Rethymno youth hostel

Krétai kaland 12. Rész

Reggel a költözés miatti izgatottság már 6-kor kidobott az ágyból.

Nem mondhatnám, hogy túlaludtam magam, elvégre az M.-mel töltött vacsora valamikor éjfél után ért véget, de azért majd kicsattantam az erőtől, hogy mi minden fog velem történni ezen a napon.


Egy újabb olcsó szállás Rethymno területén

?Ahhoz képest, hogy csupán egy bőrönddel érkeztem és, hogy az elmúlt héten néhány négyzetméteren szűkölködtem, volt mit pakolni.

Olcsó szállás rethymno youth hostel

Olcsó Szállás Rethymno Youth Hostel

Ruhákat elrendez, szemetet kiürít és végül a szobámat tisztább állapotban adtam vissza tulajdonosának, mint ahogy azt érkezésemkor átvettem.

?A hostelbe kb. 10 körül estem be és lévén, hogy több üres ággyal és szobával is rendelkeztek, azonnal be is költöztem.

Csatlakozz a „Krétai kalandok” csoporthoz, ha még több infó, érdekesség, látnivaló érdekel Krétáról.

?Egy hetet fizettem ki előre. Így 1 éjszakát ajándékba kaptam, ami azt jelentette, hogy 72 €-ért 7 éjszakára maradhatok. Ez egy kicsit drágább volt, mintha előre foglaltam volna 1 hónapot, de mivel krétai kalandomban csak az biztos, ami tegnap volt, nem mertem hosszabb távon tervezni. Továbbá valljuk be, ilyen olcsó szállás Rethymno óvárosában még így is ritkaság számba megy.

Beköltözés a nyolcágyas szobámba

Elmondtak néhány infót a házirendről, hogy a konyhával egy helyiségben lévő recepció minden nap 14 és 17 óra között sziesztát tart, illetve, hogy emellett a nyári konyhát bátran használhatom, majd egy lakók nélküli szobába vezettek.

szállás ágyak

Ilyen ágyak vártak a szobában

?A fehér keretes emeletes ágyak rózsaszín felhuzatolása már önmagában is rendet sugárzott, de az előző stúdiómhoz képest egyből észrevehető kellemes illat is hamar az otthonosság érzetét keltette. Minden ágyhoz egy zárható fiók járt, amibe egy nagyobb bőrönd is kényelmesen elfér és az egyetlen dolog aminek hiányát érezhetted egy akasztós szekrény, vagy fogas és legalább egy kis asztal volt. Annyi baj legyen, ezzel még igazán ki lehet békülni.

olcsó szállás rethymno szoba

A hostel szinte legkényelmesebb szobáját kaptam

Egy olcsó szállás Rethymno óvárosában ilyen tulajdonságokkal rendelkezik

?A fiókomba bepakolva rövid felfedező túrára indultam. Megnéztem a nyári konyhát, ami itt sem a patyolat tisztaságáról árulkodott, majd kitudakoltam a mosási lehetőségeket, ami a következőképp működött:

Fogod az összegyűjtött szennyesed, átadod a személyzetnek, aki elindít neked egy egy órás programot, majd amikor a gép végzett, visszaadja számodra a teregetésre váró ruhadarabokat. Ilyen egyszerű, mindezt összesen 4 €-ért, anélkül, hogy több hónapra elegendő mosószert és öblítőt kellene megvenned.

zárható fiók szállás rethymno

Zárható fiók a biztonságért

A lehetőség szimpatikus volt és hamar éltem is vele, miközben magamban ujjongtam, hogy végre egyszer nem kézzel kell nekirugaszkodnom a mosásnak.

?‍♀️Nőként persze szükséged lehet egy nagy adag szemérmetlenségre, ha már az alsóneműidet a kizárólag férfi alkalmazottakra bízod, de a hostel tulajdonosai, Manolis és két fia, akik egyben a személyzetet is alkotják, valószínűleg láttak már ennél cifrábbat is.

görög tavli

Tipikus görög – Játékok széles választéka

Ismerkedés a hostel lakóival

Időközben megismerkedtem a hostel lakói közül egy 19 éves orosz lánnyal, aki egyetemista és perfekt görögből, valamint egy finn hölggyel is társalogtam, aki Erasmus programmal éppen gyakorlatát tölti a városban.

hostel rethymno lobby

A Rethymno Youth Hostel lobbyja

Sorra jöttek az új arcok, habár az egész épületben kb. 10-12-en tartózkodtunk.

A szobámba visszatérve például egy svájci lány foglalta el a mellettem lévő ágyat, aki, mint kiderült 2016-ban szintén a Thomas Cook telepített idegenvezetőjeként érkezett a szigetre, de egy hónap munka után inkább áttért egy helyi szállodába és ott folytatta pályafutását.

rethymno hostel terasz

A hostel terasza, ami később a kedvenc helyemmé vált

A hostelből a mindennapi Rethymno életbe

??Miközben nem győztem új információkkal gazdagodni a körülöttem megforduló emberekről, ismét levelezésbe fogtam a helyi egyetem görög tanárával, akivel megbeszéltük, hogy következő nap meglátogatom az alapszintű óráját, amiből több mint valószínű, hogy semmit nem fogok érteni, de legalább kapok egy kis betekintést az egyetemi életbe.

kréta szállás konyha

A szállás konyhája

?Egy újabb okom volt, hogy madarat lehessen fogatni velem, elvégre nem mindenki mondhatja el magáról, hogy a krétai egyetem óráján csücsül.

youth hostel rethymno

Napsütötte terasz

Ezzel a pozitivitással indultam a 2-órás állásinterjúra, amiről nagyjából fogalmam sem volt, milyen pozícióért fog zajlani.

Az óvárosban található irodát nem kellett keresnem, elvégre napok óta sétálgattam előtte.

szállás rethymno

A dekorációk és festmények a tulajdonos fia készítette

Legalább 7-en buzogtak bent a monitorok előtt és úgy tűnt, komoly munkában vannak.

☕️Kostas, a cég egyik tulajdonosa már várt és együtt mentünk a 200 méterrel odébb lévő másik irodájukba, útba ejtve egy kávézót és magunkkal szállítva délutáni koffein adagunkat.

rethymno nyaralás

Férfira bízták a növényeket…ezért kezdtek el kiszáradni 😀

A cég másik tulajával itt találkoztunk és a szituáció egyre inkább szigorú állásinterjúra kezdett hasonlítani. Igyekeztem laza maradni, ők pedig csak úgy mint egy vallatáson nem győztek kérdezgetni tapasztalataim felől.

közös fürdőszoba

A közös fürdőszoba viszonylag mindig tiszta

Kiderült, hogy a náluk lévő munkalehetőség kb. olyan, mintha az összes eddigi munkámat összemixeltük volna. Egy kis marketing, egy kis vendég képviselet, na meg éppen mikor, mit hoz a szituáció.

Kifejezetten tetszett az ajánlatuk. A bökkenő mindössze annyi volt, hogy jelenleg már felvettek valakit a pozícióra és utánam valójában a tapasztalataim miatt érdeklődnek.

kréta szállás

Itt szárítják a hostel lakói ruháikat

Megbeszéltük, hogy a héten valamikor jelentkeznek és kijelölünk egy időpontot, amikor egy tesztet kell elvégeznem. Ha itt sikerrel veszem az akadályokat és a másik hölgy sem válik be annyira, akkor nagy valószínűséggel enyém az állás.

De, hogy ebből mikor lesz valami? Mikor fogok többet tudni? Naná, hogy akkor, ha Kostas visszatér a nyaralásból. ??

kréta olcsó szállás

Iránymutatások a hostel részéről

Délutáni pihenés Rethymnoban

Az interjú után újra a Le Jardin kávézóban kötöttem ki, de a sok kávé után most egy kamilla teával és egy rozsos baguettel ünnepeltem.?

Innen igazán örültem, mikor végre hazaestem és a nem alvásnak hamar jelentkező tünetei miatt a délután további részét az ágyban töltöttem.

olcsó szállás rethymno óváros

Az olcsó szállás Rethymno óvárosában még könyvekkel is szolgál

Nem mindig kell szociálisnak lenned, még akkor sem, ha egy hostelben laksz

☝️A hostel nyugodt volt és, ha azt hinnéd itt reggeltől estig hangos a “party”, tévedsz.

Érdekes dolgokon tűnődtem, miközben a tegnapi posztot gyártottam.

konyha rethymno szállás

A nyári konyha, ha a fenti konyha nem lenne elég

?‍♀️Emlékszem, amikor 20 éves koromban kollégista voltam, gyakran úgy éreztem, kimaradok valamiből, ha nem csatlakozok a kintlévők társaságához és egyébként is “mit gondolnak majd rólam, ha én nem vagyok velük”.

Így 30 felé már egyátalán nem kerített hatalmába ugyanez a gondolat. Szabadnak éreztem magam. Szabadnak, hogy a kedvem az egyetlen, ami arról határoz kivel, mikor beszélgetek és még csak kicsit sem feltételeztem senkiről, hogy bármit is gondol rólam. De még, ha így is lenne…Ráérek én ezzel foglalkozni? Valójában, ha egy értelmes ember fejével gondolkozol, miért is törődnél bárkivel, akit nem ismersz? Ennyire nem lehet unalmas az életed, nem igaz?

fürdőszoba hotel szállás rethymno

Még egy fürdőszoba, csak, hogy mindenkinek jusson

De azért néha kell a társaság

?Este persze a vacsora készítés közben többen szóba elegyedtünk. Nagyon élveztem, hogy végre feszengés nélkül kommunikálok angolul, és ha nem értek valamit, akkor hajlandó vagyok addig visszakérdezni, míg beszélgető partneremet, nagy nevetések közepette, az őrületbe nem kergetem. Öröm volt mindenkinek elmesélni azt is, hogy két hete ez az első este, hogy a szokott vacsorámat fogyasztom, ami meg kell hagyni, már nagyon hiányzott.

?Nem mintha az igazi görög olíva olajos, basmati rizses salátámban lenne bármi különlegesség, számomra ez mégis olyan volt, akár egy ünnep.

Csatlakozz a „Krétai kalandok” csoporthoz, ha még több infó, érdekesség, látnivaló érdekel Krétáról.

Viszonylag korán nyugovóra tértem és az éjszaka közepén egy újabb lakótárs érkezésére ébredtem, ami különösebb problémát nem okozott és a durmolásom hamar sikerült ott folytatnom, ahol korábban befejeztem.


❓Mi következett ezután? Milyen volt Krétán egyetemre menni? Értettem-e bármit a görög nyelvórán? Milyen meglepetéssel rukkolt elő M.? És mi van a korábbi állásajánlatával?

Kattints. A krétai kaland itt folytatódik.

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .