Krétai 3. napom már hajnal 1-kor kezdetét vette. Na nem azért, mert ekkora álmatlanságban szenvedtem, vagy, mert ennyire korán kellett volna indulni bármilyen programhoz. Annak, hogy éjnek évadján fent kukorékoltam igen nyomós oka volt.

Ierapetra és Chrissi- A 3. nap kalandjai rémálommal kezdődtek

Tudod, amikor a legszebb, legmélyebb álmodban azt hallod, hogy valaki az ajtódat nyitja, hirtelen a te vérnyomásod is az egekbe szökik, és elgondolkozol: vajon ez most egy szörnyű álom, és hamarosan felébredek, vagy tényleg itt az ideje imádkoznom? Majd amikor rádöbbensz, hogy bizony ez a csupasz valóság már garantált, hogy csak olyan figurákat képzelsz magad elé, akik fekete maszkkal a fejükön, késsel a kezükben törnek az életedre.

A horror jelenet esetemben szerencsére elmaradt, mindenesetre aznap éjjel egy fiatal lány tényleg szobaszámot tévesztett és az én szobámba tervezte álomra hajtani a fejét…persze mindezt csak azelőtt, mielőtt a frászt hoztam volna rá hangos “Hééé” felkiáltásaimmal. Szegény lány annyira megijedt, hogy a bocsánatkérésre is csak az ajtó visszarántása és zárása után, a folyosón jutott ideje. Mivel a sztori után a szívverésem vetekedett egy rockbanda dobpergetésével, ezért esély sem volt rá, hogy aznap este visszaaludjak. Maradtak a jó öreg görög csatornák a tv-ben, na meg a végtelen szenvedés.

Reggel amúgy is időben kellett kelnem és összekészülnöm, hiszen velem együtt az összes csomagom utazott Kréta déli városkájába, Ierapetrára. Mielőtt végleg elhagytam volna első és második napom szállását Agios Nikolaosban még leugrottam a partra megcsodálni a napfelkeltét. Bár a lényegről pont lemaradtam, és a napsugarak helyett még csak azok fényeit csodálhattam, azért így is elmondhatom, hogy egészen megérte a hajnali kelés. (Köszi “betörő” lány ezúton is!)

Ébredező Edit és ébredező Ierapetra (ejtsd: Jerápetra)

A buszom 7.30-kor indult és ezúttal 4,10 €-t fizettem a jegyemért. A fáradság már az indulást követő 5 percben szundikálásra invitált, majd az egyórás úton nem is szándékozott igazán elengedni. Csoda, hogy magamhoz tértem, amikor Ierapetrára befutott a buszom.

Kissé kómás fejjel tántorogtam le a járműről, ami valószínűleg segített rajtam, hiszen csodák csodájára elsőre eltaláltam a helyes irányt a szállásom felé. Ekkor még csak reggel 8 felé járt, az utcákon éppen csak megjelentek az emberek, a kávézók teraszát pedig igyekeztek vendégvárós rendre igazítani az alkalmazottak.

Nem kapkodtam megtalálni a hotelt, elvégre kizártnak éreztem, hogy bármilyen üres szoba rendelkezésemre álljon ilyen korai órákban. Helyette bámészkodtam a reggeli sürgés-forgásban és megállapítottam, hogy ez a kedvenc része minden napomnak. Az ébredező városban mindig van egyfajta lehetőség. Egy új kezdet, hogy valami nagyszerű történjen velünk. A szorgosan sepregető vendéglátósok és eladók között, a GPS-t mégiscsak segítségül hívva, végül szépen lassan megérkeztem a szállásomra, ami hozzám képest már elsőre is luxus kategóriának számított.

Egy ajándék reggeli a korán érkező vendégnek

Egy kedves görög hölgy fogadott a bejáratnál, aki egy szállodai mindenesnek tűnt, de angolul mindössze néhány szót ismert. Annyit kisilabizáltunk közösen, hogy a szobám egyelőre még takarítási fázisban van, illetve egy kis raktárszerűségben elhelyeztük a bőröndöm, hogy mégse kelljen tovább cipelnem.

Miután a vendégmosdót birtokba vettem és visszatértem a lobbyba a recepción már egy mosolygós úriember fogadott, aki alig lehetett pár évvel idősebb (vagy fiatalabb???) nálam. Felajánlotta, hogy akár most is tud nekem szobát adni, úgyhogy ha gondolom, azonnal be is költözhetek, sőt a reggelire is szeretettel várnak.

Ennek fejében bőrönd ki a raktárból, a kedves görög hölgy kíséretében fel a szobámba, majd le a reggelizőbe, ha már egyszer egy ilyen visszautasíthatatlan ajánlatot kaptam. A reggeli svédasztal kétségkívül ellenállhatatlan volt. Legalábbis egy olyan lány számára, aki az élete 90 %-ában speciális diétát tart, a másik 10-ben pedig elkerüli az ellátást kínáló szállásokat, biztosan. Nem is tudtam levenni a szemem a felsorakozó fetás és spenótos mini pitékről, amik ráadásul még tradicionális görög ételnek is számítanak. Hiába…speciális diéta ide-vagy oda ezt azért mégsem hagyhattam ki.

Viaskodás a szobai széffel Chrissi-re indulás előtt

A szobámba visszatérve nagy harcba keveredtem a szobai széffel, amit szállodás létemre nem sikerült beidomítanom. Kénytelen voltam az idegesítő vendég szerepében lebaktatni a recepcióra, hogy ne ébresszem fel az összes szálló vendéget azzal a szörnyű csipogó hanggal, amit nekem köszönhetően kiadott magából a szerkezet.

A kedves recepciós készségesen fel fáradt hozzám és szerencsére gyorsan orvosolta a problémát, hiszen nekem annál is gyorsabban kellett a kikötőben lennem, hogy elérjek egy Chrissi szigetére igyekvő hajót.

Chrissi kirándulás – Erre aztán jól rábeszéltek

Jegyem nem volt, de a szállodából kilépve, néhány lépés után azonnal letámadt egy idősebb hostess hölgy, aki a hajóprogramját úgy akarta eladni nekem, mintha legalábbis az élete múlott volna rajta. Mivel a jegyet az interneten is olvasott 25 €-s áron értékesítette, és egyébként is elég jó marketingesnek bizonyult, nem volt nehéz rávennie, hogy nála fizessem be a Chrissi-kirándulást.

Miután fizettem leesett, hogy ez a jegy bizony nem azokra az óriási hajókra szól, mint, amik a közelemben lévő kikötőben sorakoznak, hanem egy kisebb yachtra, amivel mindössze néhány utas fogja meglátogatni a lakatlan szigetet. Tulajdonképpen örültem a lehetőségnek, hogy ismét nem kell csatlakoznom egy tömeges programhoz, ám amikor a nagy hajók mellett a kicsiknek nyomát sem láttam, kissé elbizonytalanodtam.

Hol a hajóm?

Próbáltam visszaidézni a hostess hölgy szavait, de a sok információ közötti eligazodáson a fáradságom nem igazán segített. Arra tisztán emlékeztem, hogy azt mondta, a hajó csak 10.30-kor indul és a kikötő a Velencei erődön túl lesz.

Mivel Velencei erődnek még nyomát sem láttam, tovább sétáltam, de kihagytam, az útközben álló szupermarketeket, ahová a hölgy szerint be kellett volna térnem némi enni-innivalóért, hiszen Chrissin ezek beszerzése kissé macerás. Szendvicsek voltak ugyan nálam, de vízzel tényleg fel kellett tankolnom, viszont egyelőre jobban izgatott, hogy biztos megtaláljam és egyáltalán elérjem a hajóm.

Végül a velencei erődön túl már láttam a másik kikötőt, így a közelben lévő kávézóból magamhoz ragadtam egy nagyobb vizet, majd próbáltam rájönni, hogy a kikötőnek mégis hol lehet a bejárata. Mivel mindenhol el volt torlaszolva az út, újra össze kellett szednem az energiám és el kellett sétálnom a látszatra is távolinak tűnő másik oldalra, ahonnan már, némi segítséggel, de beazonosíthattam a kikötő bejáratát.

Az égiek bizonyára úgy gondolták, hogy rám fér a séta harminc fok felett, mert a bejárattól még mindig legalább 5-10 perces séta várt rám, mire a hajó mellett találtam magam. A kapitány hatalmas vendégszeretettel üdvözölt, felírta a nevem, majd közölte, hogy a hajó valójában csak 11.30-kor indul, tehát még mindig maradt kb. egy órám, amit nyilván eszem ágában sem volt a hajón tölteni.

Lepakoltam a cuccaim nagy részét, törölközőt, szendvicseket, ásványvizet, és más választás hiányában visszaverekedtem magam a kikötőn, hogy legalább egy kis koffeinhez jussak.

Ki ez a görög lány?

Visszatértem a kávézóba, ahol az ásványvizet vettem, és immár sokkal nagyobb nyugalommal kértem egy frappét görög nyelven. Természetesen a kicsit megszeppent felszolgálónak sikerült visszakérdeznie valamit, amit már nem értettem, így beszélgetésünket inkább angol nyelven folytattuk tovább.

Ez már megint egy olyan tipikus görög kávézó volt, ahol első sorban a helyiekkel és nem a turistákkal találkozik az ember. Pár asztallal odébb egy bácsika itta görög kávéját és egyszer csak megkérdezte, honnan jöttem, hiszen ő teljesen azt gondolta, hogy görög vagyok. Szavaitól leesett az állam és kihúztam magam, hogy görögnek nézett, mert a festett, sötét hajamon kívül nem hiszem, hogy sok hasonlóság lenne bennem ezzel a nemzettel, annak ellenére, hogy értékelném, ha legalább alkatilag stimmelnénk.

Lekéstem a hajóm…? Mi lesz a Chrissi kirándulással?

Már elmúlt 11, mire visszaindultam a hajóhoz és a kikötőhöz érve néhány pillanatig szívinfarktus közeli állapotba kerültem. Az enyémhez hasonló hajó robogott ki a kikötőből utasokkal a fedélzetén. Már-már lemondva a 25 €-ról, amit a jegyért fizettem, a törölközőmről és az előre csomagolt szendvicseimről, amik a hajón maradtak igyekeztem kapkodni a lábam, hátha mégiscsak rosszul látok, és hátha mégsem értettem félre az indulási időpontot. A kifulladás szélén végül elégedetten konstatáltam, hogy bizony az én hajóm még bent parkol és az ígért 11.30-as indulásnál esze ágában sincs előbb elindulni.

Némi megnyugvással szálltam be a yachtba, amin immár egy 10-20 fős utastársaság is összegyűlt és felmásztam a legfelsőbb szintre, hogy a hajókapitány melletti ülésből, a napon süttetve magam élvezzem a hajóutat egészen Chrissi-ig.

Fél órán belül már a sziget közelébe érkeztünk, ahol a kikötés az úthoz képest kicsit időigényesnek bizonyult. Lévén, hogy a hajók csak egyetlen kikötőt használhattak, így kicsiknek-nagyoknak egyaránt meg kellett várnia a másikat, amíg az összes utast leszállítják.

Indulhat Chrissi felfedezése

A szigetre belépve, néhány kagylóárust és az első büfét átugorva egyértelmű út és táblák mutatták az irányt Golden Beach-ig, ami Chrissi legnépszerűbb és legtöbbek által felkeresett strandja. Bár a napernyők és napágyak viszonylag nagy számban várták itt a turistákat, a többség, beleértve engem is, inkább a cédrusok és borókák árnyékában keresett menedéket a nap, igen erős, sugarai elől.

Nem sokat tétováztam, hova dobjam a strandtáskám és törölközőm, hiszen mire elértem a strandot szinte már gyulladás közeli állapotba kerültem és más vágyam sem volt csak hűsíteni magam a türkizkék, leírhatatlan árnyalatokban tündöklő vízben. Nem érdekelt a tömeg, nem érdekeltek a hullámok, vagy, hogy éppen vizes lesz a hajam, egyetlen célom volt, hogy felfeküdjek a víz tetejére és le se szálljak onnan, amíg vízköves nem leszek.

Amikor már elég só rakódott a bőrömre, a hullámlökések miatt kevésbé kecses mozdulatokkal, kievickéltem a csomagomhoz, majd pihenést imitálva kifeküdtem a napra. Eszméletlen gyorsasággal száradtam meg és azon kaptam magam, hogy kezd újra iszonyú melegem lenni.

Chrissi és a WC-k, amiket nem akarsz használni

Ha mindez nem lett volna elég, ekkor már az is feltűnt, hogy a nem túl bizalomgerjesztő Toi-Toi WC mellé sikerült letelepednem, ami pont olyan szagot árasztott, amit a legrosszabb álmodban sem szeretnél érezni. Gyors szedelőzködés majd irány egy új árnyék keresése, ami tulajdonképpen időszerű volt, ha a Golden Beachen kívül a sziget többi részét is fel akartam fedezni.

Újabb szimpatikus árnyékra-lelés után újabb mártózás, hiszen a hőséget másként nehéz lett volna elviselni, majd minden erőmet összegyűjtve, szememet becsukva, orromat, számat fülemet befogva, rászántam magam, hogy bemerészkedjek az előbb emlegetett gusztustalan higiéniát nem ismerő WC-k egyikébe. Úgy tűnik túléltem, de valószínűleg sosem fogom legszebb krétai emlékeim között emlegetni ezt az élményt.

Chrissi csúcsának meghódítása

Néhány fotó lövése és még egy kis pancsolás után elindultam a tőlem nem messze emelkedő domb tetejére, ahol egy épület állt. A tűző napon felfelé baktatni negyedórát elég megpróbáltató vállalkozás, de hogyan is nyaralhatnék anélkül, hogy ne állítanám magam egyfolytában kihívások elé?

A csúcsot meghódítva Chrissi szinte egésze átláthatóvá vált és az is kiderült, hogy az itt található épület csupán egy elhagyatott ház, amit ki tudja mire használhattak korábban. Fentről egy másik csodaszép strand is tündökölni látszott ráadásul emberek nélkül, mindössze két kisebb hajó társaságában. Nem is kellett több, hogy lefelé haladva már ezt a célt tűzzem ki következő mártózásom helyszínéül…és milyen jól tettem.

Paradicsomi strand Chrissi szigetén

Ezen a strandon igazán érződött, hogy egy lakatlan szigetre érkeztem. Pont, mint egy hajótörött, akit egy paradicsomi partra sodortak a hullámok. Talán életemben nem volt ilyen élményben részem, hogy ennyire egyedül legyek egy ennyire filmbe illően romantikus tengerparton. Imádtam minden percét, még akkor is, ha időközben néhány másik turista jelenléte törte meg csendes magányom.

Sok időm nem volt, a hajóm ugyanis 16.30-kor indult vissza Ierapetrára és mivel nem voltam benne biztos, mennyi időre lesz szükségem a kikötőhöz való eljutáshoz, ezért inkább időben szedtem a sátorfámat.

Mint utólag kiderült, Chrissi kisebb, keleti felét sikerült felfedeznem ezen a kiránduláson és így a nyugati féltekén található világítótoronyról, vagy kápolnáról sajnos ezúttal lemaradtam. Ám nem bánom, legalább van egy újabb okom, hogy a jövőben még visszatérjek erre a meseszigetre.

Búcsú Chrissitől-Üdv újra az idilli Ierapetrán

Chrissi kikötőjében várakozva még egy ásványvizet magamévá tettem a büféből és közben azt is megállapítottam, hogy az interneten olvasható leírások nem hazudtak. Tényleg elég nagy az igénytelenség a sziget vendéglátós frontján. Koszos asztalok, ki nem ürített szemetesek, és talán a szezon elején valamikor letörölt székek. Dehát nyilván nem ez az, amit haza hoztam a lakatlan helyről.

