Főzés nyaralás alatt

Főzés nyaralás alatt – 3+1 akadály, amiért nem könnyű megoldani

A napokban tértem haza egyhetes nyaralásomról, telis-tele élményekkel, amikről még egy későbbi leírásban fogok beszámolni. De mi lett az egészséges étkezésemmel az utazás során?


A főzés nyaralás alatt is fontos helyet foglalt el előzetes terveim között.

Már itthon kigondoltam és összeállítottam a programot, mind kirándulás, mind ételkészítés szempontjából és biztos voltam benne, milyen szuperül fogom venni az étkezési szokásaimmal kapcsolatos akadályokat a nyaralás során is.

  • Rendszeres étkezés,
  • megfelelő szénhidrát bevitel,
  • alacsony kalóriatartalom

a 3 legfontosabb betartani kívánt szempontom volt itthonról elindulva.

Görög diétás teljeskiőrlésű kenyér

Görög diétás teljeskiőrlésű kenyér tápértékei

Hazudhatnék és mondhatnám, hogy 1000 %-ig sikerült mindent követnem és sikerült a szabályaimat nem felrúgva élvezni Görögországban töltött napjaim, de azért ez így mégsem lenne teljesen igaz.

Indulás előtt azt gondoltam, és már a bőröndbe pakolásnál is úgy terveztem, hogy majdnem minden este főzök valami egyszerűt, pl. rizst salátához, valamilyen csicseri tésztás ételt, vagy csak szimplán összedobok egy lecsót.

 

Diétabarát éttermi kártya letöltés

A tervem sikerült is megvalósítani, úgy kb. az első estéig, majd innentől rá kellett jönnöm, hogy aki egy nyaralás minden egyes pillanatát ki akarja élvezni, egyfolytában mozgásban van és képtelen leállni, mert mindent látni akar, annak egy órás főzés a vakáció alatt olyan, mintha az egész életét kellene konyhában töltenie.

Persze nem ez lehet az egyetlen probléma, amiért nehezebben megy a konyhai tüsténkedés az utazás során, így azt gondolom, jobb, ha ezekre Te is előre felkészülsz, így garantáltan nem tervezed túl magad és nem esel a saját csapdádba.

Kávé főzés az apartmanban

Instant kávét bármikor lehet főzni egy apartmanban

Íme 3+1 akadály, ami falat emelhet közted és a főzés között a nyaralás során:

1. Nem megfelelő felszereltség:

Bár az interneten előre tájékozódhatsz mi található lefoglalt szobádban, vagy apartmanodban, azonban biztosan sok minden lesz, amire inkább a helyszínen döbbensz rá. Számomra például nagy meglepetést okozott, hogy miben melegítsem meg a fél hétre kifőzött rizst, ha egyszer nincs mikró. Holott eddig sem találkoztam olyan görög apartmannal, ahol lett volna mikrohullámú sütőm, csak ez itthonról valahogy fel sem merült bennem. Nyílván, a főzőlapon összemelegíthettem volna a rizst egy kis hússal, vagy bármi mással, de tulajdonképpen a salátámhoz egész jó volt hidegen is. Ezt leszámítva a legalapvetőbb felszereltség hál’Istennek bőven meg volt az apartmanomban, de sok helyen még elképzelhető, hogy az evőeszközről is neked kell gondoskodnod.

Főzés nyaralás alatt-apartman felszereltség

A nyaralás alatti főzés függ az apartman felszereltségétől is.

2. Szűkös alapanyagkészlet

Következő meglepetés, ami itthon eszembe sem jutott. Az rendben van, hogy bevásárolok, veszek zöldséget, gyümölcsöt, felvágottat és basmati rizst, de hogy mivel fogok fűszerezni, meg sem kérdőjeleződött bennem. Márpedig fűszer, só és társai nem voltak az apartmanban, így kénytelen voltam egy nagy zacskóval ezekből is beszerezni, amit persze távozás után a mini bőröndömbe már nehéz lett volna beoperálni, így valamelyik szerencsés követőmnek meghagytam a szobában emlékként.

Basmati rizs saláta Görögországban

Basmati rizs egy kis salátával-Görögországban sem maradhatott el

3. Időhiány

Ha azt mondom, hogy egy hét alatt napi 5 órákat aludtam, és a többi órában úton voltam, akkor azt vajon elhiszed nekem? Bizony, az a nyaraló típus vagyok, aki fáradtabban tér haza az utazásból, mint amikor elindult. Mindent látni szeretnék, ezért hajlandó vagyok későn feküdni, korán kelni, időt és energiát nem sajnálni a programokra. De ugyanakkor ez azt is jelenti, hogy a kirándulásokból éppen csak haza esek, nem tartózkodom az apartmanban a kötelező fürdés-alváson túl több órát. Így nehéz ebbe a zsúfolt programsorozatba egy főzést is beiktatni. Elveszni persze így sem kell. Erre az esetre maradhatnak a szendvicsgyártások reggelente, amivel aztán szuperül ki lehet húzni a napod nagy részét. Saját kenyér, vagy a helyi boltban vásárolt, legegészségesebbnek tűnő társa és a szokásos felvágott-paprika kombinációval egész jól ki lehet jönni a nyaralás egy hetének nagy részében és még a pénztárcád tartalmát is másra költheted.

Diétás étel csomagolás kirándulásra, utazásra

Minden kirándulásra diétás szendvicsekkel, korpovit keksszel, almával és vízzel készültem az utazás alatt

+1 Pillanatnyi örömök

Azért valljuk be, egy nyaralás alatt mégiscsak kilépünk a megszokott életvitelünkből, jönnek az illatok, a helyi gasztronómia különlegességei és mind arra csábítanak, hogy most az egyszer adjuk fel szigorú diétás elveinket. Nincs is ezzel semmi gond, amíg mértékletesek vagyunk és tudjuk, mi az, amit nagyobb gond nélkül megengedhetünk magunknak. Ez nem azt jelenti, hogy reggeltől estig felfalunk minden kevésbé egészséges ételt, ami elénk kerül, de a korábban említett szendvicsek mellé, 1-2 naponta egyszer, egy diétabarátnak nem nevezhető étel is belefér, és máris jobban érzed magad, hogy nem maradsz ki valamiből.



A fenti „akadályok” helyzettől és saját utazási stílusodtól függően változhatnak. Mindenesetre fontos tudnod, hogy minden nyaralás azért van, hogy egy kicsit kikapcsolj, elengedd magad, élvezd az életet. Mindezt a szabályok mindennapos felrúgása nélkül is kivitelezheted, ha előre készülsz, tájékozódsz. Végső soron a legkönnyebben saját csomagolt szendvicseiddel még akkor is ellehetsz néhány napot, ha minden kötél szakad. Ha pedig a nyaralás alatti főzésről mégsem mondanál le, itt találsz néhány gyors, könnyen elkészíthető receptet utazásodhoz.

Megosztottam veled a saját problémáimat, melyek a nyaralás alatti főzésemet akadályozták.
Most rajtad a sor. Neked mi okozza a legnagyobb problémát az ételkészítéssel kapcsolatban, ha utazol? Írd meg hozzászólásban.

Leave a Reply

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.