Ha követed a bejegyzéseimet, megtanulhattad már, hogy Kréta hatalmas sziget, ezért nem választhatsz szállást Hűbele Balázs módjára. Vagy akár választhatsz is, csak aztán elképzelhető, hogy lógó orral kell konstatálnod, hogy ahová el szeretnél jutni a szigeten, az a világ másik felén van hozzád képest.
Szóval még mielőtt ráböknél egy szimpatikus hotelre, apartmanra, szobára, ahol álomra hajthatod a fejed a nyaraláson, nézd végig a következő videóm, hogy mit is kellene átgondolnod, mielőtt döntést hozol, hol szállj meg Krétán.
Hol szállj meg Krétán?
Ha ezzel megvagy, a lentiekben kapsz pár konkrét javaslatot, milyen települések, nyaralóhelyek, városok közül választhatsz, amik megfelelnek bázisként, ahonnan bejárhatod a kinézett látnivalókat.
A teljesség igénye nélkül, most első sorban az észak-krétai településekre koncentráltam, de így is kapsz ötletet,
- akár nyugatra,
- akár keletre,
- akár a sziget közepe felé tájolódnál.
A helyeket csoportosítottam a szerint, hogy városokról, üdülőfalvakról, vagy éppen egyszerű üdülőtelepülésekről van-e szó, és igyekeztem a legegyszerűbb, legfontosabb adatokat összefoglalni róluk, ami megalapozhatja döntésed.

Te mit néznél meg Kréta látnivalói közül? (Bármi is legyen az, ne a sziget másik felén foglalj hozzá szállást.)
CSATLAKOZZ A “KRÉTAI KALANDOK” CSOPORTHOZ, HA MÉG TÖBB INFÓ, ÉRDEKESSÉG, LÁTNIVALÓ ÉRDEKEL KRÉTÁRÓL.
Íme 9+1 bázis krétai nyaralásodhoz
Krétai Városok
(Azok a nagyobb városok, ahol szezonon kívül is van élet, ahol nem minden a turizmus körül forog.)
1. Chania
- Elhelyezkedés: Nyugat-Kréta
- Heraklion reptértől való távolság: ~ 2-2,5 óra, 140 km
- Chania reptértől való távolság: ~ 30 perc, 15 km
- Elérhető távolságban lévő népszerű felfedeznivalók: Balos, Falassarna, Elafonisi, Samaria-szurdok, Kournas-tó, Rethymno, Paleochora, Sfakia, Loutro
- Település jellege: Nagyváros, Görögország egyik legszebb városa, Velencei óváros, Velencei kikötő yachtokkal, világítótoronnyal, múzeumok, szórakozási lehetőségek egész éven át, helyi élet
- Tengerpart: Többféle kisebb partszakasz, homokos és homokos-kavicsos partok, védett öblök is
- Megközelíthetőség: Könnyű megközelíthetőség akár tömegközlekedéssel is, szervezett kirándulások nagy választéka
- Előny: Közelség Kréta legnépszerűbb strandjaihoz, és a Chania reptérhez, Kréta városi életének megismerése a helyiekkel, számtalan kávézó, taverna és vendéglátóhely, romantikus, festői szépség
- Hátrány: Nagy város, tehát a szállás és tengerpart közötti távolság lehet szintén nagy. A város partjai általában zsúfoltak és ugyanez igaz nyaranta a belvárosra is.

Chania és a kikötő. Mindenki kedvence.

Chania mesebeli óvárosában öröm sétálni

Chania egyik strandja
2. Rethymno
- Elhelyezkedés: Nyugat-Kréta, Közép-Kréta
- Heraklion reptértől való távolság: ~ 1 óra 15 perc, 81 km
- Chania reptértől való távolság: ~ 1 óra 15 perc, 67 km
- Elérhető távolságban lévő népszerű felfedeznivalók: Balos, Falassarna, Elafonisi, Kournas-tó, Chania, Samaria-szurdok, Preveli, Knossos, Heraklion, Spinalonga, Agios Nikolaos
- Település jellege: Közepes város, Görögország egyik legszebb városa, Velencei óváros, Velencei kikötő világítótoronnyal, Velencei erőd, pálmafás sétány bárokkal, múzeumok, szórakozási lehetőségek egész éven át, helyi élet
- Tengerpart: Hosszan elnyúló, homokos-kavicsos tengerpart változó arányban, a partvonal nem védett, hosszúsága miatt a part kevésbé zsúfolt
- Megközelíthetőség: A város könnyen megközelíthető Heraklion és Chania irányából is, és a városból többféle programot, fakultatív kirándulást szerveznek a sziget különböző pontjaira.
- Előny: A sziget közepe, ezért a sziget mindkét felét fel lehet fedezni kicsit, romantikus hangulat a helyiek életével, családiasabb a nagyobb Chania-nál. Minden egy helyen: tengerpart, óváros, kikötő, pálmafás sétány, számtalan kávézó, taverna és vendéglátóhely, a hosszan elnyúló part miatt kevésbé zsúfolt
- Hátrány: Adott esetben nagy hullámok is lehetnek a partjain
HOGY MIÉRT NYERHETI EL RETHYMNO A TETSZÉSED? ARRÓL ITT IS ÍRTAM BŐVEBBEN. KATTINTS IDE.

Rethymno óváros

A romantikus rethymno-i velencei kikötő

Rethymno 12 km homokos-kavicsos stranddal vár
3. Agios Nikolaos
- Elhelyezkedés: Kelet-Kréta
- Heraklion reptértől való távolság: ~ 1 óra, 60 km
- Chania reptértől való távolság: ~ 3 óra, 210 km
- Elérhető távolságban lévő népszerű felfedeznivalók: Knossos, Heraklion, Spinalonga, Vai, Ierapetra, Chrissi, Zeusz-barlang
- Település jellege: Bájos krétai város a közepén egy kis tengeröböllel, dimbes-dombos felépítettség
- Tengerpart: Kisebb, védett, homokos öblök első sorban a város határában
- Megközelíthetőség: Buszos összeköttetés Heraklionnal, és fakultatív programok is elérhetők innen
- Előny: Hangulatos, kisvárosi élet a helyiekkel, festői környezet, tavernák, vendéglátóhelyek, kikötő, Kelet-Kréta látnivalóinak felfedezéséhez kiváló kiinduló állomás
- Hátrány: Kicsi, szűkös partok, amik zsúfoltak lehetnek és a szállástól is messzebb eshetnek, a város emelkedői séta közben nem mindenkinek kedveznek.

Agios Nikolaos és a Voulismeni-tó, sokáig feneketlennek hitt tó

Agios Nikolaos tengerpartja

Agios Nikolaos virágos házai
4. Kissamos
- Elhelyezkedés: Nyugat-Kréta
- Heraklion reptértől való távolság: ~ 2,5-3 óra, 176 km
- Chania reptértől való távolság: ~ 1 óra, 55 km
- Elérhető távolságban lévő népszerű felfedeznivalók: Balos, Falassarna, Elafonisi, Chania, Samaria-szurdok
- Település jellege: Csendes kisváros, ahol nyaranta a helyiek élete keveredik a turistákéval
- Tengerpart: Homokos és kavicsos keveréke, első sorban nem védett partvonal
- Megközelíthetőség: A repterektől való távolság, valamint a nagyobb városoktól való távolság és a csekély számú fakultatív program miatt az autóbérlés ajánlott azoknak, akik itt szállnak meg.
- Előny: Közelség Kréta legnépszerűbb strandjaihoz
- Hátrány: Távolság más attrakcióktól, nagyvárosoktól, valamint adott esetben nagy hullámok is lehetnek
AUTÓT BÉRELNÉL KRÉTÁN? KATTINTS IDE ÉRTE

Kissamos tengerpart

Kissamos – séta a kisvárosban

Kissamos éttermek a tengerpart mellett
Üdülőfalvak
(Azok a falvak, amik első sorban a turizmusra épülnek, de ezzel együtt helyi élettel is párosulnak.)
5. Georgioupoli
- Elhelyezkedés: Nyugat-Kréta
- Heraklion reptértől való távolság: ~ 1,5-2 óra, 105 km
- Chania reptértől való távolság: ~ 50 perc, 45 km
- Elérhető távolságban lévő népszerű felfedeznivalók: Balos, Falassarna, Elafonisi, Kournas-tó, Rethymno, Chania, Samaria-szurdok, Sfakia, Loutro, Preveli
- Település jellege: Üdülőfalu, halászkikötő, romantikus kápolna a tengerben, családias tavernák
- Tengerpart: Első sorban homokos, lassan mélyülő part, védett öböl, hidegebb tengervíz az itt található folyó miatt
- Megközelíthetőség: Chania és Rethymno között félúton, tehát két nagyobb város is elérhető a főútról akár tömegközlekedéssel is, néhány szervezett kirándulás is indul a faluból/falutól
- Előny: Közelség a Chania reptérhez, helyi életbe is betekintést nyerhetünk
- Hátrány: Sok szállás a központtól távolabb kapott helyet, a tengervíz hidegebb lehet a többi tengerparthoz képest

