Szeptember végét írjuk. Túl az első, őrült krétai nyáron, de még mindig nem látom a fényt az alagút végén. A vendégek nem fogynak, a problémájuk sem lesz kevesebb, a főnöknek pedig még most is minden napra jut egy téma, amiért leüvöltheti valaki haját az irodában. Olvasás folytatása
Kategória: Uncategorized
Így emlékeznek a görögök elhunyt szeretteikre
Mindig érdekes összehasonlítani a különféle kultúrák, vallások eltérő szokásait, hagyományait, pláne ha te is kicsit mélyebb bepillantást nyerhetsz egyikbe-másikba. Olvasás folytatása
Santorini kaland – A rejtélyes Thirasia
Ki gondolná, hogy egy görög földön élő embernek is teljesen más világ Santorini?
Márpedig az! Sőt, talán a 2 év görögországi élet még inkább más szögben világította meg számomra a képeslapszigetet legutóbbi barangolásom során. Olvasás folytatása
Kréta – Lakás keresés a görög szigeten
Nagy fába vágtam a fejszém, mikor úgy döntöttem Görögországba költözök és ennek egyik sarkalatos pontja a munkakeresés, pláne a téli munkakeresés után, nem meglepő módon egy helyes és élhető lakhely felkutatása volt, ami talán egyszerűbben ment, mint gondoltam. Vagy mégsem? Olvasás folytatása
Autóbérlés Görögország-Könnyebben megy, mint gondolnád
Te is autót bérelnél nyáron a görögöknél? Könnyebb dolgod lesz, mint más országban és még a hitelkártyád is otthon hagyhatod. Olvasás folytatása
Angol nyelvtanulás – 2 módszer, hogy neked is szórakozás legyen
Ugye milyen szörnyű érzés, amikor utazás közben bizonytalan vagy hiányos angol nyelvtudásod miatt? Amikor attól félsz, az étteremben nem tudod majd kifejezni magad, a szálloda recepcióját meg inkább meg sem közelítenéd? Olvasás folytatása
5+1 megjegyzés, amitől kíméld meg speciális diétát követő ismerősöd
Ha eddig azt gondoltad, hogy speciális diétád miatt, csak rád néznek furán az ismerősök és kizárólag te vagy, aki gyakran értelmezhetetlen megjegyzések sorával találja szemben magát életmódja miatt, akkor kezet rázhatunk. Olvasás folytatása
Éld túl az őszt és a telet – 3+1 utazós tipp, amivel sikerülni fog
Téged is őrületbe kerget a gondolat, hogy az elkövetkezendő 3-4 hónapot eső, hó, korai sötétedés, sál, sapka, nagykabát és minimális napfény társaságában kell leélned? Legszívesebben minden napot az ágyban töltenél és csak akkor másznál ki pihe-puha takaród alól, ha megérkezik a tavasz? Olvasás folytatása
Otthoni edzés? Így vedd rá magad!
Azok a fránya utolsó kilók, így szabadulok meg tőlük
Az utolsó kilók leadása megfelelően beállított, változatos diéta nélkül nem megy.
Manapság nem ritka rekord súlyoktól megszabadulni, ogréből szépséges Fiona hercegnővé változni, de valljuk be, az igazi küzdelem egy hónapokig stagnáló súlynál, vagy az utolsó centik lefaragásánál kezdődik. Olvasás folytatása