, mint amikor a finom homok mászik cipődben.

Ha ekkor nem merülök alá, talán eszembe sem jut még egyszer a túra, amit a nagy Loutro ámulatban és hőségben már szinte el is felejtettem. De felfrissülve, jóllakva újra tele voltam energiával.

Kezdődjön a megmérettetés – Hol indul a túraútvonal Loutro és Sfakia között

Nos, a cél nem kevesebb volt, mint visszajutni Sfakiába, ám ezúttal nem a tengeren, sokkal inkább az E4-es túraútvonalon keresztül.

A fürdőruha maradt, elvégre tudtam, hogy útközben még szükségem lehet rá, arról nem beszélve, hogy délután 3-4 óra magasságában vizes fürdőruha nélkül útnak indulni ilyen kánikulában eszement ötletnek bizonyult. Habár visszagondolva talán még a vizes fürdőruha és naptej sem segített a helyzeten.

Part menti tavernák Loutroban

CSATLAKOZZ A “KRÉTAI KALANDOK” CSOPORTHOZ, HA MÉG TÖBB INFÓ, ÉRDEKESSÉG, LÁTNIVALÓ ÉRDEKEL KRÉTÁRÓL ÉS GÖRÖGORSZÁGRÓL

Sajtos spenót

Elsőre kicsit nehéz volt kitalálni, merre is kezdődik a túraútvonal. Legszívesebben a sziklákon át, egyből a strandról vágtam volna neki, de ahogy elnéztem jóval a strand felett kellett keresnem a faluból a kijáratot. Két utat is találtam. Az egyik Anopoli faluba indult felfelé, a másik pedig pontosan az volt, amin nekem kellett elindulnom.

Több, mint 7 km várt rám. Nehézségileg nem igen tudtam mire számítsak, habár a meleg nem feltételeztette velem, hogy könnyű dolgom lesz.

Túraútvonal jelzőtábla

A kapu után kezdetét veszi a túraútvonal Loutro és Sfakia között

Loutro fentről

Kezdetben a kerítés mellett kell haladni

Loutro fölé emelkedtem, behatoltam a nyájakat őrző kerítésen és egyre csak távolodtam a fehér mesevilágtól anélkül, hogy a tenger csillogása a jobbomon bármikor is megszűnni látszott volna.

Már-már félelmetes volt, ahogy lábaim alatt a keskeny túraútvonal mellett egyes helyeken csak a szakadék tátongott, ugyanakkor mindig hevesebben vert a szívem a látványtól, amiért bármikor megéri túrázni.

Útközben strand, ahol lehűtheted magad

Hűtsd le magad

Perzseltek az érzések és a nap sugarai sem engedték, hogy a következő órákban kihűljek.

Negyedóra után, az 50 faktoros naptej is kevésnek bizonyult, hogy ne lángolva fussak be Sfakiába, ezért a veszélyt még egy réteg fehér krémmel igyekeztem elhárítani, illetve, csipkedtem a lábaim, hogy mielőbb fürödhető partszakaszt érjek és a tenger mélyére merüljek.

Gyerekként pancsoltam a Perivolákia nevezetű, hatalmas kövekkel tűzdelt partszakaszon, majd vizes hajjal és ruhával futottam be az onnan már csak pár lépésre lévő Timios Stavros kápolnához.

Timios Stavros templom szintén útközben

Miket nem lehet itt találni

Misztikus hely volt. Nem csak azért, mert egy világvégén álló mégis remekül karbantartott kápolnáról beszélünk, de a körülötte lévő romok is arra utaltak, hogy hiába a különös elhelyezkedést, már a múltban is fontos szerepe lehetett a korábban itt álló erődnek.

Ha a romok nem bizonyultak elég misztikumnak a kápolna körüli állati csontok és koponyák annál inkább és nem ez volt az egyetlen hely utam során, ahol ilyenekbe botlottam.

Állati koponya és csontok

Glyka Nera – A kavicsok között feltörő édesvízforrások

A kápolna után már alig vártam, hogy a túrám csúcsára érkezzek. A Glyka Nera-t talán az útvonalam egyik top attrakciójaként is emlegethettem volna. Hajón, vagy a lábadon kívül más biztosan nem hoz el ide, de a mélykék tengerpart kövei között feltörő édesvíz is egészen rendkívülinek számít Kréta szerte.

Glyka Nera a magasból

Elsőként a magasból pillantottam meg a partot és a lefelé vezető úton jobban tettem, ha a lábam elé néztem, hogy ne menjen félre a bokám. Majdnem jókor értem ide, leszámítva a tényt, hogy a strand fele ekkor már árnyékba borult, és míg eddig a meleg elől nem tudtam hova menekülni, most egy halvány szellő is libabőrös érzéssel párosult.

Nem tudtam, mire számítsak az út további szakaszán. Libabőr ide-vagy oda, a hőháztartásomat még egyszer rendbe tettem egy megmártózással.

Vadkempingezők Glyka Nerán

Ilyen helyekről tör fel a friss, édes, iható víz

Helyesen írták az útleírások. A víz itt sokkal frissítőbb és hidegebb, mint azt el tudod képzelni.

Kicsit szárítkoztam a napon, amit még éppen fülön csíptem, tettem pár kört a vadkempingezők és naturista strandolók körében, majd búcsúzóul beugrottam az egyetlen büfébe, hogy frissítővel tankoljak az utolsó kilométerekre.

A túra folytatódik

A hajrában – Sfakia már csak egy kőhajtásnyira. Vagy mégsem?

Nem sok volt vissza, ám a kihívás a Glyka Nera-Sfakia közötti túraútvonalon annál nagyobb sokként ért.

Kecskeüzemmódra kellett kapcsolnom. Sziklákra le, sziklákra fel. Néhol a biztonság kedvéért már csak egy kötelet fogva juthattam át, néhol pedig erőteljesen el kellett gondolkodnom, pontosan, hol vezet tovább az útvonal.

A túra legnehezebb része

Szerencsére egyedül nem voltam. Mindig akadtak más barangolók is, akik hol előttem, hol mögöttem, hol pedig szemben velem vették ugyanazokat az akadályokat, mígnem némi izomlázserkentő lépés után végre kiértem az aszfaltozott útra.

A nap szépen lassan elkezdett lemenni és minden narancssárgás fénybe borult. Sok-sok hajót lehetett látni ekkor még a magasból. Suhantak, hogy elérjék Sfakia partjait, vagy éppen a távolban rejtőző kikötőből startoltak.

Kiérve az aszfaltos útra

Innentől a séta egyszerűbbé vált. Nem csak azért, mert az aszfaltos út kevesebb kihívással jár, hanem azért is, mert a cél tisztán látszott.

A híres Ilingas strand még útba esett Sfakia irányába, azonban a sötétedéstől félve ezt már csak felülnézetből szemléltem.

Ilingas strand

Újabb kihívások – Kecskeveszély és szálláskeresés Sfakiában

Egyébként is akadt még pár dolog, ami fejtörést okozhatott az út következő részében.

Az egyik, hogy szállásom még nem volt, így fogalmam sem volt, hol hajtom álomra a fejem ezen az éjszakán, a másik, hogy az úton növekvő számban megjelenő kecskék kikerülésére nem igazán volt haditervem.

Nyilván nem azért féltem a kis szakállasoktól, mert naponta kecsketámadások áldozatairól olvasni a hírekben, de ki tudja, éppen milyen kedvükben lesznek, amikor közelebb lépek hozzájuk.

A békés kecskék, akik végül nem bántottak

Úgy tűnt, békések…és lusták. Eszük ágában sem volt megközelíteni a megfáradt túrázót.

Így hát egy fokkal nyugodtabban, szépen lassan bebandukoltam a falu szélére.

Szállodából volt választék. Rögtön az elsőben meg is kérdeztem, van-e szabad szobájuk. Ahogy kinéztem, lehet, hogy nem éppen engem képzeltek el a csillogó, modern hotelberendezéseik közé. El nem utasítottak, de árban kevesebbet szántam az éjszakára, így hát visszatértem a partmenti tavernák és szállók sorához, ahol egy luxustól messze távolmaradó két csillagos hotel falra néző szobájában kerestem menedéket.

Sfakia a távolból

Érkezésemkor két feketébe öltözött, megtermett krétai fogadott. A szakáll és bajusz, valamint a szigorú tekintet és távolságtartás igazi sfakian-i jellemre utalt. Ők a tavernáért feleltek, de látszott, hogy ahogy az lenni szokott, a családi vállalkozás oszlopos tagjai lehettek.

Egy idősebb úrhoz vezettek a folyosókon keresztül, aki elhúzódó telefonbeszélgetését volt kénytelen megszakítani miattam.

Ő mutatta meg a hatalmas szobámat, ami tökéletesen egyszerű és tiszta volt, hogy egy éjszakára álomra hajtsam a fejem.

Csodás színek a naplementében

Egyszerű luxus és görög vacsora, mert megérdemlem

Az ablakon kinézni tényleg kár volt. Jobbra pillantva egy szelet tengerbe ütközött tekintetem, azonban az előttem álló fehér fal és a balra lévő leskelődők, akiknek még a szemük sem állt jól azt súgták, jobban járok, ha behúzott redőnynél készülök a vacsorára.

Egy kellemesen meleg fürdőért ezután a nap után az életemet adtam volna. A zuhany minden egyes cseppjétől tisztábbnak és frissebbnek éreztem magam. Mondhatni igazi luxusban volt részem. Tettem-vettem, hajat egyenesítgettem, és igyekeztem mielőbb elkészülni a vacsorához. Habár az eddig látott sfakian-i lakosság egész dermesztő érzéseket keltett bennem, mégsem tettem le róla, hogy valamelyik lenti tavernában jutalmazzam magam a hosszú és fárasztó nap után.

A vacsorám Sfakiában

A tányérok már csörömpöltek, és a sült húsok illata is oregánó felhőben úszott, amikor utcára léptem.

A tavernák színes sorban vártak, csak éppen én nem tudtam dönteni, hol esne a legjobban az esti betevőm. Nikos asztalai elég hívogatónak tűntek. A tipikus krétai mintás piros terítők, a viszonylag sok foglalt asztal feltételezte, hogy nem lőhetek nagyon mellé.

A fogadtatás kedves volt. Nem zavarta őket, hogy egyedül érkeztem. Görög salátát, fokhagymás kenyeret és sült cukkinit rendeltem. Adagra talán két főre számoltak. A zöldségek frissek voltak, a feta omlott, a pirítós lágyan roppant az ember szájában és az egyedüli, ami némi csalódottságot okozhatott a sült cukkini szokásosnál vastagabb bundája volt.

Búcsú Loutrotól és a csodaszép naptól

A mosolygó könnyek – Mert minden megérte

Konstatálva, hogy ha akarnám sem menne le több a torkomon, számlát kértem és sétára indultam. Nem túl messzire, csak egy kanyarral arrébb, a második világháborús emlékmű tövébe. A sötét tengert a szállodák és éttermek fénygyűrűként ölelték körül. A kispadra lehuppanva könnyfakasztó volt nézni őket.

Már magam sem tudtam, hogy örömömben sírok, a kis pohár bortól lettem ennyire szentimentális, vagy a hónapok alatt felgyülemlett stressz csapott le rám ilyen hatással. A boldogság és kimerültség ma egy színpadon játszott, a könny és a mosoly egyszerre babonázott.

Viszlát Sfakia

Akárhányszor gondolok vissza erre a napra, krétai életem egyik legszebbjeként emlékszem rá.

Úgy éreztem, bármi, ami eddig történt velem, amit elértem, láttam, éreztem, tapasztaltam ezen a szigeten, nemcsak valami szerencsés csillagállás következménye…Amennyi energiát adunk, ugyanannyit kapunk…és ezt az energiát ekkor szinte kézzel fogtam a levegőben.

CSATLAKOZZ A “KRÉTAI KALANDOK” CSOPORTHOZ, HA MÉG TÖBB INFÓ, ÉRDEKESSÉG, LÁTNIVALÓ ÉRDEKEL KRÉTÁRÓL ÉS GÖRÖGORSZÁGRÓL

The post Kréta – Élet Görögországban – Túra Loutro és Sfakia között appeared first on Travel Kollázs.

A sosem múló görög hagyományok

Hosszabb időt töltve Görögországban, vagy éppen csak belecseppenve egy-egy ünnepi időszakba a hellének földjén, garantáltan szembetűnhet, hogy itt még napjainkban is minden „pirosbetűs nap” – legyen az családi esemény, vagy nemzeti emlékezés – olyan felhajtással jár, mint az idő kerekét visszaforgatva, nagyanyáink korában.

A görögök is megemlékeznek elhunyt szeretteikről, habár nem ugyanakkor, amikor a nyugati-kereszténység

Minden eseménynek megvannak a saját mozzanatai, szokásai, ételei, követve őket a család összes generációja által, mindegy, hogy a szomszéd keresztelőjéről, egy télbúcsúztató karneválról, vagy éppen egy óriási húsvéti ereszd el a hajamat-ról beszélünk.

Egy kolostor temetője melletti kápolna Krétán

Halottak napja Görögországban

De mi a helyzet a halottak napjával? Egyáltalán létezik-e ilyen, vagy hasonló nap a görögöknél és ha igen, milyen szokások kötődnek hozzá?

Alapvetően a görög-ortodox vallásban minden szombat egyben emlékezés az elhunytakra, asszociálva a napra, amelyen Jézus is a sírban feküdt feltámadása előtt. De évente több olyan szombatot is számon tartanak a görögök, amelyen kifejezetten hallottaikért imádkoznak.

Ezeket a szombatokat Ψυχοσάββατο (Psihosávato)-ként emlegetik, vagyis a lelkek szombatjaként és közülük is két szombat van, amely kiemelt jelentőséggel bír.

• Az első a karneváli időszak utolsó olyan vasárnapja előtti szombatra esik, amikor még a húsfogyasztás megengedett (Tehát 2 nappal Tsiknopempti után),
• a második a pünkösdvasárnap előtti szombatra tehető.

Görögországban a környék elhunytjainak temetési időpontja, vagy éppen a 40. napi gyászmisék időpontja az utcán lévő táblákon olvasható

Mi az emlékezés módja ezeken a napokon?

A hívők ezeken a szombatokon a templomokban emlékeznek meg elhunyt szeretteikről. Imádkoznak értük és lelkük békében nyugvásáért.

Temetőbe mennek, letisztogatják az elhunytak sírjait, gyertyát gyújtanak emlékükre, csakúgy ahogy mi is tesszük azt a november eleji időszak környékén.

A sírok, mauzóleumok egészen változatosak a görögöknél is

A görög gasztronómia is összefonódik ezzel a nappal

Ahogy a görögöknek minden ünnepi alkalmukra akad néhány különleges falat, úgy ezt az eseményt is egy tipikus étel kíséri.

A főtt búzaszemekből, mazsolából, magokból, gránátalmából és porcukorból álló édességet kolivának nevezik és a hívők az istentisztelet után fogyasztják el, rokonaikat és barátaikat is körbekínálva. Habár korábban a hívők a házi kolivát vitték templomaikba, ma már a legtöbb cukrászatban készen is beszerezhetik azokat.

Egy krétai szokás azokon a bizonyos szombatokon

Ahány régió annyi szokás. A lelkek ünnepének tradíciói tájegységenként változhatnak, és ha csak a krétai hagyományokat emlegetjük, akkor nem felejthetjük el azt sem, hogy a legnagyobb szigeten, ezeken a szombatokon a fák metszését kerülik az emberek. Miért?

Mert úgy tartják, hogy az elhunyt lelkek a fák ágain foglalnak helyet. Levágva azokat, az ő nyugalmukat zavarnák meg az emberi kezek.

A saját időszakukban, a saját hagyományaikon keresztül tehát a görögök is megemlékeznek eltávozott szeretteikről, függetlenül attól, hogy mindezt nem ugyanazon a napon teszik, mint mi, nyugati-keresztények.

De a cél ugyanaz…emlékezni, gondolni rájuk, és arra, hogy nyugodjanak békében…

További görög és krétai érdekességek a Travel Kollázs facebook oldalán. Kattints.

The post Így emlékeznek a görögök elhunyt szeretteikre appeared first on Travel Kollázs.

Márpedig az! Sőt, talán a 2 év görögországi élet még inkább más szögben világította meg számomra a képeslapszigetet legutóbbi barangolásom során.

Hol marad a görög vendégszeretet?

Be kell valljam, az első napon a gyönyörű környezeten, álleesős kilátásokon túl inkább egy idegenkedés jellemezte a hangulatom és hiányzott valami, amitől az otthon melege oly távol maradt.

Mert a megszokott krétai vendégszeretetet egyes helyeken itt még hírből sem ismerik. A kalderára néző kilátásodért vaskos pénztárcával fizetsz és néhány felszolgáló szeme valódi röntgensugarakat lövell, csak, hogy eldöntse, megéri-e beültetni téged asztalához.

Thirasia-án jártam

De szerencsére itt sem minden fekete és fehér, vagy kék-fehér, ha úgy tetszik. Ne vonj le első pillantásra messzemenő következtetéseket, és ha elég nyitott vagy, a görög a philoxenia-t (vendégszeretetet) itt is megtalálod.

