Krétai kaland 19. Rész

?Egész nap esett és ez pont jól jött, hogy gyakoroljuk a híres görög Tavli játékot, aminek szabályait úgy magyaráztam el hosteles társaimnak, hogy még én sem értettem pontosan.

Na és vajon ezen az elven ki lett a nyertes? Naná, hogy én. ? Máris megszerettem ezt a játékot, pedig, amikor a göröggel játszottam kevésbé voltam “szerencsés”.




⛈Az esőre visszatérve, hihetetlen milyen viharok csapnak le a szigetre. Szemerkélő esőt még szinte nem is láttam. Ellenben villám, és mennydörgés annál gyakrabban zavarja meg nyugodt perceinket. Arról nem beszélve, hogy egy-egy ilyen vihar után a velencei macskaköves utcákat úgy elönti a víz, hogy jobb, ha előveszed gumicsizmádat.? Élvezet volt hát ilyen körülmények között, csaknem elúsznom a boltig, hogy beszerezzem rozslisztes, gyorsfagyasztott ebédem.

Talán pont az idő miatt, szinte egész nap olyan voltam, mint egy holdkóros, viszont kávéból már inkább csak egyet fogyasztottam, hátha így jobban megy az éjszakai alvás.

Csatlakozz a „Krétai kalandok” csoporthoz, ha még több infó, érdekesség, látnivaló érdekel Krétáról.

A hostel közös fiókjában találtam egy görög tea keveréket stressz ellen, amit gondoltam ideje lesz kipróbálnom, hátha alább hagy a napok óta tartó izgatottságom. ☕️Különben is imádom a görög teakeverékeket. Csupa természetes összetevő, semmi hozzáadott anyag, csupa egészség.

?Délután még volt egy köröm az egyetemen, ahol visszakaptam 80 %-os tesztem, amitől majd kiugrottam a bőrömből.

Na jó, nem volt olyan nagy kihívás teljesíteni, de tekintve, hogy másfél hete tanulom a nyelvet tanárral, egészen büszke lehettem magamra.

Este mindenkinek körbe mutogattam csodálatos fogalmazásom, miközben lassan az is körvonalazódott, hogy bármennyire is szeretnék, a következő nap ismét nem fogok eljutni Matalára.??

?A srácok napközben túl sok embert szerveztek be, és egy autóra már hatan lettünk. Szerintük ez nem probléma, szerintem pedig de.

Egyrészt nem éreztem kényszert, hogy egy egész napot kényelmetlenkedjünk ilyen sokan egy járgányban, másrészt értem én, hogy a görög nemzet nagyon laza, de talán ezt még itt sem néznék túl jó szemmel a rendőrök.

Kissé csalódottan, de legalább nagyon fáradtan egy újabb adag görög tea kíséretében vonultam ágyba, miközben a hostel könyvespolcáról leakasztott Kréta könyvből igyekeztem kitalálni, mi legyen következő napi programom.

Hogy sikerült-e? Melyik látványosságát választottam ezúttal a szigetnek? Eljutottam-e végül oda? Milyen telefonhívást kaptam másnap?

Csatlakozz a „Krétai kalandok” csoporthoz, ha még több infó, érdekesség, látnivaló érdekel Krétáról.

Kattints ide, a krétai kaland itt folytatódik.

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .