Bali után az események egyre csak gyorsultak. Szinte nem telt el nap, hogy ne a strandon múlattuk volna az időt, miközben erőteljesen készültem a vizsgára, amit kedvenc görög nyelvtanárom, Maria, a helyzetre való tekintettel ezúttal Skypon szervezett. A fene sem tudta elképzelni, hogyan fogunk egy kamerán keresztül írásban és szóban is vizsgázni, de minthogy az egésznek csak a saját tudásunk felmérése, mintsem bármilyen értékes papír lett volna a célja, annyira nem is számított.

 

Görögre fel – Ismerkedés nyelvtanulási céllal

Kétség kívül óriásit ugrott a görögöm a karanténnak hála és az órákon már egyre bátrabban szólaltam meg, habár a mondat közepén valahogy mindig sikerült elakadnom, aztán se előre-se hátra…egyszerűen képtelen voltam kipréselni magamból a gondolatom.

Ekkor találkoztam Aspasiaval, akit egy egyetemi társam ajánlott, hogy esetleg kölcsönösen tanítsuk egymást, és még ő nekem a görögöt igyekszik a fejembe vésni, addig én a német nyelvtudását fényesítgetem.

CSATLAKOZZ A “KRÉTAI KALANDOK” CSOPORTHOZ, HA MÉG TÖBB INFÓ, ÉRDEKESSÉG, LÁTNIVALÓ ÉRDEKEL KRÉTÁRÓL.

Kávézás az óvárosi nyüzsgésben

Egy kávéra mentünk a Cul De Sac-ba, ahogy az már csak lenni szokott, amikor egy göröggel randevút beszélsz meg. Valamiért mindegyikük imádja ezt a helyet, ami bár nem rossz, de láttunk már jobbat is.

A mediterrán időszámítást eddig el nem sajátítva, elsőnek érkeztem. Nem adtam alább egy freddo cappuchinonál, és mikorra Aspasia befutott, a járókelők és robogón száguldó görögöket szemlélve, már szinte félig elszürcsöltem a testes adagot.

Aspasia pont olyan életvidám görög leányzó volt, mint, ahogy elképzeltem és élmény volt magamra ismerni benne, hogy mennyire tele van álmokkal, mennyire soha nem áll meg és mennyire mindig van egy új ötlete, ami az életét izgalmassá, kihívásokkal telivé és öröm teljessé teszi.

Habár beszélgetésünket igyekeztem némettel és göröggel is turbózni, végül szokás szerint a biztos angolnál kötöttünk ki és egyelőre azt puhatolgattuk, végülis, hogyan is kezdhetnénk meg egymás tanítását.

Közben a görögök jöttek-mentek, a karantén után sokan még mindig most látták egymást először, ezért aztán Aspasia is sok “Τι κανείς; – Καλά, εσύ;” (Ti kaneis? Kala, esi?-hogy vagy? – Jól, és te?)  beszélgetésbe bonyolódott traccspartink közepette.

Az „5 perces görögöm”

Még egy közös ismerősünk is leparkolt egyszer előttünk robogójával, akit köztünk szólva, csak az “5 percesnek” nevezek.

Na nem mintha történt volna bármi köztünk, de amikor néhány hónap hajszolás után végre beadtam a derekam, hogy randira, legalábbis egy naplementés sétára menjünk, akkor kb. 5 percre jelent meg előttem a fehér paripáján, és sűrűn elnézést kérve közölte, hogy sajnos ez az időpont most mégsem jó, sürgősen segítenie kell otthon bútort pakolni.

Hiába…idáig jutottunk. Lecserélnek egy bútorra. Na de, amilyen csapzott volt, és a bútorpakolás igenis a pólóján hagyta nyomát, nem feltételeztem, hogy füllentett…, bár az igazat megvallva, inkább nem is feltételeztem semmit.

Jót mosolyogtam és élveztem a naplementés sétám a tudattal a hátam mögött, hogy én kivételesen megadtam az esélyt.

Habár Aspasiával jól sikerült a találkozónk, ezt követően napról napra egyre zsúfoltabbá vált a rethymno-i forgatag, így az élet úgy sodort el minket a következő hónapokban egymástól, hogy valójában még igazán egymás mellé sem sodródtunk.

CSATLAKOZZ A “KRÉTAI KALANDOK” CSOPORTHOZ, HA MÉG TÖBB INFÓ, ÉRDEKESSÉG, LÁTNIVALÓ ÉRDEKEL KRÉTÁRÓL.

Munkahelyi dilemmák – Kezdődnek a dolgos hétköznapok?

A főnökömbe egy Igorral tett nyugodt, óvárosi sétánk közepette futottam bele és csak úgy a semmiből vágott pofon a valóság, amikor közölte, hogy lehet, hogy jövő héten már kezdünk.

Legalább millió okból nehéz volt mosolyt erőltetni az arcomra  és bár örömmel kellett volna eltöltenie, hogy újra dolgozhatok, valójában inkább a sírás kerülgetett.

Először is, a cérnán rángatás és, hogy más úgy rendelkezik az időmről, mintha neki áldoztam volna az egész életem, eddig sem volt ínyemre, márpedig ezen a munkahelyen nem ez volt az első alkalom, hogy hasonlóan állnak hozzám, másodszor a nyakamon volt még a görög vizsga, ami miatt kizárt volt, hogy a következő héten dolgozzak, harmadszor pedig még abban sem voltam száz százalékig biztos, hogy tényleg akarom-e ezt a munkát.

De mi választásom lett volna? Júniust írtunk és még mindig nem volt tiszta a kép, lesz-e idén turista, mi lesz a krétai nyárral. A „ha”-k, „talán”-ok és „lehet”-ek csak úgy lógtak Rethymno felett, mint a Zeusz küldte viharfelhők télvíz idején.

Amikor a félelmek uralják a gondolataid

A kényszerhelyzetben annyit kialkudtam, hogy egy héttel később kezdjek mindenképp, de úgy éreztem ettől a gyomorgörcsöm nem szállt tova. Jóllehet az sem segített rajtam, hogy borzasztóan féltem, képes leszek-e a gyakran üvöltőrohamban kitörő főnökömnek megfelelni, vagy úgy egyátalán, hogyan ugrom meg az akadályokat, amiket a munkaköröm elém tol majd.

Merthogy még én, a mások szemében bátor, jéghátán is megélő, gyakran küzd ilyen alattomos félelmekkel.

Nem bíztam a nyelvtudásomban eléggé, legalábbis, ami az angolt illeti, a Krétával kapcsolatos ismereteim pedig még jócskán hiányosak voltak. Tehát összességében a munkámhoz két legfontosabb készségemet a béka feneke alatt éreztem. Vajon, hogyan is örülhettem volna így, hogy csatasorba állhatok? Olyan volt ez, mint megfelelő fegyverzet nélkül szállni szembe az égből pottyant németekkel a krétai csata idején.

Persze aztán jobb híján igyekeztem beletörődni a sorsomba és némi családi, baráti támogatással egész nagy lépéseket tettem afelé, hogy az örökké kísértő maximalizmusom ne negatív irányba befolyásolja ezt az amúgy is viharos időszakot.

El kellett fogadnom, hogy mindig lesz, aki többet tud, aki jobban csinálja és, hogy valójában mindig lesz, min javítanom és a különbség aközött, hogy jól végzem-e majd a munkám, vagy sem, voltaképpen nem a tudásomon, sokkal inkább az akaratomon, a hozzáállásomon, a szorgalmamon fog múlni, és, hogy a szívem is beletettem-e.

Fel a fejjel és a szabadság utolsó napjainak kiélvezése

A megnyugvást viszonylag békés napok követték. Igyekeztem minden energiámmal a görög nyelvvizsgára összpontosítani. Az eredmény? Egy 80 %-os zárás lett és a büszkeség, hogy hová jutottam 2 fél év alatt a 0-ról.

A rethymno-i óvárosi séták továbbra is feltöltöttek és, hogy még izgalmasabbá tegyem őket, képes voltam jegyzetekkel a kezemben útnak indulni, hogy alaposabban is szemügyre vegyem a velencei ajtókereteket, a felettük díszelgő latin feliratokkal, vagy azokat a híres fa balkonokat, amiket a törökök hagytak itt közel 300 éven át tartó, nem kívánt látogatásuk után.

Amíg a krétaiak sziesztájukat töltötték apró házaikban, én szellemként repkedtem a csendes utcákban. Eszedbe sem jut ilyenkor hangoskodni. Érzed, hogy a város pihen, és még ha nem is egyedül bandukolsz, akkor is egy halkabb, suttogással telibb beszélgetéssel adod meg a tiszteletet az itt élők számára.

Úton-útfélen kiválasztottam a kedvenc ajtókeretemet, eltűnődtem, hogy a Rimondi-szökőkútból már 400 évvel ezelőtt is ugyanígy folyt a víz, vagy amolyan illetlenül bekukkantottam egy-egy ablakon, ahol a kaktuszok és zöld növények mögött a még gőzölgő λαδερά (ladera-Összefoglaló neve azoknak a főleg zöldséges fogásoknak, amik bőséges olíva olajban, első sorban tepsiben készülnek a görögöknél, mint például a gemista, briam és társaik) fogás került az asztalra feketébe öltözött, görbült hátú, hólepte angyalok kezéből.

Oh, azok az esti tavernázások

Ahogy az illatok és a kellemesen meleg naplemente utáni órák sem tartottak a négy fal között úgy nem meglepő módon esténként szinte mindig egy taverna teraszán voltam elérhető.

Hol a már jól bevált Havesiliki-ben falatoztuk a bujurdit, azt a pikáns fetasajtos csodát, amitől a nyelvem is leégett, hol az Iroon Politechniou kafenioinak valamelyikében osztottuk szét közös mezénket.  (Meze: Többféle előétel válogatása, összetétele változó lehet és helytől függ, italozás mellé akár kísérő harapnivaló is lehet.)

Emlékszem, az utóbbi helyen igyekeztem kideríteni, mi lesz a tányéron, mindezt persze görögül és minthogy a felszolgáló kicsit sem bízott a megértésemben, a külön kistányéron, előre nem rendelt, ajándék paradicsom, sajt, felvágott és olíva keverékről a biztonság kedvéért felvilágosított, hogy „Nyugalom, ez még nem a meze.” Segítőkészsége kedves volt, bár a pirulástól nehéz volt kitalálni, melyik asztal alá bújhatnék lányos zavaromban.

Így fordultak a virágos tavaszi napok Krétán szépen-lassan száraz nyári forróságba és előttünk állt több, mint 100 eső nélküli nap csordultig kalandokkal, gyakran stresszel és fáradsággal, de mindamellett megannyi élménnyel és új ismeretséggel.

De hogyan folytatódott a krétai nyár? Hogyan és miként láttuk következő úticélunkat, a hippi paradicsom Matalát? Mit tartogatott számunkra ez a dél-krétai kirándulás? Kattints ide és tudd meg itt. 

CSATLAKOZZ A “KRÉTAI KALANDOK” CSOPORTHOZ, HA MÉG TÖBB INFÓ, ÉRDEKESSÉG, LÁTNIVALÓ ÉRDEKEL KRÉTÁRÓL.