CSATLAKOZZ A “KRÉTAI KALANDOK” CSOPORTHOZ, HA MÉG TÖBB INFÓ, ÉRDEKESSÉG, LÁTNIVALÓ ÉRDEKEL KRÉTÁRÓL és Görögországról

Indulás Oia-ból Ammoudi kikötőjébe

Thirasia – Menni, vagy nem menni?

Az első santorini utazásaimat letudva egyértelműen kerestem a sziget számomra felfedezésre váró arcát, így a „kistestvér” Thirasia szigetének meglátogatása bakancslistásnak bizonyult. A hogyan és mikéntek azonban nemhogy csökkentek volna Santorinire érve, de már az is kérdőjelesnek bizonyult, ami eddig világos volt, mint a nap.

Hogy Thirasiára napi háromszor megy hajó azt maximum az ilyen-olyan tripadvisor fórumokról sejthetted, arról pedig ne is álmodj, hogy egy épkézláb menetrendet találsz hozzá az interneten.

Ammoudi-kikötő

CSATLAKOZZ A “KRÉTAI KALANDOK” CSOPORTHOZ, HA MÉG TÖBB INFÓ, ÉRDEKESSÉG, LÁTNIVALÓ ÉRDEKEL KRÉTÁRÓL és Görögországról

Így aztán lesz, ami lesz alapon, úgy döntöttem a 2. reggelemen a fővárosból Oiába utazok, ahol a majdnem 300 lépcsőfokot lemászva az Ammoudi-kikötőben próbálok szerencsét.

A kb. fél 10-es érkezésemmel korainak tűntem. Még a szamarak sem állták útját leereszkedésemnek, de mint az a kikötőben kiderült, mégsem érkeztem eléggé időben. A Thirasiára tartó első hajó ugyanis 8 óra magasságában startolt és mivel sok választásom nem volt, csak a deles járat maradt opció, hogy betegyem a lábam a szemben álló, oly közelinek, mégis oly elérhetetlennek tűnő szigetre. Persze a kiránduló hajók a többféle megállóikkal akár szintén nyertesek lehettek volna, de miért fizessek be egy kirándulásra, amiből engem valójában csak egyetlen dolog érdekel.

Séta a kikötőben

A várakozási idő végeláthatatlannak tűnt, pláne egy Ammoudi kikötőben, ahol néhány tavernán és mondjuk egy kávézón túl nem sok mindennel tudod elütni az időt, de a két és fél-három óra itt tartózkodás éppen elégnek bizonyult, hogy görög vendéglátóim visszalopják magukat a szívembe.

Az érzéseimre bíztam megvárom-e a hajót, vagy amint lehet, visszaszökök a festményszerű Oia-ba, de amilyen érdeklődéssel a görögök körülzsongtak, hogy honnan jöttem, merre tartok, meggyőztek, hogy megéri maradnom.

Így üsd el az időt és juss némi infóhoz, ha már nem érkeztél elég tájékozottan

Ammoudi más időszámítás szerint él lent, mint, amit a luxus városok képviselnek fent és a szimpatikus atmoszféra kétségkívül maradásra csábított, azzal együtt, vagy annak ellenére, hogy a Thirasia-i kalanddal kapcsolatban még mindig szkeptikus voltam.

Oia lentről

A gondolkodás mellett sok minden belefért az időmbe. Például egy séta a félig kitaposott, feketés-vöröses úton, amivel másik megvilágításból is szemügyre vehettem a kaldera szélén ágaskodó fehér házakat. A kikötő pásztázása turisták után kutatva, akik velem együtt Thirasia vasárnapi felfedezése mellett döntenek.

Az Ammoudi kikötőből ilyen úton is tovább sétálhatsz

A kiszemeltjeim hamar meglettek egy angol túrabakancsos pár személyében, habár az ő szemükben is több kérdőjelet láttam a nap alakulásával kapcsolatban, mint amit ebben a helyzetben megengedhettem magamnak.

A türelem rózsát terem. A kikötőbe görögök kezdtek el befutni bőröndökkel, de volt, akinél még egy benzines kanna is az úti csomag részét képezte. Az egyik hátizsákos görög a korábban kiszemelt angol útitársaimmal elegyedett beszélgetésbe.

Jó turistaként (na nem azért, hogy hallgatózzak), közelebb húzódtam, de a lényeges információkról úgy tűnt talán mégiscsak lemaradtam. Néma gyereknek anyja sem érti a szavát…, eljött az ideje, hogy kérdezzek, ezért görög barátunkat arra kértem, ismételje meg, amiket az imént mondott.

Több sem kellett neki, szónoklatba kezdett, és egyről a kettőre úgy éreztem, ennek az egész Thirasia sztorinak se eleje, se vége.

Edit, már megint mibe keveredsz?

A kérdések, hogy miért akarunk mi erre az izolált szigetre utazni, ami éppen megpróbál a turistáktól távol maradni, és, hogy vasárnap lévén semmilyen közlekedés nincs a szigeten, az utolsó hajó pedig 4 óra múlva startol Thirasia másik kikötőjéből, nem motiváltak túlságosan, hogy ragadjam meg ezt a soha vissza nem térő lehetőséget. De emberünk mondandója végén mégiscsak elsütötte, hogy ha gondolom, csatlakozzak hozzájuk, ugyanis ő ismerős a szigeten és öten már egyébként is oda tartanak, hogy néhány óra alatt felfedezzék ezt az elfeledett világot.

Első hallásra már megint nem tudtam, mibe keveredtem, és azt sem tudtam eldönteni mi az ijesztőbb, elmenni egy szigetre egyedül, ahol még közlekedés sincs, és ahonnan valahogyan illene visszajutnom ugyanazon a napon, vagy csatlakozni vadidegenekhez, akik fene sem tudja, hogy egy kihalt szigeten hová akarnak magukkal vinni.

Detektív kutyaként szimatoltam a körülöttem lévő embereket és a lehetőségeket, ezért ismét közelebb húzódtam az információs központnak is betudható göröghöz. 4 fiatal társaságában volt, két holland, egy angol és egy görög, majd ismét elismételte ajánlatát, melyből már nyilvánvaló lett, valamiféle idegenvezetővel van dolgom.

A „Mennyibe kerül?” kérdésemre nevetni támadt kedve és az ajánlat úgy hangzott, hogy majd a végén meglátom, nekem mennyit ért.

Ám legyen, egyszer élünk, elfogadtam a meghívást és úgy döntöttem velük tartok, így a hajó befutása után a koordinációjuk alá bíztam magam.

Akrilia – Szűz Mária templom

Át a túlpartra

Hajójegyet nem vettünk. Dimos – újdonsült idegenvezetőnk – mindent intézett. Útközben felvilágosított arról is, hogy a kikötőben már egy kocsi vár minket, amiből már csak éppen az a benzin hiányzik, amit mi viszünk neki, ugyanis ki tudja miért, a szigeten még az egyetlen létező benzinkút sem működik.

Egyre kíváncsibbá tett ez a misztikus hely, és ahogy elkezdtem a 4 fiatallal, vagyis közülük, inkább az egyetlen görög Kostassal beszélgetni, a mi lesz, hogy lesz feszültség is egyre inkább távol maradt.

Néhány perc alatt már Thirasián voltunk és a Riva kikötőnél ért először földet lábunk, ahonnan a hajó, mint kiderült, tovább indult Korfos kikötőbe, ahonnan négy óra múlva a visszautat terveztük.

Sok jó ember kis helyen is…

A misztikus Thirasia a misztikus meséivel

A kocsi, ami várt minket, inkább emlékeztetett egy lószállító járgányra, és ránézve kénytelen voltam ismét eltűnődni, megint mibe keveredtem. Mégis úgy éreztem, nincs visszaút, és mivel csapatunkhoz Dimos egy angol idős házaspárt is befűzött, úgy gondoltam, valahogy mégiscsak túlélem majd ezt a kalandot.

Barlanglakások Thirasián

Akrilia volt az első állomásunk, az egykori falu, ahol a mai napig elhagyott barlangházak rengetegét találod, és amelyek felett egy nem hétköznapi, Szűz Mária templom a maga színes, díszített ajtóival és homlokzatával titkon várja a kíváncsi szemeket.

A templom zárva volt, de persze Dimos ismerte a kulcs rejtekhelyét, és valójában, mint kiderült, mindent tudott a mindössze 3-400 lakost számláló szigetről.

• A templomokról, amik a sziget két falujának köztemplomain kívül magánkézben vannak és évente csak egyszer, a templom szentjének napján nyitják ki kapuikat.
• A két falu ellentétéről, ami csupán annak köszönhető, hogy a sziget két papja más nézetetek vall.
• A színes házakról, amik szimbolizálják, hogy fiú, vagy lánygyermek született-e az otthonba, vagy, hogy egyelőre egy gyermektelen házaspár éli mindennapjait.
• Az akadozó vízellátásról, ami miatt minden ház mellett ott találod a kutat, ami végszükség esetén a lakók igényeit elégíti ki.
• A barlangotthonokról, amik, ha Santorinin lennének, már régen luxusszállodákká alakultak volna és még tömérdek történetet mesélt nekünk, amit egyetlen útikönyv sem regélhetne el szebben.

Úgy éreztem, a világ végén vagyunk és nem csak helyileg, de az időben is egy másik civilizáció korába repültünk.

Séta az esőben

Ha önmagában nem lett volna elég rejtélyes az első megállónk, a Thirasia felett gyűlő sötét felhők garantáltan egy szellemsziget világába vezettek.

Miután mindent jól szemügyre vettünk és a semmi közepén újra a sziget időszámítás előtti taxijára vártunk, az eső is eleredt.

Bőrig áztunk, mire taxisofőrünk befutott, de meg kellett bocsássuk neki, ugyanis kiderült, hatalmas és nem mindennapi esemény napján érkeztünk, amiben ő kulcsszerepet játszott. A szigeten esküvőt tartottak, ahová egyértelműen a két falu apraja-nagyját hozni-vinni kellett, és valljuk be, naná, hogy ez volt fontosabb, mint a kíváncsiskodó turistákat transzportálni A-ból B-be.

De emberünk, kisebb késéssel még így is megérkezett és tovább vitt minket a „fővárosba”, Manolasba, ahol szintén meglestünk egy templomot és a kihalt utcákon, az esőben bandukolva, Dimos történeteit hallgatva kezdtük meg utunkat a kikötő irányába.

Manolas utcáit járva

Hiába az elveszett világ, görög földön ez a kirándulás is csak egy jó nagy eszem-iszommal zárulhatott, habár tény, mindezt nem egészen ott sikerült megejtenünk, ahol Dimos elsőre tervezte.

Még mielőtt a magasból ereszkedésnek indultunk volna, a helyi „Different” tavernát kereszteztük és amennyire kihalt volt a sziget, annyira nagy meglepetésként értek itt minket a turistáktól hangos asztalok.

Lóg az eső lába Santorini felett

Persze ne túlozzunk, és ne egy Andrássy úti forgatagra gondolj, de tény, hogy a családi taverna a maga kb. 30 vendégével totálisan beúszott.

Mit tehettünk volna, kopogó szemeink még kénytelenek voltak bírni a távolságot, amíg a 270 lépcsőfokkal a kikötőig megbirkóztunk.

Azért még itt is van önkormányzati iroda

A kaldera mélysége és a görög kikötői lakoma

Az eső elállt és immáron napsütésben közeledtünk Korfoshoz, amelynek színei, mint a pokol sötétsége húztak maguk felé.

Dimos fentről megfigyeltette velünk a víz színét, mely a parttól néhány méterre azonnal mélykékké változik és elmagyarázta, a kaldera mélysége 400 méter, ne csodálkozzunk hát az éles színátmeneten.

A részletekben a szépség

Santorini fehér házai csak úgy csillogtak a túloldalon. A lépcsőzés Korfos kikötőjébe pedig erősen az Oia-Amoudi lefelé útra emlékeztetett.

A kikötő talán a sziget leginkább turistásnak mondható része. Itt kötnek ki a kirándulóhajók, felsorakozik néhány egyszerű taverna és itt még szuvenír árust is találsz.

Korfos kikötője fentről

Egy Dimos által ismert tavernába tértünk be. Néhány híres Santorini paradicsomkeftedesre és borra a vendégei voltunk, aztán, ahogy az már csak lenni szokott további görög finomságokkal töltöttük asztalunk.

Tzatziki, gemista, cukkinilabdák, saganaki, de még egy jó kis csicseriborsó leves is helyet kapott közöttünk és miközben fáradtan és derűsen tömtük a bendőnket kicsit már felszabadultabban eszmecseréztünk.

A taverna, ahol ettünk

Fejenként 11 €-s végszámlánkért „mozgásban korlátozott” személyekké ettük magunkat és inkább időben hajónkhoz indultunk, mert a futást senki nem kockáztatta volna ilyen mennyiségű görög ebéd után.

A kis csapat, aki együtt fedezte fel Thirasiát

Ahol még Angelina Jolie is megfordult

A visszaúton Kostas szórakoztatott és Thirasia rejtett, csak hajóval, vagy helikopterrel elérhető Angelina Jolie és Brad Pitt, valamint egyéb hollywoodi hírességek és királyi családok által látogatott luxusvilláját is megmutatta, ami vöröses-barnás design-jának köszönhetően úgy olvad a sziget képébe, hogy szinte észre sem veszed.

De a görög udvarlása is megért egy misét. Hazáig ostromolt, hogy Oia-ból együtt nézzük a naplementét, ezért aztán mikor kikötöttünk, megegyeztünk, hogy én az edzést preferálva lépcsőn, ő a kényelem útján motorral emelkedik a kikötő fölé, majd a „narancssárga háznál” találkozunk.

CSATLAKOZZ A “KRÉTAI KALANDOK” CSOPORTHOZ, HA MÉG TÖBB INFÓ, ÉRDEKESSÉG, LÁTNIVALÓ ÉRDEKEL KRÉTÁRÓL és Görögországról

Visszaúton Oia felé

A romantikus Oia naplemente

A nap már majdnem lement, mire kétembernyi szabad helyet találtunk a „romantikus” naplementéhez a több száz másik kíváncsi szempárral, de a látvány ennek ellenére is nehezen volt leírható. Oia naplementéje méltán világhírű, még ha azt is hinnéd ez is csak amolyan marketingfogás.

A majdnem romantikus naplemente kicsit több emberrel, mint várnád

Sokáig ültünk még a rózsaszínbe és narancsba burkolózó kék ég előtt, majd amikor egyre több lámpás gyertyaként gyulladt fel Oia körül egy fagyizós sétára indultunk. A pisztácia fagyi mennyei volt, a beszélgetés kellemes, a látvány pazar és a világ egyik legromantikusabb helyén a romantikus tündérmesének talán itt folytatódnia kellett volna, de van úgy, hogy az ember egyszerűen tudja, ez a történet itt mégis véget ért.

Az ablakból integetős buszos búcsú megtörtént, miközben a kerekek Fira felé vették az irányt és hálát éreztem, hogy az élet megint írt nekem egy újabb kalandot.

Hogy megéri-e néha nyitnod kicsit a világra? Nos…láthatod…

Kövesd továbbra is a Travel Kollázst, ha további történetekre vagy kíváncsi Krétáról és Görögországról.

The post Santorini kaland – A rejtélyes Thirasia appeared first on Travel Kollázs.

A helyiek mindig gondoskodnak róla, hogy biztos tippekből ne legyen hiányod legyen szó egy új kirándulásról, egy eldugott strandról, vagy éppen egy kedvenc tavernáról, merthát ugye milyen is lenne egy krétai kirándulást, nem egy jóféle görög lakomával leöblíteni.

Ahogy Melanie-t megismertem és az egyik közös strandolásunk is egész jól sikerült Rethymno forró homokos partján, úgy döntöttünk itt nem állunk meg, és várva a következő szabadnapomra egy dél-krétai kiruccanást terveztünk.

CSATLAKOZZ A “KRÉTAI KALANDOK” CSOPORTHOZ, HA MÉG TÖBB INFÓ, ÉRDEKESSÉG, LÁTNIVALÓ ÉRDEKEL KRÉTÁRÓL.

Boldogan Dél-Krétán

görög munka – Lehet, hogy tényleg jobb lenne olivát szüretelni?

A kikapcsolódásra szükség is volt, elvégre munkafronton még mindig a “felmondok-nem mondok fel” dilemmával küzdöttem, habár a lassan megszokottnak számító negatív hullámok között az első dicséretek és sikerélmények is megérkeztek.

Ne hidd, hogy mindezért nem mindennapi gyomorideggel fizettem, de legalább két “ezt nem így szoktuk” kijelentés között egy-egy “μπράβο” (bravo-szép munka, ügyes vagy) is kijutott görögéktől.

Kréta, Preveli-híd

De nyilván, ha nincs ennyi jó barátom, aki tartja bennem a lelket, valószínűleg már rég olívát szüretelek június végén, anélkül, hogy megérett volna.

A szabadnapomon azonban mindenről el tudtam feledkezni. Egy nap minden héten, amit úgy éltem meg, mintha csak nyaralni érkeztem volna erre a meseszigetre.

Tilosban parkolni még Görögországban is merész vállalkozás

Az autóbérlést megint én ütöttem nyélbe, elvégre Melanie jogosítvány híján csak a másodpilóta szerepet vállalta, de nem bántam, hiszen Matala után már sokkal magabiztosabban gurultam végig Kréta szurdokokon átívelő útjait, még ha néha azt sem tudtam, merre lesz az előre.

Új barátnőmmel is a Tesseris Martyres templom mellett beszéltünk meg a találkozót, de sajnos akkor még nem tudtam, hogy szőke lánykánk nem lesz a pontosság híve és legalább fél órát fogok rá várni a tilosban parkolva, miközben a rend éber őreit kísértem.

Damnoni strand

Hogy mégse legyek annyira szem előtt, pár kört tettem a reggeli csúcsforgalomban, amitől én jobban be-(vagy inkább ki)melegedtem, mint a motor, de Melanienak még így is jócskán sikerült megvárakoztatnia.

Mit tehettem volna…megérkezésekor fogadtam bocsánatkérését és már vettem is az irányt kifelé a városból, elhaladva a kedvenc Rethymno-i kilátóm mellett, ahonnan elképesztő panoráma nyílik az egész városra, a tengerre, a velencei erdőre, de még a 12 km aranyhomokos tengerpartra is, és ezt látva, feledtem minden reggeli mérgelődést, amit a kis késés okozott.

Taverna Dél-Krétán

Kitérő Prevelinél

A GPS-t Preveli irányába lőttem be, ha már úgyis útba esett, de első számú célpontunk a régen várt Pirates Fjord, más néven Kalypso beach volt, amit legalább ötmilliószor megfogadtam már, hogy megnézek.

CSATLAKOZZ A “KRÉTAI KALANDOK” CSOPORTHOZ, HA MÉG TÖBB INFÓ, ÉRDEKESSÉG, LÁTNIVALÓ ÉRDEKEL KRÉTÁRÓL.

Úton délre az olívások között

Csak úgy süvítettünk a Kourtaliotiko-szurdokban, amivel nem árulok zsákbamacskát, ha azt mondom, az egyik kedvenc utam Krétán. Sokadszorra is elképeszt, ahogy a sziklák között autózva olyan, mintha  egy hegy gyomrába kapnál betekintést, majd szépen lassan a Líbiai-tenger közelében találod magadat.

Preveli-híd

Erőteljesen a fékbe kellett taposnom, amikor a bal oldalon a Preveli-híd ágaskodására lettem figyelmes, hiszen korábban még sosem álltam meg itt.

Habár tény, akkoriban csak a busz hozott erre, de most végre itt volt a lehetőség, hogy a velencei hídként emlegetett alkotást közelebbről is szemügyre vegyem.

A Megalopotamos, vagyis Nagy-folyó

Mi készül itt? Hová fog vinni az új út?

Elképesztő volt a nyugalom, ami itt fogadott és a libák gágogásán kívül talán csak a folyó csordogálását hallhattad volna, ha nincs az a pár úthenger, ami a folyó túlpartján készülő utat egyengeti.

Mit csinálnak itt? Mire ez a nagy felhajtás? Csak hetekkel később értettem meg, hogy a készülő út, amit hosszú-hosszú ideig egy földes útként tartottak számon, a 2020-as év egyik nagy szenzációjának számított. Ezzel megnyílt ugyanis a lehetőség, hogy a híres pálmastrandra egy másik úton is eljuthass, és nem feltétlen kell a fenti parkolós variációhoz ragaszkodnod, amit mi pont ezután a történelmi pillanat után igyekeztünk meglesni.

Illetve úgyis fogalmazhatnék, hogy csak én igyekeztem, mert Melanie-nak már minden vágya volt, hogy a kalózok strandján heverjen és esze ágában sem volt az én mániás “álljunk meg mindenhol” attitűdömmel azonosulni. Mondjuk túl sok választása nem volt, lévén, hogy én sofőrködtem, de azért éreztem, hogy szeméből nem árad a felfedeznivalók után kutatás szenvedélye.

Habár a velencei-hidas stopunkat ő is élvezte. Hogyan is ne élvezte volna, amikor tényleg annyira elragadó látvány az egykor helyiek által felhúzott, majd a Preveli-kolostor szerzetesei által finanszírozott kőépítmény.

Ez a taverna nem ott van, de lentebb megtudod, hol készült a fotó

Még egy kis taverna is sorakozott a túlpartján, habár egyelőre sem κλέφτικο (kleftiko-bárány sült) sem στιφάδο (stifado-marha ragu) illata nem csalogatott teraszára, de még az asztalok és székek hiánya is azt mutatta, ma nem itt kell ebédelnünk.

Preveli strand felett

A pálmastrand felülnézetből – Váltás Hegyi Kecske üzemmódra

Tovább álltunk és hátunk mögött hagyva a Kato Monastery-t, vagyis a lenti kolostor megkapó látványát, ami mellett megállás hiányában már csak lassítani mertem, hamarosan valahol fent a magasban találtuk magunkat ismét.

Ezúttal a Preveli-strandhoz levezető utat kerestem és a GPS kisebb félrevezetése után egész jól megtaláltam a hatalmas, üres parkolót.

Elképzelni sem tudtam, milyen lehet nyáron itt, mindenesetre, hogy milyen élvezetes az ennyire üres Krétán kalandozni, nem igazán volt többé kérdés számomra, még ha a szívem másik fele sajnálta is az elúszó, szokásosnál sokkal rövidebb szezont.

Preveli pálmaerdő fentről

Melanie flip-flop papucsát nem arra találták ki, hogy a Preveli-strandhoz túrázzon és mivel már én sem akartam tovább húzni az idegeit az extra megállóimmal, ezért megígértem neki, hogy csak néhány lépcsőfokot ereszkedek lentebb.

Olyan nagy izgalomban voltam, mint egy gyerek, hogy az eddig csak képekről ismert pálmaerdő és folyó panorámáját saját szememmel láthatom.

TE IS MEGNÉZNÉL NÉHÁNY ÁLLEESŐS STRANDOT KRÉTÁN? VEDD FEL VELEM A KAPCSOLATOT ÉS MENJÜNK PRIVÁT KIRÁNDULÁSRA. KATTINTS A RÉSZLETEKÉRT.

Érkezés a Pirates Fjord-hoz

Csak úgy ugráltam lefelé a lépcsőkön, mintha egy hegyi kecske bújt volna belém és minden fokkal egyre nagyobb betekintést engedett a Nagy-folyó. Egyszer csak teljes egészében láttam a formáját és ahogyan az olajzöld folyam a tenger kékjével egyesült. Imádtam. Lenyűgözött és legszívesebben órákon keresztül bambultam volna a kilátást.

A strandon szinte senki nem volt, leszámítva annak 3-4 autónak a tulajdonosát, akiket rajtunk kívül a parkolóban találtunk, és ha kicsit több időnk van, talán még én is szívesen leereszkedek, de tudtam, más csodák is várnak még minket ezen a napon.

Leparkolás a Kalypso Beach-nél

Kalandos utazás a Pirates Fjord-ig

A Preveli-parkolóból a Pirates Fjord-hoz eljutni elég nagy kihívásnak tűnt. Melanie gyomra a fel-le úttal és a jobbra-balra kanyarral együtt liftezett, olyannyira, hogy még egy kényszerpihenőt is be kellett iktatnunk.

Kissé bűnösnek éreztem magam, ugyanis valószínűleg megint nem pontosan sikerült követnem a GPS utasításait, vagy ha mégis, akkor a navigációm legrosszabb, legkalandosabb útját választottam olyan utakon áthaladva, ahol te sem akarod, hogy bárki szembe jöjjön veled.

Kalypso Hotel, vagyis egy szálloda komplexum a Kalypso beach-nél

Nem mintha egy lélek is megzavarta volna tekergésünk. Kréta faluin áthaladva amúgy is gyakran támadhat olyan érzésed, mintha elhagyatott házakat hagynál magad mögött, miközben valószínűleg lakói nagyon is jelen vannak, de a meleg elől inkább a házak hűvös falai közé húzódnak.

Végül, amikor már magunk sem hittük, hogy valaha elérjük a kalózok egykori búvóhelyét, az öblöt, ami a sziklák közé szorul, egyszer csak a bejárathoz érkeztünk.

Hello Kalypso Beach

Parkolás a Kalypso beach-nél

Mivel Melanie korábban járt már itt, ezért egyszerűbb volt a parkolás és bejutás kérdéséről döntenünk, de tapasztalat híján igencsak nehéz lett volna kitalálni, hogyan is működik a strandlátogatás ezen a területen.

Ugyanis az öbölhöz egy egész szálloda komplexumot építettek, ami miatt az egész olyan érzetet kelt, mintha szimpla látogatóként be sem merészkedhetnél. De jó hír, megteheted.

A kocsiparkolást a bejárat előtt oldottuk meg, habár látva egy velünk együtt tanakodó idős, külföldi hölgyet, aki végül a behajtás mellett döntött, akár tovább is leereszkedhettünk volna a járgánnyal. Nehéz volt fentről megállapítani, mekkora távot kell megtennünk az autóval, de megnyugtatásodra mondom, ennyi mozgás még egy sportot csak tv-ből ismerőnek sem fog izomlázat okozni.

Menet közben a szálloda nagyságán ámuldoztam, és jó szokásomhoz híven szaporítottam a képeket telefonom memóriáján, de valahogy mégis kettős érzések kavarogtak bennem a hellyel kapcsolatban.

Kalóz strand – Kréta

A félig elhanyagolt strand, a kristálytiszta vízzel karöltve

Minél lentebb értünk, annál nyilvánvalóbbá vált, hogy az egyetlen gondnokon kívül, aki a parkoló falát meszeli, semmilyen élet nem vár lent minket.

Itt még úgy tűnik, nagyon nem kezdődött el a nyár

Hogy önmagában baj lett volna mindez azt nem mondanám. Sőt, kifejezetten élvezetes, amikor egy strandon nem turisták tömegével kell osztoznod, de az is igaz, hogy a félig ki is pakolt-és nem is napernyők és napágyak hangulata, az itt-ott szakadt, törött és nem rendben tartott nyári bútor darabokkal és az öblöt átívelő lezárt híddal nem okoztak kicsattanóan szemet gyönyörködtető látványt, jóllehet még nem készültek fel a turisták érkezésére.

Ellenben a víz olyan tiszta volt, amilyet hosszú idő óta először láttam Krétán. Ami egyszerűen arra sarkall, hogy azonnal fejest ugorj és elmerülj mélyének rejtekébe.

CSATLAKOZZ A “KRÉTAI KALANDOK” CSOPORTHOZ, HA MÉG TÖBB INFÓ, ÉRDEKESSÉG, LÁTNIVALÓ ÉRDEKEL KRÉTÁRÓL.

…a büfé is zárva

Nem is vártunk túl sokat. A személyzet nélkül ingyenesen is használható, kényelmes kék szivacsos napágyakra heveredtünk és máris a szikrázó kék sósvíz tapadt a bőrünkre.

Még így június végét taposva is kihívásnak bizonyult a vízbe mártózni, ugyanis a tiszta mélység hőmérséklete elsőre könnyen a csontodig hatolt, de megérte megszokni, és átadni magad annak, hogy minden erőlködés nélkül lebeghetsz a víz felszínén.

Nem voltunk egyedül. Összesen kb. 5-en élveztük a nem hétköznapi krétai paradicsomot és miután elég lilára színeződött a szánk, partra vetett halakként hagytuk, hogy bőrünk magába szippantsa a nap melegét.

Sokáig feküdtünk így, fel sem fogva hogy repül felettünk az idő, és ha korgó hasunk nem szólít indulásra talán még jó darabig fel sem kelünk.

Útnak indulásunk előtt azonban még igyekeztem felmászni a sziklák szélén kialakított lépcsőkre, ahonnan lehet, hogy tériszonyos érzések támadnak rád, de akárhogy is, megéri a fantasztikus látványért és képekért a magasba emelkedned.

A lépcső, ami levezet a Pirates Fjord strandjára

Görög ebéd és egy taverna amitől leesett az állunk

Az autó felforrósodva várt minket a parkolóban, nekünk pedig más dolgunk sem volt csak kitalálni, hol is költhetnénk el görög ebédünk.

Egy kolléganőm remek tippet adott egy közeli Mariou falu tavernájával, ám látva mennyire nehéz életet találni a szigeten és mennyire sok helyen fogad bezárt kapu minket, egyszer sem volt biztos, hogy célba érésünk sikeres lesz.

De azért persze megpróbáltuk. GPS újra belő, és csak reméltük, hogy ezúttal egy kevésbé kanyargós úton jutunk el bendőnk megtömésének színhelyére.

Rózsaszín és fehér leanderek sora fogadott, ahogy beparkoltunk a lenti parkolóba és az ürességtől nagyon úgy tűnt, egy ideig még éhesek maradunk. Majd miután fentebb emelkedtünk a leander ültetvényes kocsibejárón, a parkoló járművek és némi görög morajlás elárulta, nem mi vagyunk itt az egyetlenek.

A Mariou taverna az egyik kedvencem Krétán

A bejárathoz érve az álleesés garantált volt. Fa asztalok és padok sorakoztak egy olyan panorámával, hogy a völgyön keresztül a Plakias öbölig ellátva már csak az volt kérdés, álmodsz-e, vagy ez a valóság.

A fogadtatás mosolygós, élettel teli volt, ahogy azt kedves görög vendéglátóidtól már számtalanszor megszokhattad. A vacillálás, hogy melyik asztalnál foglaljunk helyet viszont annál nagyobbra kerekedett.

Ilyen a padlizsán saganaki

Komoly fejtörést okozott, hogy egyik szebb kilátású pont és másik között, vajon melyik is a tökéletes választás, mígnem konstatálva, hogy valószínűleg mindegyik, egy kevésbé szeles, árnyékos helyen igyekeztünk megtalálni a nekünk valót.

Hátunk mögött nagy görög család falatozott. Hangosak és vidámak voltak és az asztaluk csak úgy roskadozott a mezéktől. Azt hihetted volna, ünnepelnek valamit, pedig görögöknél nem kell ahhoz különösebb alkalom, hogy csak úgy összeüljenek egy hatalmas ebédre, vagy legalábbis különleges alkalom mindegyik, amikor erre időt szentelnek.

Micsoda kilátás

Még akkor is szereted hallgatni erőteljes csacsogásukat, amikor lehet, hogy egy szót sem értesz belőle, és a másik asztalnál ülve olyan, mintha te is kicsit részévé válnál egy vadidegen családnak.

Hopp egy cica a tavernában

A görög fogásoktól te is megnyalnád mind a 10 ujjad

Miközben fülünket szoktattuk a csendes nap utáni erőteljesebb decibelekhez, igyekeztünk az étlap legfinomabb fogásait kiválasztani, ami még úgysem ment könnyen, hogy listánk cseppet sem bizonyult hosszúnak. Habár itt, Krétán már sokszor megtanultam, hogy a kisebb ételválaszték sokszor frissebb fogásokat takar, csakis a ház legjobbjaiból válogatva és ahogy az említett példa is mutatja, még így sincs egyszerű dolgod, amikor el kell döntened, mit is akarsz rendelni.

Nyilván mi is túllőttünk a célon és nem sejtve milyen méretes tányérok kerülnek elénk, kettőnknek háromfélét rendeltünk.

Ebéd a Mariou tavernában

Forró μελιτζάνες σαγανάκι (melitzanes saganaki), vagyis sült padlizsán, paradicsomos sajtos szószban, ami magában hordozta egy lecsó és egy pörkölt ízvilágát, dakos, amiről igazán nem sajnálták az ínycsiklandó mizithra sajtot és természetesen egy elmaradhatatlan tzatziki, ami egyetlen görög asztalról sem hiányozhat.

Igyekeztünk legyűrni a falatokat és miközben a krétai fűszerek illatát vitte a szél a távolba, nem tudtuk levenni pillantásunk a körülöttünk elterülő olajfák, dombok és tenger játékos egyvelegéről.

Szívesen megtudnál többet is a görög gasztronómiáról? Kipróbálnád a legfinomabb fogásokat a legjobb tavernákban? VEDD FEL VELEM A KAPCSOLATOT ÉS MENJÜNK PRIVÁT KIRÁNDULÁSRA. KATTINTS A RÉSZLETEKÉRT.

Itt már a következő állomáson

A Mariou taverna felszolgáló csapata igazán kitett magáért. Gyakran érdeklődtek hogylétünk felől és, hogy mindennel meg vagyunk-e elégedve és kérdésekből is kifogyhatatlannak bizonyultak, hogy honnan, miként jövünk és mennyire tetszik az ő kedves kis környékük.

Talán a jóllakottság, talán a megnyugtató környezet tette, de kávé, vagy szieszta nélkül nehéz lett volna útnak indulnunk és minthogy az utóbbira maximum a kocsi hátsó ülésén kerülhetett volna sor, egy gőzölgő kávéval ébresztgettük magunkat, hogy könnyes búcsú kíséretében egyszerűbb legyen nekilendülnünk Mariouból.

Búcsú Marioutól, irány Damnoni

Nem terveztük még a hazamenetelt. Az idő és a jókedv, amit a tavernából mondhatni desszertként vittünk magunkkal tökéletes volt egy újabb strand felfedezéséhez, és midőn a Plakias melletti Damnoni eddig szintén kimaradt úti terveinkből, úgy döntöttünk, napunk levezetéseként ezt választjuk.

Már eléggé délutánra járt és a nap sem égette bőrünket, mégis kellemes volt a majdnem teljesen üres mégis napernyőkkel tarkított strandra begurulni.

Damnoni partja homokos-apró kavicsos

A parkolóhely választással nem volt gond, voltaképpen mintha az egész strandot nekünk hozták volna létre.

Csak néhány görög fiatal strand-röplabdázott és a napágyak is egyértelműen ingyen és bérmentve várták, hogy rájuk heveredjünk, aminek egy ilyen kiadós ebéd után nehéz is lett volna ellenállni.

CSATLAKOZZ A “KRÉTAI KALANDOK” CSOPORTHOZ, HA MÉG TÖBB INFÓ, ÉRDEKESSÉG, LÁTNIVALÓ ÉRDEKEL KRÉTÁRÓL.

A vendég nélküli tavernák

Melanie bátran a vízbe vetette magát, mialatt én kétszer meggondoltam, mennyire bízok a nap erőtlenebb sugaraiban, de végül mégiscsak rávettem magam, hogy aznap utoljára megmártózzak a hűs tengerben.

Aztán, ahogy görög barátainktól tanulhattuk, időnk további részét egy kis parton kártyázással ütöttük el és azzal, hogy a környező üres, ám mégis kipakolt és virágba öltözött tavernák teraszának szépségét lestük. Némelyiken a tulajdonos görög családok ültek össze egy délutáni kávéra, netán jégre töltött ouzojuk társaságában élvezték gondtalannak látszó, ám a turisták hiányától annál több aggodalommal telt napjukat.

Irány a naplemente

A nap egyre narancssárgásabb fénybe borította Damnoni szikláit, így lassacskán nekünk sem volt maradásunk az apró kavicsos-homokos fövenyen.

Utazás haza a naplementében

A Kourtaliotiko-szurdok

Táskánk ezúttal már nem csak a beszemtelenkedő homokszemcséktől, vagy a tengervizet magába szívó törölközőtől, de annak a sok gyönyörű helynek az emlékétől is nehezebben húzta vállunkat, amit erről a napról vihettünk haza. Ismét feltöltődve, újabb krétai élményekkel gazdagodva indultunk utunkra a naplementében.

A krétai kalandok, mint sorozat ezzel a résszel egyelőre zárul, de további kalandjaimról (nem sorozat formájában) ezután is beszámolok a blogomban.

Kövesd továbbra is krétai sztorijaim és ismerd meg a legnagyobb görög szigetet, mintha a kedvenc regényedet olvasnád.

CSATLAKOZZ A “KRÉTAI KALANDOK” CSOPORTHOZ, HA MÉG TÖBB INFÓ, ÉRDEKESSÉG, LÁTNIVALÓ ÉRDEKEL KRÉTÁRÓL.

The post Kréta – Élet Görögországban – 13. rész – Kalypso, Mariou, Damnoni appeared first on Travel Kollázs.

Az egész sziget virágzott, a nappalokat a tengerpart homokjának melegét élvezve töltöttük, még esténként tavernák krétai sajtkülönlegességeit kóstolva, a lírák felcsendülését hallgatva, és rakival fertőtlenítve múlattuk az időt.

Egészen addig, míg e szórakozásaink finanszírozásához kénytelenek voltunk ismét csatasorba állni.

Vissza a görög munka világába – Csak egy díszpálma az irodában

Van az úgy, hogy a fejünkben egy helyzetet, egy eseményt, egy szituációt sokkal rosszabbul képzelünk el, mint az a valóságban megtörténik, de akárhogy is csűrném-csavarnám, sajnos a karantén utáni első munkahét emléke még így a messzi távolból is csak az „elég kellemetlen” jelzővel illethető.

A kedves fogadtatás elmaradt és habár nem vártam, hogy körbe ugráljanak visszatértemkor, igazán sokat segített volna a helyzeten, ha nem egy haszontalan felesleges díszpálmának érzem magam a számítógép mellett.

CSATLAKOZZ A “KRÉTAI KALANDOK” CSOPORTHOZ, HA MÉG TÖBB INFÓ, ÉRDEKESSÉG, LÁTNIVALÓ ÉRDEKEL KRÉTÁRÓL.

Az első napokban tulajdonképpen munkát sem kaptam. Ültem, és saját kreativitásommal próbáltam hasznossá tenni magam, valamint kisfőnökömből kierőszakolni némi információt egyes feladatokkal kapcsolatban. De válasz nem érkezett, legalábbis a görögök kedvenc mondatán túl: σιγά-σιγά (sigá-sigá: lassan-lassan)

Vajon, mit is jelentsen ez? Vajon miért is vagyok itt? Vajon jobb lenne másik munka után néznem? Sokasodtak a kérdések nap, mint nap a fejemben.

A bizonytalanság időszaka

Mint utólag kiderült, valójában ők sem tudták a válaszokat. A főnök hebegett-habogott, mert június elején még mindig semmi nem volt biztos. Fogalma sem volt meg tudja-e tartani az alkalmazottait, jön-e turista, mikor-mennyit fogunk dolgozni. Így hát aztán túl sok energiát sem akart beleölni abba, hogy bármiről is felvilágosítson minket.

A napok az irodában lassabban vánszorogtak, mint egy mozgássérült csiga, és gyakran közel álltam hozzá, hogy nyitott szemmel aludjak a monitort előtt. Hidd el, ez legalább annyira szörnyű, mint amikor az ember belegebed a munkába.

Mivel jövőbeli szerepem „utazási tanácsadó”-ként nézett ki, aki a vendégek kellemes időtöltéséért felel majd a szigeten, igyekeztem azzal elütni munkaóráim, hogy minél sokrétűbb információt véssek a fejembe, ami az utazóknak is hasznos lehet. De nehéz volt. Az irodai hangulat túlságosan megbélyegezte az amúgy mindig 200 %-on pörgő motiváltságom.

A görög napok szépségei – Ajándék bicikli a kertemben

Szerencsére esténként az ajtót becsukva magam mögött a problémáktól is függetlenedni tudtam. Hellyel-közzel legalábbis biztosan.

Minden napra jutott egy kis pozitív morzsa, ami voltaképpen bizonyította, mennyire szerencsés vagyok, hogy Krétán élek és, hogy mennyire nem cserélném el az életem senkivel.

CSATLAKOZZ A “KRÉTAI KALANDOK” CSOPORTHOZ, HA MÉG TÖBB INFÓ, ÉRDEKESSÉG, LÁTNIVALÓ ÉRDEKEL KRÉTÁRÓL.

A bicikli, amit a főbérlőmtől kaptam

Ilyen volt, amikor a főbérlőm egy napon azzal a jó hírrel állított be, hogy van egy biciklijük a garázsban, amit senki nem használ, és szívesen nekem adná, persze, csak ha szükségem van rá. Micsoda kérdés. Mióta csak a szigetre tévedtem egy biciklivásárláson törtem a fejem és most, hirtelen, mint amikor a mesékben apró légballonokon masnis ajándékok szállnak le, egyszer csak egy rózsaszín csoda termett a kertemben.

Egy bicikli volt, egy hétköznapi, remek állapotban lévő bicikli, de aznap úgy éreztem, egy tűzpiros Ferrarival ajándékoztak meg. Senki nem állíthatott meg vele, és ahogy átszeltem az óvárost, vagy végig suhantam a part mentén, ugyanolyan lettem, mint a 10 évvel ezelőtti Edit, aki a siófoki Petőfi sétányon vágtat végig bringájával nap, mint nap munkába menet.

De persze nem csak munkába igyekeztem. Egészen Platanesig tekertem, ahol anno, legelőször szippantottam bele a sós tengeri levegőbe, ahol először szerettem bele ebbe a szigetbe.

Biciklizés közben sok érdekességet látsz

Imádtam megtenni az utat a belvárostól Rethymno üdülőterületére. A part menti sétányon egy Miami-ban forgatott film főhőséhez is hasonlíthattam volna magam. Pálmafák alatt, bikinis járókelők között tekerve, a tenger hullámait csodálva és a naptej illatát érezve különleges pillanatok voltak ezek.

Azért van, ami még itt is hiányozhat

Talán egyetlen dolgot hiányoltam ekkor az életemből. Egy barátnőt. Egy barátnőt, akivel az élményeim megoszthatom, akivel kicsacsoghatom a nehezebb pillanataim, akivel együtt nevethetünk a rosszul sikerült randikon és aki legalább annyira jól érzi magát ezen a szigetóriáson, mint én.

De tudod, ezek a dolgok sosem csettintésre érkeznek, így hát aztán elfogadtam, hogy előbb-utóbb majd megtalálom a társaságom, addig pedig elég nyitott maradok a világra, hogy az esélyt mindenkinek megadjam.

CSATLAKOZZ A “KRÉTAI KALANDOK” CSOPORTHOZ, HA MÉG TÖBB INFÓ, ÉRDEKESSÉG, LÁTNIVALÓ ÉRDEKEL KRÉTÁRÓL.

Házi görög kecskesajt a taverna pultja alól

Igor, és August a hostelből persze még mindig tárt karokkal várt. Gyakran kötöttem ki náluk munka után, mentünk el egy-egy sétára esténként, de a munka világa lassan őket is elszólította és nyilván bármennyire is jó barátok lettünk, egy férfivel megbeszélni a számukra néha nem létező problémáim, nehézkes vállalkozásnak tűnik.

Amikor az imád mégiscsak meghallgatásra talál

Aztán egy szép napon, mégis nekik köszönhetően ismerkedtem meg Melanie-val. A tőlem néhány évvel fiatalabb norvég lány a hostelben ücsörgött és a párját várta, aki történetesen a hostel tulajának fia volt. Sokat hallottam már róla. Évek óta minden nyarat a szigeten tölt, így menetrendszerűen, covid ide, vagy oda most is megérkezett, hogy együtt töltsék a forró hónapokat Ioseph-fel. Szőke haja, csillogó kék szeme és a naptól pirospozsgás, mégis vajfehér bőre messziről árulkodott északi származásáról és legalább annyira örült találkozásunknak, mint amennyire én örültem, hogy megismerhetem.

Biciklivel a helyi kempinget is körbe tekertem

Kedves volt és plusz pont járt érte, hogy érthető angolt beszélt. Barátkozásaim egy része visszagondolva sokszor azon bukott el, hogy képtelen voltam értelmes kommunikációt folytatni bizonyos emberekkel. Így hosszabb-rövidebb idő után hajlamos voltam feladni próbálkozásaim. Nevetséges? Tudom. De azért hozzátenném, ezen esetek többségében egyszerűen a kémia is elveszik, sőt talán soha nem is létezett, így nem fáj annyira, hogy túl kell lépnem a kezdeti ismeretségeken.

Melanie-val hamar egymásra hangolódtunk. Már csak azért is, mert mindketten hasonló cipőben jártunk. Így talán már első találkozásunk alkalmával elkezdtük tervezgetni, mikor, melyik strandra megyünk majd együtt, mikor, hol ülünk össze, hogy tovább folytassuk beszélgetésünket.

Ismerkedésünk napján ugyanis az idő szorított. Egy újabb, korábban kitűzött tervem volt napirenden, amit talán azóta akartam megvalósítani, mióta legelőször eldöntöttem, hogy Görögországban fogok élni.

Görög táncóra – Egy álom valóra válik

Görög táncórára igyekeztem. Az erőd lábánál, a már jól ismert Τζεπέτο kávézó melletti helyiségben heti egy alkalommal gyűltek össze azok a helyi, vagy éppen hozzám hasonló, táncos kultúra után szomjazó bevándorlók, akik szívesen emelgették lábukat a különféle görög népi zenék ritmusára. Kilógtam a sorból, hiszen egy régen összeszokott csapatba cseppentem, és kevés angolt beszélő tánctanárom is aggódott, mihez kezd majd velem, vagy inkább én velük egy közel fél éves hátránnyal a zsebemben.

De nem rettentem meg. Elképesztő lelkes voltam és mindössze annyit kértem tőle, ha nem is tudnám követni, legalább hagy nézzem őket, amint élvezettel táncolják a lépéseiket.

Katerina belement és a kezdeti hezitálás után engem is folyton invitált, hogy utánozzam mozdulataikat. Mindent megtettem, hogy sikerüljön a fejemmel irányítani az alsó végtagjaim, de nem volt egyszerű. Sőt. Elsőre kifejezetten lehetetlennek bizonyult. Habár némi táncos múlt állt már mögöttem, hamar meg kellett állapítanom, hogy életemben ilyen nehéz táncokat nem tanultam, és, hogy ameddig a görög táncoknak csak nézője vagy, fogalmad sincs, mennyire összetett feladvány követni ritmusukat.

CSATLAKOZZ A “KRÉTAI KALANDOK” CSOPORTHOZ, HA MÉG TÖBB INFÓ, ÉRDEKESSÉG, LÁTNIVALÓ ÉRDEKEL KRÉTÁRÓL.

Mikre nem lel az ember biciklizés közben

Többféle táncot is elővettünk. Egy kis pentozalis, ami Kréta egyik jelképe. Egy harci tánc, ami a legenda szerint még a törököket is elűzte a szigetről, vagy éppen a syrtos utáni leghíresebb görög tánc, a sousta lépéseit is igyekeztünk elsajátítani, amit az ókori Krétán termékenységi táncnak tekintettek, majd később a szerelemhez, udvarláshoz kötötték és ma is gyakran táncolják esküvőkön.

Egyik sem volt könnyű, ám annál élvezetesebb volt kifáradni az ugrálós mozdulatokban a másfél órás szórakozás alatt.

A csapat nagyszerű volt. Kedvesek, tele szeretettel és nyitottsággal és mivel az óra görög nyelven folyt, mindenki igyekezett segíteni a fordításban, ha Katerina éppen sztoriba lendült. Az idő úgy repült el, hogy szinte észre sem vettem és tánctanárom nem győzött kérdezgetni az óra végén a saját néptáncainkat illetően, mivel szerinte a fagyos angolokhoz és németekhez képest úgy sikerült lekoppintanom a lépéseket, hogy kizárt, hogy a mi néptáncunk ne épüljön hasonló dinamikára.

A másfél óra több energiát adott, mint bármekkora adag görög kávé és kiugrottam a bőrömből, hogy egy újabb dédelgetett álmom vált valóra, ami ezúttal is Krétának köszönhető.

CSATLAKOZZ A “KRÉTAI KALANDOK” CSOPORTHOZ, HA MÉG TÖBB INFÓ, ÉRDEKESSÉG, LÁTNIVALÓ ÉRDEKEL KRÉTÁRÓL.

Meglepetés látogatás Athénban

Lévén, hogy a főnök a következő egy hétre még mindig kimenőt adott, hogy a fizetésemet felezni tudja, nagy ötletem támadt, ami a múltra gondolva inkább őrültségnek tűnt, de éljünk a mának, élvezzük az életet alapon mégis fejembe vettem, hogy megvalósítom tervem.

Már több, mint fél év telt el azóta, mióta a görög szilánkosra törte a szívem és bár hangot később nem sokat adtam neki, ezt követően is napi, de legalábbis heti kapcsolatban maradtunk. Viszonyunk rendeződött, habár kétes játszmái néha napján még mindig elbizonytalanítottak. De már nem kergettem vele kapcsolatban hiú ábrándokat. Sokáig nem akartam látni, mígnem a végén mindig rájöttem, hogy még ha közvetve is, mekkora befolyása volt az életemre annak, hogy az első krétai nyaralásomon őt megismertem, és, hogy összességében mennyi jót jelentett számomra a barátságunk.

Kompozás Athénba

A görög hétköznapokba legelőször a családja által kerültem és talán valahol itt indult a vágy, hogy jobban megismerjem ezt az országot, a nyelvet, a kultúrát és azt a milliónyi részletet, amit a turista szemüvegemen keresztül sosem láttam volna.

Nem csoda, hogy nem akartam veszni hagyni ezt az egészet, és miután egy videótelefonálásunk során újra erősen invitált Athénba, úgy döntöttem elásom a csatabárdot és hosszú hónapok után meglátogatom.

Séta és városnézés Athénban

De persze ennél izgalmasabb belépőt akartam, ezért aztán neki azt füllentettem, nem megyek, míg a telefon másik végén már a görög anyukájával és barátjával terveztük meg a meglepetés érkezésem.

Egy kis töltekezés a hosszú komp-út előtt

Komp Kréta és Athén között

Életem első kompozását is magával hozta ez a kiruccanás, legalábbis, ami a Kréta és Athén közötti útra értendő, így minden tekintetben nagy izgalmakkal vettem hátamra batyumat.

Chaniaból mentem és legalább úgy éreztem magam, mintha életem nyaralására készülnék.

A komp terasza

A komp hatalmas belseje szinte csak úgy beszippantott. Nem győztem körbejárni a teraszt, a bárt, az éttermet, miközben pásztáztam, hol is fogom a több, mint 8 órás utat átvészelni.

Sokan a fotelekben ágyaztak meg, mások a lépcsőfeljárónál nyitották hálózsákjukat, míg én végül szintén valahol a székek alatt a földön fekve ringatóztam el a szárazföldre.

A komp belső étterme

Nem volt itt nevetséges semmi. Mindenki ott aludt, ahol helyet talált, egészen addig, amíg a hajnali napfelkeltében a narancssárga eget már megannyi hajóóriás fogadtatásában a Piraeus kikötőbe befutva bámultuk.

A görögék tetőterasza

Boldog napok a görög családnál

A komptól a városi vonattal mentem a görögékhez, amit bár magamtól is jól ismertem, a haditervbe beavatottak is elegendő információt szolgáltattak, hogy ne vesszek el útközben.

A célállomáshoz érkezve egy néma athéni városrész fogadott. Még azt is tisztán hallottad, ahogy egy-egy narancs lepottyant a fákról. Szinte autók sem jártak, az üzletek eladói éppen csak dörgölgették szemüket, miközben nyitásra készültek.

Hajnali égbolt a kompról

A görög anyukája az utcán várt, a kutyát sétáltatta. Megölelt és már eresztett is egy telefont kicsi fiának, aki ezúttal az épületegyüttesük egy másik részében aludt, mit sem sejtve arról, hogy érkezem.

Izgalmas másodpercek voltak, már csak azért is, mert hiába a meglepetésbe beavatottak, azért senki nem vehetett rá mérget, hogy a görög egyedül lesz, hogy a görög egyáltalán örülni fog-e nekem, és még ha baráti szándékkal is érkeztem, elég sok rizikó volt benne, melyikünk is fog jobban meglepődni a találkozón.

De végülis az ajtajához mentünk, és habár úgy tűnt, kora reggel fel sem fogja, hogy vajon álmodik, vagy ez a valóság, nem győzte óriási ölelgetések közepette leplezni, mennyire boldog, hogy ott vagyok.

Kiruccanás a görögéknél

Így aztán a következő napjaink is hatalmas szeretetben és békében teltek. A szüleivel görögül próbáltam beszélgetni és képeket mutattak a budapesti utazásukról. Spanakotiropitát sütöttek, csak mert mentem, görög barátok érkeztek, akikkel kártyáztunk, sétáltunk és kávéztunk az Akropolisz alatt és összességében hosszú idő után úgy éreztem magam, mintha a családomhoz tértem volna haza.

A jó hangulatomat még a főnököm sem ronthatta el, aki egyik nap felhívott, hogy másnap menjek dolgozni, és aki ezúttal kénytelen volt felfogni, hogy nem egy ceruza vagyok a fiókban, akit előrántunk, ha kell és bedobunk, ha nem, úgyhogy elégtétel volt kijelenteni, hogy erre már csak a jövő héten lesz lehetőségem.

Visszaérkezés Rethymnoba és egy reggeli az üres Le Jardinban

Athénból kettős érzésekkel tértem haza Krétára. Egyrészt nehéz volt újra búcsút inteni azoknak, akik közel állnak hozzám, másrészt jó volt újra hazatérni szeretett szigetemre, folytatni a boldog görög életem és tudni, mennyi kaland vár még rám az elkövetkezendő hónapokban.

Na és, hogy hogyan sikerültek ezek a kalandok? Mit hozott 2020 nyara Krétán? Kattints ide a soron következő részért.

CSATLAKOZZ A “KRÉTAI KALANDOK” CSOPORTHOZ, HA MÉG TÖBB INFÓ, ÉRDEKESSÉG, LÁTNIVALÓ ÉRDEKEL KRÉTÁRÓL.

The post Kréta – Élet Görögországban – 12. rész appeared first on Travel Kollázs.

A munkára gondolva továbbra sem tudtam lenyugodni, de a tudat, hogy oly sok sikertelen próbálkozás után eljuthatok végre a hippi paradicsom Matalára, egészen felvillanyozott.

Autóbérlés görög módra

A hosteles fiúk, Igor és August nehezen jutottak dűlőre, vajon velem akarnak-e tartani, én azonban hajthatatlan voltam. Ioseph, a hostel tulajának fia volt segítségemre, hogy kinyomozzam annak a filléres autókölcsönzőnek a számát, akiket vendégeiknek szoktak ajánlani és örömtől ittasan eresztettem meg egy telefont feléjük.

CSATLAKOZZ A “KRÉTAI KALANDOK” CSOPORTHOZ, HA MÉG TÖBB INFÓ, ÉRDEKESSÉG, LÁTNIVALÓ ÉRDEKEL KRÉTÁRÓL.

A kis járgányunk

Persze felejtsd is el, hogy bármilyen hivatalos köröket futsz egy ilyen párbeszéd során. Miután Mama felkapta a telefont és rájött, hogy angolul nem vergődünk zöld ágra, fülsüketítő έλα-val (ela-gyere) jelezte a családi business fejének, vagyis fiának, hogy jöjjön a kagylóhoz.

Matala a távolból

Hogy is kell Görögországban vezetni?

A legkisebb autót rendeltem és a Four Martyrs tér mellett beszéltünk meg találkozót szerdán, 8 órára. Valójában az időpontot már kimondani is féltem, elvégre ki az, aki Görögországban bárhová is elindul ilyen hajnali órákban, de minthogy a szigeten szerzett vezetési tapasztalatom egyenlő volt a nullával, eszem ágában sem volt a legnagyobb forgalomban indulni.

Matala színes falai

A fiúk idő közben a csatlakozás mellett döntöttek, nekem pedig a munka mellett a vezetéstől további gombócokat kellett legyűrni a torkomon. Vajon, hogy veszem fel a görögök őrült vezetési stílusát? Vajon, hogy találok ki egy városból, ami olyan, mintha csak egyirányú utcákból állna és vajon nem gurulok-e visszafelé majd azokon a függőleges utcákon, amiknek a végére direkt tettek egy stoptáblát, hogy az ilyen kevésbé magabiztos, görög utakon először próbálkozós sofőrök idegein táncoljanak, mint én.

Matalai látkép

Habár az izgalom nagy volt, ahhoz több kellett volna, hogy bármitől is elriasszon. Madeirán már igazán profi sofőr vált belőlem és egyébként is úgy tanultam, hogy arra induljak, amerre a félelmeim vannak, így hát szerda reggel úgy pattantam a kis Hyundai ülésébe, mint aki egész életében erre vágyott.

A matalai barlangok

Matala faluja

Πάμε! – Irány Matala

Az ablakra felszereltem a kis telefon tartómat, belőttem a GPS-t Matala irányába, és a fiúk társaságában egy πάμε-ra (pame-gyerünk) zendítve kezdtem el követni a kijelölt útvonalat.

A terv szerint túl sokat nem kellett volna a városban kanyarogni, hogy kijussunk a főútra, de ugye nem lepődsz meg, ha azt mondom, hogy már az első kanyart sikerült benéznem, aminek hála legalább egy rethymno-i városnéző túrára is elvittem utasaim.

Még a tenyerem is a kormányra izzadt mire kijutottunk a városból, onnantól azonban megállíthatatlanul süvítettek az olajfák mellettünk.

Megálló Spiliben

Na és persze mit érne egy krétai kirándulás, ha nem állnál meg egy-egy kávészünetre? Igorék még sosem jártak Spiliben, a helyes kis oroszlánfejes szökőkutakkal tarkított hegyi faluban, ahová anno M. vitt magával, ezért aztán nem volt kérdés, hol hajthatnánk fel első feketénket.

A falu éppen csak ébredezett érkezésünkkor. Egyesek a kis üzletek nyitására készültek, mások freddo espressot szürcsölve szálltak be munkásautóikba és a Καλημέρα-k (Kalimera-Jó reggelt!) vidáman harsogták be a mesetelepülést.

Megálló Spiliben

A nap már ragyogott, és a spili-i levegő pont olyan friss volt, ahogy emlékeztem rá. A magas dombok és sziklák itt még a legnagyobb kánikulában is gondoskodnak róla, hogy egy kardigánnal többet viselj, pedig acélos büszkeséggel emelkednek föléd, mintha éppen ettől akarnának megóvni.

A kutakhoz mentünk. Oda, ahol a Fehér-hegység forrásaiból érkező víz csobogásának hangja szinte vetekszik egy kellemes koncert élményével.

Hiába a korai érkezésünk, nem voltunk egyedül és a kávézók teraszai is hívogattak már.

Többségében helyiek eszmecseréztek, bár akadt egy-két turista is, akik ki tudja honnan cseppentek az utazók számára ekkor még meg nem nyitott Kréta vidékére.

Görög kávé Spiliben

A kávézó, ahol nem akármilyen vizet szolgálnak fel

A kávézóban helyet foglalva görög felszolgálónk 3 üres pohárral lépett az oroszlánfejekhez és teljes természetességgel nyújtotta át nekünk a forrás adta friss nedűt.

Elképedtem. Annyira imádtam a jelenetet. Csak semmi cicoma, csak semmi citromkarika a pohár szélén, mégis jobban esett minden korty, mintha bármelyik Michelin csillagos étteremben kóstoltam volna.

Hangulatos Spili kávézók

A frissen gőzölgő zaccos görög fekete mellé persze ajándék κουλουράκι is dukált (koulouraki-édes, görög, omlós keksz) és ha mást nem, ezzel biztosan kompenzálásra került az az egyetlen hiányosság, hogy némi technikai malőrnek hála vaksötétben kellett használnunk a két betűst.

De tudod, hogy van ez. Utólag már úgyis csak a jó dolgokra emlékszünk.

Agia Galinis kitérő

Indulás és újabb kitérő Agia Galiniben

Mentünk még egy kört a faluban, de csak amolyan futtában, és még így is sikerült majdnem eltévedni, majd folytattuk utunkat a több, mint egy órára lévő Matala felé.

Ki gondolta volna, hogy a fiúk nyűgösebbek lesznek az úton, mintha kisgyerekekkel utaznál. Már éppen csak nem kérdezték meg minden kilométer után, hogy „Ott vagyunk már?”

Matala

A kedvükre téve, na meg inkább a sajátoméra, tettem egy kis kitérőt Agia Galini felé, a dél-krétai falu felé, ami murvafürtjeinek és halászcsónakjainak vibráló színétől már hónapokkal ezelőtt felírta magát kedvenc krétai településeim listájára.

A nyugodt település éppen olyan bájos volt, mint néhány hónappal ezelőtt és élveztem, hogy turisták híján csak görög szavak hangja csendül fel mindenhonnan. Egy-két kifejezést kiértve, a görögök latolgatására lehettél figyelmes, vajon, ki, mikor kezdhet újra dolgozni, és hiába volt szomorú a téma, az élet iránti szeretet és a szemekben megbújó mosoly még így is ott tündökölt a helyiek tekintetén.

Kis templom Matalán

Falfestmény Matalán egy könyvesbolt oldalán

A furcsa Dél-Kréta

Célunk mondhatni közel volt, mégis egy örökké valóságnak tűnt a kicsit több, mint 30 perces út Mataláig. A vezetésbe egészen belejöttem, már-már élveztem, mint egy majálison a dodgemezést, leszámítva, hogy a furcsa hangok arra engedtek következtetni, kis járgányunk nem bírja a motorfékezést.

Érdekes volt ezt a részét szelni Krétának. Kicsit, mintha egy másik szigetre kerültünk volna, ahol a Líbiai-tenger mellett fóliaházak tömege uralja a látképet és a mezőgazdaság legalább annyira húzó ágazat, mint a turizmus a sziget más tájain.

Matala

Keresztezve Timpaki-t, mindenhez lett kedvem, csak ahhoz nem, hogy oda költözzek és meglepődve tapasztaltam a kontrasztot a történelmi szépségekben bővelkedő északhoz képest.

A falura nézve nekem az „elszegényedett” jelző ugrott volna be először, pedig a kevésbé attraktív görög házak és épületek, valamint a helyiek bevételei között nem sok az összefüggés.

Timpaki-t a második világháború után a zéróról kellett újjá építeni, a németek megtorlásai ugyanis senkit és semmit nem tisztelve tették a földé egyenlővé a térséget, így aztán a velencei, vagy török építészet gyöngyszemei után kutatni errefelé pont olyan, mint tűt keresni a szénakazalban.

CSATLAKOZZ A “KRÉTAI KALANDOK” CSOPORTHOZ, HA MÉG TÖBB INFÓ, ÉRDEKESSÉG, LÁTNIVALÓ ÉRDEKEL KRÉTÁRÓL.

Matalára érkezve

Végre Matalán

Matalára érkezésünkkor a nap már magasan járt és hiába bújt néha a bárányfelhők mögé, nyárkezdő kánikula volt a levegőben.

Igyekeztem a kocsit minél közelebb leparkolni a parthoz, bár a fene sem gondolta volna, hogy közvetlen a strand mellett is beállhatnék az ingyen helyek egyikébe. Így aztán egy kis sétát nem sajnálva valahol a főút mellett álltam meg, ahonnan egyből indulót fújtunk a víz irányába.

A hippi hangulat már útközben is érződött és daloló, már-már nem egészen beszámíthatónak tűnő, színes leplekből ki sem látszódó hölgyemények árulták, messziről sem legális körülmények között, kiterített lepedőiken a rájuk leginkább jellemző portékáikat.

Hippi hangulat Matalán

Matala fája

A falu bejáratánál fogadó több, mint 600 éves olíva fa törzsébe faragott szobor meglehetősen nagy hatást gyakorol az érkezőkre, és mint hogy mi sem mehettünk tovább kép nélkül a krétai és nem utolsó sorban rethymno-i művész, Spyros Stefanakis munkája mellett, nem győztük kattintgatni a képkockákat.

A 4 Olümposzi istent, Zeuszt, Dionüszoszt, Hermészt és Poszeidónt ábrázoló fa nemhiába Matala egyik jelképe, hiszen tényleg mágnesként vonzza a tekintetedet.

Habár éhesek, és szomjasak voltunk, a partig senki sem állíthatott meg minket és már alig vártuk, hogy a híres matala-i barlangok, ha nem is lakói, de legalább látogatói legyünk egy kis időre.

A híres matalai fa

Matala – Strand és barlangok, nem egészen, ahogy képzeltük

A látvány éppen olyan volt, mint a képeken, habár a strand rendezettségéről és tisztaságáról inkább az elhanyagoltság jutott volna először eszedbe, a hatalmas fehér mészkőfal a benne kialakított üregekkel kompenzálta esetleges csalódottságod.

A matalai barlangokban

Egyből a barlangok bejáratához indultunk, ahol a kasszánál szembesültünk azok látogatásának igencsak borsos, 4 eurós árával. Hiába próbáltam alkudozni, vagy kihasználni a még érvényes egyetemi diákigazolványom, görög pénztárosunk úgy tűnt, hajthatatlan, és rajtunk akarja behozni a tavasszal kieső bevételeket. Szó se róla, hogy hibáztatnám. Csak a munkáját végezte.

A lekerített, műemlékként őrzött, több, mint 2000 éves üregek a keresztények, vagy rómaiak kezeinek munkáját dicsérték és kezdetben temetkezési helyekként szolgáltak, majd szépen lassan már egész lakható kis vájatokká formálódtak, így körbejárásunkkor akár a mészkőből formált ágyakon is álomra hajthattuk volna fejünket, ha túl fáradtak vagyunk. De nem voltunk, és ha nagyon őszinte akarok lenni, az itt-ott döglött madarak tetemétől, vagy a néha klausztrofóbiás érzésektől sem jött meg a kedvünk, hogy túl sokáig a barlangokban időzzünk és közösen jutottunk a megállapításra, hogy habár egyszer ezt is megéri megnézni Krétán, azért nem ez lesz a hely, ahová szenvedélytől fűtve visszajárunk, ellentétben a hippikkel, akiket a 60-as években alig lehetett elüldözni a területről.

CSATLAKOZZ A “KRÉTAI KALANDOK” CSOPORTHOZ, HA MÉG TÖBB INFÓ, ÉRDEKESSÉG, LÁTNIVALÓ ÉRDEKEL KRÉTÁRÓL.

A matala-i vendéglátást is kipróbáltuk

A csúszós mészköveken óvatosan ugrálva, néha hegymászó stílusban jutottunk vissza a bejáratig majd a tamariskak (fa) mellett elhaladva a szemben lévő néhány beach bár és taverna között próbáltunk dönteni, melyik is legyen a mi helyünk.

A görög tavernások vendégre kiéhezett tekintettel szemeztek velünk, de végül mégiscsak azon a teraszon foglaltunk helyet, ahol úgy tűnt, a helyiek is sűrűbben megfordulnak.

Matala taverna

A hideg gyümölcsturmix szinte egyben gurult le a torkomon és az árnyék megváltás volt a júniusi forróságban.

Hőség ide, vagy oda, közös megegyezéssel mégiscsak jobbnak láttuk tovább állni és a pancsolással egy másik helyen próbálkozni a matala-i strand helyett.

Matala másik arca

És tudod, milyen jól tettük, hogy tovább indultunk? Hamar rájöttünk, hogy Matala nem csak a barlangokból és a kevésbé attraktív strandjából áll. Egy nagyon helyes, színes falu is tartozik hozzá, ami bár sokak szerint csak egy „műhippi”, turisták kedvéért létrehozott illúziót kerget, mégis van valami bája a színes, vidám, falakra mázolt képeknek, a virágos autóknak és a különleges szuveníreknek, amik olyan különbözőek azoktól, amiket a sziget más részeiről vihetsz haza.

Különös szuvenírek Matalán

Úton a vörös homokos Red Beach-re

A meleg miatt nem tettünk le róla, hogy ma még strandolunk, és, mint hogy az útleírások egy Red Beach nevezetű strandot emlegettek a közelben, feltett szándékunk lett megtalálni a leírások szerint pirosban tündöklő homokos partot.

A GPS egyfolytában megtréfált, ezért egy helyi boltos véleményét kellett kikérni, hogy vajon autóval is el lehet-e jutni egy darabig a beach irányába.

Útbaigazítás a Red Beach felé

Kikerekedett szemekkel és egy nagy όχι-t (ohi-nem) hallva egész bugyutának kezdtem érezni magam, hogy egyátalán felmertem tenni a kérdést, így hát mit sem sejtve, mi vár ránk, gyalog indultunk útnak felfedezésünk felé.

Visszakerültünk a partra, végig a tavernák és kikötő mellett haladtunk, majd a végét elérve és zsákutcába keveredve nem habozhattunk sokáig, hogy újabb segítséget kérjünk.

Figyelj a turista jelzésekre

Kedvesen útbaigazítottak a görög tavernások, majd az egyre csak felfelé haladó lépteink egy keményebb túrát kezdtek sejtetni. Na, nem mintha nem lettünk volna edzésben, de amikor a nap még ülve is kiszívja minden erődet, a legkevésbé van ahhoz kedved, hogy egy hatalmas dombon húzódzkodj fel.

A lépcsők lassan elfogytak és kitaposott ösvénnyé váltak. Az útbaigazító táblákat igyekeztünk nem szem elől téveszteni.

Nem rossz kilátás

Ahogy egyre csak felfelé haladtunk, Matala egyre inkább távolabbinak tűnt és a fehér mészkőfal a barlangjaival, valamint az előtte elterülő csillogó tengerrel elképesztő látvánnyá formálta a tájat előttünk.

Egy kerítést áthaladva már a Red Beach is betekintést engedett titokzatos szépségébe, de a magasból még igencsak távolinak tűnt a cél és a GPS szerinti 20 percet is inkább 40-nek saccoltuk.

Nem a tangapapucs terepe volt ez az ösvény és a fájós térdem sem szerette a lefelé vezető utat, arról már ne is beszéljünk, hogy az ásványvizünk igencsak fogytán volt, de azért a vak is látta, hogy megéri a verejtéket a más úton meg sem közelíthető paradicsomi part.

CSATLAKOZZ A “KRÉTAI KALANDOK” CSOPORTHOZ, HA MÉG TÖBB INFÓ, ÉRDEKESSÉG, LÁTNIVALÓ ÉRDEKEL KRÉTÁRÓL.

Red Beach

Üdv a paradicsomban

Leérve boldog hajótörötteknek éreztük magunkat, akik lakatlan szigetre bukkantak.

Csak mi voltunk, és egy pár, akik a strand nudista hírét meg nem cáfolva ádámkosztümben múlatták az időt, miközben én egy part menti félig elkészült tákolmány mögé bújva azt sem tudtam hova rejtőzzek egy szimpla bikinicseréhez.

Pedig itt aztán tényleg nem számított mit csinálsz, miben vagy, hogy nézel ki. Olyan volt ez, mint egy érintetlen part, valahol egészen a világ végén.

Matalához képest teljesen lenyűgözött és habár rendezettnek ezt a strandot sem nevezheted, a kristálytiszta víztükör, a fehér és szikrázó kék hullámok tánca teljesen rabul ejtett. Úgy pancsoltunk, mint a kisgyerekek és, ha nem félünk tőle, hogy egyszercsak ránk sötétedik, talán még órákig a hűsítő Líbia-tenger öleléséből töltekezünk.

Mindegy volt, hogy az egyetlen parton lévő büfét zárva találtuk, vagy, hogy a hírek szerint vörös homok inkább erősen barnaként hatott, ezt a helyet tényleg nehéz volt megunni.

Hegyi kecskeként vissza az autóhoz

A víz elég erőt adott, hogy visszafelé is megtegyük a hegymászós utat, sőt nagyon úgy tűnt, hogy letérve az eredeti csapásról, egy kicsit nehezebb ösvényen, hegyi kecskéket megszégyenítve jutottunk vissza kocsinkhoz.

Úton hazafelé is egy kis kitérő

Nem vállaltam a hazafelé utat, és úgy döntöttem, August néha számomra veszélyes vezetési stílusát már az anyósülésről szemlélem. Jelentem, túléltem és nemcsak, hogy egészben, de egy felejthetetlen krétai élménnyel zsebemben érkeztem vissza szeretett rethymno-i citromfás házam hűs falai közé, hogy aztán még megannyi krétai kalanddal gyarapítsam történetem folytatását.

Itt már frissebb volt a levegő

Hogyan teltek a következő napok Krétán? Hová, milyen partokra vitt még utam a nyár folyamán? Kattints ide, a sztori folytatódik.

The post Kréta – Élet Görögországban – 11. rész – Matala appeared first on Travel Kollázs.

Görögre fel – Ismerkedés nyelvtanulási céllal

Kétség kívül óriásit ugrott a görögöm a karanténnak hála és az órákon már egyre bátrabban szólaltam meg, habár a mondat közepén valahogy mindig sikerült elakadnom, aztán se előre-se hátra…egyszerűen képtelen voltam kipréselni magamból a gondolatom.

Ekkor találkoztam Aspasiaval, akit egy egyetemi társam ajánlott, hogy esetleg kölcsönösen tanítsuk egymást, és még ő nekem a görögöt igyekszik a fejembe vésni, addig én a német nyelvtudását fényesítgetem.

Naplemente Rethymnoban

CSATLAKOZZ A “KRÉTAI KALANDOK” CSOPORTHOZ, HA MÉG TÖBB INFÓ, ÉRDEKESSÉG, LÁTNIVALÓ ÉRDEKEL KRÉTÁRÓL.

Kávézás az óvárosi nyüzsgésben

Egy kávéra mentünk a Cul De Sac-ba, ahogy az már csak lenni szokott, amikor egy göröggel randevút beszélsz meg. Valamiért mindegyikük imádja ezt a helyet, ami bár nem rossz, de láttunk már jobbat is.

A mediterrán időszámítást eddig el nem sajátítva, elsőnek érkeztem. Nem adtam alább egy freddo cappuchinonál, és mikorra Aspasia befutott, a járókelők és robogón száguldó görögöket szemlélve, már szinte félig elszürcsöltem a testes adagot.

Freddo cappuchino a Cul de Sac-ban

Aspasia pont olyan életvidám görög leányzó volt, mint, ahogy elképzeltem és élmény volt magamra ismerni benne, hogy mennyire tele van álmokkal, mennyire soha nem áll meg és mennyire mindig van egy új ötlete, ami az életét izgalmassá, kihívásokkal telivé és öröm teljessé teszi.

Habár beszélgetésünket igyekeztem némettel és göröggel is turbózni, végül szokás szerint a biztos angolnál kötöttünk ki és egyelőre azt puhatolgattuk, végülis, hogyan is kezdhetnénk meg egymás tanítását.

Közben a görögök jöttek-mentek, a karantén után sokan még mindig most látták egymást először, ezért aztán Aspasia is sok “Τι κανείς; – Καλά, εσύ;” (Ti kaneis? Kala, esi?-hogy vagy? – Jól, és te?)  beszélgetésbe bonyolódott traccspartink közepette.

Az „5 perces görögöm”

Még egy közös ismerősünk is leparkolt egyszer előttünk robogójával, akit köztünk szólva, csak az “5 percesnek” nevezek.

Na nem mintha történt volna bármi köztünk, de amikor néhány hónap hajszolás után végre beadtam a derekam, hogy randira, legalábbis egy naplementés sétára menjünk, akkor kb. 5 percre jelent meg előttem a fehér paripáján, és sűrűn elnézést kérve közölte, hogy sajnos ez az időpont most mégsem jó, sürgősen segítenie kell otthon bútort pakolni.

Hiába…idáig jutottunk. Lecserélnek egy bútorra. Na de, amilyen csapzott volt, és a bútorpakolás igenis a pólóján hagyta nyomát, nem feltételeztem, hogy füllentett…, bár az igazat megvallva, inkább nem is feltételeztem semmit.

Jót mosolyogtam és élveztem a naplementés sétám a tudattal a hátam mögött, hogy én kivételesen megadtam az esélyt.

Habár Aspasiával jól sikerült a találkozónk, ezt követően napról napra egyre zsúfoltabbá vált a rethymno-i forgatag, így az élet úgy sodort el minket a következő hónapokban egymástól, hogy valójában még igazán egymás mellé sem sodródtunk.

CSATLAKOZZ A “KRÉTAI KALANDOK” CSOPORTHOZ, HA MÉG TÖBB INFÓ, ÉRDEKESSÉG, LÁTNIVALÓ ÉRDEKEL KRÉTÁRÓL.

Munkahelyi dilemmák – Kezdődnek a dolgos hétköznapok?

A főnökömbe egy Igorral tett nyugodt, óvárosi sétánk közepette futottam bele és csak úgy a semmiből vágott pofon a valóság, amikor közölte, hogy lehet, hogy jövő héten már kezdünk.

Legalább millió okból nehéz volt mosolyt erőltetni az arcomra  és bár örömmel kellett volna eltöltenie, hogy újra dolgozhatok, valójában inkább a sírás kerülgetett.

Először is, a cérnán rángatás és, hogy más úgy rendelkezik az időmről, mintha neki áldoztam volna az egész életem, eddig sem volt ínyemre, márpedig ezen a munkahelyen nem ez volt az első alkalom, hogy hasonlóan állnak hozzám, másodszor a nyakamon volt még a görög vizsga, ami miatt kizárt volt, hogy a következő héten dolgozzak, harmadszor pedig még abban sem voltam száz százalékig biztos, hogy tényleg akarom-e ezt a munkát.

De mi választásom lett volna? Júniust írtunk és még mindig nem volt tiszta a kép, lesz-e idén turista, mi lesz a krétai nyárral. A „ha”-k, „talán”-ok és „lehet”-ek csak úgy lógtak Rethymno felett, mint a Zeusz küldte viharfelhők télvíz idején.

To Halikouti kafenio

Amikor a félelmek uralják a gondolataid

A kényszerhelyzetben annyit kialkudtam, hogy egy héttel később kezdjek mindenképp, de úgy éreztem ettől a gyomorgörcsöm nem szállt tova. Jóllehet az sem segített rajtam, hogy borzasztóan féltem, képes leszek-e a gyakran üvöltőrohamban kitörő főnökömnek megfelelni, vagy úgy egyátalán, hogyan ugrom meg az akadályokat, amiket a munkaköröm elém tol majd.

Merthogy még én, a mások szemében bátor, jéghátán is megélő, gyakran küzd ilyen alattomos félelmekkel.

Nem bíztam a nyelvtudásomban eléggé, legalábbis, ami az angolt illeti, a Krétával kapcsolatos ismereteim pedig még jócskán hiányosak voltak. Tehát összességében a munkámhoz két legfontosabb készségemet a béka feneke alatt éreztem. Vajon, hogyan is örülhettem volna így, hogy csatasorba állhatok? Olyan volt ez, mint megfelelő fegyverzet nélkül szállni szembe az égből pottyant németekkel a krétai csata idején.

Persze aztán jobb híján igyekeztem beletörődni a sorsomba és némi családi, baráti támogatással egész nagy lépéseket tettem afelé, hogy az örökké kísértő maximalizmusom ne negatív irányba befolyásolja ezt az amúgy is viharos időszakot.

El kellett fogadnom, hogy mindig lesz, aki többet tud, aki jobban csinálja és, hogy valójában mindig lesz, min javítanom és a különbség aközött, hogy jól végzem-e majd a munkám, vagy sem, voltaképpen nem a tudásomon, sokkal inkább az akaratomon, a hozzáállásomon, a szorgalmamon fog múlni, és, hogy a szívem is beletettem-e.

Fel a fejjel és a szabadság utolsó napjainak kiélvezése

A megnyugvást viszonylag békés napok követték. Igyekeztem minden energiámmal a görög nyelvvizsgára összpontosítani. Az eredmény? Egy 80 %-os zárás lett és a büszkeség, hogy hová jutottam 2 fél év alatt a 0-ról.

A kedvenc Rethymno-i velencei ajtóm. A felirat jelentése: Aki hisz Istenben, megkönnyebbülést érezhet

A rethymno-i óvárosi séták továbbra is feltöltöttek és, hogy még izgalmasabbá tegyem őket, képes voltam jegyzetekkel a kezemben útnak indulni, hogy alaposabban is szemügyre vegyem a velencei ajtókereteket, a felettük díszelgő latin feliratokkal, vagy azokat a híres fa balkonokat, amiket a törökök hagytak itt közel 300 éven át tartó, nem kívánt látogatásuk után.

Amíg a krétaiak sziesztájukat töltötték apró házaikban, én szellemként repkedtem a csendes utcákban. Eszedbe sem jut ilyenkor hangoskodni. Érzed, hogy a város pihen, és még ha nem is egyedül bandukolsz, akkor is egy halkabb, suttogással telibb beszélgetéssel adod meg a tiszteletet az itt élők számára.

Úton-útfélen kiválasztottam a kedvenc ajtókeretemet, eltűnődtem, hogy a Rimondi-szökőkútból már 400 évvel ezelőtt is ugyanígy folyt a víz, vagy amolyan illetlenül bekukkantottam egy-egy ablakon, ahol a kaktuszok és zöld növények mögött a még gőzölgő λαδερά (ladera-Összefoglaló neve azoknak a főleg zöldséges fogásoknak, amik bőséges olíva olajban, első sorban tepsiben készülnek a görögöknél, mint például a gemista, briam és társaik) fogás került az asztalra feketébe öltözött, görbült hátú, hólepte angyalok kezéből.

Oh, azok az esti tavernázások

Ahogy az illatok és a kellemesen meleg naplemente utáni órák sem tartottak a négy fal között úgy nem meglepő módon esténként szinte mindig egy taverna teraszán voltam elérhető.

To Havesiliki

Hol a már jól bevált Havesiliki-ben falatoztuk a bujurdit, azt a pikáns fetasajtos csodát, amitől a nyelvem is leégett, hol az Iroon Politechniou kafenioinak valamelyikében osztottuk szét közös mezénket.  (Meze: Többféle előétel válogatása, összetétele változó lehet és helytől függ, italozás mellé akár kísérő harapnivaló is lehet.)

Finomságok a to Havesilikiben

Emlékszem, az utóbbi helyen igyekeztem kideríteni, mi lesz a tányéron, mindezt persze görögül és minthogy a felszolgáló kicsit sem bízott a megértésemben, a külön kistányéron, előre nem rendelt, ajándék paradicsom, sajt, felvágott és olíva keverékről a biztonság kedvéért felvilágosított, hogy „Nyugalom, ez még nem a meze.” Segítőkészsége kedves volt, bár a pirulástól nehéz volt kitalálni, melyik asztal alá bújhatnék lányos zavaromban.

Meze és bor egy könnyed görög esthez

Így fordultak a virágos tavaszi napok Krétán szépen-lassan száraz nyári forróságba és előttünk állt több, mint 100 eső nélküli nap csordultig kalandokkal, gyakran stresszel és fáradsággal, de mindamellett megannyi élménnyel és új ismeretséggel.

De hogyan folytatódott a krétai nyár? Hogyan és miként láttuk következő úticélunkat, a hippi paradicsom Matalát? Mit tartogatott számunkra ez a dél-krétai kirándulás? Kattints ide és tudd meg itt. 

CSATLAKOZZ A “KRÉTAI KALANDOK” CSOPORTHOZ, HA MÉG TÖBB INFÓ, ÉRDEKESSÉG, LÁTNIVALÓ ÉRDEKEL KRÉTÁRÓL.

The post Kréta – Élet Görögországban – 10. rész appeared first on Travel Kollázs.

De nincs ezzel baj. Megteszem. Előhalászom a tárhelyemet nyomó színes képkockákat és puskagolyóként fúródnak a fejembe az emlékek.

Az első kijárási tilalom már véget ért, sőt a tengerben is megmártottuk ekkorra lábunkat, a májusi forróság pedig továbbra is a természetbe csalogatott.

Hello Bali – A kijárási tilalom utáni első kirándulás

A keserűen édes szabadság Krétán

2020-as évem egyik legszerencsésebb időszaka volt ez. Jól hallod, legszerencsésebb. Hiszen ki mondhatja el magáról, hogy Kréta egyik legszebb városában élve, munka nélkül keres pénzt (Köszönhetően a görög állami támogatásnak, amit a kialakult helyzet miatt biztosítottak számunkra.), tanul nyelvet és jobb dolga sincs, mint a parton süttetni a hasát. Mindezt akkor, amikor COVID bajban van az egész világ.

Leanderrel szegélyezett utak

De elhiheted, az aggodalom még így sem került el teljesen. Ki tudta még ekkor megmondani, biztosan lesz-e munkám nyáron, meddig szól az állami segély, hogyan és merre tovább az elkövetkezendő hónapokban. De, ahogy a görögök életfilozófiáját magamba szippantottam, egész jól sikerült karúszók nélkül ellubickolnom a paradicsomban.

CSATLAKOZZ A “KRÉTAI KALANDOK” CSOPORTHOZ, HA MÉG TÖBB INFÓ, ÉRDEKESSÉG, LÁTNIVALÓ ÉRDEKEL KRÉTÁRÓL.

A falu bejáratán látványa

Az első igazi kirándulás a kijárási tilalom után

Így esett, hogy hosszas gondolkodás után Igor és August, a két hosteles jóbarát társaságában a Rethymnotól mindössze félórára lévő Balira indultunk.

Nagy nap volt ez. Az első buszos utunk mióta a vírus felfalta a szabadságunkat. Az idő, amikor fontosabb lett, hogy a maszk nálad van-e, mint hogy pénzt vittél-e magaddal. Nem mintha a buszjegyen kívül sok mindenre kellett volna költened. Éttermek zárva, kávézók zárva és a szabályozások szerint még egy hűtőmágnessel sem gazdagodhattál ebben az időben.

De csak elméletben. Ugyanis, nagyon úgy tűnt, Bali olyan eldugott falu, hogy őt még ezek a szigorú szabályok is elkerülik…

Úton Balira – Forgalomirányítás görög módra

Öröm volt látni, ahogy a rethymno-i buszpályaudvaron újra zajlik az élet. A buszsofőrök és forgalomirányítók még mindig hangos ordítozással játszottak hangosbemondót, és a limitált számú utasnak köszönhetően a helyzet még kaotikusabb volt, mint alapvetően lenni szokott. A krétai buszos közlekedés egyébként is okoz némi stresszt az emberben: „Vajon jó buszra szállok?” „Vajon időben jön?” „Vajon megáll itt?”, „Vajon ez a buszmegálló?” és most még egy „Vajon felférek-e a buszra?” kérdés is lebeghetett a fejed felett. Persze, mint utólag kiderült ezen is kár volt aggódni, ugyanis a kispados buszsofőrök pont arra vártak, hogy minden utast célba juttassanak.

Már maga az út is elkápráztatott. Rózsaszín leanderektől szikrázott az út széle és a kígyóként kanyargó aszfaltot szelve a kék tenger hol itt, hol ott kukucskált.

A fiúkat nyilván annyira nem hatotta meg a látvány, helyette hamar mély álomba merültek én pedig egyedül fürkésztem az utat, hogy még csak véletlen se tévesszem el, hol is kell majd leszállnunk.

Szerencsére a forgalomirányítás a buszon is működik és digitális kijelzők helyett a jegyszedő kisasszony világosít fel a következő megállóról.

Mi voltunk az egyetlenek, akik leszálltunk, a többi utas Heraklion irányába igyekezett tovább.

CSATLAKOZZ A “KRÉTAI KALANDOK” CSOPORTHOZ, HA MÉG TÖBB INFÓ, ÉRDEKESSÉG, LÁTNIVALÓ ÉRDEKEL KRÉTÁRÓL.

Első benyomások az ébredező Balin

Az úton szinte alig bírtam átkelni és mindezt nem az erős forgalom okozta. Nem tudtam magamhoz térni a leanderektől és a felhőkig érő magaslatoktól sem. Úgy álltam az út szélén, mint akibe Zeusz villáma csapott.

Szépen-lassan aztán csak nekivetemedtünk utunknak, hogy a mindössze 4 km hosszú Bali faluját átszeljük.

Vajon mi lehetett ez a virágágyás fénykorában?

Lépten-nyomon fotózni való virágra, növényre, házra akadtam, és ahogy a tenger felé közeledtünk a helyzet még vérpezsdítőbbé vált.

Reggel volt és a körülbelül 450 lakost számláló falu is szinte csak ébredezett álmából. Persze néha elsuhant mellettünk egy-egy szúrós tekintetű, bajszos görög gazda pickupján, de nagy mozgásról turisták nélkül nehéz lett volna beszélni.

A szükség nagyúr, vagy mégsem?

Már rögtön a faluba érve útelágazáshoz érkeztünk. Jobbra a Livadi strand, egyenesen a központ. Vajon most merre induljunk? Szívem szerint egyből a sós tenger illata után mentem volna, de a szükség nagyúr. A fiúknak víz, nekem pedig egy mosdó és egy kávé után ácsingózott szervezetem.

Habár a küldetés nem tűnt egyszerűnek, végül egész könnyen vettük az akadályokat.

A falu egyetlen nyitva lévő szupermarketjében próbáltam ismét megcsillogtatni görög nyelvtudásom és arról érdeklődtem, vajon találunk-e nyitott kávézót a közelben. A görög kedvesség ezúttal elmaradt, de legalább választ kaptam nyelvtanilag igencsak helytelen kérdésemre.

Tovább indulva és látva az ajánlott kávézó mellett sorakozó, szintén elsőre nem túl szimpatikus helyieket, hirtelen úgy döntöttem a kávé és a mosdó is várhat, kibírom a következő állomásig.

RÉSZT VENNÉL EGY HAJÓKIRÁNDULÁSON BALI KIKÖTŐJÉBŐL? KATTINTS IDE, EZ A KALAND NEKED IS TETSZENI FOG.

Az elméletben 4 km-es útszakasz, ami alatt végig járható az egész falu igazán nem tűnt nagy ügynek, bár ha már akkor tudom, hogy a fel-le menet miatt ez legalább a duplájának tűnik, valószínűleg mégiscsak az út elején élek szükségleteim kielégítésének lehetőségével.

Varkotopos strand

Livadi strand, ahogy csak mi láthattuk

De e helyett inkább belemerültem a felfedeznivalók kavalkádjába, amit a tavasz virágai úgy árasztottak el, mintha egy botanikus kerten repülnél végig. Megmosolyogtató volt látni, a korábban csónakként, vagy éppen WC-csészeként funkcionáló virágágyásokat. Hiába, a görög kreativitás határtalan.

Livadi strand – Bali 1. strandja a főúttól

Az út elején kimaradt Livadi strandot aztán másik szögből közelítettük meg, és ahhoz képest, hogy egy kevésbé attraktív partszakaszra számítottam, valójában még ettől is felgyorsult a szívverésem. Ez Bali legnagyobb strandja, és ha arra utazol, hogy a nyár közepén helyed is legyen, amikor leteríted a törölközőt, érdemes ezt választanod. Esetünkben ilyenről nyilván szó sem volt. Voltaképpen miénk volt az egész beach. Egy lélek sem zavarta fotóink és együtt állapítottuk meg, mekkora mázlisták vagyunk, hogy ilyen csodás helyen tömegek nélkül bandukolhatunk.

Varkotopos strand – Bali 2. strandja a főúttól

Varkotopos strand és új ismertségek

Tovább indulva aztán egy holland, nyugdíjas házaspárba ütköztünk. Igyekeztek az enyémnél is szegényesebb görög nyelvhasználattal barátkozni, majd együtt fedeztük fel, hogy angolul mindenkinek könnyebb lesz. Ők is a szigeten élnek és hozzánk hasonlóan már alig várták, hogy a kijárási tilalom végével kicsit kimozdulhassanak otthonról.

A Varkotopos strand csak egy kőhajtásnyira feküdt a falu első strandjától, ezért aztán villámgyorsan ott termettünk. Kisebb volt, számomra kevésbé szemet csillogtató, ráadásul éppen kemény munkálatok folytak vizében.

Varkotopos strand

Fogalmunk sem volt, pontosan miért ássák a tenger mélyét, ezért miután elég nagy kíváncsisággal lestük a történteket az egyik munkás, vagy talán a munkálatok vezetője hirtelen mellettünk termett.

Az első görög volt a faluban, akivel szimpatizáltunk. Habár nem mondom, hogy a többiek feltétlenül undokok lettek volna, inkább úgy fogalmaznék, távolságtartóak, akiknek elképzelésük sincs, hogy a turistamentes Krétára hogyan kerülnek mégiscsak turisták.

Agia Triada templom

De aranyat kereső Giorgos barátunk – akinek neve örök rejtély marad, de miért is ne lehetne Giorgos, elvégre majdnem mindenki az a szigeten – örült nekünk és büszkén mesélte, hogy éppen a part feltöltésén dolgoznak, készülnek a nyárra. Nos, ilyet sem láttam még élőben és ha maga a munkafolyamat annyira nem is nyűgözött le, Giorgos csak úgy ragyogott az örömtől, hogy a nyárról és a turistákról beszélhet.

Úton Bali központi strandja és kikötője felé

Nehéz emelkedő következett. A Varkotopos strandról visszajutni a falut átszelő útra, felért Rubint Réka legkeményebb popsi edzésével. Pláne, hogy ekkorra már egyre erősebben tűzött a nap, ráadásul azt sem értettük pontosan, melyik utcát kellene választanunk sétánk folytatásához.

Végül annyira mégsem volt nehéz dolgunk. Csaknem minden zárva volt, ami egy májusi Krétán szívszorító látvány, mégis nekünk megadta az esélyt, hogy üres tavernák teraszáról legeltessük szemünket a csillogó kék víz tükrén.

Kis görög házikók zöldellő kertjeibe kukkantottunk be, az Agia Triada kis kápolna mellett elsétálva pedig minden kétséget kizáróan görög földön éreztük magunkat. A teraszokat járva Bali egy titkos labirintusra kezdett emlékeztetni. Talán ezt is Daidalos építette volna a Minotaurusnak? Egyik lépcső vezetett a másikon át, mígnem egy taverna teraszán kilyukadva a település központi strandja és egyben kikötője kellős közepére érkeztünk.

RÉSZT VENNÉL EGY HAJÓKIRÁNDULÁSON BALI KIKÖTŐJÉBŐL? KATTINTS IDE, EZ A KALAND NEKED IS TETSZENI FOG.

Bali központi strandja és kikötője

Felfrissülés kevésbé legális körülmények között

Úgy tűnt ez a top hely az itt élők, vagy éppen a jelenleg ide látogatók körében. Itt napágyak sorakoztak, a félig-meddig illegálisan nyitva lévő tavernák és beach bárok terasza görög kávétól, frappétól és freddo espressotól illatozott.

A mi időnk is eljött, hogy megigyuk a nekünk járót és meglepetésünkre a taverna teraszán még helyet is foglalhattunk. Ez tényleg nem volt túl szabályos, tudtuk, és valószínűleg a helyiek is tisztában voltak ezzel, na meg azzal, hogy kevésbé valószínű, hogy itt a világ végén bárki is ellenőrizné őket.

A mosdózás ezúttal ruhacserével is járt. Na, nem azért, mert túl későn értem oda, de a hosszú fehér nadrág helyett, rövid farmert követelt az időjárás.

És amíg én ennél tovább nem vetkőztem, a fiúk már a hűs tenger habjaiban próbálgatták bőrük ellenálló képességét. Félre értés ne essék, tudtam, hogy a víz már egész kellemes, hiszen pár nappal korábban én sem riadtam vissza tőle, de idő hiányában a Baliról készült videómat sosem nézhetted volna meg, ha akkor a pancsolás mellett voksolok.

Mire a kamera megállt és a fél Bali strand azt nézte miért beszélek a telefonomhoz ilyen hosszú időn át, fejbekólintó érzés volt rájönni, hogy a naptej a bőröm helyett egyelőre csak a táskám zsebében kapott helyet. Az arcom lángokban és hiába próbáltam neki SOS segítséget nyújtani, kétség sem fért hozzá, elkéstem.

Mi a rosszabb? A hőség, vagy egy veszett juhászkutya?

A séta java pedig még csak ekkor következett, és nem elég, hogy a nap továbbra is perzselően égetett még mindig várt ránk egy kilométer, hogy Bali legszebb strandján, a Karavostasi strandon leljük magunkat.

A nevetségesnek hangzó 1 km hosszabbnak tűnt, mint az előző 3 kétszer megjárva, de még most is mosolyra fakaszt az útközben átélt kínlódásunk.

Ha a meleg nem lett volna elég, egy harcias ugatással fellépő juhászkutyával is meggyűlt a bajunk. Hihettük volna, hogy nem bánt, hogy csak a kecskéit és birkáit őrzi, de ahogy a kerítésen kívülről az út közepén mérgesen a száját tátogatta, nem pont ezek a gondolatok suhantak át fejemen.

Tényleg nem akartam tovább menni. Sőt, ha egyedül lettem volna, előbb szállok be egy vadidegen görög juhász autójába, minthogy az ugató eb mellett kelljen elsétálnom. De a fiúkat bátrabb fából faragták és nyugodt léptekkel előre haladva bizonyították, nincs mitől tartanom.

Azért nem bíztam a véletlenre. A szendvicsemet a kezembe ragadva közelítettem, hogy jobb híján eldobjam neki, ha mégis támadna. Micsoda ötlet – a fiúk csak nevették bugyuta próbálkozásom. Miután a kihíváson sikeresen átestünk, immár hidegvérrel és kitörő lelkesedéssel álltunk meg a kisebb és nagyobb kecskék megcsodálásának.

Lélegzetelállító görög táj

Annyira görög volt az egész tájkép. Pillanatok alatt elfelejtettem az előző stresszes perceket. Bámultam a kecskéket, és néztem, ahogy a távolban kéklő tengert úgy öleli körbe a lankás táj, mintha örökké védelmezni akarná.

Festmény volt, olyan igazi görög.

Sok képet elkattintottunk még, mire célba értünk és, ahogy a tenger felé haladtunk egyre szebb pompától állt el a lélegzetünk.

Karavostasi strand, ahogy mi láttuk

A Karavostasi strand tényleg minden képzeletünket felülmúlta, legalábbis ahogy messziről megpillantottuk, mindenképpen.

Karavostasi strand

Az más kérdés, hogy a strandhoz lejutva mondjuk úgy, rossz volt az időzítésünk. Nem találtuk a helyünket, árnyékba nem tudtunk vonulni és egyetlen nyitva lévő vendéglátóhelyen sem pihenhettünk meg, de tény, ez a strand még így is mindent vitt és valójában turisták nélkül valószínűleg ismét azok közé a ritka szerencsések közé tartoztunk, akiknek nem kell többedmagával osztozkodni a paradicsomi partszakaszon.

Vissza a kikötőbe

De a fiúkat nem lehetett sokáig maradásra bírni, ezért aztán már kissé komótosabb léptekkel újra a kikötő felé vettük az irányt és hogy kalandozásunk teljes legyen, nyilván egy másik utat választottunk és a part felett végigvezető szállodák és apartmanok titkos utcáin jutottunk vissza a hajókhoz. Mondhatnám, hogy okosabb lett volna oda útnak is ezt választani, de ugyan ki hagyta volna ki a vérengző juhász kutyát, a baby kecskéket és az eszméletlen tájképet Balin töltött napjából.

A kikötőben is ment már a sürgés-forgás. Festették és pofozgatták a hajókat. Láthatóan tényleg mindenki készült a szezonra, holott még az sem volt biztos, hogy egyáltalán lesz itt turista a nyáron.

RÉSZT VENNÉL EGY HAJÓKIRÁNDULÁSON BALI KIKÖTŐJÉBŐL? KATTINTS IDE, EZ A KALAND NEKED IS TETSZENI FOG.

A bárok továbbra is úgy üzemeltek itt, mint akik a COVID-ot és a vele kapcsolatos szabályozásokat hírből sem ismerik, ezért aztán nekünk sem volt nehéz dolgunk, hogy buszhoz indulásunk előtt megigyunk egy frissítőt. A tulajdonos kiszolgálásából ezúttal nem maradt el a görög vendégszeretet. Érdeklődött utánunk, honnan jöttünk, mit csinálunk, én pedig ismét megcsillogtathattam egy szeletet kezdetleges görög nyelvtudásomból.

Búcsú Balitól

A buszhoz vagy későn indultunk, vagy a fiúk lassultak be, de nagyon kellett szedni a lábunkat, hogy sikerrel elkapjuk. Mintha nem tudtam volna….Görögországban vagyok, hová sietek…a busz úgyis késni fog. Bár így lett, a buszmegállóban legalább volt időnk összegezni, mennyire örökre a memóriánkba égő napot hagytunk magunk mögött.

Ki gondolta volna akkor, hogy igazunk lesz és most 8 hónappal később, még mindig úgy mesélhettem el ezt neked, mintha csak tegnap történt volna.

Kíváncsi vagy hogyan folytatódik krétai életem? Kattints ide a következő részért.

The post Kréta – Élet Görögországban – 9. rész appeared first on Travel Kollázs.

Mozgalmas hetek állnak mögöttem, habár a karantén után már az is mozgalmasnak számít, ha egy madár elrepül a fejed felett. És hát Görögországban, külföldiként ennél sokkal érdekesebb dolgok is történhetnek, pláne ilyen hosszú bezártság után.

Szabadság és májusi forróság Krétán

A kijárási tilalom vége magával hozott egy nagy adag afrikai hőhullámot is. A hideg lakásból fülledt szauna vált, a paplant egyik napról a másikra váltotta fel a lepedő. Még a helyiek számára is szokatlanul erőteljesnek bizonyult a hőmérséklet az év ezen időszakában, de ellenvetés nélkül tűrte mindenki, hogy a jelenleg nem létező munkahelyek és iskolalátogatás helyett, napja nagy részét, a parton heverészve, az egyre kellemesebb hőmérsékletű tengervizet szokva tölti.

Kivirágzott minden

Van valami eszméletlenül szépséges és egyedülálló lehetőség a vírus időszakában, és nem mintha kampányolni akarnék érte, de néha olyan érzésem támad, mintha a görögök, akár a kisgyerekek, egy időre visszakapták volna játékukat és felhőtlenül élvezhetnék a saját hazájuk adta kincseket. A tengert, a napfényt, a naplementéket és üres óráikat, amiket minden évben ilyenkor már kemény munkával töltenek.

CSATLAKOZZ A “KRÉTAI KALANDOK” CSOPORTHOZ, HA MÉG TÖBB INFÓ, ÉRDEKESSÉG, LÁTNIVALÓ ÉRDEKEL KRÉTÁRÓL.

Én pedig, mint a helyzet szerencsés résztvevője, köztük ragadtam, és egy felfüggesztett munkaszerződéssel, némi állami támogatással úgy élvezem a krétai életem minden pillanatát, mintha az utolsó lenne.

Naplemente Rethymnoban

Virágzik a zsakaranda

Strand és turistamentes környezet

A hosteles ismerőseimmel elkezdtünk több közös programot szervezni, amiknek 90 %-a eddig strandolásból állt, de a kikötőben szendvicsezés, vagy az óvárosban sétálgatás és minden virágszál külön fotózása is a kedvenc programok listáját erősíti. Legalábbis, ami engem illet, biztosan. Hidd el, nincs annál jobb érzés, mint mikor nem kell megvárnod, hogy öt japán és öt kínai csoport vonuljon el előtted, mire végre egyetlen képet tudsz lőni, amibe nem lóg bele valakinek a pici lába, vagy pici kacsója.

Despotiko beach – Rethymno

Barátkozni? De hogyan?

Szóval, van ebben az egészben valami szerethető. Persze, aztán ott van a másik oldal is. Amikor éppen csak kiköltözőként, kevés baráttal és ismerőssel körülötted, rengeteg szabadidővel megáldva, néha igenis egyedül érzed magad. Legalábbis, ha nagyon őszinte akarok lenni, talán még nem találtam meg a számomra megfelelő társasági életet, amit így 30-on túl, az introvertált beállítottságommal megtoldva, lehet nem is olyan egyszerű, és egy éppen bezárkózott világban hatványozottan nehezebb.

CSATLAKOZZ A “KRÉTAI KALANDOK” CSOPORTHOZ, HA MÉG TÖBB INFÓ, ÉRDEKESSÉG, LÁTNIVALÓ ÉRDEKEL KRÉTÁRÓL.

Rethymno tele ismerős arcokkal

De panaszra semmi ok. Egyik nap még azt érzem, egyedül vagyok, mint a kisujjam, másik nap meg rá kell jönnöm, ilyen rövid idő alatt, mennyi ismerősöm lett ebben a kicsi városban és mennyi jót kapok tőlük anélkül, hogy valójában ismernénk egymást.

Az ajándék bicikli

Ott van például a főbérlőm, aki egyik este, miközben a kertben ücsörögtem sötétben, a kerítésen át kiabálta a nevem, nekem meg hirtelen fogalmam sem volt, ki lehet az, aki éjnek évadján megjelenik a házam előtt.

Az egykori törökfürdő bejárata Rethymnoban

Dimitris csak a szomszédos anyukájához ugrott be, de ha már erre járt, bekukkantott hozzám is. Megittunk egy pohár bort a teraszon, hadakoztunk az agresszív szúnyogokkal, jóízűt nevettünk a görög mindennapokon, és felajánlotta, hogy hoz nekem egy régi biciklit, amit amúgy sem tudna hová tenni és szívesen nekem adja, ha kell.

Már, hogyne kellene. Nem győztem hálálkodni érte, ugyanis az utóbbi időben a strandra járással és bevásárlásokkal túlon túl edzésbe kerültem és éppen egy használt bicikli vásárlásán törtem a fejem, csak, hogy legalább a cipekedéseket megússzam. Ő pedig erre pont most tesz egy ilyen felajánlást, ami legalább olyan érzéseket váltott ki belőlem, mintha egy kocsival ajándékozna meg.

A görög istenek valószínűleg meghallgatták imáim, mert ezt követően napról napra az utamba sodortak bizonyos embereket, akikkel, ha nem is feltétlen kötünk, örök barátságot, krétai életem egy részének bizonyosan szereplőivé válnak.

A hostel és az iskola, ami új lakosként is ismeretségeket hoz az életedbe

Igorral a parton sétálva összefutottunk a rég nem látott Benoit-val, a francia íróval, akit még a hostelből ismerünk, és aki szintén Rethymnoban vészelte át a karantén időszakot, de ugyanezen a napon Dunja, az erasmusos szerb lány is megjelent az utcán és máris közös összejövetelt beszéltünk meg vele a következő napokra.

De ott volt még a lengyel Magda is, szintén az egyetemről, aki görög férjével és kisfiával él Rethymnoban és valahogy a közösségi oldalaknak hála sikerült kontaktba lépnünk majd megbeszélnünk, hogy legközelebbi kirándulásukra engem is szívesen magukkal visznek.

Görög jeges joghurt gyümölcsökkel és cukormentes csokiöntettel

Egy másik alkalommal pedig szintén egy egyetemi társam keresett meg, azzal a céllal, hogy kapcsolatba hozhasson egy görög leányzóval, aki németül szeretne megtanulni, és tekintve, hogy én beszélek németül, ő pedig görögül, egymást kölcsönösen segítve akár valami jót is kihozhatnánk ebből az egészből.

Az egyedüllét érzése tovaszállt, és rájöttem, hogy fél év alatt, annyi emberrel sikerült megismerkednem, amennyivel talán a főiskola óta nem, és mindehhez nem kellett és a jövőben sem fog kelleni más, mint egy csepp nyitottság. Bizonyos, hogy a legjobb barátaim távolságtól függetlenül nem változnak, és nem is feltétlen a nagy barátságok keresése az új életem célja, de hogy osztozhass valakivel abban a sok szépben, amit itt látsz, néha igenis jól esik, ha az élet némi társasággal is megajándékoz.

Elfáradt…:)

Kedves szuvenírek

A görög lovagok

Na persze ne gondold, hogy akármilyen társaságra szüksége van az embernek még egy ilyen helyzetben is. Sőt, köszönöm, van, amiből inkább nem kérek.

A randiszagú, feleségül kérős, furcsa görögökkel például már tele a padlás. Az egyik találkozóra hív, majd két percre megjelenik előtted, hogy most mégsem jó neki.

CSATLAKOZZ A “KRÉTAI KALANDOK” CSOPORTHOZ, HA MÉG TÖBB INFÓ, ÉRDEKESSÉG, LÁTNIVALÓ ÉRDEKEL KRÉTÁRÓL.

Legközelebb, egy másik, a strandon lát meg, elmeséli az egész élettörténetét miközben téged nem hagy szóhoz jutni, ismeretségetek hajnalán házasságról és gyerekekről beszél, majd amikor anyukájával telefonál, akaratod ellenére átnyújtja a telefont, hogy beszélj pár szót a mamával. Ha pedig ez nem lenne elég, elköszönésetek után legalább száz videóhívást indít feléd, romantikus görög zenékkel bombáz és veled akarja tölteni minden percét, mondván, hogy nagyon tetszel neki. Nem mintha megismert volna az alatt a fél nap alatt, amit a strandon töltöttetek és csak magáról beszélt, dehát kinek, mi tetszik, ugye.

Persze, nem vagyok én hálátlan. Ki tudja? Lehet, csak a görög hallás utáni szövegértésemen szeretett volna az illető javítani.

Összességében viszont imádom az ilyen helyzeteket is, mert miután lesokkol a tény, hogy ilyen létezik, határozottan jót mosolygok rajta, hogy már megint mibe keveredtem.

Na mit találtam a partra vetve? … Tintahalat

Hogyan tovább Krétán?

Valahogy így telnek a napok Krétán a kijárási tilalom megszűnése óta és most, hogy mindjárt nyitnak a kávézók, éttermek, tavernák és szabad a mozgás más városokba is, tele vagyok tervekkel, hogy hogy szeretném kihasználni a még egyelőre munka nélkül töltött időszakot.

Hogy pontosan mik a görögországi beutazás feltételei, továbbra is javaslom mindenkinek a konzuli szolgálat oldalán tájékozódni, mert bár tudom, a Facebook falad olyan lett, mintha a görög híradót néznéd magyarul, egyes infók egyik napról a másikra elavulnak, ezért semmi értelme onnan tájékozódni.

Milyen kalandok várnak még rám itt Krétán? Milyen helyekre sikerül eljutnom ezen a nyáron és kikkel fog még összehozni a sors? Kattints ide a krétai kaland következő részéért.

The post Kréta – Élet Görögországban – 8. rész appeared first on Travel Kollázs.

A görög húsvét az összes képzeletemet felülmúlta, annak ellenére, hogy csak a szomszédok zaja, a görög híradóban bemutatott, otthon ünneplő görög családok, a főbérlőm anyukájának magiritsa levese, valamint a szomszéd szokásos grillezése szolgáltatta az ünnepi hangulatot.

Görög húsvét – Így zajlott az ünnep Krétán

Dimitris péntek este állított be egy adag tipikus görög hagyományos húsvéti levessel, ami egyenesen a mama konyhájából, gőzölögve érkezett, de a piros tojásokat és húsvéti vajas süteményt, a koulourakit sem mellőzte tarisznyájából.

CSATLAKOZZ A “KRÉTAI KALANDOK” CSOPORTHOZ, HA MÉG TÖBB INFÓ, ÉRDEKESSÉG, LÁTNIVALÓ ÉRDEKEL KRÉTÁRÓL.

Tsoureki, a húsvéti görög kalács

Magiritsa leves és koulouraki

Tavasz van az utcámban is.

Szóhoz sem jutottam a meghatottságtól és bár barátok, család nélkül, az otthonomtól távol ünnepeltem, hirtelen olyan érzésem támadt, hogy mostmár itt sem vagyok teljesen egyedül.

Tudtam, hogy szombat éjfélkor a harangok zúgni fognak, nyugdíjas stílusomban komótosan mégis előbb ágyba bújtam, majd 0 óra 0 perckor úgy riadtam ki pihe-puha párnáim közül, mintha valaki pisztollyal lövöldözne körülöttem. Az hagyján, hogy a város összes temploma egyszerre szólaltatta meg harangjait, de a város legtöbb házából és lakásából is tűzijátékot lőttek és Jézus feltámadásának nagyobb örömhangulatot kölcsönöztek, mint amikor szilveszter éjszaka az egyik évből a másikba lépünk. Aztán a mulatság még órákig hallatszott a szomszéd házakból, ami vasárnap délutánra méginkább a tetőfokára hágott és a zene, tánc, éneklés, grillezés egyvelegével egy kicsit én is részesévé váltam a görögországi húsvétnak.

A sziget másik arca

Érdekes. A kialakult helyzet miatt úgy tűnik, egy másik, egy új Görögországot ismerhetek meg az idei évben, amiért egyik szemem sír, másik mosolyog. A hagyományok, a karnevál, a húsvét és várhatóan a nyári rendezvények mindegyike más lesz, elmarad, vagy más formában kerül megrendezésre, de mindeközben mégis úgy érzem, a helyiek életébe sokkal jobban be tudok olvadni most és sokkal többet láthatok most, mint a nyüzsgő turista szezon ideje alatt.

CSATLAKOZZ A “KRÉTAI KALANDOK” CSOPORTHOZ, HA MÉG TÖBB INFÓ, ÉRDEKESSÉG, LÁTNIVALÓ ÉRDEKEL KRÉTÁRÓL.

A zárva tartó éttermek és tavernák mögött régi épületek olykor romos, mégis csodás homlokzatai kukkantanak ki, és olyan kerteket, erkélyeket, virágokat vehetek szemügyre, amik a kevésbé nyugodt városban szinte elkerülik figyelmemet. Úgy hiszem, számtalan apró utca, titkos kapu és rejtett kincs van még ebben a városban és ez az időszak éppen megfelelő, hogy felderítsem őket, hogy néha-néha elvesszek szépségükben.

Közben Görögország, a görög élet és nyelv iránti szeretetem továbbra sem hagy alább és minden egyes lépesemben kíváncsisággal és nyitottsággal igyekszem felfedezni e kincsesláda ékszereit.

Május 1-i ajtódíszítés

Egyszerűen nagyszerű

Periptero, avagy a görög kioszk

Legutóbb például a helyi kioszkok témakörénél ragadtam le, miután pár szóban görög nyelvtanárunk felvilágosított róla, hogy az általad is ismert és egyszerű bódénak titulált sarki „bevásárló központ” igenis több egy kioszknál. A περίπτερο (periptero) valami igazán görög dolog, amire valószínűleg egyetlen útikönyv sem fogja felhívni figyelmed, mégis érdekes mekkora múltra tekint vissza és a görögök mennyire nem tudnák elképzelni az életüket nélküle.

A kis üzletekben minden (is) kapható

Több, mint egy újságos pavilon

Ahogy egy cikkben megjegyezték „Az élet periptero nélkül olyan, mint az élet só és bors nélkül.” De az a mondat sem idegenek a görögöknek, hogy „Elment a peripterora, és sosem tért haza.” Így hát aztán érthető, hogy ez a kis napellenzős, minden sarkon jelen lévős „újságos bódé” sokkal inkább hozzá tartozik mindennapjaikhoz, mint azt gondolnád. Ha ma már nem is, de valamikor ezek a kis pavilonok a társasági élet központjaivá éledtek. Egy hely volt, ahol az újságok által szolgáltatott napi friss hírek mellett a szomszédjaidról is mindent megtudhattál.

Mindenhol ott vannak

A peripterot, a maga nemében valójában a görögök találták fel és ez a fajta üzleti tevékenységük csaknem egyedülálló a világon. Az egész országban több, mint 10.000 van belőlük, így hasonlóan nagy számú gyógyszertáraikhoz, ezt sem kell égre-földre keresned. Meglepő tény az is, hogy egyes cikkek szerint az ország GDP-jének csaknem 5 %-a származik belőlük, így ha jobban meggondoljuk nem is rossz annak, aki egy periptero bérleti jogával büszkélkedik. Merthogy tulajdonos kevésbé lehetsz bennük, ugyanis a legtöbb periptero a háború áldozatainak kezébe került, mintegy állami támogatásként, ami aztán örökösről örökösre szállt a joggal, hogy bérbe igen, de el nem adható. Ez a jog a későbbiekben, az új törvényeknek hála elévült, és a legtöbb periptero ma már az önkormányzatok kezébe van.

CSATLAKOZZ A “KRÉTAI KALANDOK” CSOPORTHOZ, HA MÉG TÖBB INFÓ, ÉRDEKESSÉG, LÁTNIVALÓ ÉRDEKEL KRÉTÁRÓL.

Üres utcák Rethymnoban

Mit jelent a neve és mit árulnak itt?

A neve az ógörög περίπτερος (peripteros) szóból származik, ami oszlopokkal körülvett templomot jelentett. Indulásuk hajnalán, több, mint 100 évvel ezelőtt, ők voltak a kor „Nemzeti Dohányboltjai” azzal a kizárólagos joggal, hogy csak náluk lehetett cigarettát vásárolni, ami nagyban megkönnyítette az állam dolgát, hogy ellenőrzés alá vonja az ebből származó adóbevételeket. A termékek palettája, a periptero szabványméretével együtt aztán folyamatosan bővült. Újságok, csokik, jégkrémek és a 70-es években ide kihelyezett telefonok is növelték népszerűségüket és mindennapi forgalmukat.

Ma pedig már szinte nincs olyan, amit egy valamirevaló peripteroban ne találnál meg. Ha kell, szendvicset, tejet és joghurtot is vásárolhatsz itt. Egyesek tisztálkodási szereket, míg mások játékokat, könyveket, térképeket is árulnak, de a buszjegyed is innen szerezheted be, vagy éppen az esti tengerparti naplementéhez egy doboz sörrel is feltankolhatsz a peripteronál.

Nekem is van egy sztorim a peripteroval

Sosem fogom elfelejteni, amikor görög barátaimmal az athéni AEK utcai ünneplésre igyekeztünk és a fiúktól hallott: „- Hol iszunk? Periptero?” kérdéskör arra engedett következtetni, hogy a buli előtt még beülünk valahová amolyan hangulatalapozás gyanánt. Én naiv,…meglepődve figyeltem, amikor a kioszk hűtőjéből kapkodták ki a söröket, de legalább egy életre megtanultam, mi is az a periptero és ha a tavernák és kafeniok hozzá tartoznak a görögök hétköznapjaihoz, akkor ezek azok a helyek, amik legalább ugyanannyira.

Hogy milyen meglepetéseket, újdonságokat és tanulságokat tartogat még számomra a görög élet? Tarts velem a továbbiakban is, hogy ne maradj le sokszínű görögös történeteimről.

Források:
Η ιστορία του ελληνικού περιπτέρου, ναι, ως θεσμού!
Η ιστορία των περιπτέρων

The post Kréta – Élet Görögországban – 7. rész appeared first on Travel Kollázs.