Krétai kaland 25. Rész

Azt mondják, egy jó alvás sokat segít, hogy más színben lásd a világot. Egyetértek.

Habár a bánat valószínűleg nem tűnik el egyik napról a másikra, kipihenve magad a nap is másként süt, a madarak is másként csiripelnek.

Egyszerűen indult a nap. Leszámítva, hogy nem voltam túl beszélgetős kedvemben. Mondjuk nem is volt sok mindenki a teraszon, akivel beszélgethettem volna. Leszámítva a leányzót a viharos éjszakáról meg még néhány hostel lakótársat.

Reggeli után már állt egy találkozóm M.-mel. Azt gondolod vicces, hogy épp most bukkant fel?

Csatlakozz a “Krétai kalandok” csoporthoz, ha még több infó, érdekesség, látnivaló érdekel Krétáról.

Inkább érdekes. Amíg a görög körül zajlottak az események M. éppen Athénban tartózkodott a családjánál, aztán most, mikor a dolgok zavarosra fordultak, újra előbukkant.

Nem volt kérdés, elmesélem-e neki a történteket. Ő, aki mindig annyira pozitívnak lát, egy perc után kiszimatolta, hogy valami most talán mégsincs rendben.

A Kimoliaba mentünk. Kiderült, ő is kedveli azt a helyet.

Jó volt megosztani vele, amit érzek. Nem azért, mert arra vágytam valaki doppingolja az önbizalmam. És nem is tette. Ha az embert bántja valami, elég, ha valaki meghallgatja. Ha nem akar feltétlenül okos tanácsokat adni, egyszerűen csak jelen van. Jelen van és hallgat. Esetleg kérdez. Valamit, amin el lehet gondolkodni. Ami segít egyről a kettőre jutni.

Sokkal jobb kedvem lett. Témát is váltottunk. Munkáról beszéltünk.

Időközben eszembe jutott, hogy annyira el voltam foglalva a szomorúságommal, hogy el is felejtettem örülni annak az aprócska ténynek, hogy úgy tűnik, a cég, ahol próbamunkán voltam, engem akar.

Na jó, az, hogy mikor kezdjek, vagy mennyi fizetést kapjak, egyelőre nem tisztázott, de megint voltam náluk és közölték, jól vettem az akadályt, ezért hívni fog a másik főnök, hogy megbeszéljük a részleteket.

Örültem, vagy mégsem? Végülis a munka tetszik, de egyelőre nem az álommelóról van szó, és kicsit attól is tartok, elfogadva pont arra nem jut majd megint időm, amiért ténylegesen itt vagyok. Nyelvtanulás, a sziget mélyebb megismerése.

De nyilván valamiből mégiscsak meg kell élni. És ha jelenleg ez az egyetlen módja annak, hogy le tudjak telepedni, ám legyen. Aztán ki tudja mit hoz a sors. Nem akarom előre elkönyvelni, hogy élvezni fogok valamit, vagy sem.

Ez egy ugródeszka, és, hogy hová kötök ki innen elrugaszkodva? Azt egyelőre senki nem tudja.

Este búcsúvacsorára készültünk. Marjut, a finn lány búcsúzott. Néhány hónapot töltött a szigeten gyakornokként és ő volt a hozzám egyik legközelebb álló személy a hostelben.

Egyszerű, kedves, végtelenül őszinte lány egy hatalmas szívvel. Sajnáltam, hogy megy. Sajnáltam, hogy nem fogunk már együtt nevetni a hiányos angol nyelvtudásunk, vagy a sokszor tényleg nevetséges kiejtésünk miatt, elvégre ha a magyaron kívül van még egy nemzet, akinek vicces tud lenni az akcentusa, az garantáltan a finn.

A vacsorát ugyanott töltöttük, ahová a görögékkel is mentünk. A Μαρουβάς olyan, mintha egy kis paradicsomba érkeznél az utcáról. Egy kis üvegház tele növényekkel és 10 óra után tele görögökkel. A legtöbb estén élő zenét is játszanak, az étlapon pedig szinte csak a görög konyha remekei közül válogathatsz.

Betérve érdeklődtek, honnan érkeztünk, majd jót nevettek, amikor hazáinkat soroltuk.

Anglia, Kanada, Ausztrália, Finnország, Magyarország, Oroszország. Ennél már nem is lehettünk volna nemzetközibbek.

Senki nem rendelt magának semmit. Mindenki rendelt magának mindent. Vagyis újra osztozkodtunk.

A tzatzikitől kezdve, a paradicsomos sült fetáig, a különböző görög húsokig, sajttal sült cukkiniig, faváig mindent megrendeltünk és egyetlen problémánk annyi volt, hogy a görögökkel ellentétben képtelenek voltunk lassan enni.

Egyik tányér a másik után és a pincér egy idő után már nem is győzte követni, mit hozhatna még ki elénk. Éhesek voltunk. És közben megállapítottuk, hogy ha van valami, amit a görögöktől eltanulhatunk, akkor azok bizonyosan ezek a közös étkezések. Habár maga a görög konyha is egy álom, az egy tányérból evés csak méginkább elmélyíti az ízeket.

A társaság vacsora után nem tervezett kirúgni a hámból. Jól lakottan haza indultunk és örömmel hallgattuk, hogy Marjut számára ez volt a legjobban sikerült este egész krétai tartózkodása alatt.

Csatlakozz a “Krétai kalandok” csoporthoz, ha még több infó, érdekesség, látnivaló érdekel Krétáról.

Szerencsére én sem panaszkodtam és bármennyire is messze álltam a felhőtlen boldogságtól, minden pillanatért hálás voltam, amit ezekkel az emberekkel tölthettem.

Hogy hogyan alakult a következő nap és merre kirándultam a szigeten?

Kattints, a krétai kaland itt folytatódik.

Hozzászólás

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..