Krétai kaland 4. Rész

Az egész reggelemet Rethymno egyik kávézójában töltöttem és persze a változatosság kedvéért munka után kutakodtam.


Rethymno és munkakeresés egy kávé közben

☕️Na persze a kávézó kiválasztása sem volt mindegy. Szigorúan olyan helyet kellett megcéloznom, aminek előző este láttam a Facebook hirdetését, miszerint alkalmazottat keresnek.

??‍♀️Rafinált vagyok, nemde?

A Kouklinos valahol az óváros szélén helyezkedett el és már a belépésem pillanatában éreztem a válaszukat: Kizárólag görög nyelvtudással keresnek alkalmazottat.

Rethymno kikőtő

A rethymnoi régi kikötő már a háttérben 🙂

?‍♀️Mondhatnám, hogy meg voltam lepődve, de nyilván furán venné ki magát, ha egy görögnek Görögországban angolul kellene kávét rendelnie. Márpedig itt a vendégek többsége a helyiekből állt.

Sebaj, majd máskor. Ettől függetlenül kedvesen elmondták, hogy szerintük inkább hotelekben nézelődjek és még a frappéjuk is ízlett.?

Csatlakozz a „Krétai kalandok” csoporthoz, ha még több infó, érdekesség, látnivaló érdekel Krétáról.

Éljen az internet, ha munkát keresel Krétán

?Miközben a telefonomba esve osztottam meg a létező összes Facebook csoportban munkakeresési szándékomat, tudat alatt jegyzeteltem az eszembe az “έναν καφέ, παρακαλώ” (egy kávét kérek) és hasonló, kávézóban elhangozható kifejezéseket.

?A Facebookon úgy tűnt a világ is össze fog értem és csak úgy záporoztak az üzenetek ilyen-olyan munkalehetőségekről. Gyerekfelügyelet, házvezetés, olíva szüret, ügyfél szolgálat és társaik. Mindemellett persze akadtak negatív kommentelők is, akik jó tanácsként elmondták, hogy a helyiek is munkanélküliek télen, ne várjak hát csodára.

?Nos, ők bizonyára nem tudták, hogy ha a csodára várnék, akkor éppen otthon, az újonnan barack színűre festett, kényelmes szobámban feküdnék és nem egy apró lyukban húznám meg magam esténként, amíg nem forr ki ebből az egészből valami.

Igyekeztem minden ajánlatot meghallgatni és mindenkivel felvenni a kapcsolatot, aki csak segíteni akart, de ezen a délelőttön egyelőre még sokra nem jutottam.

Rethymno piac

Csak úgy roskadozik minden az olívától

Rethymno és a helyi piac

??Eleget időztem itt. Útnak indultam és valami szerencse folytán egy hatalmas piacba botlottam, ahol ruhát, zöldséget, mézet, sajtot és minden helyi finomságot a kíváncsi szemek elé tártak a helyiek.

Nem vettem semmit, de érdekes volt végig sétálni az árusok között.

Élet a Municipal Gardenben

?Hamarosan már a rethymno-i Municipal Gardenben találtam magam és a rendezett csodaszép kis parkban ücsörögve szintén valami kis otthon érzés fogott el.

?Csomagolt szendvics bekap, majd vissza a mobil kijelzőre.

Virágos utca

Imádom ezeket a velencei utcákat

Közben sorra érkeztek a helyi diákok körém, akik iskola után itt ütötték el az időt. Ahogy elnéztem, annyira nem lehet rossz soruk a suliban. Kb. délre járhatott, de ők már végeztek és úgy látszott a házi feladaton sem sokat aggódnak. Ellenben az én fejembe ismét jó néhányszor bevésik a “μαλακα” – hülye vagy “έλα ρε” – ugyan, ugyan, kérlek, gyerünk (mint pl. Come on!) kifejezéseket, pláne miután ezeket együtt ismételgetik rendületlenül.

Random állásinterjú, mert véletlenek nincsenek

?A park után volt még egy hely, amit le akartam csekkolni és szintén a Facebookon láttam a recepciós, illetve takarító álláshirdetésüket, ami persze görögül íródott, ezért jobbnak láttam szintén személyesen felkeresni.

Nem volt egyértelmű, pontosan mit keresek, lévén, hogy úgy láttam több apartmanról is szó van, de azért elnavigáltam magam a térképen jelölt címükhöz.

Óváros utca

Séta az óvárosban

Gyógyszertárat és különböző irodákat egymás hegyén-hátán találtam, de a jelölt számnál semmi jel nem mutatott arra, hogy itt bárkinek is köze lehet turizmushoz.

Az egyik, talán burkolatokkal és lakberendezéssel foglalkozó üzletbe tértem be érdeklődni, ahol egyből megörültek nekem és ezek szerint egyből sikerült is a jó ajtón kopogtatni.

Át egy másik irodába és már jött is egy kedves, mosolygós görög, hogy meginterjúvoljon. Ahhoz képest, hogy nem is vártak, elég gyorsan történtek az események. Minden kérdésre választ adtam, de ismét a türelmemet kérték, ugyanis a nagyfőnök itt is hiányzott. Sebaj, egy hét múlva már itt lesz, és akkor visszatérünk rá…?‍♀️

Hazaút és a babysitteres telefonos interjú

?Hazafelé nem győztem lőni a fotókat. Ezek a szűk utcák egy kis napfénnyel még hangulatosabbá válnak, abban pedig szerencsére igazán nem volt hiány ezen a délutánon.

Csatlakozz a „Krétai kalandok” csoporthoz, ha még több infó, érdekesség, látnivaló érdekel Krétáról.

A boltba betérve szereztem fertőtlenítő kendőt, hogy kifényesítsem vele a fürdőszobám minden zeg-zugát, valamint egy szúnyogriasztó és egy illatosító sem hiányozhatott a bevásárló szatyromból.

?Egy kis séta a parton, majd irány haza, mert vártam a hívását egy német úriembernek, aki a 3 gyereke mellé keres felügyeletet délutánokra, és akinél takarítani, főzni és kertészkedni is kellene.

A tesóm szerint ez minden, csak nem nekem való. Dehát ki tudja. Lehet, hogy nem is lennék rossz dadus. ?

Váltottunk pár szót, majd megegyeztünk egy jövő heti találkozóban a családdal.?‍?‍?‍?

Rethymno kikötő

A romantikus kikötő nem változott

Old-Port, Rethymno leggyönyörűbb helye

?Este elterveztem, hogy a régi kikötőben ülve, pont azon a romantikus helyen fogom megírni a bejegyzésem, ahová először mentünk „a göröggel”. A göröggel, akit két éve ismertem meg Krétán, és akinek köszönhetően megannyi dolgot tanulhattam már a görögökről.

A kikötő nem változott. A halászhajók még mindig kedvesen ringatóznak, az éttermekből kiszűrődő tányércsörömpölés még mindig vacsorára hív és ha lemegy a nap, itt még akkor is szerelembe esel, ha egyedül vagy.


Hazafelé még belefutottam egy magyar kürtőskalácsot készítő görög üzletébe, és hatalmas mosolygások közepette hallgattam, hogy szeretett bele a tradicionális finomságunkba.

Otthon már csak fel kellett dolgoznom, hogy hajszárító nélkül is van élet és ezzel a nap lassan zárult is.

Munkával nem, de élményekkel ismét gazdagodtam.?

Hogyan folytatódik krétai kalandom? Itt maradok-e vajon télre is szigeten? Lesz-e munkám? Vagy, ha nem, meddig fogok nyaralni?

➡️Kattints ide a folytatásért.

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .