Kímélő, diétás konyha Németországban. Mit, és hol együnk, ha germán tájakon, de legalábbis a bajor vidéken töltjük időnket és étkezésünkre is oda szeretnénk figyelni?
Ha Te is éppen Németországba, azon belül is Bajorországba, talán éppen Münchenbe készülsz, mindemellett speciális étkezési igényeid vannak, kicsit nehézkesebb dolgod lesz, mint a korábban körbejárt diétabarát spanyolországi-, vagy görögországi utazás során.
diétás konyha Németországban
Németország nem az eddig megszokott könnyű, „salátás” konyha híve, és mint azt közel fél éves kint tartózkodásom alatt tapasztaltam, gyakran a magyar ember számára „fura” dolgokat is képes megenni.
Konyhájukat alapvetően a nehéz, zsíros ételek határozzákmeg, na meg a burgonya, amiből az étlapon sem egy-kettő, hanem legalább hatféle elkészítési módot sorakoztatnak fel. Nyílván nem kell csodálkoznod, hogy ez a helyzet fogad kint, hiszen az éghajlat Németországban kevésbé teszi lehetővé, a Spanyolországban, vagy Görögországban már megszokott sokféle gyümölcs és zöldség megtermelését, és az alapvetően gyakori esős, hideg napok is a kalóriák szárnyalását feltételezik.
A mai napig élénken él bennem a kép, hogy a szállodában, ahol reggeliztettem annyi zöldséget tettünk a svédasztalra az összes vendégnek, mint amennyit én magam megeszek egy étkezéskor.
A fentiek tükrében mindössze néhány bajor, és német ételt említenék, amit diéta alatt is kipróbálhatsz.
Habár ezek többsége sem 100%-ban diétabarát, néhány napos utazásod során, a megfelelő időben és mennyiségben fogyasztva, akár csak kóstolás céljából nyugodtan kipróbálhatod őket. (Az allergénekre viszont itt is nagyon ügyelj! Sose egyél olyat, amitől tudod, hogy rosszul lehetsz!)
Pékáruk:
Németországban a pékáruk választékára minden mondható, csak az nem, hogy szegényes. Rengeteg barna és teljes értékű kenyérféle, zsemle sorakozik a svédasztalokon, csak úgy, mint a pékségekben. Résen kell lenned, hiszen a barna szín még nem feltétlen jelenti azt, hogy egészséges termékről van szó. Merj bátran kérdezni! Egy szállás esetében pedig jobban teszed, ha már az érkezésed előtt felkészíted őket rá, mit fogsz megenni, és mit nem.
Müzlik, magok:
A németek sokkal nagyobb figyelmet fektetnek a reggelikor elfogyasztott müzlikre és különféle magvakra. Náluk a reggeli egyértelműen nem a legnehezebb étkezés, ezért is van olyan fontos szerepe itt ezeknek az alapanyagoknak. A cukros és ezáltal diéta szempontjából nem megfelelő müzlik csak úgy megtalálhatók asztalaikon, mint a natúr zabpehely, lenmag, napraforgómag, stb.
Weißwurst (fehérkolbász):
Egy igazán kalóriadús fogás a németeknél, amit azért gondolom, hogy mégis megkóstolhatsz, mert, ha a nap többi részében kevesebb kalóriát viszel be, bizonyára a súlyod sem fog gyarapodni. Ami az allergéneket illeti: alapvetően a Weisswurt borjúhúsból, és sertésből készül, a fűszerezése pedig petrezselyemmel, kardamommal, gyömbérrel, citrommal esetleg szerecsendióval történik, így ezekkel érdemes számolni kóstolásod előtt.
Sauerkraut (savanyú káposzta):
A natúr savanyú káposzta igazi körete lehet a bajor fogásoknak, ám sok receptet átböngészve megállapítottam, hogy mennyire óvatosnak kell lenned ennél a választásnál is. Sok helyen lisztet, zsemlemorzsát is felhasználnak a káposzta készítésénél, illetve szinte majdnem mindenhol plusz zsiradékkal kerül a tányérokra. Ennek ellenére még mindig jobb választásnak bizonyul a burgonyás köreteknél.
Obazda (sajtkrém):
A bajor sajtkrémet bevallom, sosem kóstoltam, ám alapanyagait tekintve, kis mennyiségben, a napi kalória bevitelre is ügyelve, remek hozzávalója lehet egy reggelinek. Érdekesség, hogy egy magyar oldalon sörrel láttam az elkészítését, ugyanezt a német oldalak receptjei között nem találtam. A sajtkrém alapösszetevői között camambert sajt, vaj, Philadelphia/krémtúró, kömény, só, bors, és néha hagyma található, így a tejjel kapcsolatos intoleranciákban, érzékenységben szenvedőket leszámítva egész jó választás lehet.
Würstchensalat (virslisaláta):
Az alapvetően virsliből, metélőhagymából, vöröshagymából és egyszerű salátaöntetből álló saláta, bár szintén kompromisszumkötésre adhat okot, azért ne menjen el a kedved teljesen tőle. Mivel, mint azt már a Weisswurtsnál említettem, a virsli sem egy kalóriaszegény étel, illetve a virslisaláta dresszingje gyakran cukorral készül, így ebben a fogásban is akad bőven kivetnivaló. Megoldás, ha ebédre fogyasztod, és, ami a dresszinget illeti, eldöntöd, hogy egy csipet cukor gondot fog-e okozni, vagy sem.
Ha már ismered a diétás konyhát Németországban és tudod miből érdemes kóstolnod diétabarát utazásod során, akkor nézd meg diétabarát utazási térképem is, ahol néhány általam meglátogatott, vagy vendégértékelések alapján jónak ítélt helyet is jelöltem, első sorban München környékén.
Hasznos volt számodra a fenti összefoglaló? Szeretnél a jövőben is hasonlókat olvasni? Kövesd Facebook oldalamat, hogy mindig értesülj az új bejegyzéseimről.