A hajó időben érkezett, felszállni pedig csak tiszta lábakkal lehetett, így, ha a homokot eddig nem sikerült kiürítened a papucsodból, akkor éppen itt volt az ideje, hogy megtedd. Szinte észrevétlenül suhantunk Ierapetráig, ahová megérkezve, kicsit álmodozós hangulatban vezetett az utam a szállodáig.

Nem siettem. Menet közben megcsodáltam a kis görög település színe-javát, lefotóztam a legszebb, legvirágosabb házakat és hallgattam a helyiek beszélgetését, akiknek többsége a házak tövében ücsörgött.

Kíváncsi természetemnél fogva teljesen feldobott, hogy az itt lakók életébe úgy nyerek bepillantást, hogy őket ez a legkevésbé sem zavarja. Illik, nem illik, a kis házak nyitott ajtaján néha-néha bekukucskáltam a konyhába, ahol éppen a vacsora rotyogott a tűzhelyen, de kieső szemekkel bámultam az utcára teregető fekete ruhás görög hölgyeket is.

Izgalmas focimeccs és táskavásárlás

A szállásra visszaérkezve kezdetét vette a szokásos esti program. Zuhany és indulás felfedezni egy helyi tavernát. Elég szeles volt az idő, a ierapterai tavernák többsége pedig a parton sorakozott, ami kicsit visszavette a kedvem, hogy itt vacsorázzak, tehát míg végleg megalapoztam döntésem, tekeregtem kicsit az éttermek és bazárok között.

Emlékszem, épp valami nagyon izgalmas focimeccs foglalt le mindenkit, amit vélhetően hazai klubok játszottak. A görögök úgy csoportosultak a tv képernyők elé, mintha épp a lottószámaikat húznák ki. Jó volt látni a lelkesedésüket és legszívesebben én is csatlakoztam volna, éppen csak azt nem tudtam, kinek kellene szurkolni.

A nagy sétában eszembe jutott, hogy új strandtáska után kell néznem, legalábbis, ha nem a kezemben akarom cipelni a következő napokban a strandfelszerelésem, ugyanis ekkorra az otthonról hozott szatyrom teljesen megadta magát.

5 percbe sem telt, mire levadásztam egy kincset, amit kifizettem és az üzletben hagytam a vacsorám befejeztéig. Persze nem volt egyszerű megértetnem az eladó hölggyel, hogy nem ingyen-, és bérmentve akarom félre tetetni a táskát, csak nem szeretnék két batyuval sétálgatni a parton. Görögös temperamentumával véletlen sem akarta végig hallgatni mondandóm. Végül az üzlet mégiscsak megszületett és mivel mindketten jól jártunk, óriás mosollyal arcán búcsúzott tőlem a legközelebbi találkozásig.

Egy újabb kevésbé jól választott taverna

A vacsorámhoz talán a part legromantikusabb tavernáját választottam. Hullámzó tenger mellettem, fehérre festett székek, halványkék abroszok, pislákoló mécsesek. Ám a hely, idilli hangulatán túl, nem tett mély benyomást rám.

Sem ízeikkel, sem vendégszeretetükkel nem kápráztattak el, bár lehet, hogy ismét csak az egy asztalra jutó vendégek számával volt problémájuk, ami esetemben most sem rúgott túl magasra. Mindenesetre legalább ezen a nyaraláson sem maradt el a jó öreg mousaka, ami a görög utazásaim kihagyhatatlan eleme, bármennyire is távol áll speciális diétámtól.

Szépen lassan elfogyasztva a fárasztó nap után megérdemelt kalóriákat és elkortyolgatva egy pohár száraz fehér bort, immár kissé fáradtan, de az élményektől még mindig vidáman tértem vissza a szállásomra, útközben felmarkolva a korábban vásárolt strandtáskámat.

Lefekvés előtt még igyekeztem átgondolni a következő nap menetrendjét és hálát adtam, hogy krétai nyaralásom 3. napja is ilyen csodálatosan sikerült.

Szeretnél tudni a következő napok történéseiről is? Kattints és tudd meg, milyen volt Rethymnoban.