A következő napokban a görög visszatért a munka világába, így rám várt a feladat, hogy felfedezzem Kréta azon látnivalóit, amik ezidáig nem kaptak helyet bakancslistámon. Seitan Limania és Falassarna. Két hely, amiben biztos voltam, hogy az idei év nyaralásából véletlenül sem hiányozhat.

Seitan Limania előtt szállás csekkolás Chania központjában

Reggel együtt ébredtünk és taxival indultunk Chania központjába. A görög kiszállt a buszállomáson, míg én tovább utaztam a mindössze néhány perccel távolabb lévő apartmanomhoz, hogy ledobjam a bőröndöm. Előző este már felvettük a kulcsot, hiszen a görög lakótársának hazaérkezésével egyel kevesebb hely maradt a lakásukban, így egyértelművé vált, hogy a következő napokat már a korábban lefoglalt Penelopi Rooms-ban fogom tölteni.

Neked is legyen egy Seitan Limania kalandod. kattints ide érte

Egy főnek tökéletesen elegendő kis szobát kaptam. Amellett, hogy a tengerparttól mindössze néhány lépésre feküdt, a központi elhelyezkedése révén még a buszállomástól is csak néhány perces sétát igényelt. A kis kuckóm tiszta volt, légkondit annyit használtam, amennyi jól esett és még egy erkélyre is kiülhettem, ha kedvem tartotta. Az egyetlen hiányzó eleme a szobának talán a főzőfülke, vagy konyhasarok lehetett, ám egy kis hűtő igyekezett ezért kárpótolni. 

Seitan Limania busszal? Bizony, itt is létezik tömegközlekedés

Nem sok időm jutott tollászkodásra, hiszen siettem a naponta csak néhányszor közlekedő buszhoz, ami egészen Seitan Limaniaig vitt. Óriási meglepetés volt, hogy létezett ilyen busz. Egyetlen fórum, vagy facebook csoport sem erősített meg benne, amikor még itthon kutattam a tömegközlekedési lehetőségek után. Ám láss csodát, Chania állomásán mindenki képben volt és véletlen sem néztek rám furcsán, amikor megváltottam a 3 €-s jegyem.

Volt még néhány percem az indulásig, így a büfében beraktároztam két teljes kiőrlésű szendvicset, egy almát és egy nagyobb vizet, mert erős félelmeim támadtak, hogy mindezeket Seitan Limaninál nehéz lesz beszerezni. Mint később beigazolódott, a természeti csoda tényleg nem sok infrastruktúrával volt megáldva így szerencse, hogy előre gondolkodtam.

JElenetek egy görög életből

Gyermeki izgalommal szálltam fel a buszra és foglaltam el a feketébe öltözött nagyon idős hölgy melletti első helyet, hogy ismét premier plánban szemléljem az utat, amit egy youtube videó segítségével már otthonról is lecsekkoltam. Fogalmam sem volt, meddig jutunk el a hatalmas járművel, ugyanis a videón látható út olyan szerpentinesnek tűnt, hogy látszólag matchbox autókhoz is túl éles és túl szűk kanyarok vártak ránk.

Ha kilométerekben mérjük, Chania és Seitan Limania alig 20 km-re fekszik egymástól, de érkezésünkig jó néhány falut átszeltünk, ahol főként az idősebb helyi utasok kedvéért buszmegálló híján is szívesen megálltunk. Amikor a mellettem ülő, 90 fölött járó hölgy – akinek az élet és a hosszú évek nyomai büszkén tündököltek minden porcikájáról – leszálláshoz készülődött, a buszvezető kérdés nélkül fogta és vitte csomagját a szemben lévő utca árnyékos oldalába, ahonnan ki tudja, hogyan jutott tovább a nehezen mozgó, drága teremtmény.

Az idő nem rohant, de ki sajnálta, amikor ilyen segítőkész, jószívű emberek jeleneteit nézhettem, mintha csak a mozivászon került volna a szemem elé.

Neked is legyen egy Seitan Limania kalandod. kattints ide érte

Szerpentineken Seitan Limaniaig

A cseppnyi településeket lassacskán magunk mögött hagyva, pontosan azt az utat értük el, amiről feltételezni sem mertem, hogy egy busz méreteihez szabták. Nem is csoda, hogy sebességünk talán még a 20 km/h-t sem haladta meg, amikor elkezdtünk leereszkedni a magasból és lélegzetünket visszatartva tapasztottuk szemeinket az ablaküvegre, feltételezve, hogy a buszsofőr nem először csinálja a bravúros mutatványokat.

Ha jobban meggondolom, mi, akik a buszban szemléltük végig, milyen mélység tátong alattunk, tulajdonképpen csak egy szeletet kóstoltunk abból a tortából, amit egy személygépkocsiban utazó teljes egészében behabzsol.

Persze nyilván, senki ne riadjon vissza néhány méter , kilométer kanyargós szakasztól, ami egy alföldi lánynak kétségkívül elsőre sokk, de egy kis óvatossággal, lassú tempóban haladva, abszolút nem kivitelezhetetlen manőver.

Láss csodát, mi is túléltük valahogy. Egyszer csak befutott a buszunk pont abba a parkolóba, ahová a többi autó is érkezik, és ahol a buszközlekedést mi sem bizonyítja jobban, mint egy erre utaló tábla.

Most jön a java – Hegymászás védőfelszerelés nélkül

Ha már-már fellélegeznél miután kiszálltál a buszból, vagy éppen a bérelt autódból, akkor készülj, mert mindennek most jön a java. A képekről oly sokszor megcsodált Seitan Limania strandja a lábad előtt hever, de a tisztes távolság, ami köztetek van, még némi hegymászás leküzdését feltételezi, legalábbis, ha tényleg komolyan gondolod, hogy szeretnéd közelebbről szemügyre venni az azúrkéken csillogó vizet.

Néhány, vagy inkább több tíz képkocka elkattogtatása után, bal oldali irányba indultam, hogy gyalogosan leküzdjem a távolságot. Bár a sok beszámolónak köszönhetően sportcipővel készültem, még így is némi dilemmára adott okot, hogy valóban le akarok-e oda menni, ahol talán a madár se jár. De bátraké a szerencse, a többi félelemtől és hőségtől kipirosodott arcú turista után indultam és mindent feltettem, hogy meghódítsam Seitan Limania mélységét.

Vöröshomokos, gyakran csúszós kavicsos, itt-ott kicsit szúrós árkon-bokron ugrálós jelenetté változott minden egyes lépésem és a tetőfokára hágott adrenalin löketemnél már csak az volt szembetűnőbb, hogy minden lépésemre legalább egy combremegés jutott.

Talán, ha a strandtáska helyett egy hátizsákot választok, lényegesen könnyebb helyzetbe kerülhettem volna, de mit tegyek, szeretem a kihívásokat és ezen még egy krétai nyaralás sem fog változtatni.

Seitan Limania Beach és a hegyi kecskék sztoriban

Talán 10-15 perccel és néhány befeszült izommal később már lent is találtam magam a Seitan Limania beachen, ahol nemhogy „a madár se jár”, de legnagyobb megdöbbenésemre egy törölközőnyi szabad hely sem állt rendelkezésemre. (Ez a sok ember itt komolyan mind lemászott???)

A kavicsos, igen szűkre szabott strandot pedig nemhogy a fürdőzők, de még a krétai hegyi kecskék is előszeretettel birtokba vették és egy pillanatig sem voltak restek bevetni minden bájukat egy-két falat friss almáért, chipsért, de lehet, hogy egy pohár sörtől sem mentek volna falhoz.

Mindegy volt, hova telepszel, törölközőnként egy kecske biztos jutott. Ha nem is a teljes tartózkodásodra, de néhány percre garantáltan. Imádtam a gyermekien szemtelen viselkedésüket, ugyanakkor „menekülve” előlük mégis inkább a hegyoldalban támasztottam le nem létező biciklim. Persze így sem úsztam meg vendégségüket, habár rossz vendéglátó módjára mégcsak meg sem kínáltam őket semmivel.

Nagy barátkozásunk közben, hirtelen egy lány lépett oda hozzám, hogy kikapja a telefonom a kezemből és a világ legtermészetesebb kedvességével lőjön egy képet újdonsült barátomról és rólam.

Egy öböl, ami lenyűgözött

Ha már idáig másztam és másnapra úgyis gazdagabb lettem egy izomlázzal a vízben úszkálásról sem mondhattam le, és miközben sokak a sziklák széléről eresztették magukat a mélybe, én kevésbé extrém mozdulatokkal merültem a habok közé.

Megállapítottam, hogy ehhez fogható öbölben talán még sosem jártam. A szűk folyosónak hála a víz nyugalma szinte engem is átjárt, és minél kintebb úsztam az öbölből annál inkább szűnt meg körülöttem a tömeg is.

Órákig el tudtam volna viselni a fodrozódó, éppen csak érzékelhető hullámokat és a kék színt, amivel szinte egybeolvadtam.

Irány a parkoló – Felfelé könnyebb

A partra kiérve azonban a nyugalom megszűnt. Sajnos az egymás hegyén-hátán fekvő napozók kevésbé szólítottak maradásra, és a nem létező toalett és ivóvíz is indulásra sarkalt.

Mivel a következő busz már éppen úton volt Seitan Limani felé, ezért egy-kettőre összeszedtem magam és ezúttal a hegyoldal másik felén indultam neki, hogy visszakapaszkodjak a parkolóig.

Felfelé határozottan könnyebben vettem az akadályokat és gyakorlatlan túrázóként is sebesen emeltem lábaimat, aminek köszönhetően a kiszámolt buszindulás előtt értem célba.

Ismerkedés a honfitársakkal a világ másik felén

Unalomra így sem volt panasz. Fényképeztem még néhányat, csak, hogy a századik is meglegyen Seitan Limaniról, majd amikor már éppen várakozó állásba helyeztem magam, egy magyar párra lettem figyelmes.

Szintén fotózkodtak, én pedig segítségükre siettem, hogy ne csak egy fura pozícióból lőtt szelfin lássák majd viszont magukat, amikor Seitan Limanias emlékeiken nosztalgiáznak. Lefutottuk a szokásos köröket a ki-hol-miért-hogyan nyaral kérdésekkel, kölcsönösen kisegítettük egymást fotó-ügyileg majd búcsúztunk.

Hosszú még a nap, irány a chania-i strand

Szépen lassan a buszom is megérkezett. Visszaindultam Chaniaba, ahol a buszállomástól az apartmanig vezető úton azon töprengtem, miért ne fedezhetném még ma fel a szállásomtól kb. 200 méterre lévő strandot. Az idő nem sürgetett, a nap még mindig égetett, így a szobámban történt néhány szusszanás után már a homokos, éttermekkel, tavernákkal és szállodákkal tarkított chania-i parton találtam magam.

Habár korábban azt gondoltam, Chania messze áll attól, hogy bármilyen barátságos strandot felmutasson, ez a partszakasz kifejezetten elnyerheti a tetszésed, ha szereted a kiépített, mindennel felszerelt és minden igényt kielégítő vízpartot.

1-2 órám itt is hipp-hopp elreppent, és ha eddig nem barnultam volna még elég csokira, akkor ezúttal tettem róla, hogy a bőrszínem alapján lassan felismerhetetlen legyek.

Séta a naplementében – Ez majdnem biztos, hogy más világ

Lassan a vészjelző is csengetett, hogy lejár a szendvicsek és almák által biztosított energia, így némi zuhany és átöltözés erejéig ismét birtokba vettem a szobám, majd a következő percekben már Chania központjának eredtem, hogy megtaláljam a leggörögösebb tavernát, ahol egy újabb romantikus vacsorát tölthettem, ezúttal csak magammal.

Megnyugtató érzés volt végig sétálni a parton, egészen a belvárosig, miközben a nap sugarai már egész más úton jártak és éppen csak halványan adták fényüket csodás estémhez. Hiába a sötét, hiába az otthoniak által oly sokszor emlegetett „veszélyek”, egy tengerparti naplementés sétán esze ágában sincs az embernek a szörnyűségekre gondolni. Ez más világ. Ez rabul ejt és a legnagyobb jóindulattal formálja át minden negatív gondolatod pozitívvá.

Abban majdnem biztos voltam, hová is tartok, ugyanis a régi kikötő mögött egy nagyon bájos utcát – ahol több taverna is sorakozott, ha egy lépcsőn felmentél – már napokkal azelőtt kiszúrtam. Arról pedig ismét csak a felszolgálók kedvessége és leszólítása tett, hogy végül melyik tavernára esett választásom.

Vacsoraidő zenével és igazi görögös hangulattal fűszerezve

Adespoto Music Taverna, a hely, aminek először csak a külső teraszára sikerült helyet foglalnom, majd némi eszmecsere után a bolgár kiszolgálóval, figyelmes lettem a bent szóló élőzenére is. Gyors sebességgel asztalt váltottam, és a belső udvarra helyeztem bázisom.

Kintről szinte meg sem tudnád állapítani, micsoda hangulat uralkodik itt. Két zenész pengeti a buzuki húrjait, miközben tipikus görögséggel énekel, a gasztronómiában elmerülő vendégsereg pedig minden szám végén összeüti tenyerét, gondolván, hogy ez a hangulat sose érhet véget.

Souvlakit kértem és kaptam is. Szintén olyan igazán görögösen, sült krumplival és olíva olajban úszó pitával. Diéta ide-vagy oda, még ha akartam volna sem tudtam volna mindent megenni. Ízletes volt ugyan, de nem hozott különösebben lázba és ezen a véleményemen még az ajándékként kapott rakim sem változtatott. Ennek ellenére kétség kívül jól éreztem itt magam. Varázslatos kis görög birodalom volt ez, amit talán régóta kerestem, és a véletlennek köszönhetően most végre megtaláltam.

Méltó napzárás Chania tengerpartján

A visszaúton már jelentősen megnőtt a turisták száma a kikötőben. Egyesek a vízre meredve ücsörögtek a padokon, mások a tavernákban csörömpöltek tányérjaikkal, a fiatalok pedig teljes hangerőn játszották a legújabb nyári slágereket telefonjukkal. Igazi multi-kulti hangulat uralkodott végig a part mentén.

Az apartmanomhoz közeledve, éppen valahol ott, ahol délután strandoltam, kicsit én is lassabbra vettem a figurát. Egy üres padra lehuppantam, és csak hallgattam, ahogy a tenger elmossa a napközben homokba rajzolt ezernyi lábnyom maradványát.

Tudtam, a nyaralás lassan a végéhez közeledik és most még van időm kiélvezni minden pillanatát.

Kíváncsi vagy, mi történt a nyaralás utolsó napjain? Olvasd el Falassarnán töltött napom részletei itt.