A krétai életem eddig sem volt unalmas, de ahogy az ismeretségi köröm egyre csak bővült az izgalmas kalandok is sorra szaporodtak.

A helyiek mindig gondoskodnak róla, hogy biztos tippekből ne legyen hiányod legyen szó egy új kirándulásról, egy eldugott strandról, vagy éppen egy kedvenc tavernáról, merthát ugye milyen is lenne egy krétai kirándulást, nem egy jóféle görög lakomával leöblíteni.

Ahogy Melanie-t megismertem és az egyik közös strandolásunk is egész jól sikerült Rethymno forró homokos partján, úgy döntöttünk itt nem állunk meg, és várva a következő szabadnapomra egy dél-krétai kiruccanást terveztünk.

CSATLAKOZZ A “KRÉTAI KALANDOK” CSOPORTHOZ, HA MÉG TÖBB INFÓ, ÉRDEKESSÉG, LÁTNIVALÓ ÉRDEKEL KRÉTÁRÓL.

görög munka – Lehet, hogy tényleg jobb lenne olivát szüretelni?

A kikapcsolódásra szükség is volt, elvégre munkafronton még mindig a “felmondok-nem mondok fel” dilemmával küzdöttem, habár a lassan megszokottnak számító negatív hullámok között az első dicséretek és sikerélmények is megérkeztek.

Ne hidd, hogy mindezért nem mindennapi gyomorideggel fizettem, de legalább két “ezt nem így szoktuk” kijelentés között egy-egy “μπράβο” (bravo-szép munka, ügyes vagy) is kijutott görögéktől.

De nyilván, ha nincs ennyi jó barátom, aki tartja bennem a lelket, valószínűleg már rég olívát szüretelek június végén, anélkül, hogy megérett volna.

A szabadnapomon azonban mindenről el tudtam feledkezni. Egy nap minden héten, amit úgy éltem meg, mintha csak nyaralni érkeztem volna erre a meseszigetre.

Tilosban parkolni még Görögországban is merész vállalkozás

Az autóbérlést megint én ütöttem nyélbe, elvégre Melanie jogosítvány híján csak a másodpilóta szerepet vállalta, de nem bántam, hiszen Matala után már sokkal magabiztosabban gurultam végig Kréta szurdokokon átívelő útjait, még ha néha azt sem tudtam, merre lesz az előre.

Új barátnőmmel is a Tesseris Martyres templom mellett beszéltünk meg a találkozót, de sajnos akkor még nem tudtam, hogy szőke lánykánk nem lesz a pontosság híve és legalább fél órát fogok rá várni a tilosban parkolva, miközben a rend éber őreit kísértem.

Hogy mégse legyek annyira szem előtt, pár kört tettem a reggeli csúcsforgalomban, amitől én jobban be-(vagy inkább ki)melegedtem, mint a motor, de Melanienak még így is jócskán sikerült megvárakoztatnia.

Mit tehettem volna…megérkezésekor fogadtam bocsánatkérését és már vettem is az irányt kifelé a városból, elhaladva a kedvenc Rethymno-i kilátóm mellett, ahonnan elképesztő panoráma nyílik az egész városra, a tengerre, a velencei erdőre, de még a 12 km aranyhomokos tengerpartra is, és ezt látva, feledtem minden reggeli mérgelődést, amit a kis késés okozott.

Kitérő Prevelinél

A GPS-t Preveli irányába lőttem be, ha már úgyis útba esett, de első számú célpontunk a régen várt Pirates Fjord, más néven Kalypso beach volt, amit legalább ötmilliószor megfogadtam már, hogy megnézek.

CSATLAKOZZ A “KRÉTAI KALANDOK” CSOPORTHOZ, HA MÉG TÖBB INFÓ, ÉRDEKESSÉG, LÁTNIVALÓ ÉRDEKEL KRÉTÁRÓL.

Csak úgy süvítettünk a Kourtaliotiko-szurdokban, amivel nem árulok zsákbamacskát, ha azt mondom, az egyik kedvenc utam Krétán. Sokadszorra is elképeszt, ahogy a sziklák között autózva olyan, mintha  egy hegy gyomrába kapnál betekintést, majd szépen lassan a Líbiai-tenger közelében találod magadat.

Erőteljesen a fékbe kellett taposnom, amikor a bal oldalon a Preveli-híd ágaskodására lettem figyelmes, hiszen korábban még sosem álltam meg itt.

Habár tény, akkoriban csak a busz hozott erre, de most végre itt volt a lehetőség, hogy a velencei hídként emlegetett alkotást közelebbről is szemügyre vegyem.

Mi készül itt? Hová fog vinni az új út?

Elképesztő volt a nyugalom, ami itt fogadott és a libák gágogásán kívül talán csak a folyó csordogálását hallhattad volna, ha nincs az a pár úthenger, ami a folyó túlpartján készülő utat egyengeti.

Mit csinálnak itt? Mire ez a nagy felhajtás? Csak hetekkel később értettem meg, hogy a készülő út, amit hosszú-hosszú ideig egy földes útként tartottak számon, a 2020-as év egyik nagy szenzációjának számított. Ezzel megnyílt ugyanis a lehetőség, hogy a híres pálmastrandra egy másik úton is eljuthass, és nem feltétlen kell a fenti parkolós variációhoz ragaszkodnod, amit mi pont ezután a történelmi pillanat után igyekeztünk meglesni.

Illetve úgyis fogalmazhatnék, hogy csak én igyekeztem, mert Melanie-nak már minden vágya volt, hogy a kalózok strandján heverjen és esze ágában sem volt az én mániás “álljunk meg mindenhol” attitűdömmel azonosulni. Mondjuk túl sok választása nem volt, lévén, hogy én sofőrködtem, de azért éreztem, hogy szeméből nem árad a felfedeznivalók után kutatás szenvedélye.

Habár a velencei-hidas stopunkat ő is élvezte. Hogyan is ne élvezte volna, amikor tényleg annyira elragadó látvány az egykor helyiek által felhúzott, majd a Preveli-kolostor szerzetesei által finanszírozott kőépítmény.

Még egy kis taverna is sorakozott a túlpartján, habár egyelőre sem κλέφτικο (kleftiko-bárány sült) sem στιφάδο (stifado-marha ragu) illata nem csalogatott teraszára, de még az asztalok és székek hiánya is azt mutatta, ma nem itt kell ebédelnünk.

A pálmastrand felülnézetből – Váltás Hegyi Kecske üzemmódra

Tovább álltunk és hátunk mögött hagyva a Kato Monastery-t, vagyis a lenti kolostor megkapó látványát, ami mellett megállás hiányában már csak lassítani mertem, hamarosan valahol fent a magasban találtuk magunkat ismét.

Ezúttal a Preveli-strandhoz levezető utat kerestem és a GPS kisebb félrevezetése után egész jól megtaláltam a hatalmas, üres parkolót.

Elképzelni sem tudtam, milyen lehet nyáron itt, mindenesetre, hogy milyen élvezetes az ennyire üres Krétán kalandozni, nem igazán volt többé kérdés számomra, még ha a szívem másik fele sajnálta is az elúszó, szokásosnál sokkal rövidebb szezont.

Melanie flip-flop papucsát nem arra találták ki, hogy a Preveli-strandhoz túrázzon és mivel már én sem akartam tovább húzni az idegeit az extra megállóimmal, ezért megígértem neki, hogy csak néhány lépcsőfokot ereszkedek lentebb.

Olyan nagy izgalomban voltam, mint egy gyerek, hogy az eddig csak képekről ismert pálmaerdő és folyó panorámáját saját szememmel láthatom.

TE IS MEGNÉZNÉL NÉHÁNY ÁLLEESŐS STRANDOT KRÉTÁN? VEDD FEL VELEM A KAPCSOLATOT ÉS MENJÜNK PRIVÁT KIRÁNDULÁSRA. KATTINTS A RÉSZLETEKÉRT.

Csak úgy ugráltam lefelé a lépcsőkön, mintha egy hegyi kecske bújt volna belém és minden fokkal egyre nagyobb betekintést engedett a Nagy-folyó. Egyszer csak teljes egészében láttam a formáját és ahogyan az olajzöld folyam a tenger kékjével egyesült. Imádtam. Lenyűgözött és legszívesebben órákon keresztül bambultam volna a kilátást.

A strandon szinte senki nem volt, leszámítva annak 3-4 autónak a tulajdonosát, akiket rajtunk kívül a parkolóban találtunk, és ha kicsit több időnk van, talán még én is szívesen leereszkedek, de tudtam, más csodák is várnak még minket ezen a napon.

Kalandos utazás a Pirates Fjord-ig

A Preveli-parkolóból a Pirates Fjord-hoz eljutni elég nagy kihívásnak tűnt. Melanie gyomra a fel-le úttal és a jobbra-balra kanyarral együtt liftezett, olyannyira, hogy még egy kényszerpihenőt is be kellett iktatnunk.

Kissé bűnösnek éreztem magam, ugyanis valószínűleg megint nem pontosan sikerült követnem a GPS utasításait, vagy ha mégis, akkor a navigációm legrosszabb, legkalandosabb útját választottam olyan utakon áthaladva, ahol te sem akarod, hogy bárki szembe jöjjön veled.

Nem mintha egy lélek is megzavarta volna tekergésünk. Kréta faluin áthaladva amúgy is gyakran támadhat olyan érzésed, mintha elhagyatott házakat hagynál magad mögött, miközben valószínűleg lakói nagyon is jelen vannak, de a meleg elől inkább a házak hűvös falai közé húzódnak.

Végül, amikor már magunk sem hittük, hogy valaha elérjük a kalózok egykori búvóhelyét, az öblöt, ami a sziklák közé szorul, egyszer csak a bejárathoz érkeztünk.

Parkolás a Kalypso beach-nél

Mivel Melanie korábban járt már itt, ezért egyszerűbb volt a parkolás és bejutás kérdéséről döntenünk, de tapasztalat híján igencsak nehéz lett volna kitalálni, hogyan is működik a strandlátogatás ezen a területen.

Ugyanis az öbölhöz egy egész szálloda komplexumot építettek, ami miatt az egész olyan érzetet kelt, mintha szimpla látogatóként be sem merészkedhetnél. De jó hír, megteheted.

A kocsiparkolást a bejárat előtt oldottuk meg, habár látva egy velünk együtt tanakodó idős, külföldi hölgyet, aki végül a behajtás mellett döntött, akár tovább is leereszkedhettünk volna a járgánnyal. Nehéz volt fentről megállapítani, mekkora távot kell megtennünk az autóval, de megnyugtatásodra mondom, ennyi mozgás még egy sportot csak tv-ből ismerőnek sem fog izomlázat okozni.

Menet közben a szálloda nagyságán ámuldoztam, és jó szokásomhoz híven szaporítottam a képeket telefonom memóriáján, de valahogy mégis kettős érzések kavarogtak bennem a hellyel kapcsolatban.

A félig elhanyagolt strand, a kristálytiszta vízzel karöltve

Minél lentebb értünk, annál nyilvánvalóbbá vált, hogy az egyetlen gondnokon kívül, aki a parkoló falát meszeli, semmilyen élet nem vár lent minket.

Hogy önmagában baj lett volna mindez azt nem mondanám. Sőt, kifejezetten élvezetes, amikor egy strandon nem turisták tömegével kell osztoznod, de az is igaz, hogy a félig ki is pakolt-és nem is napernyők és napágyak hangulata, az itt-ott szakadt, törött és nem rendben tartott nyári bútor darabokkal és az öblöt átívelő lezárt híddal nem okoztak kicsattanóan szemet gyönyörködtető látványt, jóllehet még nem készültek fel a turisták érkezésére.

Ellenben a víz olyan tiszta volt, amilyet hosszú idő óta először láttam Krétán. Ami egyszerűen arra sarkall, hogy azonnal fejest ugorj és elmerülj mélyének rejtekébe.

CSATLAKOZZ A “KRÉTAI KALANDOK” CSOPORTHOZ, HA MÉG TÖBB INFÓ, ÉRDEKESSÉG, LÁTNIVALÓ ÉRDEKEL KRÉTÁRÓL.

Nem is vártunk túl sokat. A személyzet nélkül ingyenesen is használható, kényelmes kék szivacsos napágyakra heveredtünk és máris a szikrázó kék sósvíz tapadt a bőrünkre.

Még így június végét taposva is kihívásnak bizonyult a vízbe mártózni, ugyanis a tiszta mélység hőmérséklete elsőre könnyen a csontodig hatolt, de megérte megszokni, és átadni magad annak, hogy minden erőlködés nélkül lebeghetsz a víz felszínén.

Nem voltunk egyedül. Összesen kb. 5-en élveztük a nem hétköznapi krétai paradicsomot és miután elég lilára színeződött a szánk, partra vetett halakként hagytuk, hogy bőrünk magába szippantsa a nap melegét.

Sokáig feküdtünk így, fel sem fogva hogy repül felettünk az idő, és ha korgó hasunk nem szólít indulásra talán még jó darabig fel sem kelünk.

Útnak indulásunk előtt azonban még igyekeztem felmászni a sziklák szélén kialakított lépcsőkre, ahonnan lehet, hogy tériszonyos érzések támadnak rád, de akárhogy is, megéri a fantasztikus látványért és képekért a magasba emelkedned.

Görög ebéd és egy taverna amitől leesett az állunk

Az autó felforrósodva várt minket a parkolóban, nekünk pedig más dolgunk sem volt csak kitalálni, hol is költhetnénk el görög ebédünk.

Egy kolléganőm remek tippet adott egy közeli Mariou falu tavernájával, ám látva mennyire nehéz életet találni a szigeten és mennyire sok helyen fogad bezárt kapu minket, egyszer sem volt biztos, hogy célba érésünk sikeres lesz.

De azért persze megpróbáltuk. GPS újra belő, és csak reméltük, hogy ezúttal egy kevésbé kanyargós úton jutunk el bendőnk megtömésének színhelyére.

Rózsaszín és fehér leanderek sora fogadott, ahogy beparkoltunk a lenti parkolóba és az ürességtől nagyon úgy tűnt, egy ideig még éhesek maradunk. Majd miután fentebb emelkedtünk a leander ültetvényes kocsibejárón, a parkoló járművek és némi görög morajlás elárulta, nem mi vagyunk itt az egyetlenek.

A bejárathoz érve az álleesés garantált volt. Fa asztalok és padok sorakoztak egy olyan panorámával, hogy a völgyön keresztül a Plakias öbölig ellátva már csak az volt kérdés, álmodsz-e, vagy ez a valóság.

A fogadtatás mosolygós, élettel teli volt, ahogy azt kedves görög vendéglátóidtól már számtalanszor megszokhattad. A vacillálás, hogy melyik asztalnál foglaljunk helyet viszont annál nagyobbra kerekedett.

Komoly fejtörést okozott, hogy egyik szebb kilátású pont és másik között, vajon melyik is a tökéletes választás, mígnem konstatálva, hogy valószínűleg mindegyik, egy kevésbé szeles, árnyékos helyen igyekeztünk megtalálni a nekünk valót.

Hátunk mögött nagy görög család falatozott. Hangosak és vidámak voltak és az asztaluk csak úgy roskadozott a mezéktől. Azt hihetted volna, ünnepelnek valamit, pedig görögöknél nem kell ahhoz különösebb alkalom, hogy csak úgy összeüljenek egy hatalmas ebédre, vagy legalábbis különleges alkalom mindegyik, amikor erre időt szentelnek.

Még akkor is szereted hallgatni erőteljes csacsogásukat, amikor lehet, hogy egy szót sem értesz belőle, és a másik asztalnál ülve olyan, mintha te is kicsit részévé válnál egy vadidegen családnak.

A görög fogásoktól te is megnyalnád mind a 10 ujjad

Miközben fülünket szoktattuk a csendes nap utáni erőteljesebb decibelekhez, igyekeztünk az étlap legfinomabb fogásait kiválasztani, ami még úgysem ment könnyen, hogy listánk cseppet sem bizonyult hosszúnak. Habár itt, Krétán már sokszor megtanultam, hogy a kisebb ételválaszték sokszor frissebb fogásokat takar, csakis a ház legjobbjaiból válogatva és ahogy az említett példa is mutatja, még így sincs egyszerű dolgod, amikor el kell döntened, mit is akarsz rendelni.

Nyilván mi is túllőttünk a célon és nem sejtve milyen méretes tányérok kerülnek elénk, kettőnknek háromfélét rendeltünk.

Forró μελιτζάνες σαγανάκι (melitzanes saganaki), vagyis sült padlizsán, paradicsomos sajtos szószban, ami magában hordozta egy lecsó és egy pörkölt ízvilágát, dakos, amiről igazán nem sajnálták az ínycsiklandó mizithra sajtot és természetesen egy elmaradhatatlan tzatziki, ami egyetlen görög asztalról sem hiányozhat.

Igyekeztünk legyűrni a falatokat és miközben a krétai fűszerek illatát vitte a szél a távolba, nem tudtuk levenni pillantásunk a körülöttünk elterülő olajfák, dombok és tenger játékos egyvelegéről.

Szívesen megtudnál többet is a görög gasztronómiáról? Kipróbálnád a legfinomabb fogásokat a legjobb tavernákban? VEDD FEL VELEM A KAPCSOLATOT ÉS MENJÜNK PRIVÁT KIRÁNDULÁSRA. KATTINTS A RÉSZLETEKÉRT.

A Mariou taverna felszolgáló csapata igazán kitett magáért. Gyakran érdeklődtek hogylétünk felől és, hogy mindennel meg vagyunk-e elégedve és kérdésekből is kifogyhatatlannak bizonyultak, hogy honnan, miként jövünk és mennyire tetszik az ő kedves kis környékük.

Talán a jóllakottság, talán a megnyugtató környezet tette, de kávé, vagy szieszta nélkül nehéz lett volna útnak indulnunk és minthogy az utóbbira maximum a kocsi hátsó ülésén kerülhetett volna sor, egy gőzölgő kávéval ébresztgettük magunkat, hogy könnyes búcsú kíséretében egyszerűbb legyen nekilendülnünk Mariouból.

Búcsú Marioutól, irány Damnoni

Nem terveztük még a hazamenetelt. Az idő és a jókedv, amit a tavernából mondhatni desszertként vittünk magunkkal tökéletes volt egy újabb strand felfedezéséhez, és midőn a Plakias melletti Damnoni eddig szintén kimaradt úti terveinkből, úgy döntöttünk, napunk levezetéseként ezt választjuk.

Már eléggé délutánra járt és a nap sem égette bőrünket, mégis kellemes volt a majdnem teljesen üres mégis napernyőkkel tarkított strandra begurulni.

A parkolóhely választással nem volt gond, voltaképpen mintha az egész strandot nekünk hozták volna létre.

Csak néhány görög fiatal strand-röplabdázott és a napágyak is egyértelműen ingyen és bérmentve várták, hogy rájuk heveredjünk, aminek egy ilyen kiadós ebéd után nehéz is lett volna ellenállni.

CSATLAKOZZ A “KRÉTAI KALANDOK” CSOPORTHOZ, HA MÉG TÖBB INFÓ, ÉRDEKESSÉG, LÁTNIVALÓ ÉRDEKEL KRÉTÁRÓL.

Melanie bátran a vízbe vetette magát, mialatt én kétszer meggondoltam, mennyire bízok a nap erőtlenebb sugaraiban, de végül mégiscsak rávettem magam, hogy aznap utoljára megmártózzak a hűs tengerben.

Aztán, ahogy görög barátainktól tanulhattuk, időnk további részét egy kis parton kártyázással ütöttük el és azzal, hogy a környező üres, ám mégis kipakolt és virágba öltözött tavernák teraszának szépségét lestük. Némelyiken a tulajdonos görög családok ültek össze egy délutáni kávéra, netán jégre töltött ouzojuk társaságában élvezték gondtalannak látszó, ám a turisták hiányától annál több aggodalommal telt napjukat.

Irány a naplemente

A nap egyre narancssárgásabb fénybe borította Damnoni szikláit, így lassacskán nekünk sem volt maradásunk az apró kavicsos-homokos fövenyen.

Táskánk ezúttal már nem csak a beszemtelenkedő homokszemcséktől, vagy a tengervizet magába szívó törölközőtől, de annak a sok gyönyörű helynek az emlékétől is nehezebben húzta vállunkat, amit erről a napról vihettünk haza. Ismét feltöltődve, újabb krétai élményekkel gazdagodva indultunk utunkra a naplementében.

A krétai kalandok, mint sorozat ezzel a résszel egyelőre zárul, de további kalandjaimról (nem sorozat formájában) ezután is beszámolok a blogomban.

Kövesd továbbra is krétai sztorijaim és ismerd meg a legnagyobb görög szigetet, mintha a kedvenc regényedet olvasnád.

CSATLAKOZZ A “KRÉTAI KALANDOK” CSOPORTHOZ, HA MÉG TÖBB INFÓ, ÉRDEKESSÉG, LÁTNIVALÓ ÉRDEKEL KRÉTÁRÓL.