4000 éves sztori Krétáról? A legszebb város a szigeten? Egy olcsó szállás és görög vacsora megoldás?
🇬🇷Krétai kaland 3. rész
Búcsú Herakliontól
☺️Máris eljött a reggel, hogy elhagyjam a sziget fővárosát.
Bevallom ez cseppet sem töltött el csalódottsággal. Azt nem mondom, hogy Irákliot kívül-belül megismertem, de valahogy nem is éreztem annyira magaménak, hogy maradjak.

Végre eljutottam Knossosba
Athénra emlékeztetett és ha tetszik, ha nem, ez az egyik olyan város Görögországban, ahol kevésbé szeretnék élni.
Csatlakozz a „Krétai kalandok” csoporthoz, ha még több infó, érdekesség, látnivaló érdekel Krétáról.
🤷♀️Talán sejtszinten vagyok programozva a nagyvárosok ellen, talán csak a görög nagyvárosokban uralkodó káosszal nem sikerült még mit kezdenem. De mindegy is, ha legalább arról van fogalmam ezek helyett mi lehet a sokkal inkább nekem való hely.
☝️Mert akárhogy is nézzük, az ember életét nagyban meghatározza, hol él. Szereti-e a mindennapjait azok között a falak között, azokon az utcákon és tereken, ahol nap, mint nap jár. Élvezi-e, hogy ott látja a napot felkelni, vagy éppen lemenni, a virágokat kinyílni, vagy a leveleket lehullani, ahol éppen van. A hozzáállás persze klasszisokkal képes felülírni a tényleges valóságot ugyanakkor ha már választhatsz, válassz olyat, ami tényleg boldoggá tesz.
🚌Ezért ezen a napon a boldogságom, Rethymno felé vettem az irányt.
Knossos Kréta csúcsa, avagy egy látnivaló amit nem hagyhatsz ki
De még mielőtt a kb. 1,5 órás buszútra indultam volna, az eddigi évekből kimaradt Knossos Kréta legnagyobb látnivalója sem maradhatott ki programomból.

Lenyűgöző festmények több ezer évvel ezelőttről
Csomagmegőzés Heraklionban
🧳Bőrönd összecsomagol és irány a buszpályaudvar (Heraklion, Bus Station A), aminek a közelében egy, pontosabban két csomagmegőrzőröl is olvastam.
Az egyik egy weboldallal is rendelkezik és napi 5 €-ért őrzi meg a batyudat, amíg csavarogsz, a másik ennél rejtettebb, de pont ezért csak 2 €-ért felügyeli csomagodat. Nyilván az utóbbit választottam közvetlen a buszpályaudvaron. Az elsőre raktárnak tűnő megőrzőt nem volt egyszerű megtalálni és az ott rám váró személyzet sem volt a görög kedvesség mintaképe, de legalább a következő órákra a bőrönd kérdés megoldódott.
😮Innen egyből indultam a Knossosi Palotához, ahol 4000 évvel ezelőtt az európai civilizáció megszületett.
Buszjegy vásárlás a buszmegállóban, majd felpattanás a 2-es számú járatra, ami egészen a mínoszi kultúra emlékeinek helyszínére transzportált.
🏷Buszjegyből a kék zónás, drágább jegyet kellett vásárolni, ami ez esetben 1,70 € volt egy útra, de ezt a buszjegyárus segítségével könnyű volt megérteni.
Knossosnál már ekkor, reggel 10 óra környékén is sokan voltak és elsőre sokkolt is a pénztárnál álló tömeg, de miután a bejárat melletti mosdóban látogatást tettem, egész jól eloszlottak az emberek.
🌂A jegy 15 €-ba került és pluszban befizettem egy idegenvezetésre is, csakhogy némi fogalmam legyen, mikor mit látok pontosan. Ez pluszban 10 €, de ennél jobb helyre te sem adhatod a költő pénzed. Választhattam, hogy német, vagy angol nyelvű túra érdekel és bár németül jobban beszélek, az angolul vezető hölgy, Eva, sokkal szimpatikusabb fellépése meggyőzött.
😄A túra indulásáig egy kis várakozás, mely közben egy görög turistával is megismerkedtem. Igen viccesnek tartottuk, hogy görög nyelven nem tudja igénybe venni a vezetést. Megígértem hát neki, ha egyszer görög nyelvű idegenvezető is leszek, szívesen körbevezetem majd az anyanyelvén.

Egy egész civilizációt ástak ki a föld alól
A Knossosi Palota bejárása
🤩Evával megkezdtük utunkat a romok között, amiktől már az első pillanatokban lenyűgöződtem.
A hölgy minden egyes részletről úgy mesélt, hogy közben én is fiatalodtam 4000 évet. Az egykori épületről egy könyv segítségével teljes betekintést adott, hogyan, mekkora pompában éltek itt az emberek, és közben arról sem felejtett el mesélni, mennyire okosak voltak már ebben a korban is.
❓Ugye nehéz elhinned, hogy már ekkor is rendelkeztek csatornahálózattal, hogy azért készítették fából az épületek tartó szerkezetét, mert ez sokkal jobban ellenállt a földrengéseknek, vagy, hogy volt fürdőkádjuk, színházuk és, hogy olyan kifejezésekhez is közük van, mint a labirintus, vagy a tornaórákról ismert bakugrás.😮
Eva 70 perces meséje cseppet sem volt megterhelő, sokkal inkább lenyűgöző és ezzel a csoport minden egyes tagja egyetértett.
Miután körbe jártuk a palotát egyedül is maradtam kicsit. Az épületegyüttes valójában egész könnyen bejárható, de megéri rászánni az időd, hogy teljes egészében átszellemülj.
Meglepő vagy sem, így, szezon végén még mindig turisták tömkelege látogatja a helyet, de szerencsére mindig akad egy-két olyan része a palotának, ahol egy padon nyugodtan meg tudsz pihenni.
Csatlakozz a „Krétai kalandok” csoporthoz, ha még több infó, érdekesség, látnivaló érdekel Krétáról.
Irány Rethymno
🚌A bronzkorból aztán a 21. századi buszomra pattantam, visszamentem a buszállomásra, megvettem a 8,30 €-s jegyem Rethymnoba, majd elindultam felvenni a csomagom.
🤦♀️Hát, ennyi erővel még 5 másikat is elhozhattam volna, lévén, hogy a kutyát nem érdekelte, melyik bőrönd száma egyezik az enyémmel, de szerencsére ettől függetlenül senki nem nyúlt a felbecsülhetetlen értékű bugyijaimhoz.😄
🎤A busz indulásáig még volt néhány perc így addig jól szórakoztam a helyi hangosbemondón, ami automata hiányában itt nagyon is személyes formában működik és egy mikrofonnal körbeszaladgáló görög férfi képében jelenik meg.
🌸Rethymnoba kb. másfél órát utaztam, majd leszállva a buszról és elindulva a kulcs átvételi helyre ismét ámulatba estem a velencei hangulatú virágos utcák forgatagától.
Mielőtt felvettem volna a szobám kulcsát egy utazási irodában, egy gyors bevásárlást is eszközöltem. Hozzájutottam a legszükségesebb teljes kiőrlésű kenyeremhez és a cukormentes Gullon kekszemről sem feledkeztem meg.
Az utazási irodában már vártak és egy bácsi kapta ki a kezemből a bevásárló szatyrot, majd azzal a lendülettel elkísért a pár utcára lévő “lakásomba”.

Első szállásom Rethymnoban
Ízek, imák, szerelmek Krétán
🙈Tiszta Julia Robertsnek éreztem magam, amikor az Ízek, imák, szerelmekben Olaszországba érkezik. Egy szűk, nem túl elit utca, nem túl attraktív szobáját sikerült kibérelnem, ami annak ellenére lopta be magát a szívembe, hogy valahol a luxus ellentéte alatt kettővel helyezkedik el kategóriájában. Ám legalább csak 15 € éjszakánként, a város kellős közepén van, és még saját fürdőszobát is élvezhetek. Ennyiért max. egy hostel ágy jutott volna, tehát egy szavam nem lehet és felbátorodva ezen gondolatsoromon gyorsan meg is hosszabbítottam foglalásom még 4 éjszakával.
🛌Megbarátkozva a kevésbé tiszta fürdőszobával, amin másnap némi fertőtlenítést garantáltan alkalmaznom kell, valamint a szekrényből áradó kissé dohos mama szag megszokásának gondolatával, este úgy döntöttem, megérdemlek egy igazi görög vacsorát, még ha a diétámat ezzel úgy fogom keresztül húzni, mintha az egészséges étkezésről eddig csak hírből hallottam volna.
Vacsora egy görög tavernában
🌯A városban a Neratze-mecset mellett belebotlottam abba a szendvicsezőbe, ahol anno a görög randim alkalmával faltuk a kalóriákat, az ehhez az estéhez hasonló bűnbe esős pillanatomban és bár legszívesebben most is kiélveztem volna, hogy a kb. 3 négyzetméteres hely pultjából minden földi jót összeválogathatok a zsemlémbe, inkább mégis a mellette lévő Rakodikio taverna mellett tettem le a voksom.

Kebabos vacsora
😋Dolmades, kebab, pita és sült krumpli állt a rendelésemen, a víz pedig most is grátiszként érkezett.
A családi tavernában láthatóan tényleg családtagok dolgoztak, de azért persze itt is bepróbálkoztam, hátha szükségük van valakire. Sajnos nem volt, de legalább ezt is megpróbáltam.
A számlám 13,90 €-ról egy grátisz süti kíséretében landolt előttem, majd ezt is megkóstolva, fizetve és némi borravalót az asztalon hagyva, több mint jól lakottan vettem az irányt a bérelt szobám felé.
🗺Szerencsére csak kétszer tévedtem el hazáig és még mindig azzal a gondolattal hajtottam álomra a fejem, hogy itt akarok élni.
❓Hogyan folytatódott a görög kalandom? Milyen az élet jelenleg Krétán?