Kréta – Élet Görögországban – 5. rész

Több okból is óriási izgalommal telt a karnevál hete. Már hétfőtől madarat lehetett volna fogatni velem és a szívem minden egyes nap úgy lüktetett, mint amikor gyerekkoromban a karácsonyt vártam.

Nem lehetett nem észrevenni, hogy valami van a levegőben. A nap többször sütött, az emberek jobban mosolyogtak és még mindig azon gondolkoztam, ahogy a napok teltek, hogy vajon ez a valódi életem, vagy éppen álmaim utazásán veszek részt. Olvasás folytatása

Kréta – Élet Görögországban – 4. rész

Egyre több a napsütés, egyre ragyogóbb a kedvem és erőteljesen elgondolkodtató, hogy február közepén, hogyan pirulhat le az ember arca, ha mindössze negyedórára ül ki egy kávézó teraszára, vagy várja a buszt a buszmegállóban.

Lassan minden nap sikerül egy kicsit “megégnem”, még ha túlzásnak is érzed a kifejezést és ezek után feltételezem a nyári szezonban reggelente egy flakon naptejjel az arcomon fogok munkába indulni. Olvasás folytatása

rethymno-elet

Kréta – Élet Görögországban – 3. rész

Lassan mindennapossá válik a görög boltok látogatása. Nem azért, mert annyi mindent vennék, de órákat tudok tölteni a kínálat felfedezésével, egy-egy étel összetevőlistájának elemzésével (pláne, ha görögül kell kibogarásznom, mit is rejt egy adott harapnivaló).

Jó móka ez, és nem is hinnéd, de az ilyen apróságok miatt már megérte egy másik országban sátrat vernem. Így vehetem fel igazán a helyiek szemüvegét, így láthatom át, hogyan élnek ők. Mi az, amihez otthon könnyen hozzájutok és mi az, amihez itt nem. Olvasás folytatása

Krétai kaland 32. Rész

Rethymno még mindig mesés hely számomra.

Csak telnek a napok, változnak a színek, az idő, a hangulatom, de az óváros utcáin lépdelve még mindig a falra mászó pink murvafürtök bűvöletébe esem, a hanyagul dekorált tavernák gyakran kényelmetlen jellegzetes székeiben helyet foglaló, feketébe öltözött, ősz hajú görögök életén tűnödöm és továbbra is hiszem, van itt valami varázs a levegőben. Olvasás folytatása