Egész nap vártam. Vártam, hogy végre nyélbe üssük találkozónkat a jövőbeli, vagy éppen majdnem jövőbeli munkáltatómmal.
A napokban letárgyaltuk a cég főnökével, akiknél a próbamunkát végeztem, hogy útra kelünk, és egy új apartmant derítünk fel a sziget másik felén, egészen pontosan Ierapetrán.
🙄Nem volt kedvem hozzá, és kivételesen egyátalán nem hozott lázba, hogy kalandozhatok a szigeten. Úgy éreztem rabolják az időmet. Úgy éreztem, saját magam sem vagyok már biztos benne, akarom-e ezt a munkát.
📞Aztán a várakozás még inkább felőrölt. 11-kor felhívtam őket. Semmi válasz. 12-kor ismét próbálkoztam. Azt mondták hamarosan visszahívnak.
Csatlakozz a „Krétai kalandok” csoporthoz, ha még több infó, érdekesség, látnivaló érdekel Krétáról.
Ekkor már tisztán láttam, nem megyünk Ierapetrára. Pláne, hogy, mint utóbb kiderült, a 173 km-re lévő Ierapetra helyett csak a 41 km-re lévő Triopetrára szólt a meghívásuk. Oké-oké ezt eléggé félre értettem.🙈
A “mindjárt visszahívlak” után újabb 2 óra telt el. Már nem igazán tudtam, hogyan forduljak keresztbe a terasz kanapéján. Igyekeztem fele annyira sem látványosan szenvedni, mint amennyire valójában rosszul érintett, hogy az egész napomnak lőttek.
💁♀️Végeredményben a várakozás meghozta eredményét. Fél 6-kor az irodájukban ültem.
Közölték, sajnálják, hogy ennyire megvárakoztattak és tulajdonképpen annyi a gondjuk, hogy most sem tudnak 100 %-ig rám koncentrálni, de az biztos, hogy a tesztem jól sikerült és mindenképpen együtt szeretnének velem dolgozni.
Legutóbbi találkozónk óta a hangulat erőteljes fejlődésen ment keresztül. Az eddigi hideg és távolságtartó viselkedésük szokatlan kedvességbe csapott át.
👏Egész éves munkát ajánlottak, Görögországhoz képest szuper fizetéssel és egész jó kondíciókkal. Habár a 6 napos, napi 7 órás munkával kapcsolatban akadnak fenntartásaim, 4. interjúnk végére valahogy mégis úgy éreztem, miért is ne próbálnám meg.
Biztos, ami biztos, ötödjére is találkozni akarnak velem mielőtt búcsúzom a szigettől és karácsonyi szünetre megyek.
Úgy látszik bizalmatlanok. De hiszen mindannyian azok vagyunk. Ígéreteket várunk olyan dolgokra, amikre felesleges.
Nem látunk a jövőbe. Nem tudhatjuk, mit gondolunk fél év, vagy egy év múlva. Egy munkahely olyan, mint egy kapcsolat. Elkezdjük és idővel rájövünk tényleg ezt akarjuk-e. Ha igen, megteszünk minden tőlünk telhetőt, hogy működjön, ha nem, elengedjük egymás kezét. Így természetes.
Most úgy érzem, csak nyerhetek, ha megpróbálom és mivel bárhol legyek is, igyekszem mindig a maximumot hozni, valószínűleg nekik sem lesz veszteség velem együtt dolgozni bármeddig is tartson “kapcsolatunk”.
Ha minden jól megy, február elejével kezdek. Rethymnoban, az óvárosban.
A városban, amibe két éve beleszerettem. Ami olyan, mintha egyszerűen megbabonázott volna. Ahol nem tudok anélkül sétálni, hogy ne mosolyogna a szívem. Ahol nincsenek unalmas napok, ahol ragyog minden utca sarok. Ahol valójában nincs senkim, mégis otthon vagyok. ☺️
Persze azért nyitva tartom a szemem.
Nem véletlen utaztam másnap a sziget fővárosába. Újabb állásinterjúra érkeztem. A céghez, akiknél először jártam, mikor Krétán landoltam. Akik szintén Rethymnoba keresnek munkaerőt. De csak szezonra.
A beszélgetés a cég igazgatójával angolul zajlott. Nem voltam zavarban. Ezek az interjúk sokkal inkább idegenekkel történő ismerkedésre emlékeztetnek.
Tudod miért? Mert tét nélkül játszom. Sosem az életem múlik azon megkapok-e egy munkát. Nem sikerül? Majd jön a következő. És mindig lesz miértje.
Pozitív volt a hangulat és a végeredmény is. Leszámítva, hogy az igazgató azt mondta, jobban örülne egy legalább 6 éves tapasztalattal rendelkező munkaerőnek, ezért egyelőre türelmemet kéri. 🤷♀️Ám legyen. Legbelül úgyis tudtam, ez a munka a sorrendem legvégén vánszorog.
Nem voltam csalódott.
Ellenben kihasználtam, hogy újra Heraklionban járok.
Féláron néztem meg a Régészeti Múzeumot, ami kihagyhatatlan, ha láttad már Knossost, többek között azért is, mert a kettőbe kombinált jegyet is vehetsz, másrészt mert Görögország egyik legfontosabb múzeumáról van szó, ahol eredetiben láthatod, mit alkottak az emberek több ezer évvel ezelőtt.
KÖSD ÖSSZE A RÉGÉSZETI MÚZEUM MEGLÁTOGATÁSÁT KNOSSOS FELFEDEZÉSÉVEL. KATTINTS IDE A LEGJOBB PROGRAMÉRT, AMIVEL MEGTEHETED.
Bevallom, sosem voltam óriási múzeum fan, de rájöttem, talán minden azon múlik, milyen szemmel sétálok végig a műemlékek között.
És ez a hely bizony elragadott. Életre keltette a múltat, visszarepített az időben és tudatta a “4000 éve” pont olyan, mintha csak tegnap lett volna. Mindig azt hisszük többek vagyunk a múlt emberénél, pedig valójában elgondolkodtató, nem lehet-e, hogy pont fordítva van.
Amire nekünk van mintánk, kiinduló pontunk, eszközünk, azt ők létre hozták. Alkottak. Igazi művészek voltak és lépdelni emlékeik között pont olyan, mintha kicsit te is része lennél művészetüknek.
2-3 óra után búcsúztam a történelemtől és Heraklion jelenkori utcáit róttam. Nem kifejezetten kedvelem ezt a várost, ám most mégis mosolyra derített a téli lüktetése.
A tavernák, és kávézók ajtaja éppen úgy állt nyitva, mintha csak nyár lenne. A karácsonyi díszek és fények mégis egy új, eddig ismeretlen görög szezonra emlékeztettek.
Néhány helyen a felszolgálók Mikulás sapkában várták vendégeiket, és jól látszott a helyieket is elfogta a karácsonyi vásárlás hangulata.
Sétám során több ragyogó épületbe botlottam. A városházába, amely mellett hatalmas karácsonyfa tündökölt, vagy az Agios Titos templomba, amelynek zászlaja elsőre egy kissé összezavart.
A történelmi múltú görög focicsapat, az AEK Athens ugyanis ugyanazzal a sárga-fekete kétfejű sast ábrázoló szimbólummal jelképezi magát, mint ami a templom bejáratánál, illetve a magasban lobogott.
Persze nem volt ez véletlen. A lobogó valójában a görög-ortodox egyház zászlaja, amit egyszerűen a focicsapat is büszkén visel megalakulása óta.
Hiába a kora reggeli ébredésem. Csak szedtem lábaim egymás után és még mindig nem voltam fáradt.
🎄Meg akartam várni míg besötétedik, hogy Kréta egyetlen karácsonyi vásárát fényárban lássam.
Kivételesen nem éreztem késztetést, hogy beüljek valahova ám minő véletlen, éppen ekkor jött szembe velem egy vegán, mentes kávézó felirata, ami a karácsonyi dekorációjával több mint kellemes otthon hangulattal hívogatott.
🍰Betértem, és lévén, hogy görög nyelvismeretem a diéta terén még igencsak hiányos, angolul kezdtem cukormentes sütim keresésébe.
Meglepően segítőkészek voltak, és habár nem minden finomságuk passzolt diétámba, jó volt látni igyekezetüket.
Itt vártam meg a sötétedetést, majd amikor felcsillantak az utca ünnepi fényei, a Régészeti Múzeum melletti karácsonyi forgatag felé indultam.
Korán volt még. Túl korán. A placc szinte üresen fogadott.
Ugyanakkor melegséggel töltött el a görög karácsonyi dallam, a frissensült kürtőskalács és loukoumades illata, és az a rengeteg kézzel készült karácsonyi csecse-becse, amiből sosem elég a szemednek.
Elképzeltem, milyen lehet, amikor a teret megtöltik a görögök. Amikor elkezdődnek az esti koncertek, amikor a gyerekek élvezik, hogy Rudolf szánján ülhetnek, amikor mindenki egy rakival melegszik, sült gesztenyét kóstol, egy gyrossal csillapítja éhségét, vagy az icipici jégpályán próbálja előidézni a karácsony hangulatát.
Más volt, mint a mi adventi vásárjaink. Más, de görög. És annyira hálás voltam, hogy egy ilyen fontos ünnepre készülődést a második hazámban láthatok.
Búcsúztam Herakliontól és a buszon ülve még mindig arra gondoltam, továbbra is itt akarok élni.
Csatlakozz a „Krétai kalandok” csoporthoz, ha még több infó, érdekesség, látnivaló érdekel Krétáról.
Hogyan alakul az utolsó hetem a szigeten, mielőtt egy időre haza utazom? Milyen új éttermet próbáltam ki Rethymnoban, amit neked is szívesen ajánlok?