Georgioupoli kápolna a tengerben

Georgioupoli folyó

Georgioupoli strandja
6. Bali
- Elhelyezkedés: Közép-Kréta
- Heraklion reptértől való távolság: ~ 50 perc, 55 km
- Chania reptértől való távolság: ~ 1,5-2 óra, 100 km
- Elérhető távolságban lévő népszerű felfedeznivalók: Rethymno, Balos, Falassarna, Kournas-tó, Chania, Preveli, Knossos, Heraklion, Spinalonga, Agios Nikolaos
- Település jellege: Üdülőfalu szállodákkal, éttermekkel, romantikus kikötővel, dimbes-dombos felépítettséggel
- Tengerpart: 4 strand van, amelyek között megtalálható a homokos és homokos-kavicsos is, a partvonal védett, ezért hullámok kevésbé jellemzőek
- Megközelíthetőség: A falu kissé elzárt, a helyi buszokat csak a főúton éred el, amihez akár fél órát is kell gyalogolnod, attól függően, hol van a szállásod a falun belül. Fakultatív programok indulnak Baliból.
- Előny: Családoknak, gyermekeknek kiválóak a hullámmentes partok. A sziget mindkét oldalát felfedezheted egy kicsit innen.
- Hátrány: A partok zsúfoltak lehetnek, a dimbes-dombos felépítettség van akinek megterhelő sétákat okoz, ha nincs autó és fakultatív kirándulásra sem mész, akkor egy kicsit elzárva érezheted magad a többi településtől.

Bali – Karavostasi strand

Bali strandok
7. Agia Pelagia
- Elhelyezkedés: Kelet-Kréta
- Heraklion reptértől való távolság: ~ 30 perc, 30 km
- Chania reptértől való távolság: ~ 2 óra, 130 km
- Elérhető távolságban lévő népszerű felfedeznivalók: Rethymno, Kournas-tó, Chania, Preveli, Knossos, Heraklion, Spinalonga, Agios Nikolaos, Zeusz-barlang
- Település jellege: Üdülőfalu szállodákkal, éttermekkel, dimbes-dombos felépítettség
- Tengerpart: A település strandjai homokosak és homokos-kavicsosak is, a partvonal védett, ezért hullámok kevésbé jellemzőek
- Megközelíthetőség: A falu kissé elzárt, de a helyi buszokat a falun belül is eléred. Fakultatív programból korlátozott az elérhetőség.
- Előny: Családoknak, gyermekeknek kiválóak a hullámmentes partok. (De nem mindenhol mélyül lassan a part.)
- Hátrány: A partok zsúfoltak lehetnek. Ha nincs autó, akkor egy kicsit elzárva érezheted magad a többi településtől.
AUTÓT BÉRELNÉL KRÉTÁN? KATTINTS IDE ÉRTE

Agia Pelagia strandja

Agia Pelagia Kréta egyik üdülőfaluja
Üdülőtelepülések
(Azok a falvak, városrészek, amik első sorban a turizmusra épülnek és főként szálláshelyekből, vendéglátóhelyekből, turistákat kiszolgáló szolgáltatásokból állnak.)
8. Agia Marina, Platanias (Chania)
- Elhelyezkedés: Nyugat-Kréta
- Heraklion reptértől való távolság: ~ 2-2,5 óra, 150 km
- Chania reptértől való távolság: ~ 30-40 perc, 35 km
- Elérhető távolságban lévő népszerű felfedeznivalók: Balos, Falassarna, Elafonisi, Samaria-szurdok, Chania, Paleochora, Sfakia, Loutro
- Település jellege: Üdülőterület szállodákkal, éttermekkel, beach bárokkal, ahol az élet főként a turizmusra épül
- Tengerpart: Homokos és egy részen homokos-kavicsos partszakasz, nem védett öblökkel
- Megközelíthetőség: Megfelelő ugyanakkor gyakran zsúfolt buszos összeköttetés Chania várossal, valamint többféle szervezett program indulása
- Előny: Közelség Kréta legnépszerűbb strandjaihoz, Chania-hoz és Chania reptérhez, nagy választék szálláshelyekből
- Hátrány: Üdülőterület lévén nehéz a helyi, autentikus Krétát megtalálni. Adott esetben nagy hullámok is lehetnek a partjain.

Thodorou-sziget szemben Agia Marinával (Fotó: G. Szilvia)
FEDEZD FEL A LAKATLAN THODOROU-SZIGETET EZZEL A KIRÁNDULÁSSAL. KATTINTS.

Agia Marina strandja (Fotó: K.né D. Judit)

Agia Marinán is előfordulhatnak hullámok (Fotó: K.né D. Judit)
9. Platanias, Adelianos Kampos (Rethymno)
- Elhelyezkedés: Nyugat-Kréta, Közép-Kréta
- Heraklion reptértől való távolság: ~ 1 óra 15 perc, 75 km
- Chania reptértől való távolság: ~ 1 óra 15 perc, 75 km
- Elérhető távolságban lévő népszerű felfedeznivalók: Rethymno, Balos, Falassarna, Elafonisi, Kournas-tó, Chania, Samaria-szurdok, Preveli, Knossos, Heraklion, Spinalonga, Agios Nikolaos
- Település jellege: Üdülőterület szállodákkal, éttermekkel, beach bárokkal, ahol az élet főként a turizmusra épül, Platanias élettel telibb, mint Adelianos Kampos
- Tengerpart: Hosszan elnyúló, homokos-kavicsos tengerpart változó arányban, a partvonal nem védett
- Megközelíthetőség: Buszos összeköttetés Rethymno várossal, ami gyakran kissé zsúfolt lehet, valamint nagy választék fakultatív programokból.
- Előny: A sziget közepe, ezért a sziget mindkét felét fel lehet fedezni kicsit, Rethymno könnyen elérhető busszal, ezért gyorsan a pezsgő városi életbe cseppenhetünk. A partok nem zsúfoltak.
- Hátrány: Adott esetben nagy hullámok is lehetnek a partjain. A helyi életet csak Rethymno-ba beérve tapasztalhatjuk meg igazán.
ELÉRHETŐ FAKULTATÍV KIRÁNDULÁSOK BALI, RETHYMNO, RETHYMNO-PLATANIAS ÉS ADELIANOS KAMPOS TÉRSÉGÉBŐL ITT.

A Baja Beach Club előtti strand Platanias-on

Rethymno Platanes tengerpartja
+1. Hersonissos-Stalida-Malia
- Elhelyezkedés: Kelet-Kréta
- Heraklion reptértől való távolság: ~ 30 perc, 30 km
- Chania reptértől való távolság: ~ 2,5-3 óra, 175 km
- Elérhető távolságban lévő népszerű felfedeznivalók: Knossos, Heraklion, Spinalonga, Agios Nikolaos, Vai, Ierapetra, Chrissi, Zeusz-barlang
- Település jellege: Nyaralóterület szállodákkal, éttermekkel, szórakozási lehetőségekkel (Malia, és Hersonissos buliparadicsom is, Stalis családiasabb, nyugodtabb)
- Tengerpart: Főként homokos partszakaszok, a strandok kiépítettek, de nem feltétlen védettek
- Megközelíthetőség: Buszos összeköttetés Heraklionnal, és fakultatív programok is elérhetők.
- Előny: Család-, és gyermekbarát szálláshelyek sokasága, sokféle szórakozási lehetőség
- Hátrány: A partok és települések zsúfoltak lehetnek. A turistás jelleg miatt az igazi Kréta megismeréséhez utazni kell. A buliturizmust (főként Malia-ban) nem mindenki szereti.

Hersonissos

Stalis strand
Ha valamiről azt írom „elérhető távolságban lévő felfedeznivaló” még nem azt jelenti, hogy csak a szomszédba kell átugranod érte, de azokat a látnivalókat próbáltam felsorolni ide, amik elég népszerűek, és amiket egy egy napos kirándulásba, normál keretek között, be lehet vállalni.
Az, hogy mekkora jelentőséget tulajdonítasz a bázisodnak attól is függ, mennyi időt fogsz ott tartózkodni. Valljuk be, ha az 1 hetes nyaralás minden napján máshol leszel és mást fedezel fel, akkor nem biztos, hogy érdekelni fog a bázisod tengerpartja, ellenben annál fontosabb lehet, hogy az esti sétáidhoz meglegyen a megfelelő hangulat, tudj egyet romantikázni a tengerparton, enni egyet helyi tavernákban, vagy épp szürcsölni egy koktélt a közeli bárban.
Bízom benne, hogy ezzel a kis bejegyzéssel már könnyebb lesz a döntés, hol szállj meg Krétán.
Kréta vár, további kalandokért pedig csatlakozz a Kréta és krétai kalandok csoporthoz.
*A reptértől való távolságoknál kerekítettem a km-ekkel és időben is lehet eltérés, forgalomtól függően.