Kréta – Élet Görögországban – 4. rész

Egyre több a napsütés, egyre ragyogóbb a kedvem és erőteljesen elgondolkodtató, hogy február közepén, hogyan pirulhat le az ember arca, ha mindössze negyedórára ül ki egy kávézó teraszára, vagy várja a buszt a buszmegállóban.

Lassan minden nap sikerül egy kicsit “megégnem”, még ha túlzásnak is érzed a kifejezést és ezek után feltételezem a nyári szezonban reggelente egy flakon naptejjel az arcomon fogok munkába indulni.


Megértem, hogy itt nincs szükség szoláriumra és már nem is csodálkozom, hogy az egyetlen erre specializálódott üzlet, amit a városban találtam kizárólag előzetes bejelentkezés alapján tart nyitva. Nem egy nyereséges business ez itt, dehát valamit valamiért.

CSATLAKOZZ A “KRÉTAI KALANDOK” CSOPORTHOZ, HA MÉG TÖBB INFÓ, ÉRDEKESSÉG, LÁTNIVALÓ ÉRDEKEL KRÉTÁRÓL.

30 éves koromra valóra vált egy nagy álmom: Görögországban élek

Karneváli hangulat Rethymnoban

A karneváli hangulat már begyűrűzte a várost és nagy nehezen számomra is letisztult a kép, hogyan is működik pontosan a beöltözős görög mulatság és felvonulás, ami a karnevál utolsó napjának csúcspontja.

Tele a város ilyen figurákkal

 

Hogyan csatlakozhatsz a felvonuláshoz?

Boldog, boldogtalan részt vehet az eseményen és belebújhat egy egy csoport öltözékébe, attól függően, melyik áll hozzá a legközelebb.

Például ferraris öltözékbe is bújhatsz

A kirakatok már több héttel, nem kizárt, hogy hónappal előre, apró plakátokon hirdetik a különféle jelmezeket, amikből egyszerűen kiválaszthatod a kedvenced és 30-40€ kifizetése után máris tiszteletbeli tagjává válsz az adott csoportnak. Az adott csoportban hozzád hasonlóan mindenki ugyanazt a jelmezt fogja viselni, miközben zenére vonul végig Rethymno utcáin különféle koreográfiákat utánozva, már ha persze az útközben elfogyasztott raki mennyiség mindezt engedi.
Még leírva is óriási bulinak hangzik, ezért már nem is csodálkozom, hogy nap nem telik el, hogy ne a rethymnoi karneválról halljak. (Még mielőtt lemondták volna, de erről majd később.)

De lehetsz más csoport tagja is a karneválon

Dakos, az egyik legfinomabb krétai saláta

CSATLAKOZZ A “KRÉTAI KALANDOK” CSOPORTHOZ, HA MÉG TÖBB INFÓ, ÉRDEKESSÉG, LÁTNIVALÓ ÉRDEKEL KRÉTÁRÓL.
Tsiknopempti, avagy torkoskodás görög módra

Persze az egész nem csak 1-2 napról szól, hiszen kezdődött minden a Τσικνοπέμπτη (Tsiknopempti), magyarul grill/barbecue csütörtökkel, amiről már korábban megírtam, hogy ez a görög “torkos csütörtök”, ami valójában a grillezett hús illatáról kapta nevét, mint ahogy arról az egyik görög hosteles lakó felvilágosított.

Csodaváros

A görögök ilyenkor régi hagyományaikhoz térnek vissza, amikor a 40 napos böjtre készültek és fagyasztó híján, “legnagyobb szomorúságukra” kénytelenek voltak az összes húst felfalni, nehogy később kárba vesszen.

Karneválra készülve

Tavaszodik

Ünnepel a város, szonda helyett, raki a munkahelyen

Ezen a napon őrület volt a városban. Az utcára kilépve nem is tudtam hova kapkodjam a fejem a helyi tradíciók sokkjától.

Napközben egyszercsak arra lettem figyelmes, hogy egy kisebb munkahelyi party közepébe cseppentem rengeteg souvlaki és raki társaságában, majd az utcán üvöltő hangfalak és spontán grillezések már igazán csak habként szolgáltak a tortán.

A helyiek a nagyböjt előtt tényleg mindent bele adtak a húsfogyasztásba és ezen a csütörtökön igazán nem lehetett vicces vegetáriánusnak lenned.

Vízminőség és vízkő Krétán

Jut is eszembe falatozás. Habár tény, hogy a görög konyha annak minden egészséges és kevésbé egészséges oldalával elvarázsol, borzasztóan élvezem, hogy végre a saját konyhámban főzőcskézhetek, és minthogy jelenleg két edényből és egy tepsiből gazdálkodok, valamint egyelőre mikró sem áll a rendelkezésemre, ez az élvezet egész jó kihívásnak is bizonyul egyben.

Farsangi díszbe öltöztetett tavernák

A konyhám felszereltségét nemrégiben egy vízforralóval bővítettem. Célom az volt, hogy a villanytűzhely felmelegítési idején gyorsítsak és meglepően tapasztaltam, hogy a villanyos szerkezeten két hét alatt olyan vízkő mennyiség gyűlt össze, amit otthon két év alatt sem tudsz felhalmozni.

Napos idő Rethymno óvárosában

Megoldásként nyilván az ecetes forralást vetettem be, de az otthon megszokott 10-20 %-os ételecet helyett, az itt kapható bor, vagy gyümölcsecetek kevésbé bizonyultak sikeresnek.
Sebaj, a következő beruházás egy víztisztító kancsó lesz, ami ha a vízkő ellen nem is fog védeni, legalább megnyugtat a tudat, hogy a kevésbé jó minőségű krétai vízből egy fokkal jobbat varázsolok.

A görög nyelv gyakorlása

Közben érdekes, amikor kitalálom, mi is kellene még a lakásba, aztán győzöm felkutatni a netet, hogy mi lehet az adott tárgy görög megfelelője, csakhogy a boltokban is könnyebben elgagyogjam, mit akarok. Elhiheted, hasznos szórakozás ez nyelvtanuláshoz, ha eddig még nem éltél volna vele.

…és imádom a szűk utcákat

A kollégáktól persze továbbra is napról napra többet tanulok. Az olyan kifejezések, mint a “θέλω να παραγγείλω”, vagyis a “rendelni szeretnék”, így hogy minden nap elsütik, egész jól beleivódott már memóriámba. Az utána következő tömérdek mennyiségű étel felsorolásból már kevesebb ragadt meg, de tény, hogy az étel-, és ital házhoz szállítás hazájában ezektől sem menekülhetek sokáig.

Penészedő mediterrán házikó

A lakásban egyre otthonosabban érzem magam, és valószínűleg a falakon megjelent penész is hasonló érzéseket táplált. De nem volt szerencséje. Savo nélkül, a helyi domestos utánzattal vetettem véget életének.

Jegyezd meg, a penész nem a jó szigetelés, hanem a hideg lakás jele, még akkor is, ha végre egy mediterrán országban rájössz, hogyan is használd a klímát fűtésre, úgy, hogy az még hatékony is legyen.

De akármennyit is panaszkodjak a kis házra, azért kétség sem fér hozzá, hogy jó választás volt és további extra, hogy egy szuper görög főbérlő is megadatott hozzá, aki amellett, hogy jófej, még okos is, és a jövőben még sokat segíthet nekem az itteni életem alakításában, habár e terveimről egyelőre többet nem árulhatok el. 🙂

Születésnap Krétán

Az elmúlt napokban megünnepeltem 30. születésnapom, ami már a soron következő második szülinap volt görög földön, és habár a tavalyi tényleg nagyon görögre sikeredett, az idei kicsit nemzetközibb változat is teljesen elvarázsolt.

CSATLAKOZZ A “KRÉTAI KALANDOK” CSOPORTHOZ, HA MÉG TÖBB INFÓ, ÉRDEKESSÉG, LÁTNIVALÓ ÉRDEKEL KRÉTÁRÓL.

Magyar-horvá barátság született Görögországban

A hosteles lakókkal és első sorban Igorral töltöttem a nagy eseményt és habár sem családdal sem közelebbi barátokkal nem osztozhattam az örömömben, elmondani sem tudom, mennyire jól esett az a kedvesség, amit tőlük kaptam.

Nem volt cukormentes, de azért nagyon örültem neki 🙂

A loukoumades sem diétabarát 🙂 De nézni szabad.

Azok az egészségtelen görög finomságok

Sejtettem, hogy páran összegyűlünk majd, ezért mindenképpen szerettem volna én is kedveskedni nekik valamivel. Rethymno egyik legnépszerűbb cukrászdáját, a Κανακάκης-t ejtettem útba, ahonnan legalább 6 adag nagyon mézes, nagyon fahéjas, nagyon olajban sült és nagyon cukros, de annál görögebb loukoumadessel (ami olyan akár az otthoni fánk, csak más formában) keltem útra, majd a szupermarketből felmarkoltam még némi rakit, bort, meg egy valamivel egészségesebb magos rágcsálnivalót.

A hostel lakókat boldoggá tette a sok finomság és nem győzték elégszer emlegetni a “χρόνια πολλά”-t, amit ugye már mindenki jól ismer, hogy a görögök jókívánsága és tulajdonképpen majdnem bármilyen alkalomkor képesek elsütni.

Igor ezen kívül egy apró tortával is meglepett és 5 gyertyájával valószínűleg azt akarta szimbolizálni, hogy semmi pánik, ez még csak az 5. születésnapom.

És miközben a rakitól a hangulat éppen eléggé a tetőfokára hágott, megörvendeztettem a bagázst a nagy magyar slágerek netovábbjaival és Bikinitől kezdve Eddán és Tankcsapdán át, ha nem is feltétlen akarták, kénytelenek voltak mindent élvezni.

Hála a Görög életemért

Valahogy az új görög életemért összességében még mindig nem győzök elég hálás lenni.
Napról napra más ember leszek. Máshogy látok, érzékelek és értelmezek dolgokat, akárcsak ha az egyszerű időbeosztásomra gondolok.

Érdekes kopogtatók városszerte

Régen, ha valamilyen oknál fogva délután kellett dolgoznom, úgy gondoltam, hogy az egész napom mehet a kukába, hiszen “egész délelőtt a munkába készülök”. Ehhez képest most mindig azt az időkeretet igyekszem kihasználni, ami megadatik.

Minden perc ajándék

Ha délelőtt szabad vagyok? Leugrok a partra munka előtt. Ha este végzek a munkában és másnap sem kell korán kelnem? Elugrok a hostelbe egy kis társaságért, vagy Igorral beülünk az egyik tavernába és élvezzük a görög életet.

Nem aggódom a holnapon. Ki tudja, lesz-e holnap egyátalán. Azt az időt viszont maximálisan ki akarom használni, amit végre azon a helyen tölthetek, ahol évek óta élni akartam.

Igen, nekem is vannak nehezebb napjaim. Sőt, olyan is, amikor igazán magányosnak érzem magam. De nem csodálkozom és főként nem is panaszkodom miatta. Tisztában vagyok vele, hogy ha az, ami körülvesz most, nem elég a boldogságomhoz, akkor a világ minden kincse sem segíthetne.

A tudat pedig, hogy az olcsó Ryanair jegyeknek köszönhetően hamarosan a szüleimnek is megmutathatom, miért imádom annyira ezt az országot, még azokat a perceket is könnyebbé varázsolja, amikor a mosolyom egy pillanatra tova száll.



Ha kíváncsi vagy, milyen új történések vannak Krétán, miért, és hogyan maradt el az egyik legnagyobb görög karnevál, milyen görög megfigyeléseim voltak ismét, és milyen papírmunkával jár, ha hivatalosan is hosszabb távra szeretnél Görögországba költözni, akkor kövess továbbra is, mert hozom a legfrissebb infókat.

Leave a Reply

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.