halottak-napja-gorogorszag

Így emlékeznek a görögök elhunyt szeretteikre

Mindig érdekes összehasonlítani a különféle kultúrák, vallások eltérő szokásait, hagyományait, pláne ha te is kicsit mélyebb bepillantást nyerhetsz egyikbe-másikba.

A sosem múló görög hagyományok

Hosszabb időt töltve Görögországban, vagy éppen csak belecseppenve egy-egy ünnepi időszakba a hellének földjén, garantáltan szembetűnhet, hogy itt még napjainkban is minden „pirosbetűs nap” – legyen az családi esemény, vagy nemzeti emlékezés – olyan felhajtással jár, mint az idő kerekét visszaforgatva, nagyanyáink korában.

Temető Görögország

A görögök is megemlékeznek elhunyt szeretteikről, habár nem ugyanakkor, amikor a nyugati-kereszténység

Minden eseménynek megvannak a saját mozzanatai, szokásai, ételei, követve őket a család összes generációja által, mindegy, hogy a szomszéd keresztelőjéről, egy télbúcsúztató karneválról, vagy éppen egy óriási húsvéti ereszd el a hajamat-ról beszélünk.

Egy kolostor temetője melletti kápolna Krétán

Halottak napja Görögországban

De mi a helyzet a halottak napjával? Egyáltalán létezik-e ilyen, vagy hasonló nap a görögöknél és ha igen, milyen szokások kötődnek hozzá?

Alapvetően a görög-ortodox vallásban minden szombat egyben emlékezés az elhunytakra, asszociálva a napra, amelyen Jézus is a sírban feküdt feltámadása előtt. De évente több olyan szombatot is számon tartanak a görögök, amelyen kifejezetten hallottaikért imádkoznak.

Ezeket a szombatokat Ψυχοσάββατο (Psihosávato)-ként emlegetik, vagyis a lelkek szombatjaként és közülük is két szombat van, amely kiemelt jelentőséggel bír.

  • Az első a karneváli időszak utolsó olyan vasárnapja előtti szombatra esik, amikor még a húsfogyasztás megengedett (Tehát 2 nappal Tsiknopempti után),
  • a második a pünkösdvasárnap előtti szombatra tehető.

Görögországban a környék elhunytjainak temetési időpontja, vagy éppen a 40. napi gyászmisék időpontja az utcán lévő táblákon olvasható

Mi az emlékezés módja ezeken a napokon?

A hívők ezeken a szombatokon a templomokban emlékeznek meg elhunyt szeretteikről. Imádkoznak értük és lelkük békében nyugvásáért.

Temetőbe mennek, letisztogatják az elhunytak sírjait, gyertyát gyújtanak emlékükre, csakúgy ahogy mi is tesszük azt a november eleji időszak környékén.

A sírok, mauzóleumok egészen változatosak a görögöknél is

A görög gasztronómia is összefonódik ezzel a nappal

Ahogy a görögöknek minden ünnepi alkalmukra akad néhány különleges falat, úgy ezt az eseményt is egy tipikus étel kíséri.

A főtt búzaszemekből, mazsolából, magokból, gránátalmából és porcukorból álló édességet kolivának nevezik és a hívők az istentisztelet után fogyasztják el, rokonaikat és barátaikat is körbekínálva. Habár korábban a hívők a házi kolivát vitték templomaikba, ma már a legtöbb cukrászatban készen is beszerezhetik azokat.

Egy krétai szokás azokon a bizonyos szombatokon

Ahány régió annyi szokás. A lelkek ünnepének tradíciói tájegységenként változhatnak, és ha csak a krétai hagyományokat emlegetjük, akkor nem felejthetjük el azt sem, hogy a legnagyobb szigeten, ezeken a szombatokon a fák metszését kerülik az emberek. Miért?

Mert úgy tartják, hogy az elhunyt lelkek a fák ágain foglalnak helyet. Levágva azokat, az ő nyugalmukat zavarnák meg az emberi kezek.

A saját időszakukban, a saját hagyományaikon keresztül tehát a görögök is megemlékeznek eltávozott szeretteikről, függetlenül attól, hogy mindezt nem ugyanazon a napon teszik, mint mi, nyugati-keresztények.

De a cél ugyanaz…emlékezni, gondolni rájuk, és arra, hogy nyugodjanak békében…

További görög és krétai érdekességek a Travel Kollázs facebook oldalán. Kattints.

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .